Film

27 érv, hogy miért jobb a Robotzsaru, mint a Robotzsaru

Korábban a témában:

A Robotzsaru (1987) egy szatirikus, dramaturgiailag mesteri, az akciók színvonalát tekintve pedig első osztályú sci-fi akciófilm, ami a nem véletlenül híres-hírhedt „véres ’80-as évek”-nek a terméke, és ez bizony meg is látszik rajta.

Az új Robotzsaru esetében az MGM-nél ráadásul már eleve azzal a koncepcióval szembesítik a nézőket, hogy ez nem egyszerűen egy remake, azaz egyfajta újragondolása a klasszikusnak, de egyenesen reboot: magyarul kapásból egy szériát terveznek, ezzel a fekete gúnyás utánzattal, ami az ő újgenerációs kiborg rendfenntartójuk akar lenni. Az eset, miután ezúttal is egy Paul Verhoeven-film feldolgozásáról vagyon szó, erősen hasonlít a 2012-es Total Recall-fiaskóhoz, ami teljesen középszerű lett és minden olyan faktor hiányzott belőle, mely anno az eredetit frankóvá tette. Az idei remake DVD-megjelenésének apropóján összeszedtük mindazokat az elvitathatatlan érdemeket, melyek az igazi Robotzsarut az egyik legfrankóbb és legeredetibb sci-fi akciófilmmé és annak karakterévé tették. Ezeknek eredményeképpen utóbb azt tanácsoljuk, hogy ha valaki azt hallja/olvassa, hogy Robotzsaru, akkor ezerszer inkább az eredetit vegye elő és azt nézze meg, ahelyett, hogy akárcsak egy percet is pazarolna az “aktuális” verzióra.

27 éves a Robotzsaru: 27 okunk van, hogy miért is ő a jobb

1. Az eredeti tehát a ’80-as évek produktuma, melyről majdnem minden filmeket valaha is látott delikvens tudhatja, hogy az a Hollywood-i filmgyártásban ama látványos “vérgőzős akciómozik” időszaka volt, már ami az akciófilmeket illeti. Hogy ez mégis mit jelent? Azt, hogy ezekben a hiper-erőszakos darabokban csakúgy fröcsögött a vér, és az egy főre jutó kézifegyverek számánál általában maximum egy dolog volt nagyobb: a négyzetméterre jutó hullák száma. Ehhez képest a jelenben, amikor már minden filmes ötlet a másolat másolatának a másolata (de legalábbis majdnem), ebben a szintén Robotzsarunak titulált alkotásban egy vércsepp nem sok, annyit nem hullajtanak el az “áldozatok”. Utóbbiban legfeljebb csak a robotok és drónok pusztulnak, de azokból se sok.

2. Robotzsaru = Peter Weller (ez alap), szemben Joel Kinnaman-nel, akinek a főhős Alex Murphy változatára annyit mondanék, hogy ha valaki tud azonosulni ezzel az új karakterrel, az sürgősen forduljon pszichológushoz. Ugyanis, míg a Weller-féle Murphy egy tragikus hős, akinek a cselekmény során végbemenő, már kiborgként megélt fejlődésének hála lassacskán újra emberivé válik, addig a Kinnaman-féle Robotzsaru hol nyűgös, hol duzzog, hol pedig kioszt mindenkit, aki csak az útjába kerül.

3. A klasszikus rendezője az a holland Paul Verhoeven volt, akinek frissességéből és kiváló stílusából fakadóan számos egyéb későbbi kultuszfilmet köszönhetünk, úgy mint az Emlékmás (Total Recall, 1990), az Elemi Ösztön (Basic Instinct, 1992), a Csillagközi Invázió (Starship Troopers, 1997), avagy a vizuális effektusok innovatív alkalmazásának szempontjából már-már zseniális Árnyék nélkül (Hollow Man, 2000). Ellenben a reboot -nak szánt új film direktorával (bizonyos José Padilha), aki a nem túl meggyőző Elit Halálosztókon (Elite Squad, 2007) és annak folytatásán kívül még semmi számottevőt nem tett le az asztalra.

