A Marvel-filmek sötét múltja #3: Folytatás nélkül

A legendából annyi mindenképpen igaz, hogy bizonyos karakterjogok, melyek bár Marvel (mint képregény kiadó) tulajdonát képezik, egykor – a sötét időkben – nem tartoztak a Marvel Cinematic Universehez, Marvel Enterprisesként forgalmazták és/vagy gyártották őket karöltve más stúdiókkal és forgalmazókkal. A 2003-as Daredevil és a 2005-ös Elektra például a 20th Century Fox tulajdonát képezték és a Regency Enterprises volt a koprodukciós partner a filmek elkészítésében. Azonban a karakterek jogai lejártak záros határidőn belül, ezért a jogok visszakerültek a Marvel Studioshoz. A Hihetelen Hulkot 2008-ban ugyan már a Marvel Studios készítette el (az MCU részeként) de együttműködésben az Universallal, hiszen a karakter jogait mind a mai napig ez a stúdió birtokolja, így kizárólagosan csak ők készíthetnek önálló filmet is. Pókemberre  ugyanez vonatkozik, ám kérdéses, hogy hogyan hozzák akkor tető alá jogilag a 2017-es, már elméletben az MCU részét képező önálló Pókember filmet Tom Holland főszereplésével. Sorozatunk eddigi részeiben foglalkoztunk már a 2000-es évek előtti Marvel érával, majd végigvettük azt a három franchise-t melyek megéltek egy teljes trilógiát. Most lássuk azokat a filmeket melyek soha nem kaptak folytatást.

Daredevil/Fenegyerek – 2003Daredevil már első megjelenésekor önálló képregényt kapott 1964-ben. Alakját a legendás szerzőpáros: Stan Lee író és Jack Kirby Bill Everett rajzolóval kiegészülve hozták össze. A Hell’s Kitchenben tevékenykedő, vak de emberfeletti érzékszervekkel rendelkező ügyvéd a ’70-es ’80-as években lett igazán felkapott, amikor Frank Miller is beszállt az írók közé. Nevéhez fűződik a Man without Fear (A félelem nélküli emebr) minisorozat is ’93-ban. Több rajzoló és író is megfordult a sorozat körül de a Fenegyerek történeteit klasszikusan Stan Leehez szokás kötni. A Fenegyerek füzetek rengeteg változáson mentek keresztül, ami viszont minden alkalommal változatlan maradt az a karakter személyiségének leglényege, ami kiemelhette a standard hősök közül, hogy csakúgy ahogy Pókember, Matt Murdocknak is súlyos magánéleti problémákat is kezelnie kell szuperhős identitása mellett. A szerelem, az ügyvédi munka, szülei korai elvesztése, a vak emberek mint a társadalom lenézettjei mind állandó témái lettek a füzeteknek. Fenegyerek képregényes útjával Pálinkó Tibor szerzőnk foglalkozott egy négy részes sorozatban:

Történetében a civil énje, pontosan annyira fontos, mint az éjszakánként háztetőkön ugráló vörös ördög. A bipolaritás annak köszönhető, hogy alkotói egy olyan szerepkörbe ültették, ami kiegészíti igazságosztó mivoltát. Hiszen mind a két esetben, ugyanaz a célja. Mind a két esetben az igazságot védelmezi, egyik esetben a tárgyalóteremben tudása-, a másikban pedig szűk sikátorokban az ökle segítségével.

HIRDETÉS

Mielőtt Ben Affleck magára öltötte volna a vörös bőr kezeslábast 2003-ban, Daredevil figurája már feltűnt a hetvenes években a Hulk sorozat egyik mellékszereplőjeként. Cikksorozatunkban külön fogunk foglalkozni a Marvel sorozataival, így egyelőre legyen csak elég ez a kép:

A 2003-as Daredevillel (továbbiakban DD) az a legnagyobb baj, hogy kihagyott ziccerek egész sorát rejti magában, nem elég az unalomig ismert szuperhős dramaturgia. Pedig a castingra nem lehet különösebb panaszunk (persze a Netflixes DD sorozat színészgárdája köröket ver a filmre), a látvány pedig hozza a kor színvonalát. Kingpin ahogy egykor DD apja holteste mellé is rózsát tett miután meggyilkolta, azonos színű DD szerelésével. Szép ez a fajta szimbolika miszerint Kingpin tudta nélkül de végső soron maga teremtette meg a Fenegyereket, sajnos nincs eléggé aláhúzva és viszonylag kevés az effajta szimbólum a filmben ami ha van is, inkább a képregény javára írandó. Persze az már más kérdés, hogy a Félelem Nélküli Ember miért él egy olyan helyen ami gyakorlatilag úgy néz ki mint egy kripta, honnan van minderre pénze, honnan van a szerkója, miért hagy égő D betűket maga után? El tudjuk képzelni ahogy a hős végzett a dolgával még benzinből felfest két kapitális d-t az aszfaltra, remélve, hogy valaki majd meggyújtja?

A karakter sajnos nincs megfelelően elmélyítve, nem elég néha tűnődni az igazság és bosszúkérdéskörben, ráadásul hiába vannak felskiccelve a szereplők közötti viszonyok, a Kingpin és DD közötti harc például nem lesz több puszta film végi final battle-nél, igazán tét nélküli. Ben Afflecknek jól áll a visszafogott, sármos de kőkemény ügyvéd szerep (noha ügyvédkedés közben alig látjuk), Jennifer Garner Elektra szerepében még nem igazán brillírozik de szívesen nézi őt az ember (a saját filmjében volt csak képes kiteljesedni). Michael Clarke Duncan aka Kingpin érthetetlen módon a filmes feldolgozásban fekete, noha ez cseppet sem zavaró, mert a karakterhez se nem ad hozzá, se nem vesz el belőle, mellékesen sajnos gyenge pontja a filmnek. Aki egyértelmű főnyeremény volt a film szempontjából, Colin Farell amint Célpontként. Éppen annyira elmebeteg és laza figurát tudott belőle Farell kihozni, akit nagyon lehet utálni. Tényleg jobban utáltam mint Kingpint, pedig hát ő a főgoni. A film egyetlen igazán erős és váratlan fordulata Elektra halála, amit viszont meglehetősen szépen oldd fel a karakter 2005-ös feldolgozása.

2002-ben érkezett az első Sam Raimi féle Pókember, 2003 márciusában a komorabb hangvételű(nek szánt) Fenegyerek, júliusban pedig az első valamire való Hulk feldolgozás Ang Lee rendezésében (a 70-es évekbeli sorozatról most jótékonyan ne ejtsünk szót). Sokan megrökönyödtek, hogy Lee addig főleg szerzőibb jellegű drámákat készített. Sokan meg is ijedtek, hogy mi is lesz majd ebből a filmből, szerencsére azonban a várakozások kifizetődőek voltak, elkészült ugyanis az első olyan Marvel mozi ami ugyan nem nélkülözte a CGI és akció orgiát, mégis jó arányban keverte a történetbe a főhős személyes történetét. Sokkal inkább lett ez egy apa-fiú kapcsolatáról szóló görög dráma némi gamma sugárzással mint egyszerű szuperhős mozi. Ebben a filmben ugyanis senki nem dicsőül meg viszont nem is rombolnak le komplett városokat de nagyobb rombolás történik a lelkekben és a fejekben. A Hulk nem csak történetében izgalmas kísérlet de képileg is újszerű próbálkozások tárháza, a képregény jellegű osztott képernyő, a keresztbe állított kamera beállítások és montázsok is mind mind azt idézik, valójában egy képregényt olvasgatunk. Ang Lee mozija egy egzisztencialista dráma egy apját soha nem ismerő fiúról akinek mellékesen van egy kis problémája a düh kezelésével. És ez így van jól.

