HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

A jó katona mindig teljesíti a parancsot? – Elindult a Star Wars: The Bad Batch

A legújabb animációs Csillagok háborúja sorozat egyelőre nem reformálja meg a franchise-t, és bár a 70 perces első epizód jó részt marad a bejáratott úton, szépen építkezik, ahhoz, hogy méltó utódja lehessen a tavaly hangos sikerrel zárult Star Wars: A klónok háborújának. Pilotkritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Az eredetileg George Lucas fejéből kipattant genetikailag módosított, kissé elfuserált, de épp ezért bizonyos téren kiemelkedő képeségekkel bíró klónszakasznak, a Bad Batch-nek még A klónok háborúja sorozat hatodik évadjában kellett volna debütálni. Csak aztán jött a Disney felvásárlás, amelynek folyományaként a közkedvelt animációs sorozat korai véget ért, a rendhagyó rohamosztag története pedig nem került leforgatásra. Ám tavaly Mickey Egér nagyúr végtelen bölcsességében úgy döntött, hogy a széria megérdemel egy tisztességes lezárást. Így egy bő félévtizedes szünetet követően 2020-ban elkészült a hetedik évad, amelyet mi sem győztünk eléggé dicsérni. Noha az utolsó A klónok háborúja etap csúcsa egyértelműen annak befejező részei voltak – a lezárást elképesztően hatásosan sikerült összekötni A Sithek bosszúja eseményeivel – az évad végre lehetőséget biztosított a Bad Batch-debütálásnak is. Sőt, a klónosztagról szóló négy epizód tulajdonképpen szinte jobb Star Wars-ba ágyazott Piszkos tizenkettő filmnek bizonyult, mint a Zsivány egyes.

Star Wars: Zsivány Egyes – Jedik nélkül is él a remény!

HIRDETÉS

Épp ezért kissé sajnáltuk is, hogy egy ilyen remek ötletet ilyen későn lőttek el, hiszen ebben a csapatban még bőven lett volna potenciál. Ezt pedig úgy néz ki Dave Filoni és alkotótársai is érezte, hiszen alig egy évvel A klónok háborúja lezárása után máris itt a spin-off/folytatás. (A sorozat többnyire nézhető A klónok háborúja beható ismerete nélkül, de azért legalább a hetedik szezon azon epizódjait érdemes előtte megnézni/pótolni, amelyekben színre lép a banda)

A Star Wars: The Bad Batch közvetlenül ott veszi a fonalat, ahol az előd sorozat véget ért.

Grievous tábornok legyőzésével, Anakin átállásával és a 66-os paranccsal véget ért a Klónháború és vele a Köztársaság is. Bár az átlagos, a parancsok maximális követésére programozott klónokban a rendszerváltás látszólag nem okoz különösebb feszültséget. A rendellenes klón katonákból álló Bad Batch osztag tagjait egészen megviseli, hogy a világuk egyik pillanatról a másikra fordul ki a sarkaiból. A helyzetüket pedig külön nehezíti, hogy sorsukról, és az új Birodalomban betöltött szerepük a klónok iránt mélységes megvetéssel viszonyuló Tarkin admirális döntésén múlik.

Erős alapozás, amely egyelőre nem nyit forradalmi új utakat a Star Wars (animációs) sorozatok terén. Olyannyira, hogy a sorozat vizualitása egy az egyben megegyezik A klónok háborúja képi világával. Persze ez semmiképpen sem baj, hiszen az anyasorozat záróévada fantasztikusan nézett ki. Persze várható, hogy egy tíz év alatt részletesebbek lesznek a textúrák és kidogozottabbak a karakterek, de legalább ilyen fontos tényező a mesteri fény-árnyék kezelés. Ennek köszönhetően az utolsó A klónok háborúja szezon képi minősége messze felülmúlt bármit, amit korábban Star Wars animációban láthattuk. A The Bad Batch pedig – lévén, hogy közvetlen folytatásként funkciónál – természetesen meg is ugorja az eleve magasra tett lécet.

Történetét tekintve a pilotepizód tulajdonképpen egy feszes, fókuszáltan összerakott kommandós film. Legnagyobb hibája, hogy kissé kiszámítható. Nem pusztán azért, mert nyitány még nem igazán mer eltérni a zsáner filmjeinek bejáratott struktúrájától/fordulataitól, hanem azért is, mert ez a fajta „birodalmiak ráeszmélnek, hogy talán rossz oldalon állnak” történet a Star Wars világában sem feltétlenül újszerű. Példának okáért elég a 2017-es Star Wars Battlefront II sztorimódjáig visszamennünk, amely ugyanerre a konfliktusra épült. Viszont egészen meglepő – és egyben pozitívum is – hogy az oldalváltás látszólag hamar, már az első részben megtörténik. Így hőseink fő karakteríve várhatóan nem is a katonai feljebbvalóik iránt érzett, vak hűséggel történő leszámolásban fog kiteljesedni. Noha cselekmény nem igazán tartogat vad meglepetéseket, ez most nem baj. Hiszen a feladat még csak az alapok lefektetése volt, azok pedig kellően erősnek tűnnek.