4. A ’87-es filmben Robotzsaru nem fejlődik illetve változik olyan mértékben és ütemben, mint az újban, de őszintén szólva miért is tenné? Ő abban a minutában máris készen van és teljes, ahogyan a film első harmadában bemutatják. Semmi szükség nem volt és nincs is erre a self-evolválódásra, amit az új verzió kiborgja él meg. Ráadásul az egyszeri néző számára olybá tűnhet, hogy a viselkedését elnézve gyakorta inkább visszafelé fejlődik…

5. Az eredeti nem csupán egy agyatlan akció-orgia, hanem Verhoeven-nek és az ötletgazda Edward Neumeier-nek hála több, szatirikus, társadalomkritikai és gyakorta mélyebb üzenettel bíró reklám-betétet is tartalmaz. Ezek és a mögöttes tartalmuk ha elsőre nem is esnek le az embernek, még akkor is egy fordulatos, élvezetes akciómozival ül szemben a néző, amiben továbbra is ott rejlik a potenciál, a célzások felismerésére. Ugyanakkor itt az új Robotzsaruban a két létező legmélyebb üzenet, melyeket felfedezhetünk annyi (és most figyelem: spoiler-gyanús tartalom következik!), hogy a média rettentő elvetemült és befolyásoló, illetve, hogy az amerikaiak általános robot-fóbiában fognak szenvedni majd 14 év múlva…

6. Robotzsaru eredeti páncélzatának jellegzetessége a kékes-fémes részek dominanciája, minimális mértékben kevlár-elemekkel (a fekete részekkel) összekötve. Ezzel szemben az új verzió, csupán kezdetben néz ki így, később aztán teljesen feketévé válik. Mégis miért? Azért, mert a filmbeli céges atyaúristen Raymond Sellars (Michael Keaton) azt mondja. No de hát könyörgöm, egy rendőr mióta jár abszolúte feketében? Mi Ő: egy egyszemélyes terrorszervezet? Már csak ez a szín-szimbolika is negatívabb üzenetet hordoz önmagában, mint az eredeti esetében (+ nem is mutat jól).

7. Hősünk sidekick-je anno a Nancy Allen alakította Anne Lewis rendőrnő volt, ellenben a 2014-esben a karaktert már Jack Lewis-nak hívják… Mellesleg afroamerikai (mint kötelező elem). Sajnos Ő sem zavar túl sok vizet a műben, ezért is ez lényegében teljességgel értelmetlen egy módosítás volt az alkotók részéről. A klasszikus felállásban nem mellesleg ezzel szemben akadt még némi bájos kis pátosz is a kettejük kapcsolatába csempészve (még ha Murphy kiborgként lényegében egy aszexuális lény is), de így, még ez a kis plusz is kiveszett a történetből.

8. Robotzsaru ikonikusságának egyik legfőbb eleme a mozgása: ama lassú, nehézkes, súlyos léptekkel és az azokhoz járó trappolással megismert, egyszersmind tiszteletet-parancsoló mozgáskultúra, amit annak idején kialakítottak a figurához (már csak muszájból is, hiszen Weller nehezen küzdött meg a súlyos jelmezzel). A modern Robotzsaru viszont egy dinamikusabb, rohangáló ámokfutó, akiből ezáltal az originál mozgás nyújtotta varázs is majdhogynem teljes egészében hiányzik. Persze a trappolás-hangeffektet megtartották, noha ez a mostani már messze nincs olyan imponáló, mint amilyen az eredeti esetében volt.

RC 2000.jpg

9. A Robotzsaru egy CGI-mentes, stop motion-fémjelezte még csupa bábokkal és makettekkel készített műremek (persze ettől még nem egy mesefilm). Ugyanakkor a Robotzsaru (2014) csak úgy úszik a vizuális effektusokban: az ilyesmiről elsősorban már a Transformers-franchise óta tudjuk, hogy egy pont után igencsak kontraproduktívvá tud válni.

10. Az igazi Robotzsaru járőrkocsival járt, nem motorral. Utóbbi bár kúlnak tűnhet, de lássuk be: nem az. Ez nem a „TRON: Ökörség” és nem is a Dredd, szóval látszólag hiába is vagány, ne járjon motorral. Gondoljuk csak végig: mi van, ha adott esetben nem egy 50-es IQ-val megáldott gonosztevőt talál magának azaz egy olyat, aki megpróbálja lelőni (persze teljesen feleslegesen), hanem inkább megadja magát. Akkor azt mégis hova teszi? A moci csomagtartójára ülteti? Azért mégsem lehet ám mindenkit még rendőrként sem lelőni csakúgy az USA-ban sem: ez már nem a vadnyugat.

11. A klasszikus darab drámai tónusát éppen az adja, hogy Alex Murphy halálával egyszersmind elveszíti a családját is, és ahogyan már félig gépként elkezdenek az emlékei vissza-visszatérni és felismeri azt, hogy mindene odalett, úgy válik lassacskán újra emberivé. Ezzel szemben a remake-ben már elkészültekor szembesítik önmagával és azzal, hogy mivé is lett, továbbá a tudatát sem törlik, ráadásul mindez a feleségének a jóváhagyásával történik, akivel a későbbiekben aztán még találkozgat is (a fiával egyetemben). Enyhén szólva fura egy koncepció, de hát legalább nem az eredetinek a másolata. Mindenesetre a konklúzió az, hogy a dráma és a karakter-fejlődés faktorok is kikerültek a mostani film egyenletéből.

