Film

Nem lett túl acélos az Iron Fist

Szaniszló Róbert
Szaniszló Róbert

2017. 03. 21. 11:26

Sorolni is alig bírjuk, mi nem működik a legújabb Marvel-Netflix sorozatban. Alig spoileres évadkritika.
Korábban a témában:

A harcművész hippi és New York

Iron Fist, alias Daniel „Danny” Rand először 1974-ben öklözte be magát (nem úgy) a Marvel Univerzumba. A hős megalkotóit: Roy Thomas írót és Gil Kane rajzolóművészt az akkor igen népszerű kung-fu film-trend inspirálta megalkotására. A képregényhős először 15 füzetszámot élt meg, majd kaszálták szólósorozatát, de nem hagyták eltűnni. Partnerévé vált Luke Cage-nek és oszlopos tagjává a Defendersnek. Később számos, saját képregénysorozatot kapott, amelyekben kung-fu és egyéb harcművészeti tudományával, speciális csí-reguláló képességével, a legendás-misztikus, a nevét adó „Iron Fist” erejével üldözte a bűnt a tarka oldalakon.

A 15 éve halottnak hitt Daniel Rand egy nap megjelenik New Yorkban, mezítláb, kócosan, szakállasan, első blikkre hippiként, és úgy gondolja, besétál az apja és annak barátja, Harold Meachum által egykor vezetett nagyvállalathoz, hogy elmondja, mekkora királyság, hogy él és virul, illetve hiányzik neki egy család. Daniel egyébként 15 éve egy repülőbalesetben „halt meg” édesapjával és édesanyjával együtt, miközben átrepültek a Himalája felett. Legalább is a külvilág szerint.

Az igazság az, hogy a kis Danny csodával határos módon sértetlenül túlélte a balesetet. Egy legendás, másik dimenzióban lévő világban található város, K’un-Lun szerzetesei fogadták be, nevelték, tanították harcolni. A cölibátusi fogadalom mellett felesküdött ellensége a Daredevilből is ismert ősi, szuper-nindzsa szervezetbűnöző szektának, a Kéznek, vagyis a The Handnek.

Köszönetképpen Danny fogta magát és 15 évvel később meglógott. Ez idő alatt apja barátja, Harold is „meghalt”, a céget gyermekkori barátai (Harold gyermek): Ward és Joy vezetik, akik elmebetegnek nézik Danny-t azért, mert azt állítja, ő Danny. Persze nem csak erről van szó. Amennyiben ő Danny, úgy 51 százalékos részvénytöbbséggel rendelkezik, azaz lényegében a szájában futnak össze a döntő szavak, azaz övé a hatalom. A megjelenésével kerül szar a ventilátorba, ugyanis gyorsan kiderül: Harold nem halott, hanem hallhatatlan, mert eladta a lelkét a Handnek, ami a Rand vállalaton keresztül tolja a drogbizniszt. Meg amúgy is, a hatalmas profitot termelő gyógyászati kemikáliákkal is foglalkozó vállalat nem kerülhet egy buddhista hippi kezébe, szóval Danny, a maga 15 éve békés szerzetességével mindenkinek gondot jelent.

A kung-fu hős, aki nem tud verekedni

Amikor meghallottam, hogy Netflix, meg Iron Fist, akkor azt gondoltam, na itt nagyon precízen, kimérten, kecsesen, művészi értéket képviselve lesznek elpicsázva az emberek. Nagy elvárásaim voltak, főleg azok után, amiket a már említett Daredevilben láttam. Koreográfiát reméltem, Mátrixost. Nem kaptam meg. Pedig Iron Fist harcművész. A Harcművész! Mit kapunk az Iron Fistet eljátszó, egykor Loras Tyrellként ismert Finn Jonestól? Alapgyakorlatozást. Rapzenére. Kapálózást. Kamerabeállításokkal elcsalt akciójeleneteket. Emlékszünk még a David Carradine főszereplésével készült Kung-fu sorozatra? Na azt. Az esetlenséget tetézi, hogy Finn alkata, kisugárzása és merevsége annak a jelét mutatja, hogy teljesen alkalmatlan a szerep eljátszására. De amikor már kezdjük megszokni, akkor Scott Buck, a sorozat készítője, talán gagnek, talán tribute-nek szánva, de betol az egyik epizódba egy Jackie Chan pillanatot.

