HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

A nagy budapesti zombiapokalipszis igaz és hiteles története #1

Kitört a zombiapokalipszis, a hatóságok kihirdették a szükségállapotot. Mit lehet ilyenkor csinálni? A Roboraptor szerzőinek novelláiból kiderül!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Dani, október 25. 09:59Az M1 nem tolta többet loopolva a vészjelzést, a Kossuthon is csak statikus zaj zúgott. Ezek némultak el legutoljára. Szerencsére még elkaptam az üzenetet amit sugároztak. Ez alapján a kormány arra kérte a lakosságot, hogy legalább az első 24-72 órában ne változtassanak a helyzetükön (ebből letelt már 14), a kerületi rendőrparancsnokságok a katonai erőkkel kiegészülve házról házra járnak és összeszedik az esetleges fertőzötteket, az életben maradtakat pedig ideiglenesen, ha az illető beleegyezik, átmenetileg egy zárt, őrzött helyre viszik míg elcsendesül ez az egész. A szomszéd szobában – ahova előzőleg az egyik lakótársamat zártam – egyelőre csönd van. Szegényt sajnos megharapták és hát… szóval mindenki tudja, azután mi következik. Maximum három napot kell kibírni. Szombaton este nyolc körül szükségállapotot hirdettek, igaz már csütörtök-pénteken tele voltak a híradások egy furcsa, új, gyorsan pusztító vírussal amibe néhány óra leforgása alatt több ezren haltak bele. Na, hát ez a több ezer halott szombat este hét óra körül egyszerre gondolta úgy, hogy feltámad. Ma vasárnap van.

Pánikra semmi ok, vegyünk sorjában mindent: mire lehet szükségünk a következő néhány napban amíg értünk nem jönnek a hatóságok?

ÉlelemHárom napig még pont lehet éhezni, a problémák utána következnek. Remélem, a vezetékes víz kitart addig, mert ha a Vízművek mondjuk pont ma mondaná fel a szolgálatot, alaposan végig kell gondolnom, hogy a háztartásomban fellelhető megiható bármit hogyan osztom be, pedig minden létező üveget és vödröt feltöltöttem vízzel. (Frankón, még a tusfürdős és öblítős flakonokat is kiürítettem, hogy elférjen benne egy kis csapvíz, szappanom meg pont van.) Tegyük fel, hogy a hatóságok késnek, akkor mi lesz a wc-zéssel? Bele se merek gondolni. Mázli, hogy pénteken bevásároltam, amúgy sincs nyitva ma semmi, köszönhetően a KDNP törvényjavaslatának és a zombiapokalipszisnek. Hiába lakunk négyen az albérletben a többieknek csak maradékaik vannak és a szekrényben is egy üveg eperlekvár árválkodott ki tudja mióta. A kijárási tilalom idejére – úgy saccolom, hogy ha spórolok is – öt-hat napra elegendő élelmem van. Mivel szeretek főzni ezért sajnos készételekből kevés van, tehát egy fia konzerv töltött káposztám vagy almakompótom sincs. Van helyette viszont sok rizs, fűszerek, méz, 2 kiló cukor, hagyma, egy láda alma anyáméktól, a mélyhűtőben néhány csomag sütni való hús és zöldségek körülbelül három lábosnyi leveshez meg egy kis porkávé. Ez mind szuper de mi van ha a következő pillanatban minden létező áramforrás csődöt mond? Leolvad a hűtő, nem melegszik fel a víz, az elektromos főzőlap úgyszintén cserben hagy. Szóval nagyon hálás lennék az ELMŰ dolgozóinak, ha kitartanának, míg napirenden van az apokalipszis.

HIRDETÉS

FegyverekBár arra az eshetőségre egyáltalán nem akarok gondolni, hogy mi lenne akkor, ha meg kellene védenem magamat, kénytelen vagyok valamit kitalálni, hogy mégis mivel, ha a helyzet úgy kívánja. Furamód egyébként nem is a zombiktól tartok a leginkább, szükséghelyzetben gondolom annyira bepánikolnék, hogy csak tövig tudnám szúrni a fejükben a halfiléző kést anélkül, hogy megharapjanak. Nem, nem ez a legnagyobb gond. (Főleg, hogy az albérlet ahol élek, a harmadikon van, tehát potenciálisan csak a szomszédaim jelentenek veszélyt rám nézve a harmadiktól felfelé, hiszen az utcáról nem tudnak a holtak az emeletre sétálni, lebukfencezni a lépcsőn annál inkább, de remélem ripityára törik magukat.) Amitől a legjobban félek, azok a fosztogatók, akik vélhetően már kirámolták az alattam lévő Roni ABC-t és a kocsmát is, ahova sörözni járok.