A veterán animációs Star Wars rendező Steward Lee-Saul Ruiz-Nathaniel Villanueva hármasa, Filloni és Jennifer Corbett forgatókönyve alapján jó tempóban, jól fókuszálva mesélnek. Hatásosan indítják el a történet, építik fel A klónok háborúja utáni világot, vezetik fel az új karaktereket, miközben kommandós csapat korábban egysíkúnak tűnő karaktereit is képesek tovább árnyalni. A 70 perces játékidő így gyorsan, fölösleges időhúzás nélkül repül el. Ráadásul az apró kikacsintásokkal, és máshonnan ismert Star Wars karakterek behozása (úgy, mint a komikusan felnőtt hangú, de még gyerek Caleb Dune és Saw Gerrera) terén sem esnek túlzásokba. Ezek a cameók is jóval organikusabbnak érződnek, mint mondjuk a The Mandalorian vendégszereplései.

Ám, ami elsőre a legérdekesebbnek tűnik a Star Wars: The Bad Batch kapcsán az az időben történő elhelyezkedése. Vagyis még inkább a szemszög, amellyel bemutatja a korszakot. Ha egy valamit fel lehet róni a Disney által készített Star Wars tartalmaknak, akkor az mindenképpen az, hogy korszak választásában egészen bátortalanok. Hiszen az új Star Wars filmek és sorozatok szinte mindegyike a klasszikus trilógia korában, vagy az azt megelőző/követő pár évben játszódik. Ez alól a The Bad Batch sem kivétel. Nem is ez az első Star Wars film vagy sorozat, amely a Birodalom felemelkedését hivatott bemutatni. Ám A Sithek bosszúját követő zűrzavaros/átmeneti évek így is a saga talán legizgalmasabb időszaka. Ebben pedig igazán részletesen egyik film/sorozat sem mélyedt el. Hiszen a Lázadók vagy a Zsivány egyes már a Birodalom fénykorában/leszálló ágában játszódtak. Így mozgóképen a The Bad Batch mutathatja meg nekünk először, hogy miként is zajlott a galaktikus rendszerváltás.

Amitől pedig ez az eleve érdekes politikai helyzet még izgalmasabb lehet, azok pont a főhősök személye. Hiszen a Star Wars filmek legnagyobb vakfoltja, éppen az, hogy mi történt a klónokkal a Birodalom megalakulása után. Vajon miként élték meg ők a cserét? (A Lázadók sorozatban ez ugyan említés szintjén szóba került, de bőven van még itt történet.) A The Bad Batch osztag helyzete pedig különösen érdekes: tekintve, hogy bár klónok, mivel nem hat rájuk a – 66-os parancs végrehajtását is kikényszerítő – inhibitor chip, így szabad akarattal is bírnak. És épp ebből fakadhatnak a sorozat nagy kérdései:

Mihez kezdenek a harcra tenyésztett katonák, ha vége a harcnak? Vagy, ha olyan célért kéne harcolni, amelyben már nem hisznek? Ha a rendszer, amelyet addig szolgált, egyszerűen leselejtezné?

A pilot pedig szépen el is kezd megágyazni ezeknek a kérdéseknek. Ebből kifolyólag a hangvétel is komolyabb/komorabb, mint A klónok háborúja korai részei. Hiszen – a nyitó akció után – a főszereplők is búcsút vesznek a bohókás, ügyefogyott harci droidoktól. Ha pedig emberekkel – vagy éppen klón-testvéreikkel kerülnek – szembe, az már morálisan koránt sem olyan gyermeteg, fekete-fehér szituáció, mint amikor gügye konzervdobozokat kellett aprítaniuk. Ha pedig a sorozat be meri vállalni – a maga „gyerekbarát módján” – ezeket a témákat, és képes értő módon beszélni róluk, akkor a Star Wars: The Bad Batch a legkomolyabb és talán legjobb Star Wars sorozat lehet. Az eddigieket alapján pedig semmi okunk arra, hogy ne bízzunk ebben. Így még az sem okoz keserű szájízt, hogy nagyon úgy tűnik, egy mellékszálon elkezdték „utólag felvezetni” a Skywalker kora film eleji arcpálma díjas csavarját.

8 /10 klón-raptor

Star Wars: A Rossz Osztag (pilot)

Star Wars: The Bad Batch

sci-fi fantasy
16 epizód
Premier: 2021. május 4.
Csatorna: Disney+

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.