Én meg csak ültem, ettem a szendvicsem és arra gondoltam, ha már felületesen álltak Iron Fist történetének bemutatásához, karizmájának megformálásához, miért kell hozzáduzzasztani a hülyeség vitorláját is? Ugyanis Danny a történet egy adott pontján szembekerül a részeges karatemesterrel, aki a jó öreg Jackie arcát pirítóan próbálja ripacskodva utánozni a lassan öregedő harcművész-színész mozdulatait és szövegét. Ekkora ébredünk rá, hogy mekkora merényletet is követett el ellenünk a Netflix. Nagyon kellemetlen látni, hogy az intro animáció SOKKAL izgalmasabb, mint maga a sorozat.

Kéz a kézben a banalitás és a következetlenség

Abban reménykedhetünk, hogy miután kitépték és egy baknyúllal géppuskaropogósan meggyalázták a sorozat szívét, vagy aktuálisabban a csí-jét: a harcművészetet, legalább a sztori az rendben van, akár izgalmas is lehet. Nem így történt. Az éved feléig azt érezhetjük, hogy a sorozat nem tud mit kezdeni magával. Identitászavarral küzd. Nem tudja, hogy most arra kellene fókuszálnia, hogy Danny ügyvédfilmekben látott jogi kiskapus, bizonyítós bravúrokkal megkapja jogos jussát a cégnél, vagy arra, hogy Danny önmagával, a 15 év alatt magába szívott békével, szeretettel és harmóniával eltelt lelkével meghasonuljon, elöntse a bosszúvágy, a vérszomj, szétszakadjon és megkérdőjelezze önmagát, azt is, amit tanult.

Ennek az eredménye az lett, hogy az évadban összesen 20 percig kaptunk egy egészen izgalmas cég-szálat, és egy darabjaira hulló ki-kicsoda  K’un-Lunban, New Yorkban és a Hand szektában, amitől Danny látványosan sokszor kapott kellemetlen migrént és dührohamot. A tizenhárom epizód ezt taglaló szegmensében olyan nevetséges pillanatokat is kapunk, hogy Danny kijelenti, 15 évig tanulta kontrollálni az érzelmeit, a fókuszát, semmi nem törheti meg a koncentráltságát, meg mindent, de amint jön a turbulencia, pánikrohamot kap.

Persze magyarázható a bizonyítvány a  poszttraumás stresszel, viszont az első adandó alkalommal cölibátusát megtagadva, érzelmeit nem igazán kontrollálva lefekszik az első nővel, aki vonzódik vele. Értem én, hogy kell az érzelmi, romantikus szál, de valljuk be, K’un-Lun kiválasztott harcosa úgy tűnik kettesekkel végezte el az egyetemen a zen-kung-fu szakpárt.  

Mindezek mellett az Iron Fist nem tartózkodik a kliséktől sem. Ez ott kezdődik el, hogy Danny a kiválasztott. A fiú, akit megcsókolt a tűz. A pénzért tiltott arénaküzdelmekben résztvevő Colleennal való kapcsolata a lehető legszétkoptatottabb módszerrel kezdődik: párviadallal. A Dojo-t vezető csajt munka reményében meglátogatja Danny, elkezdenek farokméregetni, a csajnak pedig megtetszik a hossza és vastagsága.

Kész is a plusz bonyodalom: a szerelem, s ahogy hirtelen feltárulnak előtte például Colleen titkai, Dannynek csak mégerősebb migrénjei és csí-errorjai lesznek. Ezeket a rövid idegzárlatokat is sikerült olyan képhatásokkal vázolniuk, hogy néha azt hittem, Danny idegében hazateleportál.

Természetesen a történetben megjelenik Hell’s Kitchen ügyeletes nővére is, Claire Temple, aki Colleennal ördögként és angyalként ülnek Danny vállain úgy, hogy megpróbál mindkettő pozitív karakter maradni. Egyik a gyilkos bosszú mellett érvel, a másik pedig a legális eljárás mellett. Ez egyébként egy nagyon szép elképzelése volt a sorozatnak, csak kudarcba fulladt. Nem történt érdemi diskurzus a kérdéssel kapcsolatban, nem igazán hangoztak el érdemi gondolatok. Danny reakciói sem képesek kinőni a közhelyekből. Dühös lesz, gyilkolni akar, de nem vétkezik. Az utolsó pillanatban visszakozik, mert ő mégis csak jó. Egyszerűen a néző láthatja, ennek az egésznek nincs tétje, csak dagályos rinyálás van. De kárpótlásul sok zenidézetet kapunk. Az jót tesz a felháborodott lelkünknek és gyomrunknak.