Lássuk csak, mim van: egy 30-as franciakulcs, egy kalapács, néhány kés és a múlt heti buliról maradt törhető borosüvegek. Ja, meg az állólámpám, ami fémből van. Oké: tehát semmilyen jelentősebb fegyvernek használható, tömegoszlatásra alkalmas eszközöm sincs, amivel kárt tehetnék nagyobb létszámú (már egy fő is sok) fosztogató csoportban, akkor marad a védekezés.

BiztonságEltorlaszoltam a lakótársamat és a bejárati ajtót. Még szerencse, hogy négyen lakunk egy 110 négyzetméteres lakásban és tele vagyunk bútorokkal. A spejzban még szöget is találtam, de egyelőre úgy voltam vele, hogy csak Bandi, a fertőzött lakótársam ajtaját deszkázom be, a bejárati ajtót pedig egy szekrénnyel torlaszoltam el, azért, hogy ha mégis el kéne vagy el lehet menni, ne kelljen azzal szenvednem, hogy kihúzogatom a szögeket. A többiek egyébként jó szokásukhoz híven hazautaztak a szüleikhez. Most hirtelen nem tudom eldönteni hol lehet rosszabb. Itt, ahonnan nem tudok kimozdulni vagy kertes házban, amit sokkal nehezebb lenne védeni a betolakodóktól.

Szóval amit lehetett eltorlaszoltam, beszögeztem, kiékeltem. A zombik be, én meg ki nem fogok menni egy ideig.

KommunikációEzeket a sorokat egy másik lakótársam asztali gépén írom, egyelőre ugyanis van áram a falban, viszont az internet-hozzáférésem már akadozik. Spórolok a laptopom akksijával. A mobilom is csak szórványosan működik, egy órája például egyáltalán nem tudok semmilyen hívást se kezdeményezni, se fogadni. Mondanom sem kell, hogy az internettel ugyanez van és mivel van tele a a Facebook? SZELFIKKEL! Vagy az alant mellékelt fotókkal ami alatt ilyen szövegek vannak: „Kitört a zombiapokalipszis, végre legálisan használhatom apu fegyverét.” És ott egy mosolygós diák a sulimból ahol tanítok. Ez sokkal parább, mint akármilyen élőhalott horda.

12065915_902644683123394_1828061823490384721_n
„Kitört a zombiapokalipszis, végre legálisan használhatom apu fegyverét.” – R. Áron, 16 éves

A nagyobb hírportálok vészhelyzeti üzemmódra kapcsoltak, lehetőségeikhez képest, lektorálás és szerkesztés nélkül ugyan, de igyekeznek hírt adni az eseményekről. Az egyik oldal streameli a Kossuth teret, ahol néhány száz, egykori kormányellenes tüntetőből verbuválódott zombihorda ellen folytat reménytelen harcot három járőrkocsinyi rendőr. Néhány vlogger még most sem áll le, óránként tolják fel az új reakció videóikat a kialakult helyzetre, még most is néhány ezres nézettséget produkálva. A bloggerszféra szinte izzik, mindenki jó tanácsokkal látja el az életben maradtakat, de ha teljesen elhal az áramszolgáltatás, mindenki magára marad.

Ma reggel beszéltem Macival, aki a menyasszonyával Zsuzsival éppen hazafelé tartott egy wellness-hétvégéről. Kicsit aggódom mert az utolsó mondata ez volt:

– …minden le van zárva, fél órája ácsorgunk a Margit körúton, lépésben…

Megszakadt. Előtte annyiban maradtunk, hogy fél óránként hívjuk egymást, de már két órája nem érem el. A kocsijuk mindig tele van párnával, flakonos vizekkel meg üléstakaróval, plusz velem ellentétben nekik van elsősegély dobozkájuk, viszont nincs kajájuk. Remélem legalább hazáig eljutnak. Röhej, hogy a fél óra várakozás alatt kétszer hazajutottak volna.

A powerbankemet mindenesetre feltöltöttem, ha mégis elmenne az áram. Miután elájult, elloptam Bandi telefonját és abba is elmentettem minden fontosabb telefonszámot és küldtem róla sms-t minden fontosabb embernek, hogy ha már nem érnek el a saját telefonomon (ami csak abban az esetben következhet be, ha teljesen lemerülök) bekapcsolom Bandi telefonját és újabb közel 24 órán át elérhető leszek, ha van telefonszolgáltatás. Vinném a laptopját is, de az meg a szobájában van, ahová bezártam – oda meg ugye nem megyek be.

