Film

A majmok bolygója – Darwin borogass!

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2014. 07. 20. 13:33

25 és 30 év közötti olvasóink biztosan emlékeznek rá, hogy egykoron A majmok bolygója olyan szerepet töltött be a Magyar Televízió műsorkínálatában, mint manapság a Reszkessetek betörők a kertévéken.
Korábban a témában:

Míg utóbbit minden esztendőben Karácsony környékén műsorra tűzik, addig a Charlton Heston fémjelezte alkotást mindig Húsvéthétfőn – jobbára délutánonként – sugározta a királyi televízió (a Christopher Reeve-féle Supermannel egyetemben). Ugyan manapság már ritkán veszik elő a filmarchívumból, de még a számos logikai bukfence és Heston modorossága ellenére is az új majmos film kapcsán megéri kikölcsönözni a Kalózöböl Tékából.

Pierre Boulle 1963-ban írta meg a mű alapjául szolgáló tudományos-fantasztikus regényt, amelyből 1968-ban Heston a producereknek tett javaslata alapján Franklin J. Schaffner (Pillangó, Patton – A tábornok) készített filmet.  A választás többek között azért esett a direktorra, mert a korábban felkért J. Lee Thompsonnal (Rettegés foka) és Blake Edwards-cal (A Rózsaszín Párduc) ellentétben vállalni tudta, hogy mindössze 5,8 millió dollárból készíti el az adaptációt, amely akkoriban sem számított hatalmas költségvetésnek. Ehhez az kellett, hogy Boulle futurista (értsd: drága) elképzelései  helyett egy primitívebb (értsd: olcsóbb) díszletet álmodott meg, így a büdzsében csupán Heston sztárgázsijára, és a számos majomálarc elkészítésére kellett nagyobb összeget elkülöníteni (több mint 80 maszkmester dolgozott a produkcióban).

Ez a spórolás azonban remek dramaturgiai fordulatot is szült, a néző kissé meg lesz vezetve, hiszen a nyitójelenet során, amelyben Taylor ezredes (Charlton Heston) egy űrhajó irányítókonzolja előtt ülve azzal szembesít bennünket, hogy egy távoli jövőben játszódó kaland részesei leszünk, még azt is hihetnénk, egy újabb grandiózus tudományos-fantasztikus film részesei leszünk (ugyanebben az évben született Stanley Kubrick klasszikusa, a 2001 Űrodüsszeia is). Taylor kissé didaktikusan a szánkba rágja, hogy az Alpha Centauri csillagrendszer irányába tartanak az Úr 1972 esztendejében, de amíg a fénysebességhez közeli tempóban megtett táv számukra rövid ideig tart majd, addig a Földön évszázadok telnek el. Ahogy az lenni szokott, az utazás során probléma adódik, és a négytagú legénységből hárman arra ébrednek, hogy a hajó zuhan. Miután felfedezik (földi idő szerint 3972-ben), hogy csapatuk egyetlen női tagja a krioban már hónapok óta halott, menekülni próbálnak a lezuhant járműből, ami épp süllyedni készül egy ismeretlen(nek hitt) bolygó egyik öblében, s eztán már nem is találkozunk a későbbiekben sem a mélyűrrel, sem az űrhajóval.

A kor szelleméhez illeszkedően a lassú folyású film első 30 perce a meneküléssel és az új bolygó megismerésével telik, amelynek során egy laza fürdőzés után vademberek elviszik/széttépik az asztronauták ruháit (sokszor méláztam már azon, miért nem hagyták közelebb a cuccaikat a tóhoz…). Hőseink igazi robinzonádja ezután kezdődik, érkeznek a majmok, akik e bolygó igazi urai, s az embereket vadászat céljából begyűjtik. Erre minden okuk meg is van, ugyanis Szent Tekercseik ezt kívánják tőlük:

„Őrizkedj az embertől, mert ő az ördög eszköze. Isten teremtményei közül ő öl sportból, pénzért, hírért. Igen, megöli a testvérét, hogy megszerezhesse annak vagyonát. Ne hagyjátok elszaporodni, mert elpusztítja saját otthonát, de a tiéteket is. Űzzétek el, hajtsátok vissza az embert a dzsungel sűrűjébe, mert ő a halál hírnöke.”

