HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

Az utolsó esély – Acsarkodás az atomháború kapujában

Idén 20 éves Tony Scott mozija, mely két kiváló főszereplőjével és szuperfeszkós cselekményével kiemelkedik a tengeralattjárós filmek tucatjai közül.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A tengeralattjárós filmek műfaja immáron kerek egy évszázados múltjával követel magának külön szeletet a háborús mozik történetén belül, az első alkotások még az 1910-es években születtek. A zsáneren belül is több, eltérő történelmi korszakokat érintő kategóriát különböztetünk meg, így vannak első és második világháborús, koreai háborús (ebből csupán egy akad: az 1951-es Submarine Command), hidegháborús, poszt-hidegháborús, illetve a jövőben/fiktív múltban játszódó produkciók is. Csaknem minden kategóriának akad egy-egy kiemelkedő darabja, így például az 1981-es Das Boot (A tengeralattjáró) a második világégés alatt játszódók, az 1990-es Vadászat a Vörös Októberre a hidegháborúsok, aktuális alanyunk: Az utolsó esély pedig a poszt-hidegháborús tengeralattjárós mozik legsikerültebbje, ezenfelül a Tony Scott rendezte film a különleges alműfaj megteremtője is.

A Karmazsin dagály Az utolsó esély noha a bemutatásának évében, azaz ’95-ben játszódik, cselekménye mégis mintha a hidegháborús időkbe nyúlna vissza, merthogy egy az oroszok háza táján kirobbanó előbb nemzeti, majd csaknem globálissá eszkalálódó fiktív válsághelyzetre épül, amely, meg kell hagyni, kissé ugyan sablonos, de részleteiben mégis okosan kifundált alapot ad a filmhez. Úgy szól a szitu, hogy a belső konfliktusok nyomán a polgárháború küszöbére sodródott Oroszország ultra-szélsőséges elnöke, Vlagyimir Radcsenko (aki olyan, mintha Putyin állandóan sík ideg lenne és pörögne a speedtől) totál elborul agyilag, és megnyerve magának a hadsereg jelentős részét hadat üzen mind az őt leváltani igyekvő honfitársainak, mind a nyugati világnak. Amerikai szempontból ez még nem is lenne akkora gebasz, de Radcsenko és sleppje ráteszi a kezét tíz szárazföldi nukleáris rakétára, melyekkel naná, hogy elsődlegesen az Egyesült Államokat szándékozik célba venni. Így kerülnek képbe hőseink: a USS Alabama atom-tengeralattjáró legénysége.

Hollywood Pictures
Hollywood Pictures

Miután a film elején képbe kerülünk és megtudjuk, hogy a nemzetközi helyzet bizony fenemód fokozódik, megismerkedünk a főszereplőkkel: előbb a családos ember Ron Hunter parancsnokkal (Denzel Washington), majd az őt hajóján első tisztként alkalmazni kívánó vén tengeri medvével, Frank Ramsey kapitánnyal (Gene Hackman). Már az első társalgásaikból lejön, hogy ők ketten két teljesen más világot és más attitűdöt képviselnek, amit a színészek mindvégig finom eszközökkel érzékeltetnek. A krízis miatt az Alabamát kivezénylik, ezért Hunter csatlakozik a hajó már összeszokott társulatához, és útra kelnek, hogy biztosítsák az USA fegyveres védelmét. Az első háromnegyed órában a mellékszereplők mellett jobban megismerjük a fő karakterek habitusát és a későbbi viszály egyik kulcsát, azaz, hogy a harci tapasztalattal is rendelkező, szókimondó kapitány és a nála nemcsak fiatalabb, de műveltebb és visszafogottabb parancsnok másként látják a dolgokat. Ráadásul azután beüt a krach: parancsot kapnak a nukleáris rakétáik kilövésére, és az egyre feszültebb helyzet közepette a két figura ellentéte kiélesedik, szóváltást lázadás követ és a tengeralattjárón izgalmas belső viszály alakul ki, mely a hajó tiszti állományát is két táborra osztja.