12. Robotzsaruként Murphy mondhatni “gépére talál” a stop motion-nel filmre vett egyszerre vagány, lenyűgöző, ijesztő és mégis gyakorta megmosolyogtató ED-209-es robotban, akivel aztán meg is gyűlik a baja a cselekmény során. Ehhez képest, a mostaniban csakúgy hemzsegnek a drónok, mesterséges rendőrök/katonák és persze az újgenerációs ED-209-esek, melyek jelenlétével a készítőknek máris sikerült az anno hangsúlyos és furfangos „mechanikus ellenfél” faktort triviálissá degradálni.

Robocop walking.jpg

13. Az eredetiben már csak a “Muprhy sarokba szorítása és kivégzése”-ként elhíresült szekvencia is megér egy misét (na meg felnőtt nézőközönséget!), miközben az új verzióban rendőrünket még emberként szimplán csak a levegőbe repítik a verdájával (miközben annak riasztójával babrál). Hát ez aztán a kreatív halálnem: ha egy skálán kellene értékelni, míg a “shotgun-ok által szitává lőnek” esete minimum 10/9-es, addig az “autóm mellett állva óvatlanul felrobbanok” legfeljebb egy szerény 10/4-es lehetne.

14. Az eredeti egyik legjobb karaktere a kegyetlen bandavezér Clarence Boddicker (Kurtwood Smith), aki egyben Alex Murphy haláláért is felelős… Társaival egyetemben. Ehhez képest hol van egy, az övéhez akárcsak hasonlítható-kaliberű negatív figura a mostaniból? Nohát sehol. A lényegében a “gonosz puskás csávó” karakterét megtestesítő Mattox (Rorschach Jackie Earle Haley), ugyan általában elég undok és unszimpatikus, ámde súlytalan és a kevés játékideje miatt elvész a filmben.

15. Robotzsaru hamisítatlanul egyedi fegyvere a Beretta Auto-9, ami egy speciális, a filmhez kialakított, valóban működő modell volt 1987-ben. Már csak az utómunkálatok során hozzáadott egyedi tüzelési hangeffektusa, és az impozáns torkolattüze miatt is rettentő menő volt. Nos, bár az új kiadás fegyvereinek egyike is hajaz az Auto-9-ra, mégis látva és hallva akár azt, akár a másik géppisztolyát, kijelenthetjük, hogy hiába is van neki bizonyára a „több = jobb” alapon kapásból 2 stukkere, azok mégsem olyan meggyőzőek és főként, még csak távolról sem olyan frankók, mint amilyen az Auto-9 volt.

16. A pisztoly-pörgetés. Alex Murphy és Robotzsaru felejthetetlen cowboy-os mozdulata, amely a filmben nem is kizárólag látványelem, hanem külön jelentéstartalommal is bír (utóbbit illetőleg a poént itt inkább nem lövöm le).

17. Az igazi Robotzsarunak nincsen meghagyott jobb vagy balkeze, hiszen azzal nyilvánvalóan gyengébb lenne, mint az egyébként piszok erős mechanikus karjaival. Ugyanakkor a hipermodern új Robotzsarunak a jobb keze még a sajátja, de hogy minek, az nem derül ki a filmből… Csakúgy.

18. Anno Robotzsarutól a filmben még a sisak levétele is jelentőséggel bírt a karakter újra emberivé válásának szempontjából, arról nem is beszélve, hogy kissé meghökkentően (ha nem is feltétlenül rémisztően), de kellőképpen „kellemetlenül” nézett ki a kiborg a vizoros fejfedője nélkül. Ezzel szemben a mostani Robotzsaru kénye-kedve szerint le-fel veszegetheti a maga ellenzőjét az orcája elől. Ez még hagyján is lenne, de amikor a szemvédős részek nélkül láthatjuk Kinnaman-t abban az arcát leszámítva, a fejét átfogó fekete műanyag fejvédő-féleségben, ezáltal úgy néz ki, mint egy elmebeteg.

19. A szupermodern Robotzsarunak külön kiképzője van Mattox (továbbra is Jackie Earle Haley) személyében, hogy a lövöldözésben fejlődjön, de kérdem én: minek neki egyáltalán? Főleg, ha egyszer olyan rettenetesen fejlettnek és innovatívnak tervezték? Ez kissé paradoxon… A réginek bezzeg nem volt szüksége sem kiképzésre, sem állandó jelleggel pesztrálásra sem.

20. Az az eredeti népszerűségét több legendás jelenet is bővíti: az egyik ilyen az, amikor a gonosz OCP alelnök Dick Jones (Ronnie Cox) parancsára a kommandósok a már az ED-209-essel történt viaskodást követően megsérült és zavarodottá vált Robotzsaru kivégzését kapják feladatul. Ez a szcéna drámaiságával remekül példázza azt, hogy bizony Ő sem legyőzhetetlen, ezáltal emberibbé és a néző számára azonosulhatóbbá válik.

21. A Robotzsaru 1987-ben nem csupán szatirikus, de disztópikus is volt: egy nem túl szívderítő jövőképet vetített elénk a bűnözés általános elharapódzásáról és a multik hatalmának eljövendő letörhetetlenségéről. Azóta, ezek közül több minden is beigazolódott… Eközben a Robotzsaru 2014-ből közel minden ilyesmi hiányzik: ez utóbbi egyszerű, mint a bot. Azt ugyan most is megtudhatjuk, hogy az OCP (a háttérben sunnyogó cég) egy nagyon elvetemült, hataloméhes óriásvállalat, de hogy a jövőre nézve semmi innovatív és/vagy zord vízió nincsen kilátásba helyezve, az egyszer biztos.

22. Emlékeztetőként: míg a klasszikus az egy R-besorolású, felnőtt közönségnek készült darab volt, addig a mostani egy PG-13-as korhatár-besorolású, a fiatalokat megcélzó és ezáltal jobbára felszínes látványorgia. A sokszor emberi szemmel követhetetlen, kapkodóan fényképezett akciójeleneteken pontosan meg is látszik mindez. Akárcsak az egész filmen.

23. A filmzene: a 2006-ban elhunyt görög-amerikai zeneszerző Basil Poledouris egészen rendkívüli muzsikája is mára már védjegyévé vált a ’87-es alapfilmnek, méghozzá elsősorban a dallamokban tetten érhető, kiválóan elegyített szintetizátoros és szimfonikus kombinációk miatt. Zseniális munka. Elkeserítő, hogy az újnak nem csupán, hogy maradandó, kifejezetten a darabhoz komponált zenéje sincsen, de a réginek a főtémáját olyan gyalázatosan eltorzítva használják benne, hogy az már-már botrányos.

24. Az eredetinek lényegében az abszolút legemlékezetesebb jelenete, a zseniálisan megkoreografált, fényképezett és rendezett „droglaboros leszámolás”, mely során a kiborg egymaga elintéz egészen pontosan 20 rosszfiút (ebből 1-et közvetetten – a szerk.), konkrétan one-by-one, azaz egymás után. Persze, előbb feljogosítja önmagát arra, hogy kiiktathassa őket, miután azok össztüzet zúdítanak rá. Sajnos, a mostaniban ehhez hasonló volumenű akciószcéna sem akad, ehelyett viszont az új Robotzsaru olykor már a mocijáról menet közben lesokkol (mert azt is tud) a fegyverével mindenkit, ráadásul anélkül, hogy akár annyit mondana nekik: “fapapucs”.

25. Míg anno Robotzsaru eleinte valóban gépies és szenvtelen volt, addig az új nemcsak, hogy tudja magáról, hogy kicsoda is Ő, de életre keltését követően amint végignéz magán, felteszi azt a roppant elmés kérdést, hogy „Mi ez a ruha rajtam?” Nos, erre inkább jobb nem is reagálni, de annyit még hozzátennék, hogy elnézve a kiborg “személyiségfejlődését” (már ha determinálhatom így), csak a jó ég a megmondhatója annak, hogy egyes pillanatokban éppen milyen irányba is degenerálódik változik a karaktere.

26. A nosztalgia-faktor: akár éltél már a ’80-as években – akár nem, ez a film megmásíthatatlanul visszahozza mindazt, ami király volt akkoriban, azzal együttvéve, hogy miként már említettem: a gyakorta bizarr jövőt is előre vetíti. Erre a kombinációra abban az évtizedben csak a Szárnyas Fejvadász (Blade Runner, 1982), a Star Wars saga (The Empire strikes Back, 1980 – Return of the Jedi, 1983), a Terminátor (The Terminator, 1984) valamint A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986) voltak még képesek ezen a darabon kívül.

27. Hiába is immáron 27 éves, a Robotzsaru még mindig olyan dinamikus és friss, mintha csak tegnap készült volna. Ezt mind a kiváló trükkök, mind a hibátlan akciójelenetek is alátámasztják. Ez egy abszolúte kortalan alkotás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.