Az útvesztő: Tűzpróba – Minek nevezzelek?!

A leadben felsorolt rengeteg műfaj szinte atomórai pontossággal, tizenöt perces rendszerességgel váltakozik, ami akár előnyére is válhatna a filmnek, hiszen legalább nem ugyanazt a labirintusos butáskodást kapjuk, mint az előző részben. Gondoljunk csak A lázadó-sorozat ostobaságaira, amelynek második része annyira görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy alkalmazza ugyanazokat a lózungokat, mint az első epizódban (utazás Tris koponyájában), hogy már erőltetetté válik minden. A Tűzpróbában szerencsére nincsen hülye labirintus, elcseszett kikacsintás is csak egyszer adódik, amikor főhősünk, Thomas egy földalatti csatornarendszerből próbál kiszökni.

A film sztorija egyébként ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbahagyta: miután hőseink kijutottak az útvesztőből, egy elsőre segítő szándékkal fellépő militáns csoportosuláshoz kerülnek. A tagokról azonban csakhamar kiderül, ugyanazok a gazemberek, akik a srácokat bezárták a labirintusba (a borzasztó magyar elnevezésű VESZETT csoport? cég? brigád?), ezért menekülni próbálnak. Itt el is érkeztünk a regényfolyam legidegesítőbb pontjához, az előző rész konklúziójához, valamint a mostani szökés mozgatórugójához:

A srácok csak azért voltak bezárva az útvesztőbe, hogy gigantikus méretű androidpókokkal (ún. Siratókkal) megbökjék őket, ezáltal fertőzöttekké váljanak, s akik túlélik – az elválasztva a borsót meg a héját elv alapján –, azokon tovább kísérletezzenek.

De könyörgöm! Nem lett volna egyszerűbb ezt egy kórteremben végezni, így megspórolhattak volna rengeteg agymosást, meg erőforrást, amiből városnyi méretű labirintusokat építenek?!Mert mint kiderül, az ifjabbak közül néhányan immúnisak egy betegségre, ami zombiszerű lényekké változtatja az embereket (akiket buggyantaknak hívnak – tök komolyan), így fontos az egészséges fiatalok testnedveiből való szérumgyártás. No, ettől a kísérletezgető fedőszervtől próbálnak ezúttal elszökni fiataljaink, hogy felvegyék a kapcsolatot a vélt ellenállás vezetőivel, de útjukat rengeteg rohanás, zombi, a posztapokaliptikus senkiföldjén kissé megőrült ember, meg egy night club tulajdonos ármánykodása szegélyezi.

A műfaj és stíluskavalkádot számtalan semmitmondó dialógus szegélyezi, ami szinte csak azért került be a filmbe, hogy az akciók közötti részeket feltöltse, avagy kiegészítse a „fuss!”, „vigyázz!”, „ne nézz hátra!” indulatszavakkal. A karakterek durván felskicceltek, nem ismerjük meg őket, így együttérezni sem tudunk velük, a szerelmi szál a semmiből pattan elő, a motivációk pedig ad hoc jelleggel változnak.

A franchise legidegesítőbb tulajdonsága azonban továbbra is az, hogy számtalan kérdést tesz fel, és otromba módon megválaszolásukat az utolsó, trilógiazáró részre tartogatja. Ez már csak azért is szemét dolog, mert azért ismerünk olyan hasonló tematikájú alkotásokat, ahol ugyan az üzletpolitika szintén megkívánja a rókabőr durva felhasználását (és most rád nézek, kedves Katniss Everdeen, a duplarészben elmesélt Az éhezők viadala trilógiazáró okán), de mégsem érzékelhető az, hogy az első és második epizód csak azért készült el, hogy a harmadik résznek legyen létjogosultsága (helló Tris, ti A lázadóval ugyanezt csináljátok!).

Az útvesztő: Tűzpróba a fentebb említett problémái ellenére azonban még így is koherensebb és szórakoztatóbb, mint az utóbbi évek más Legyek ura-szerű young adult próbálkozásai (A lázadó-sorozat, A burok), sőt, még azt sem érdemli meg, hogy a szegény ember Hunger Games-ének tituláljuk, de ha valaminek mindenképpen neveznem kéne, ahogy a címben is utalok erre, akkor azt mondanám, hogy ez egy jóleső, de lelketlen tucattermék, amely a kurrens YA-lázat kívánja meglovagolni, ha már a vámpírok amúgy sem menők.

Egy dologba viszont nem tudok belekötni, Pados Gyula, aki a Kontroll óta Antal Nimródnál is jobban menedzseli magát, operatőrként remek képi világot rittyentett össze, a szűk tereknek és a nagy totáloknak is kézzelfogható hangulata van, hazánkfia ízléses munkát végzett, ez pedig kicsit feljebb húzza a film értékét.