HIRDETÉS

Amellett, hogy a fent vázoltnál jóval összetettebbé váló konfliktust is ők építik fel, a produkció nagyszerűségének esszenciáját is a tökéletesen castingolt Hackman-Washington páros jelenti, akik külön-külön is rettenetesen jók szerepeikben, de együtt már egyenesen briliánsak. A valaha összeboronált legemlékezetesebb mozis párosok egyikét alkotják, hiszen mind a két színész egy korszakos zseni (nem véletlenül nyertek egyaránt két-két Oscart), akik az egyébként remekül kidolgozott forgatókönyv nélkül is elvinnék a filmet a hátukon. Mellettük még olyan komoly neveket láthatunk apróbb szerepekben, mint James Gandolfini, Matt Craven és Viggo Mortensen, azonban inkább csak az utóbbinak van lehetősége a többieknél kicsit többet mutatva érvényesülni, amit pár erős pillanat alkalmával meg is tesz. Az egyébként népes szereplőgárda többi tagja inkább belevész az alkotás forgatagába, no meg abba, hogy a két főkolompost játszó Washington és Hackman végig dominálják a közel kétórás játékidőt.

Hollywood Pictures
Hollywood Pictures

Az utolsó esély kapcsán a kiváló színészek és a forgatókönyvet kidolgozó Michael Schiffer (akinek egyébként röviden Quentin Tarantino is segített az írásban) mellett még három személyt kell megemlítenünk, akik nélkül ez a film nem lenne olyan színvonalas és profi munka, mint amilyen. Ők a rendező Tony Scott, az operatőr Dariusz Wolski és a zeneszerző Hans Zimmer. Elintézhetném annyival, hogy mind a hárman rengeteget tettek hozzá a filmhez, de az az igazság, hogy Ridley Scott a 2012-ben elhunyt öccse nemcsak karrierje egyik legjobb moziját hozta össze 1995-ben, de ez a produkció vált a kezdetévé a későbbiekben is igen erős mozikat eredményező Scott-Washington együttműködésnek. A dinamikus kameramozgásokat és remek beállításokat felvonultató fényképezésért felelős Wolski számára Az utolsó esély vált a hollywoodi jelenlétét megszilárdító darabok egyikévé, míg az azóta igazi nagyágyúvá vált Zimmer ekkor már Oscar-díjasként első ízben mutatta meg, hogy adott esetben micsoda felemelő katonás dallamokat tud komponálni. Alant érdemes is meghallgatni a film főtémájának fantasztikus első három percét.

Összességében a hazánkban 20 évvel ezelőtt októberben bemutatott Az utolsó esély egy a tengeralattjárós filmek műfaján belül kivételes alkotás lett, amely dacára annak, hogy alapkonfliktusát tekintve a zsáner korábbi darabjaitól örökíti az ötletet, a történet lényegét képező fedélzeti viszálykodással már kreatívan alakítja az eseményeket, mindeközben pedig apró újításokat is hoz. Az alkotók tekintetében minden fronton kitűnő teljesítményt tapasztalhatunk, így lehetséges például az, hogy a film eleji középszerű lelkesítő beszéd Hackman előadása, Zimmer zenéje és a zuhogó eső együttes hatása révén mégis emlékezetessé válik, akárcsak az egy ponton a hajó legénysége körében kitörő győzelmi örömködés és annak huszáros elvágása, amely akár még afféle önreflexív poénnak is tekinthető a filmben, hiszen az ilyen nagy pillanatokat nem szokás ennyire pofátlanul félbeszakítani. Persze ezeken kívül is akadnak még mind hagyományőrző-jellegű, mind nem konvencionális húzások ebben a remek az akcióthrillert és a drámát ötvöző filmben, amit most a jubileuma kapcsán mindenképpen ajánlatos megtekinteni.

9 /10 raptor

Az utolsó esély

Crimson Tide

thriller
Játékidő: 116 perc
Premier: 1995