HIRDETÉS

HIRDETÉS

Képregény

Batman: Hush – Denevér tabló Jeph Loebtől

Jeph Loeb legalább három meghatározó, ugyanakkor grandiózus Batman eposzt is letett már az asztalra. Ez a harmadik. Az első kettő a Long Halloween és a Dark Victory, melyeket egyaránt Tim Sale illusztrált, és mindkettő építi a mítoszt. A Hush elődeihez mérten nagyra törő, 12 füzeten keresztül ismét felvonultatja a Batman univerzum színe-javát, de velük ellentétben nem építi a figurát, hanem összegzi

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Jeph Loeb legalább három meghatározó, ugyanakkor grandiózus Batman eposzt is letett már az asztalra. Ez a harmadik. Az első kettő a Long Halloween és a Dark Victory, melyeket egyaránt Tim Sale illusztrált, és mindkettő építi a mítoszt. A Hush elődeihez mérten nagyra törő, 12 füzeten keresztül ismét felvonultatja a Batman univerzum színe-javát, de velük ellentétben nem építi a figurát, hanem összegzi. Az új ellenség ugyanis leleményes módját eszelte ki a bőregér kiiktatásának, a szálakat a háttérből mozgató Hushon keresztül Loeb egy sakkjátszma keretében eleveníti fel a denevérember kronológiájának legszomorúbb pillanatait – bár neki jószerivel csak ilyenek vannak.

Éppen ezért a Hush az egyik legalkalmasabb képregény az új olvasók megnyerésére, mert miközben Jim Lee gyönyörű rajzokkal kényeztet, Loeb röviden összefoglalja Batman 70 éves történetét – vagy legalábbis kiemel néhány pontot, melyek kitörölhetetlen hatást gyakoroltak a címszereplőre.

hush_1

HIRDETÉS

A múltban játszódó flashback betétekből Alex Sinclair varázsol gyönyörű vízfestményeket, ezeken keresztül élhetjük át újra a mindent kiváltó traumát, majd az ezt követő borzalmakat, melyeket Bruce már Batmanként volt kénytelen megélni, mint például Jason Todd, a második Robin elvesztését, ami mindmáig a Sötét Lovag legnagyobb vesztesége. A Hush segít a kezdő/gyakorlatlan olvasónak kiigazodni a Robinok világában, feltűnik benne az első (Dick Grayson, újabban csak Éjszárny) és a harmadik (Tim Drake) Robin is – még ha ez a szám azóta tovább is nőtt. Bár Batman magányos hős, mégis számtalan ember köti őt az élethez, miközben mindenkitől igyekszik távol maradni, sokakat tesz ki veszélynek azzal, hogy maszkot húz. A Robinok mellett mindig ott van Alfred, és Gordon felügyelő, újabban a fiatal Vadásznő, vagy éppen a távolból segédkező Orákulum, azaz Barbara Gordon, aki egykoron Batgirlként segédkezett a város megtisztításában.

Bruce joggal félhet tőle, hogy valamelyiküket bármikor elveszítheti. A szülők és Jason halála mellett Barbara tolószékbe kerülése jelenti az egyik legnagyobb tragédiát Batman életében (és a sort lehetne folytatni Sarah Essen felügyelő, Gordon feleségének halálával, vagy éppen a pont a Hush során elhalálozó Harolddal), de Loeb mindezt megfejeli egy frissen bemutatott régi ismerős megölésével is, aki természetesen már az első perctől nagyon gyanús mindenkinek. Van azonban még egy markáns figurája a bőregér világának, aki bár a hős legjobb barátja, mégsem tartozik Gotham városába. Ő Superman, akit Loeb egy metropolisi látogatás keretében csempész bele ügyesen Batman komor világába. Talán nem véletlenül olyan jó barátok ők ketten, hisz Superman megtudja védeni magát. Általában.

Batman #613 p12-p13

Azonban nem esett még szó a szerelmekről, melyekből talán csak három igazán lényeges volt Batman életében. Vicki Vale, Selina Kyle és Talia al Ghul. A Hush Selinára koncentrál, míg az újságíró hölgyet teljesen kihagyja, Talia és Bruce régmúlt kapcsolatát pedig csak finoman árnyalja. A hős most csak és kizárólag a Macskanővel van elfoglalva, és ezen a ponton elérkeztünk a Hush fő témájához, ami a bizalom körül játszódik. Az eddig felsorolt szereplőket már-már Batman családjaként kezelhetjük, szinte mindegyikük tisztában van a Denevérember kilétével, a Macskanő azonban csak most nyert belépést ebbe a szűk táborba. A Hush ezen erénye sajnos később a visszájára fordult a sorozatban, és a folyton gyanakvó, ellenszenves detektív figuráját sok író túlzásba vitte, de Loebnél még működött a dolog. Batman tudja, hogy nagyon keveset tud ahhoz, hogy bárkit is közel engedjen magához, mivel valaki rá vadászik, de valamiért pont ebben a viszontagságos periódusban vallja be érzelmeit a Macskanőnek. Mondanom sem kell, szerelmük ezúttal sem teljesedik be.

Mi határoz meg még egy népszerű szuperhőst a barátain és a szerelmein kívül? Természetesen az ellenségei, Batmannek pedig akadt pár tucat az elmúlt háromnegyed évszázadban. Mindnyájukat összeszedni persze képtelenség, de a legfontosabbakkal Loeb sem marad adós. Joker, Harley Quinn, Gyilkos Crock, Méregcsók, Ra’s al Ghul, Agyagpofa, Rébusz, Madárijesztő, Kétarc, Lady Shiva, így vagy úgy, de mindnyájan egy kirakós játék részei – továbbá az egyik visszaemlékezésen keresztül még a Pingvin is feltűnik. Mi ez, ha nem tudatos összegzés, látványos invitálás a bőregér komor világába?

Batman_0363