Elektra 2005

Frank Miller alaposan felforgatta a Fenegyerek körüli állóvizet, amikor a szaival hadonászó bérgyilkos, nindzsa nő karakterét megálmodta és életre hívta a DD 168. számában 1981-ben. Azóta is a kánon egyik kiemelkedő alakja, Fenegyerekhez fűződő viharos viszonya miatt hosszú időre bebiztosította magát a sorozat állandóan visszatérő szereplői közé. A kettejük között húzódó ellentét miatt a pár soha nem talált egymás mellett örök megnyugvást. Elektra egy antihős, egy bérgyilkos akinek becsületkódexe teljesen máson alapszik mint a Félelem Nélküli Emberé. Ezt a hagyományt pedig ha nem is egy az egyben, de a film is megidézi.

A 2003-as Fenegyerekben már feltűnt Jennifer Garner mint Elektra, ugyan a filmben meghal, holteste eltűnik s, hogy miért, arra csak a szpinof ad választ: valakik elcsaklizták a holtesttét. Útóbb kiderül, hogy nem holmi perverz hullarablók nyúlják le a testét, hanem a Kéz nevű bérgyilkos szekta aki eztán hivatásos bérgyilkost is farag a nőből. A film egészen addig meglepően realista (a feltámasztás és a köddé váló nindzsák ellenére) amíg kényszeredetten be nem szövi magát a történetbe Elektra identitás válsága, ami akár érdekes is lehetne, miszerint: ölünk-e kislányokat nevelő egyedülálló apákat vagy sem. Természetesen hősnőnk megdicsőüléséhez szükség van arra, hogy meggondolja magát és nyomába szegődjön a titoknak, miért akarja egy japán, maffiózó, nindzsa harcos eltenni az apukát, a kislányt és ha lehet Elektrát is. A Fenegyerekkel szemben a történet jobban leköti az ember figyelmét, az akció jelentek kifejezetten szépen vannak kimunkálva, Jennifer Garner pedig megmutat valamit abból a vélt tehetségből amit ha a forgatókönyv engedné jobban elmélyíthetett volna.

Man-Thing 2005

A Man-Thing egy emberszerű mocsári szörny, a fiktív Citrusville mellett él és a mocsárban kárt tévőket abúzálja. Nem, nem a rovarokra gondolok, hanem azokra akik valamilyen módon megsértik a mocsár szellemét… Szóval Man-Thing afféle erdei nimfa funkcióval bíró lény. A Marvel 1971-ben hozta létre, és a Savage Tales első számában látta meg a napvilágot aztán az Advanture into Fear horror képregény állandó szereplője lett. A Marvel horror képregények az 1950-es 1960-as évek pre-szuperhős korszakot idézi amikor a kiadó még nagy számban foglalkozott klasszikusabb, századfordulós irodalmi rémalakok meséivel vagy sci-fi és fantasy történetekkel.

A 2005-ben készült film ha lehet akkor minden eddigi Marvel alatt van. A történet szerint a kisvárosba érkezik egy sheriff, akinek fel kell kutatnia, hogy ki vagy mi rabolja és vélhetően gyilkolja meg az embereket a mocsárban. Kis okoskodás után (meg egy betépett indián vakerálásának köszönhetően) az időközben a sheriff nyomozását segítő tanárnővel közösen rájönnek: a mocsár életre kelt és a gonosz olajmágnás mocsárba telepített olajkútja miatt zabos a mocsári lény. A következő három kép jól összefoglalja a film esszenciáját.

A filmben az alábbi dolgok történnek teljesen véletlenszerűen:

Mellek.

Véres mellek.

Szomorú emberek.

Man-Thing

Sajnos ez a film annyira lett B, amennyire gyakorlatilag semmi más (na jó talána ’90-es Amerika Kapitány film kivétel) a Marvel sötét múltjában. Pedig szép számmal akadtak korábban is alkotások amik öntudatlanul is de alaposan megtépázták a stúdió renoméját. A következő részben a befejezetlen trilógiákat vesszük sorra.