Elolvastam körül-belül féltucatnyi kritikát a Deadpoolról, és úgy érzem, már akkor is meg tudnék írni egyet a filmről, ha történetesen nem láttam volna, hiszen szinte minden beszámolóban megtalálhatók a következő lelkendező elemek:

1. Negyedik fal áttörése
2. Önreflexió
3. Tökösség
4. Polgárpukkasztás
5. Végre valami a Fox-tól!

Deadpoolt ezekért illik magunkból kikelve ajnározni, pedig fontos lenne, hogy

ne szopjuk már be az Amerikai pite-széria hanyatló részeinek mondanivalóját összedarálva a geekséggel és ne legyen már magától értetődő, hogy vígan verjük a seggünket a gránitpadlóhoz, mert Deadpool slowmotion-ben kettévág valakit.

Igen. Elvileg nem kéne, mégis hatással van az emberre. Sajnos Engem is megvett kilóra, és emiatt hihetetlen ambivalens érzéseim vannak. Pontosan értem, érzem, hogy mit miért csinálnak az alkotók, hol hatásvadász, de a mechanizmus célt ér.

1. Negyedik fal áttörése

Nem kéne például túlértékelni a jelenséget, hiszen a francia filozófus Denis Diderot által megalkotott fogalom azért nem ritkaságszámba menő fogalom, a kortárs színházi életben már szinte elengedhetetlen, hogy a színészek a színpadon ne csak a három fal közt játszanak, hanem a közönségtől elválasztó képzeletbeli negyedik falat áttörve a néző és a színész közt tényleges kapcsolat alakuljon ki. A filmművészetben pedig még ennél is több ilyen utalással találkozhatunk, kezdve a legbugyutább tinivígjátéktól a komoly drámákig:

Mint a montázs alapján is látszik, egyáltalán nem eredeti az ötlet. Mégis működik.

2. Önreflexió

Megvan a klasszikus Family Guy-poén, amikor Peter Griffin egy flashbackben visszaemlékezik valami korábbi eseményre az életéből egy bárgyú poén formájában? No, ezt a szituációs poént is alkalmazza a Deadpool, és hihetetlen, de ez is el van találva.

3. Tökösség

Adam Sandler komédiákat idéző számtalan altesti poén + röpködő végtagok? Tim Miller ugyanazt csinálta a Deadpoolal, amit Matthew Vaughn a Kingsmannel. Íme a recept: végy egy csipetnyi erőszakot, fordítsd ki a zsánert a kereteiből, majd borítsd be hangyányi szexuális ráutalással („Ha megmented a világot, csinálhatjuk seggbe!” vs. „Szexeljünk vadul, kőkeményen, eszementen, magunkból kikelve!”) és kész a metafilm. Viszont a tökösség intézménye részint gyámoltalan a filmben. Ha már vállaltan R-kategóriás lett a film (nálunk 16-os karika), akkor lehetne több meztelen Morena Baccarin, meg még több hírig. Sok a biztonsági játék.

4. Polgárpukkasztás

Egyszer éreztem, hogy politikailag inkorrekt humor került a filmbe, amikor a Hit the Road Jack taktusai alatt Deadpool megérkezik vak, színesbőrű lakótársához, de ezt is csak kevesen szúrják ki. Ökörködés, non-stop humor van, tényleges polgárpukkasztás viszont kevés.

5. Végre valami a Fox-tól!

Persze, hogyne, igen, ezzel sikerült kiköszörülni a csorbát a Farkas Deadpool-fiaskóján, de azért jár az análfűrész az alkotóknak azért, amit Kolosszussal tettek. A benga, acéltestű orosz az egyik kedvenc X-Men karakterem, aki a korábbi X-filmekben bátnóan kevés szerepet kapott, és a pátoszos kamuorosz szinkron sem kedveltette meg velem ezen adaptációját. Az ignoráns Negaszónikus Tini Torpedó telitalálat, de szegény Pjotr Nyikolajevics Raszputyin azért jobbat érdemelt volna, pár „Gyedpulnál”. Bozse moj!

Mindent egybevéve igen, kellett ez a film, hogy felrázza a hero-zsánert és figyelmeztesse a Marvel/Disney-t, hogy azért nemcsak ők képesek szuperhősös filmeket készíteni, de azért kezeljük a helyén ezt a filmet. Ez egy érdektelen szerelmi és bossszúfilm némi eredetsztorival, amit a nem lineáris történetmesélésnek és Deadpool kiszólásainak hála nem veszünk észre, vagy nem törődünk vele. Ettől függetlenül drukkolok az alkotóknak, hogy legyen még több vér a pucájukban, ha majd a folytatást készítik, mert már ez a kezdés is biztató volt, de van még a karakterben kraft bőven!