Ami viszont nem tesz jót nekik, hogy néhol a történet teljesen hülyét csinál a főhősből. Danny az elmegyógyintézetből való kiengedésének tornácán közli a pszichiáterével, hogy ő az Iron Fist, az öklében egyesíti a csí-t, ami irgalmatlan erőt kölcsönös a csapásának. Ez a dolgot pedig egy másik dimenzióban tartózkodó, a földre csak 15 évente kaput nyitó monostorvárosban tanulta. A rá érkező reakció is egy logikai baki, ugyanis New Yorkban, ahol járt Thor, a másik világból érkező isten, ahol jártak a földönkívüli chiturik, a pszichiáter tamáskodik. Elképzelhetetlennek tartja a dolgot.

Meggyőződésesek keringője

Az évadból kiderül, hogy a Handnek bizony több frakciója van, amelyek más-más módszerekkel dolgoznak. Az Iron Fistben az egyik frakciót a már ismert Madamme Gao vezeti, a másikat pedig valaki olyan akinek a funkciója az lenne, hogy nem csak Dannyvel, de velünk is elhitesse, igazából a Hand jó, csak vannak rossz hajtásai. Valamint eladja magát és a szervezetet: minden, amit Danny hallott K’un Lunban, hazugság. Danny a kognitív disszonanciától még több migrént kap, és úgy dönt, amit 15 évig hallgatott a mesterétől, csak az lehet az igazság. A sorozat meg sem próbál egy kis mélylélektant vinni az egészbe. Nem próbálja feszegetni az eddig ismert igazság önmagunk által való megkérdőjelezéséből kerekedő feszültséget, hanema sztori továbbgörgetésének érdekében Dannyből egy infantilis, hithű szektást csinál, aki nem akar kérdezni, csak tenni azt, amire tanították. Ez sem lenne nagy baj, ha úgy írták volna meg történetet, hogy ezt akarja bemutatni. Az agymosottságot. Nem, ehelyett a jó továbbra is jó, a rossz pedig, amellett hogy egyébként jónak is tűnhet, továbbra is rossz marad.

Mindenki súlytalan

Az Iron Fisttől teljesen messze áll a többdimenziós karakter koncepciója. Mindenki súlytalan, mindenki azért van, hogy elmondja a szövegét és haladjon a dolog. A karakterisztikai gravitációt nélkülöző történetben egyedül Ward Meachum képes karakterfejlődni. Egyedül ő az, akivel kapcsolatban élhetünk a gyanúperrel: ez egy összetett figura.

A „halott” apja csicskáztatja, annak ellenére hogy kiváló üzletember, és a történet előrehaladtával emberi mivoltában mélyre száll, majd jófiúként emelkedik fel. Nővére, Joy betétfigura, kell egy erős nő a céghez, aki irányít, hallhatatlan apja pedig egy lelketlen őrült, akiből érthetetlenül csináltak főgonoszt. Amikor Killgrave-re, vagy Wilson Fiskre gondolok, az utópia szó ugrik be. Utópisztikusnak hat, hogy olyan ellenségek garmadáját kapjunk minden legyártott sorozatban, mint ők voltak. Elvekkel, összetett pszichózissal. Olyanok, akiket szeretünk, akiket szeretve utálunk, akik méltó ellenfelek.

Az Iron Fistnek pedig ott van a halálból visszatért, lelke darabjait sírban hagyott, negyvenes, jólfésült iparmágnás férfi. Bunyózni nem tud, csak csapkodni, rövid lecsengésű dührohamot kapni, a szadizmus jeleit mutatni. Ennyi.  Nem egy szintén megfelelően képzett gonosz harcművész (aki egyébként jelen van a sorozatban), hanem a öregedő muksó. Egyetlen logikus megoldás létezett látszólag a sorozat készítői számára: az évad végére hozzábutították a 15 évig kung-fuzni tanuló kiválasztottat. A negyvenes férfi egy pisztollyal és egy csővel lesz vetélytársa a legendás Iron Fistnek. Párharcukba olyan jelenet is belefér, mint hogy a hősünk orvul kirúgja a pisztolyt Harold kezéből, majd jól elszalad. Mindenki súlytalan, s ezzel a húzással a hős szakértelme is teljesen megkérdőjeleződik.

Végszó:

A Netflix Iron Fistje átgondolatlan, tákolt, néhol kínos és néhol önmaga paródiája. Sorozattestvéreinek főszereplőit egy produkcióban egybegyűjtő crossovernek a hozadéka. Nincs lelke, nincs bája. Nem ad, hanem elvesz. Ha nem is másért, azért érdemes megnézni, hogy tudjuk ki ő a The Defendersben, de senki ne üljön le nagy reményekkel a tévék vagy a monitorok elé: a Netflix ezzel mélyrepülésbe kezdett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.