Transformers 3: A hold sötét oldala – Korszerű városrendezés Michael Bay-módra

Személyi változások a stábban ide, nemzetközi háborgás oda, Michael Bay, ez a flúgos fenomén maradt a direktori székben. Minekután ekkorra már az egész világ tudta róla, hogy neki tényleg nincs ám szüksége komolyabb szkriptre ahhoz, hogy az ő dinamikus, mindent elsöprő akciójeleneteivel eladjon egy-egy filmet, a Transformers 3 is a már jól bevált metódus alapján készült. Hogy jól járt-e ezzel a publikum? Kivesézzük.

Katasztrofális fogadtatás ide vagy oda, természetesen már lendületben volt az alakváltók szekere, ennélfogva nem is állhatott meg. Előírásszerűen érkezett tehát, ismételten 2 évre az előzőt követően a franchise 3. installációja, azaz a misztikus, A Hold sötétsége alcímmel ellátott folytatás. A bukottas (sajnálatos módon nem anyagi, hanem kizárólag kritikai) bukása ugyan némi szabadkozásra késztette Bay-t, mondván tény és való: „a történet nem igazán lett kidolgozva”, de igazából ezt senki sem vette túl komolyan tőle, hiszen tudjuk jól, Bay-nek aztán édes mindegy, hogy van-e szkipt vagy nincsen. Mindazonáltal némi ‘könyv’ persze ezúttal is készült, habár immáron nem a látszólagos szimbiózisban élő és alkotó Orci – Kurtzman páros tollából (miután ők köszönték szépen és kiszálltak), hanem egy bizonyos Ehren Kruger (Sikoly 3, A kör-filmek, Grimm) vetette azt papírra.

Hogy miről szól a Transformers 3? Ez egy érdekes kérdés. A film elején kapunk valamiféle áltudományos oktatófilmet arról, hogy egyes Cybertron-iak már évtizedekkel korábban a Hold túlsó oldalán zavarogtak, amit a NASA természetesen igyekezett eltussolni (és persze a holdra szállás is csakis ezért történt, semmi másért). Mígnem aztán a jelenben Optimuséknak a tudomására jut mindez és átugranak megnézni, hogy mit is rejt amott a ’sötét oldal’, ahol is megtalálják a lezuhant hajójában épp Csipkerózsika-szindrómás Sentinel Prime-ot. Utóbbi Optimushoz hasonlóan egy korábbi, nagy spíler fővezér, úgyhogy jól felélesztik, hogy az öreg Sentinel hálából később idecsődítse már megint az álcákat, mert neki naná, hogy kell a Föld és akkor már egyúttal kiírtaná az emberiséget is. Na igen: kösz szépen. Amiről eztán szól a darab, azt a lelki szemeimmel látatlanba is el tudom képzelni, hogy miként szerepelhetett a forgatókönyvben: úgy mint ’HARC’. Ennyit az arculatváltásról és a komolyabban vett, igényesebben kidolgozott cselekményről. Amennyiben valakinek még ugyancsak problémái voltak a 2. rész harmatgyenge meséjével, akkor az a Hold sötétségében sem fog csalódni, mert ez utóbbi már aztán végképp nem minősíthető történetnek.

Miután azonban a Transformers-filmek fő profiljának mára már nyilvánvalóan az öncélú rombolást és öldöklést tekinthetjük, ilyen szempontból a harmadik darab hozza a kötelezőt, egyidejűleg a korábbiakhoz képest emelve a tétet. Itt ugyanis már nem csupán némi óvatlan külvárosi, erdei, avagy sivatagi „környezet-karbantartást” gyakorolnak a mindig tetterős roboték, hanem egyenesen Chicago városának a felét teszik a földdel egyenlővé. Mindazonáltal ehhez azért némi körítés is dukál, ebből kifolyólag megkapjuk a változatlan habitusú, de ekkor már sulizás helyett meló után kajtató Sam Witwicky-t és újdonsült (erősen szupermodell-gyanús) barátnőjét, Carly Spencert (Rosie Huntington-Whiteley), aki azért került a filmbe, mert Bay összeveszett az őt lehitlerező Megan Fox-szal… Bizony, Hollywood-ban már csak így megy ez. Egyébként az új hölgyeménnyel sincsen semmi gond a műben, leszámítva azt, hogy egy hiteles momentuma sem akad. Ráadásul szerintünk kettejük közül azért egyértelműen Megan Fox a jobb csaj. Miatta utólag egy kicsit talán még kár is, amiért kitették a szűrét.

Akadnak ám azért érdekességek is ebben az alkotásban, akárcsak a korábbiak esetében. Példának okáért megfigyelhetjük a széria egyetlen konstans frankó elemének; Optimusnak (a hangja Peter Cullen) és az ő ’személyiségfejlődésének’ egy újabb szintre lépését. A fővezér amellett, hogy a közelharcban szemlátomást filmről-filmre egyre képzettebb és zúzósabb lesz, ezúttal már az amerikai miliőhöz alkalmazkodva, egy hamisítatlan „fegyverbuzivá” válik. Az új, minden finomsággal felszerelt ’trailere’ bűvöletében, Optimus ezáltal már nem csupán a jóság és bölcsesség, de az erőszakos viselkedés és a fegyvermánia felsőbbrendű megtestesülésévé lép elő. Ezúton köszönjük hát meg Bay-éknek, hogy karakterével ilyen értékes példát állítanak a mai gyerekek elé… Egyébiránt ha már egyszer Michael Bay, akkor újfent egy mesteri ’innovációt’ fedezhetünk fel a művében: ez ama utánozhatatlan, ‘hasznosítsuk újra saját jeleneteinket’ leírású eljárás. Arról van szó, hogy a direktor (már nem első ízben) úgy döntött, hogy szemezget a korábbi filmjeinek ’szcéna-tárában’ és előhúzta a kalapból A sziget (The Island, 2005) egyik autópályás autó-amortizálós felvételét, majd egy kis CGI segítségével robot-kompatibilissé varázsoltatta azt. Ezáltal voilá: kész is a friss, költséghatékony jelenet! Mondjuk valahol érthető, hogy egy 200 millió dollárból készülő produkciónál olykor nem árt spórolósra venni a figurát.

A végére íme egy kis statisztika-féleség a Transformers-franchise darabjainak játékidő-növekedéséről: Transformers = 144 perc < Transformers 2 = 150 perc < Transformers 3 = 154 perc, mígnem a közelgő csoda, a dinobotokat is csatasorba állító A kihalás kora = 165 perc (!). Amennyiben a cselekmény az előző kettőhöz (de főként a legutolsóhoz) hasonlatosan lesz összetett, hála a szkriptet ezúttal is jegyző Ehren Krugernek, úgy azt kell hogy mondjam, ember legyen a talpán, aki ezt végigüli. Pláne egynél többször. Természetesen nem lehetetlen, hiszen vizualitásában garantáltan a székéhez rögzít majd minden nézőt az új rész (is), azonban Shia LaBeouf helyett Mark Wahlberg ide, illetve új Optimus-design oda, még mindig egy Michael Bay-film lészen. Ami immáron egyfajta garancia a „sikerre”, ugyebár. Vagy netán mégsem? Idén ismételten elválik.