Taylor egyik társát, Dodge-ot megölik (majd színesbőrű kuriózumként egy múzeumban ki is állítják), főhősünket pedig másik kollégájával, Landonnal együtt elhurcolják. Utóbbin lobotómiát hajtanak végre, a gégesérülést szenvedő, s így a vademberekhez hasonlatosan beszédképtelenné váló Taylor pedig egy tudós csimpánz-jegyespár, Zira és Cornelius vizsgáló kezei közé kerül. Ezt követően jelentik feljebbvalójuknak, Zaiusnak a talált ember intelligens mivoltát, aki annak ellenére is hitetlenkedik, hogy látja, az képes gondolatait írásban megfogalmazni. Többszöri szökési kísérlet, illetve egy koncepciós per után az időközben női társsal kiegészülő Taylor végül kereket old Corneliusszal és Zirával, majd a Tiltott Zóna nevű sivatagos helyre mennek, ahol Cornelius korábban ásatásokat folytatott, hogy a majmok őseinek civilizációját megtalálja. Zaius hamarosan a nyomukba ered, annak leszerelése után Taylor és „neje”, Nova pedig ellovagolnak a naplementébe. Szerencsére a mű nem így ér véget, sor kerül a filmtörténet egyik legepikusabb befejezésre, Taylor a Szabadság-szobor romjainál rádöbben, valójában végig a Földön tartózkodott… Emlékszem, amikor először láttam, fel sem merült bennem az az egyértelmű kérdés, hogy emberünk miért csak ekkor rakta össze fejben a dolgokat, addig nem volt gyanús a számára, hogy a majmok angolul beszélnek???

A film befejezése ettől az evidenciától eltekintve is kiváló, hiszen a forgatókönyvírók mertek olyan tökösek lenni, hogy megváltoztatták a regény befejezését, s kölcsönöztek annak egy szokatlanul sötét, pesszimista végkifejletet (a könyv főszereplője – aki egyébiránt francia és újságíró – nem angolul beszélő majmokkal találkozik, visszatér eredeti univerzumába, és csak ott jön rá, hogy a Föld jövőjében járt). Az alkotás nagy erénye mégis abban rejlik, hogy ügyesen reflektál a kor nukleáris holokauszt parájára, a majmok arrogáns, ostoba és idegengyűlölő attitűdjei mögött pedig nem nehéz felfedezni a további társadalomkritikát. A vallási dogmák által megbéklyózott, másságot ridegen elutasító közösség burkoltan utal azon totalitárius rendszerekre (Szovjetunió, Kuba, Kína, Észak-Korea), amelyek az aktuális közbeszédet is meghatározták akkoriban (nyilván ezen országok esetében a vallás helyére bizonyos ideológiákat kell behelyettesíteni). Botorság lenne azonban az alkotást egy pusztán antikommunista pátoszként felfogni, hiszen az atomháborút átvészelő majomtársadalom allegóriája értelmezhető az aktuálisancLumOK9.gif regnáló amerikai hatalom elleni véleményformálásként is, a harmadik világégés felé rohanó, kubai rakétaválságot túlélő, ám vietnami jelenlétet fokozó USA kritikájaként.

A film feszültségét tovább fokozza az addig ritkán használt, ferdeszögből, kézi kamerával fényképezett képek sora is, amelyeken Heston olykor mesterkélt arcjátéka is egészen elfogadható, pedig főhősünk mindent megtesz, hogy irritáló legyen. Nyilván a szkript is tehet róla, hogy egy arrogáns, beképzelt asztronautát kellett alakítania, ám erre jó rendesen rá is játszik. Igazán akkor teljesedik ki befogadói szemszögből a játéka, amikor a megnemértett, kirakatperre kárhoztatott szerepet játssza. Az ilyen, kellőképpen dacos megnyilvánulásokat azonban rögvest elfelejtetik velünk az olyan érthetetlen monológok, mint például amelyet a hálótársnak kapott Nova felé intéz: eldicsekszik, miként szexelt anno más nőkkel, és milyen jó csaj volt az űrhajóstársa…

Ma már nem lehet ilyen filmet készíteni. A sötét végkifejlet, a rengeteg metaszint, illetve a máskor együgyű közlések (ne dobáljatok atombombákat, mert az rossz!) nem ütné meg a mai átlagnéző elvárásait, hiszen blockbuster-nek sokatmondó, hard-sci-fi-nek pedig túl didaktikus és lassú (ismétlem: 1968-ban készült, tehát érthető). Szájbarágóssága ellenére azonban mégis helye van a legnagyobb klasszikusok között, üzenetéből ma sem vesztett sokat, a „Vedd le rólam a kezed, te koszos majom!” pedig legalább annyira kúl duma, mint a „Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!”

A majmok bolygója (The Planet of the Apes) 1968
Értékelés: 10/8 raptor
Rendezte: Franklin J. Schaffner
Szereplők: Charlton Heston, Roddy McDowall, Kim Hunter, Maurice Evans

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.