Film

Hosszú alkony – A magyar időhurok?

Korábban a témában:

Bár a múltba ugrálunk vissza, itt a múltat az emlékek jelentik, melyeket nem lehet megmásítani. Janisch Attila anno filmszemlét nyert filmje Shirley Jackson novellájából készült. A film az öregedésről, a halálról, az álomvilágról és a határtalan időről elmélkedik egy idős nő emlékein keresztül.

Egy idős régésznő (Törőcsik Mari) a régmúlt tájain kezd el barangolni. Saját emlékeiben keresi az utat, amiben meg akarja találni emlékeit, melyekbe belekapaszkodhat, és késleltetheti a sorsát. Egy régészeti találkozóról hazafelé megállítja kirendelt sofőrjét, és kiszáll a kocsiból. Ismerősnek tűnő tájakon bolyong, eltéved, majd buszra száll. Az ócska járművet egy erőszakos sofőr vezeti (Csuja Imre), az utasok némán zötykölődnek. A sofőr rossz helyen teszi le az asszonyt, akit rémképek kergetnek. A valóság és a képzelet határán mozgó képek villannak fel, amiről eleinte se mi, se az asszony nem tudja, hogy ott vannak e valójában. Ahogy haladunk lefelé a lejtőn, egyre furcsább dolgok történnek a nővel.

images

A filmről való gondolkodást teljes mértékben az egyéni attitűd és a nézői befogadóképesség határozza meg. Janisch célja a visszatekintés a múlt jó és rossz élményeire, illetve annak érzékeltetése, hogy már nem változtatható meg semmi, nem térhetünk vissza bármennyire vágyunk rá, bármennyire akarnánk változtatni (videóinterjú Janisch Attilával rendezővel: itt). Az eredeti novellában, Shirley Jackson főhőse egy olyan asszony, aki mogorván, zsémbesen éli meg az öregedést. Ezzel szemben Janisch és – egy film kivételével – állandó forgatókönyvírója, Forgách András egy pozitív főhőst alakított ki. A régésznő boldogan, tevékenyen éli meg az öregedést. Az ő alászállása, felismerései és a múltban való kutakodásai, arról való elmélkedései ezáltal sokkal hirtelenebb zuhanást eredményeznek mind a személyiségében, mind az életében. A Hosszú alkonyt látványa és effektjei miatt sokkal inkább értelmezem helyenként iszonyúan nyomasztó misztikus thrillerként, mint „egyszerű” drámaként. Végig azt sejti a néző, hogy valami borzasztó dolog fog történni a szereplővel, és félve/izgatottan várja, hogy mi lesz ez (videóinterjú Forgách András forgatókönyvíróval: itt).

128571_galeria_hosszu_alkony_02

Nem kell se neonpolipokra, se jetire számítani. Amitől a néző végig retteg az az a tény, hogy a legderűlátóbb ember is elkezd rettegni attól, ami rá vár. És itt nem feltétlenül a halálról van szó, sokkal inkább az öregedésről, és azon emberek eltűnéséről, akiket megszoktunk magunk mellett. Janisch mindezen dolgoktól úgy mesél, hogy ugrál az időben, elveszünk a régésznő múltjában és jelenében. Események ismétlik egymást, ugyanaz az ismerősnek tűnő ház és szoba, ugyanaz a buszsofőr. Egyszer minden otthonos, egyszer rideg, és kitaszít magából. Mindeközben nem tudjuk, hogy amit látunk, az az emlékezet kegyetlen játéka, vagy a jelen reménytelensége.

Hosszú alkony, színes, magyar filmdráma, 67 perc, 1997
Rendezte: Janisch Attila
Írta: Shirley Jackson novellája alapján Forgách András
Szereplők: Törőcsik Mari, Ujlaki Dénes, Csuja Imre, M

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.