Képregény

Polarity – A hipszter messiás születése

Egy pillanatra vonatkoztassunk el a régi szuperhős eredettörténektől. Hagyjuk magunk mögött Gotham teljes romlottságát, vagy éppen Metropolis csillámló felhőkarcolóit. Vigyázó szemeinket vessük inkább egy olyan helyre, ahol nem lehetsz értékelhető emberi lény, ha nem a Starbucksban veszed a kávédat – szigorúan zsírszegény tejjel persze – ahol nem vagy férfi, ha nincs szakállad és iPhone-od, és nem vagy nő, ha egy lángoló szív nincs a mellkasodra tetoválva és nem tudod kívülről a Sonic Youth slágereket, természetesen csak a lemezek B oldaláról. Ez a hely nem más, mint napjaink Brooklynja, ebben a képmutatással és sekélyességgel teli világban alkotta meg Max Bemis és Jorge Coelho a XXI. század szuperhősét, a hipszter Jézus Krisztust, Timet.

Bemis valami egyedülállót teremtett a négy füzetes Polarity-vel. Az első, ami szembetűnik, hogy ténylegesen a jelenbe, egy olyan szubkultúrába kalauzolja az olvasót, ami teljesen reális. A képregény lapjain megelevenedő szereplők teljesen megegyeznek a Budapest romkocsmáiban lődörgő, direkt lepukkantságot mímelő fiatalokkal. Napjaink társadalma ez, nem egy általános, általában csak utalások szintjén megemlített elnagyolt szociális közeg, amelyben elhelyezi az író az épp aktuális hősét.

mono

A második egyedi tünete a képregénynek a protagonista: Tim. Ő egy bipoláris depresszióban szenvedő képzőművész Brooklynban, aki természetesen csak teljesen beállva tud alkotni, agyturkászhoz jár, főleg azok után, hogy félmeztelenül (csak felül volt rajta ruha) letérdelt egy forgalmas út közepére, majd elcsapta egy autó. Mint minden jól menő underground művésznek, így Timnek is van egy kirakat-barátnője, Alexis, aki nem hősünket, hanem, sokkal inkább a Timet körülvevő „hype”-ot szereti. Ezen felül persze ott van művészünk tényleges szerelme, a visszafogott Lily, meg a józan ész szerepét betöltő legjobb barát (akit szétszed egy arc, aminek a szeméből karok nőnek!).

A történet elején Timet kidobja a kirakat ribi, ezen felül Lilynél is kosarat kap, így nincs mit tenni, elkezd kőkeményen piálni és teljesen szétcsapni magát. Nem szedi a terapeutája által erősen ajánlott (értsd: kötelezően szedned kell, mert amúgy nem igen vagy beszámítható) gyógyszereket sem. Kis pajtásunk, aki már teljesen elvesztette a józan eszét, természetesen paranoiás is lesz, és kitalálja, hogy valaki folyamatosan figyeli őt. Be is cserkészi azt a lakást, ahol szerinte a kukkolója fészkel, és láss csodát, tényleg van ott valaki, aki éppen telefonon jelenti, hogy elvesztette Timet szem elől. Az első rész utolsó előtti oldala ez, már csak egy oldal van hátra ahol…. Tim úgy lefejeli az ismeretlen pasit, hogy annak DARABOKRA ROBBAN A FEJE. Mivel nem akarok lelőni minden poént, így csak nagyon nagy vonalakban a történet: Tim szuperképességekkel bír, amik akkor tetőznek, amikor épp valamilyen szer hatása alatt van. Lesz még a történetben csavar, szerelem, hatalmas harc egy hatalmas robottal, ezeket a cselekedeteket hősünk majdnem teljes egészében egy harisnyával a fején hajtja végre.

pol1

A történet maga nem kiváló, bár tény, hogy nagyszerű olvasmány. Amiben igazán tündököl a képregény, azok a finom apróságok. Egy-egy panel tökéletes elhelyezése a tökéletes helyre. Például amikor egy kiállításon a hipszterek azon morfondíroznak, hogy milyen és mennyi művészi erővel bír egy raklapra kiállított szobanövény. Majd lapozunk egyet, ahol is szembejön egy biológiai ábra ezen emberek felépítéséről. Timnek természetesen a boss fight alatt van ideje rátetoválni az ellen arcára azt, hogy „YOU SUCK”. Az egész képregény olyan, mintha egy indie filmet nézne az ember. Természetesen azért fellelhetőek a morális dilemmák is a képregény lapjain. Ezt sajnos egy kicsit elnagyolták az alkotók, mivel az egyik pillanatban hősünk még élvezettel saját magukkalpofoztatja diákéveinek zsarnokait, egy pár lappal később már azon őrlődik, hogy gyilkolt és fel kéne adnia magát. A képregény legvége is egy ilyen morális kérdésben csúcsosodik ki, miszerint megéri-e szuperhősnek lenni és nem szedni a gyógyszert – ergo beleőrülni, avagy nem. A belső monológokban is rengeteg mondanivaló rejlik, szinte kényszeríti az olvasót, hogy önreflexiót gyakoroljon.

Az utolsó dolog, amire mindenképpen kell egy pár mondatot áldozni, az maga a rajzolás. KURVA JÓ! Annyira együtt van a szöveg és a rajz, hogy az hihetetlen. A sok képkockás oldalak ugyanúgy szemet gyönyörködtetőek, mint a duplaoldalas beállítások. Már csak a rajzok miatt is érdemes megvenni a füzetet.

Polarity-comic-catch-up-header-v1

Érződik az egészen, hogy neki akar menni a képregényes berkeken belül elfogadott konvencióknak, valami merőben újat és merészet próbál alkotni. Mivel a Boom! kiadónál jelent meg, nem pedig a DC vagy a Marvel gondozásában, erre természetesen esélye sincs. De talán nem is baj, hiszen az egyik legjobb „underground” képregény, amit valaha olvastam. Mindenképpen szerezzétek be, ha tudjátok, mert ilyen szuperhőstörténetet még sohasem olvastatok, ráadásul remekül bemutatja a hipszter kultúra árnyoldalait is.

Polarity (2013)
Írta: Max Bremis
Rajzolta: Jorge Coelho

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.