HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Kapcsoljuk Westerost 7×1 – Vérszomjas nők, tépelődő férfiak a Trónok harca nyitányában

Vészesen közeledik az első évad óta várt nagy háború, amely hatására majd eldől, hogy ki fog végül leülni az imádott Vastrónra. Jelenleg Cersei Lannister fején van a korona, miután Margaery Tyrell felrobbantásával öngyilkosságba hajszolta utolsó élő gyermekét, Tomment. Ahogy Jaime is rávilágít az évadnyitó részben – hiába uralkodik Cersei elvben a Hét Királyság felett – ebből maximum három olyan van, amelyik nem akarja erőszakkal leváltani őt a trónról. Északon Jon Snow próbál uralkodni, Daenerys pedig sárkányostól, hajóhadastól megérkezik Sárkánykőre. Az évadnyitó érezteti, hogy nagy dolgok vannak közeledőben, de még megmaradt a lassú, elmélkedve beszélgetős tempónál.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Arya Stark nem akar többé névtelen maradni

A nyitójelenet Walder Frey-jel kezdődik, ami már eleve gyanúra adhat okot, hiszen az előző évadban Arya Stark megölte, amiért elárulta a Stark családot. Mivel ismerjük Arya átalakuló képességeit, nem vagyunk meglepve, hogy Frey arcát is kölcsönvette a bosszúja beteljesítéséhez. Az összes létező Freyt összehívta egy tető alá, és bár már a legelején tudjuk mi fog történni, nem kevésbé élvezetes végignézni, ahogy a mérgezett bortól haldokló Freyek döbbenten hallgatják a Freyarcú Arya hatásosan felépített monológját. Egyértelműen az évadnyitó legjobb jelenete.

Mindeközben a Falon túl

Még mindig vonulnak a Mások, és még mindig a legunalmasabb történetszál az övék. Nem tudom van-e olyan, aki izgatottan figyelte a menetelésüket, én mindig pazarlásnak érzem a fenyegető, mégis semmitmondó vonulós jeleneteiket. Bran Stark megérkezett a falhoz, azonnal be is engedték, miután vészjóslóan belengette, hogy közeleg az Éjkirály.

HIRDETÉS

Jon és Sansa nem pont ugyanazt gondolják a politikáról

Jon Snowt frissen választották meg Észak Királyának, mégis sorra érik a kritikák. Először a genderőrületet fokozó kijelentéséért, miszerint a nőknek is harcolniuk kell azért, hogy megmenekülhessen az emberi civilizáció a Másoktól. Szerencsére Lyanna „has no time for your bullshit” Mormont ismét kioktatja az északi vén rókákat, és rövid úton beleegyezésre sarkallja őket. (Micsoda elvont fantáziavilágban játszódik ez a sorozat, ahol a vezető pozícióban lévő férfiak meghallgatják egy lány véleményét egy nőket érintő politikai döntésről, és egy perc után igazat is adnak neki.)

Jon újra ellenállásba ütközik, mert nem akarja megbüntetni az áruló Umbereket és Karstarkokat, amiért Ramsey Bolton oldalán harcoltak. Sansa szerint a kastélyaikat át kell adni a hűséges családoknak, Jon viszont úgy gondolja, hogy az áruló tagok halállal bűnhődtek, leszármazottaik pedig nem érdemelnek büntetést a szülők bűneiért. Érdekes dinamika az övék, Sansa sokkal határozottabban és könyörtelenebbül politizálna, kicsit kezd az északi Cersei-jé válni, míg Jon a jóságos és igazságos király szeretne lenni.

Míg látszólag Jon nem hagyja magát manipulálni Sansa által, elég sokatmondó, hogy a lánytól várja a folyamatos megerősítést a saját uralkodási stílusával kapcsolatban. (Nem Jon, nem vagy olyan, mint Joffrey. Igen Jon, nagyon jó uralkodó vagy…) Egyébként nem csak Jon lesi Sansa kegyeit, hanem Kisujj is, aki elég tenyérbemászó módon próbál hízelegni, de Sansa jegyes kimértséggel lepattintja. A Disney hercegnő naivitásával induló Sansa Stark hivatalosan is badass lett, és az egyik legérdektelenebb karakterből vált az egyik legizgalmasabbá.

Cersei köszöni szépen, de egyelőre jól elvan férj nélkül is

Hasonló az ellentét Cersei és Jaime között is, csak más a hatalmi viszonyokkal. Ahogy Jon és Sansa jelenetében, úgy Cersei és Jaime beszélgetésében is a nők számítottak a magabiztosabb félnek, míg a férfiak egyre jobban pánikolnak. Cersei úgy látszik nem csak fizikailag, de érzelmileg is eltemette gyermekeit, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve nincs veszítenivalója, vagyis nincs igazi gyengepontja sem.
A Vas-szigetek frissen koronázott királya, Euron Greyjoy házassági ajánlattal érkezik Királyvárba, emellé persze katonai szövetséget is vállal. Utóbbi Cersei-nek is szimpatikus, ám házasodni nincs kedve a többszörösen áruló Euronnal.