A szobám a Rákóczi útra néz, az Uránia mozi homlokzatára. Az egyik szemközti szomszéddal felvettem a kapcsolatot. Igaz, sohasem beszéltünk, de távcsővel (régi vacak, valami játékboltból) lassú, de folytonos párbeszédet tudunk folytatni úgy, hogy papírokra írunk apró betűvel. Óránként váltunk néhány mondatot. Az órával pont mázlim van, tartós elemmel működő analóg vekkert használok az idő mérésére. Lent a Rákóczi út egyébként meglepően csendes, tegnap éjjel volt nagy a zűrzavar. Bandit is hazafelé harapták meg az utcán. Ma eddig csak három-négy szirénázó rendőrautó, a TEK és a honvédség kis létszámú elitalakulata masírozott el. Elég hangosak voltak, ezért most megint van néhány kóválygó zombi lent, a kirakatok előtt. A közvetlen szomszédjaimmal nem beszéltem. Erős a gyanúm, hogy a mellettem lakó, kedves Szilvi néni (kiváló fodrász, az én hajamat is többször vágta) már átalakult, a konyhánk szomszédos az ő nappalijával és néha hörögve nyöszörög. Szóval ha minden technológiai kütyü felmondja a szolgálatot, beszoptam és csak egy papíron tudok levelezni a szembe szomszédommal hallgatva Szilvi néni haláltusáját.

UnaloműzésNa igen. Első riadalmamban, miután bevonszoltam Bandit a szobájába és bedeszkáztam az ajtaját, elszívtam egy cigit és… nem vagyok rá büszke, de pornót néztem. Annyira megrémültem, hogy valahogy enyhítenem kellett a feszültségen (no nem mintha bármit segített volna). De most már azért jobb. Filmet nem fogok nézni, zenét nem hallgatok és a Youtube-on sem pörgetem a vicces macskás videókat. Eltelt néhány óra azzal, hogy tettem-vetttem, regisztráltam miből mennyi van (az apokalipszis végét képtelenség lesz kihúzni másfél guriga wc-papírral), és összegyűjtöttem az összes létező elemlámpát és olvasnivalót a lakásban. Műszaki könyvek (a lakótársaim mérnökök), Popper Péter, Csernus Imre, Fejős Éva (hogy a vérbe kerül egy fiú albérletbe Fejős Éva???), néhány irodalmi klasszikus, Ikea-katalógusok. Meg persze The Walking Dead-képregények. Hiába, az életnek őrülten szar humorérzéke van.

Egy ilyen zombiapokalipszis borzasztóan unalmas.

UpdateAz egyik lakótársam ágyneműtartójában találtam három doboz legót! Szóval azt hiszem, most elmegyek legózni néhány órát.

11800243_10207413713561450_59184235954202533_n
„Egy ilyen zombiapokalipszis borzasztóan unalmas.”

A jövő heti folytatásból kiderül, mi történt Lacival és Zsuzsival a Margit-hídon…

Csillagidő szerint 1990-ben születtem, az Univerzum legkirályabb városállamában, Budapesten. Feletteseim - a szüleim - elég hamar belátták, hogy nem leszek se matematikus, se űrrepülő pilóta, ezért egészen kicsike koromtól a művészeti pálya felé lökdöstek. Képzőművészet, zene, irodalom, színház, film. Tudják, én voltam a gimiben a hosszúhajú oldaltáskás srác, aki Kispált meg Tankcsapdát hallgat, semmi nem érdekli igazán a fentebb felsoroltakon kívül, és legfőbb kulturális forrása a Harcosok Klubja, a képregények meg a R'N'R. A gimi után a BKF-en végeztem mozgókép szakon, rendeztem néhány kisjátékfilmet, dolgoztam ANNAK a televízió csatornának, megjártam egy-két online szerkesztőséget mint videoszerkesztő, szerzője vagyok az egyik legkirályabb hazai geek blognak, a Roboraptornak. 2014 novembere óta erősítem a Hír24 (azaz mostmár 24.hu) seregét, a Kultúra rovat gyorsreagálású elit alakulat kritikusaként. Rendezőnek készülök és újságírásból élek. Mindezek mellett középiskolában tanítok mozgóképkultúrát, zenélek, imádom az állatokat és elképesztő gyönyörű vádlim van.