Film

Kicsi a Cukkini, de erős

Koós Anna
Koós Anna

2017. 01. 25. 08:47

Csütörtökön érkezik a magyar mozikba az Életem Cukkiniként című stop-motion animációs film. A megszokott gyermeki könnyedség és a bájos gnómság, a váratlan gyermeki nyíltsággal és kíméletlenséggel kézenfogva lép a vászonra. Cukormentes kritika

Az Életem Cukkiniként bejutott az Oscar legjobb idegen nyelvű film kategória szűkített listájára a kilenc közé, Svájc nevezettjeként, és tegnap az öt jelölt közé került a legjobb animációs film blokkban. Bár idén igazán erős a mezőny, mégis méltó ellenfél lesz a Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings), a Vaiana (Moana), A vörös teknős (The Red Turtle) és a Zootropolis (Zootopia) számára.

Még csak nem is ez az egyetlen stop-motion film idén ebben a kategóriában, hiszen a Kubo már tavaly lenyűgözött minket látványvilágával. A két film ráadásul nem csak technikai szempontból rokonítható egymással: mindkét történetben gyerekeknek kell szembenézniük olyan problémákkal, melyek egy felnőtteknek is hatalmas terhet jelentene. Mély üzenetet hordoznak a gyermekkorról, az akadályokkal való megküzdésről, önmagunk elfogadásáról, melyek miatt felnőttként is abszolút megéri megnézni a filmeket. Egyrészt sosem árt emlékeztetnünk magunkat, hogy ne tekintsük banálisnak a küzdelmet, amelyet a gyerekek folytatnak a környezetünkben, mintha a felnőttkor problémáihoz mérten azok semmisek lennének. Másrészt az ilyen történetek segítenek megbékélni, és jobban megérteni saját gyermekkori traumáinkat, melyeket hajlamosak vagyunk elfojtani, ahelyett, hogy feldolgoznánk.

Az előzetes alapján az volt az elképzelésem, hogy ez egy újabb torz, de bájos képi világgal operáló, klisékből felépített mesefilmnek ígérkezik, mely egy árvaházban játszódik, ahol az igazgatónő gonosz és csúf, ehetetlenek az ételek, gonoszak a gyerekek, és így tovább. Azonban kellemesen csalódtam, mert ez nem egy abszurd Roald Dahl-történet rossz koppintása. A film éppen azt mutatja meg, hogy egy nehéz sorsú gyerek, amilyen Cukkini, mennyi problémával és akadállyal küzd meg nap mint nap, még akkor is, ha a gyermekotthon a legjobb hely, ahol lehet.

A történet azt az időszakot öleli fel, amíg Icar avagy – ahogy szeretné, hogy szólítsák – Cukkini az otthonban lakik. A film kezdetén még láthatjuk őt, milyen magányos és elszigetelt az élete alkoholista anyjával, majd a nő balesetét követően egy kedves rendőr elviszi Cukkinit az árvaházba. Tulajdonképpen a további felnőtt szereplők – egy kivételével – mind kedvesek hozzá, és nagyon empatikusak a film során. Azonban a támogató környezet még nem garantálja, hogy egy gyerek élete gondtalan lesz. Miközben fel kell dolgoznia saját traumáit, be kell illeszkednie mások közé, akik szintén szörnyű dolgokon mentek keresztül. Hol neki kell segítenie másoknak, hol ő szorul segítségre. Valahol mélyen azt is üzeni a történet, hogy amikor úgy érzed magadra maradtál, lehetséges, hogy attól kapsz segítséget, akitől a legkevésbé várod. A gyerekek a gyermekotthonban mind kötődésre vágynak: van, aki az anyját várja vissza, akit kitoloncoltak; van, akinek senkije sincs és mindenekelőtt egy barátra vágyik; van, aki csak pár sort szeretne kapni levélben a drogfüggő szüleitől, etc. Ugyanakkor szembe kell nézniük a félelmükkel is: mi lesz, ha egyszer visszamehetek a szüleimhez? Mi lesz, ha nevelőszülőt találok? Mi lesz, ha olyanná válok, mint a szüleim?

@Vertigo Média

Felemelő volt látni egy olyan filmet, amely bár gyerekeknek is szól, nem úgy állítja be az elválást egy szülőtől, vagy nevelőtől, mintha az minden esetben katasztrófa lenne, legyen szó bármilyen rossz szülőről, emberről. Sokszor látni gyerekfilmekben, hogy pl. a válást mekkora tragédiának állítják be, és csak úgy lehet happy end, ha a szülők a film végére újra együtt vannak. A valóságban azonban sokszor a hosszan elhúzódó rossz házasság, mely mindkét felet tönkreteszi, sokkal rosszabb hatással van a gyerekre, mint egy jól időzített, felnőtt módon elrendezett válás. Ez a film sokkal súlyosabb élethelyzeteket érint, mint egy válás. Könnyedségével képes ellensúlyozni ezt a komor mélységet, azonban még arra is képes, hogy felhívja a figyelmet: sokkal rosszabb dolgokkal kell még megküzdeniük a gyerekek, mint az, hogy gyermekotthonban élnek.

A szereplők ábrázolása egészen egyedi, mintha a Frankenweenie nagy, karikás szemű alakjait ötvözték volna a ParaNorman karikatúraszerű figuráival. Cukkini a történet során rengeteget rajzol, tulajdonképpen az életéhez készít illusztrációkat, a múltjáról, a jelenéről, és a dolgokról, amiket csak elképzel. Maga a karakterek ábrázolása is egy gyerekrajzhoz hasonlít: Cukkini haja kék, míg Simonnak, az ügyeletes bajkeverőnek rikító narancssárga haja van. Az árnyalatok helyett dominálnak homogén színek. Melyik animációs szereplőnek is volt még kék haja? Nekem először Coraline ugrott be, ő is eléggé zárkózott karakter. Tudom, az Agymanókban (Inside Out, 2015) Derűnek és Bánatnak (Joynak és Sadnessnek) is egyaránt kék haja volt. Nem is értettem a koncepciót. Visszatérve viszont a filmünkhöz, az egyik legérdekesebb az ábrázolásban, hogy majdnem mindenkinek piroslik az orra és a füle, mintha sok időt töltöttek volna a hidegben. Az első benyomásom az volt, hogy azoknak a szereplőkben piros kevésbé az orruk és a fülük, akiknek az élete rendezettebb. A gyerekek mind keresztülmentek sok mindenen, ezért náluk elég feltűnő a különbség, de néhány felnőtt arcán szintén megjelenik a pír.

@Vertigo Média
@Vertigo Média

A film nem próbálja véka alá rejteni, hogy milyen traumák érték a gyerekeket, amelyek miatt az otthonba kerültek. Egyszerűen a szereplők naivitásán keresztül tekint ezekre, emiatt ahogy beszélnek róla mintha közönyösséget sugallna. Azonban a gyerekeknek inkább a tetteikben mutatkozik meg az empátia, csak néha tudják megtalálni a megfelelő szavakat az érzéseikhez. És ez teljesen rendben van így. Minden gyereknek megvan a maga ismertetőjegye, és sokszor sérülések nyomait is magukon viselik. Azonban nem kérdeznek rá sosem a film alatt, honnan van egy-egy heg, mint ahogy egy egészséges közegben a gyerekek egymást közt tennék.

Nem mondhatok mást, mint hogy ez a film egy egyszerű történeten keresztül nagyon sokat mond el, és pont úgy, ahogy kell. A súlyos témákhoz gyermeki perspektívából közelít és a könnyedsége által képes rá, hogy ne taglózzon le, hanem ellenkezőleg: sokkal inkább lélekemelő, ahogy a témájával, a történettel, és a karakterekkel bánik. Ha valaki szintén elbizonytalanodott a trailer alapján, ahogyan én is, csak azt mondhatom, hogy én jóval többet kaptam, mint amennyit vártam a filmtől. Aki valami cuki, disney-nyomorból-mosoly-sztorira számít, inkább üljön be a Balerinára. Ha az előzetesnek levennénk a hangját, és inkább csak a film végén megszólaló Noir Désir számot, a Le Vent Nous Portera-t hallgatva néznénk a jeleneteket, az közelebb vinne minket a film valódi hangulatához.

Életem Cukkiniként, svájci-francia animációs film, 66 perc, 2016
Értékelés: 8/10

Képek forrása: 1, 2

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.