Messze az évadnyitó legszórakoztatóbb szereplője Euron, akit rohadtul nem érdekelnek a múltbéli sérelmek – gondoljunk bele, ez mennyire nagy változás abban a sorozatban, ahol mindenki állandóan a családjának becsületén kattog – nem zavarja, hogy a Lannisterek hány Greyjoyt öltek meg, és fordítva. Sőt, akkor se szégyelli el magát, amikor Cersei közli vele, hogy nem megbízható, hiszen megölte a saját testvérét is:

Neked is ki kéne próbálnod, remek érzés.

A jelenetben nem csak Euron pofátlan lazasága a szórakoztató, hanem Jaime látványos kínlódása is.

Sam Tarly esete az ágytálakkal

Sam a Fellegvárba érkezvén rájön, hogy mégse olyan mámorító vaskos könyvek és vén mesterek között tölteni a mindennapokat. Megszámlálhatatlan ágytál kitakarítását kell végignéznünk, mielőtt eljutunk a lényeghez: Sam az egyik könyvben megtalálja a néhai Targaryen-székhely, Sárkánykő térképét, ahol egy egész hegynyi sárkányüveg lelhető fel, vagyis az egyetlen fegyver, amellyel a Másokat le lehet győzni.

Az is kiderül, hogy az eléggé megkövesedett Jorah Mormont a Fellegvárban időzve várja Daenerys érkezését. (A szemfülesek pedig azt is kiszúrták, hogy Sam egyik könyvében gyógymódként hivatkoznak a sárkányüvegre – lehet, hogy ez fogja megmenteni Joraht?) Jim Broadbent is megjelenik főmesterként egy boncolós jelenet erejéig, amelyben arról elmélkedik, hogy az emberek minden nagyobb háborúban a világvégét látják, ezért nem feltétlen kell annyira félni a Mások hadseregétől sem.

Imádnivaló vörös férfiak

Lehet jobban szurkolni egy párosért, mint Brienne-ért és Tormundért? Pedig ebben a részben csak másfél perc közös jelenetük volt, amely annyiból állt, hogy Tormund odaszólt a Brienne által éppen földhöz vágott Podrickhoz:

Szerencsés férfi vagy!

Nem vártak sokat a beharangozott Ed Sheeran cameóval sem, aki bár nem a Castle on the Hillt énekelte, megcsillogtatta tehetségét egy elég fontos dal erejéig. A híresen nagy Ed Sheeran rajongó Maisie Williams, vagyis Arya találkozik egy csapat dalolászó Lannister katonával, akik megkínálják sült nyúllal.

A jelenetből kiderül, hogy nem minden Lannister katona adja boldogan vérét a királynőért, és a Sheeran által énekelt dalnak is jelentősége van. A dal eredetileg a könyvekben tűnik fel, mégpedig Kardok viharában, ahol Tyrionról és a titkos szerelméről, Shaeről szól. Mivel ez a történetszál már nem aktuális, tekinthetünk a dalra célzásként Jaime és Cersei kapcsolatára:

…For she was a secret treasure
She was his shame and his bliss

For hands of gold are always cold
But a woman’s hands are warm…

A szövegben szégyellnivaló, titkos szerelemről van szó, illetve aranykézről, ami eredetileg a gazdagságról szólt, Jaime-re rávetítve viszont a tényleges aranyból készült kezét is jelentheti. A dal eredeti szereplője, vagyis Tyrion megölte a titkos szerelmét, és a jóslat szerint Cersei-t a testvére fogja végül megölni, tehát nem kizárt, hogy a dal arra utal, végül Jaime fogja megölni Cersei-t.

A Véreb tűzlátó lett

Sandor Clegane, azaz a Véreb az előző évad vége óta a Lobogó Nélküli Testvériséggel lóg, és kénytelen szembenézni egy múltbéli bűnével, amikor a portyázók pontosan annál a szétfagyott háznál állnak meg pihenni, amelynek lakóit a Véreb még a negyedik évadban fosztotta ki, mondván

úgyis meghalnak, ha itt a tél.

Mint kiderül, az apát és kislányát nem a fagy ölte meg, hanem az éhhalál helyett az öngyilkosságot választották, tehát a Vérebnek jelentős szerepe volt a halálukban. Nem hagyja nyugodni a lelkiismerete, ezért jobb híján egy tisztességes temetéssel próbál enyhíteni múltbéli bűnein. Amikor a Véreb hitükről faggatja a testvériség tagjait, ráveszik, hogy nézzen bele a tűzbe, ő pedig cinizmusát legyőzve tényleg meglát valamit a lángok között: egy halottakból álló hadsereget, amint épp átjönnek a Falon.

Daenerys Targaryen IN DA HOUSE

A Sárkányok Anyja végre megérkezett Westerosba, egészen pontosan Sárkánykőhöz, ahol ősei régi kastélya üresen áll, amióta a legutolsó lakó, Stannis Baratheon kiköltözött. Mivel Samnek köszönhetően már azt is tudjuk, hogy itt elképesztő mennyiségű sárkányüveg lelhető fel, Jon Snow bármikor megérkezhet, és találkozhat azzal a rokonával, akiről nem is tudja, hogy rokonságban állnak.

Miután Daenerys és Tyrion szépen körbesétálják a hatalmas és gyönyörű kastélyt, a Sárkányok Anyja mindössze ennyit mond:

Kezdhetjük?

A válaszunk erre pedig a következő:



Az epizódról amúgy a Kapcsoljuk Westerost! című Trónok harca kibeszélő műsorunkban is sokat beszéltünk, eképpen: