Film

27 érv, hogy miért jobb a Robotzsaru, mint a Robotzsaru

Korábban a témában:

A Robotzsaru (1987) egy szatirikus, dramaturgiailag mesteri, az akciók színvonalát tekintve pedig első osztályú sci-fi akciófilm, ami a nem véletlenül híres-hírhedt „véres ’80-as évek”-nek a terméke, és ez bizony meg is látszik rajta.

Az új Robotzsaru esetében az MGM-nél ráadásul már eleve azzal a koncepcióval szembesítik a nézőket, hogy ez nem egyszerűen egy remake, azaz egyfajta újragondolása a klasszikusnak, de egyenesen reboot: magyarul kapásból egy szériát terveznek, ezzel a fekete gúnyás utánzattal, ami az ő újgenerációs kiborg rendfenntartójuk akar lenni. Az eset, miután ezúttal is egy Paul Verhoeven-film feldolgozásáról vagyon szó, erősen hasonlít a 2012-es Total Recall-fiaskóhoz, ami teljesen középszerű lett és minden olyan faktor hiányzott belőle, mely anno az eredetit frankóvá tette. Az idei remake DVD-megjelenésének apropóján összeszedtük mindazokat az elvitathatatlan érdemeket, melyek az igazi Robotzsarut az egyik legfrankóbb és legeredetibb sci-fi akciófilmmé és annak karakterévé tették. Ezeknek eredményeképpen utóbb azt tanácsoljuk, hogy ha valaki azt hallja/olvassa, hogy Robotzsaru, akkor ezerszer inkább az eredetit vegye elő és azt nézze meg, ahelyett, hogy akárcsak egy percet is pazarolna az “aktuális” verzióra.

27 éves a Robotzsaru: 27 okunk van, hogy miért is ő a jobbRoboCop vs Robocop

1. Az eredeti tehát a ’80-as évek produktuma, melyről majdnem minden filmeket valaha is látott delikvens tudhatja, hogy az a Hollywood-i filmgyártásban ama látványos “vérgőzős akciómozik” időszaka volt, már ami az akciófilmeket illeti. Hogy ez mégis mit jelent? Azt, hogy ezekben a hiper-erőszakos darabokban csakúgy fröcsögött a vér, és az egy főre jutó kézifegyverek számánál általában maximum egy dolog volt nagyobb: a négyzetméterre jutó hullák száma. Ehhez képest a jelenben, amikor már minden filmes ötlet a másolat másolatának a másolata (de legalábbis majdnem), ebben a szintén Robotzsarunak titulált alkotásban egy vércsepp nem sok, annyit nem hullajtanak el az “áldozatok”. Utóbbiban legfeljebb csak a robotok és drónok pusztulnak, de azokból se sok.

2. Robotzsaru = Peter Weller (ez alap), szemben Joel Kinnaman-nel, akinek a főhős Alex Murphy változatára annyit mondanék, hogy ha valaki tud azonosulni ezzel az új karakterrel, az sürgősen forduljon pszichológushoz. Ugyanis, míg a Weller-féle Murphy egy tragikus hős, akinek a cselekmény során végbemenő, már kiborgként megélt fejlődésének hála lassacskán újra emberivé válik, addig a Kinnaman-féle Robotzsaru hol nyűgös, hol duzzog, hol pedig kioszt mindenkit, aki csak az útjába kerül.

3. A klasszikus rendezője az a holland Paul Verhoeven volt, akinek frissességéből és kiváló stílusából fakadóan számos egyéb későbbi kultuszfilmet köszönhetünk, úgy mint az Emlékmás (Total Recall, 1990), az Elemi Ösztön (Basic Instinct, 1992), a Csillagközi Invázió (Starship Troopers, 1997), avagy a vizuális effektusok innovatív alkalmazásának szempontjából már-már zseniális Árnyék nélkül (Hollow Man, 2000). Ellenben a reboot -nak szánt új film direktorával (bizonyos José Padilha), aki a nem túl meggyőző Elit Halálosztókon (Elite Squad, 2007) és annak folytatásán kívül még semmi számottevőt nem tett le az asztalra.

4. A ’87-es filmben Robotzsaru nem fejlődik illetve változik olyan mértékben és ütemben, mint az újban, de őszintén szólva miért is tenné? Ő abban a minutában máris készen van és teljes, ahogyan a film első harmadában bemutatják. Semmi szükség nem volt és nincs is erre a self-evolválódásra, amit az új verzió kiborgja él meg. Ráadásul az egyszeri néző számára olybá tűnhet, hogy a viselkedését elnézve gyakorta inkább visszafelé fejlődik…

robocop-2

5. Az eredeti nem csupán egy agyatlan akció-orgia, hanem Verhoeven-nek és az ötletgazda Edward Neumeier-nek hála több, szatirikus, társadalomkritikai és gyakorta mélyebb üzenettel bíró reklám-betétet is tartalmaz. Ezek és a mögöttes tartalmuk ha elsőre nem is esnek le az embernek, még akkor is egy fordulatos, élvezetes akciómozival ül szemben a néző, amiben továbbra is ott rejlik a potenciál, a célzások felismerésére. Ugyanakkor itt az új Robotzsaruban a két létező legmélyebb üzenet, melyeket felfedezhetünk annyi (és most figyelem: spoiler-gyanús tartalom következik!), hogy a média rettentő elvetemült és befolyásoló, illetve, hogy az amerikaiak általános robot-fóbiában fognak szenvedni majd 14 év múlva…

6. Robotzsaru eredeti páncélzatának jellegzetessége a kékes-fémes részek dominanciája, minimális mértékben kevlár-elemekkel (a fekete részekkel) összekötve. Ezzel szemben az új verzió, csupán kezdetben néz ki így, később aztán teljesen feketévé válik. Mégis miért? Azért, mert a filmbeli céges atyaúristen Raymond Sellars (Michael Keaton) azt mondja. No de hát könyörgöm, egy rendőr mióta jár abszolúte feketében? Mi Ő: egy egyszemélyes terrorszervezet? Már csak ez a szín-szimbolika is negatívabb üzenetet hordoz önmagában, mint az eredeti esetében (+ nem is mutat jól).

7. Hősünk sidekick-je anno a Nancy Allen alakította Anne Lewis rendőrnő volt, ellenben a 2014-esben a karaktert már Jack Lewis-nak hívják… Mellesleg afroamerikai (mint kötelező elem). Sajnos Ő sem zavar túl sok vizet a műben, ezért is ez lényegében teljességgel értelmetlen egy módosítás volt az alkotók részéről. A klasszikus felállásban nem mellesleg ezzel szemben akadt még némi bájos kis pátosz is a kettejük kapcsolatába csempészve (még ha Murphy kiborgként lényegében egy aszexuális lény is), de így, még ez a kis plusz is kiveszett a történetből.

8. Robotzsaru ikonikusságának egyik legfőbb eleme a mozgása: ama lassú, nehézkes, súlyos léptekkel és az azokhoz járó trappolással megismert, egyszersmind tiszteletet-parancsoló mozgáskultúra, amit annak idején kialakítottak a figurához (már csak muszájból is, hiszen Weller nehezen küzdött meg a súlyos jelmezzel). A modern Robotzsaru viszont egy dinamikusabb, rohangáló ámokfutó, akiből ezáltal az originál mozgás nyújtotta varázs is majdhogynem teljes egészében hiányzik. Persze a trappolás-hangeffektet megtartották, noha ez a mostani már messze nincs olyan imponáló, mint amilyen az eredeti esetében volt.

RC 2000.jpg

9. A Robotzsaru egy CGI-mentes, stop motion-fémjelezte még csupa bábokkal és makettekkel készített műremek (persze ettől még nem egy mesefilm). Ugyanakkor a Robotzsaru (2014) csak úgy úszik a vizuális effektusokban: az ilyesmiről elsősorban már a Transformers-franchise óta tudjuk, hogy egy pont után igencsak kontraproduktívvá tud válni.

10. Az igazi Robotzsaru járőrkocsival járt, nem motorral. Utóbbi bár kúlnak tűnhet, de lássuk be: nem az. Ez nem a „TRON: Ökörség” és nem is a Dredd, szóval látszólag hiába is vagány, ne járjon motorral. Gondoljuk csak végig: mi van, ha adott esetben nem egy 50-es IQ-val megáldott gonosztevőt talál magának azaz egy olyat, aki megpróbálja lelőni (persze teljesen feleslegesen), hanem inkább megadja magát. Akkor azt mégis hova teszi? A moci csomagtartójára ülteti? Azért mégsem lehet ám mindenkit még rendőrként sem lelőni csakúgy az USA-ban sem: ez már nem a vadnyugat.

11. A klasszikus darab drámai tónusát éppen az adja, hogy Alex Murphy halálával egyszersmind elveszíti a családját is, és ahogyan már félig gépként elkezdenek az emlékei vissza-visszatérni és felismeri azt, hogy mindene odalett, úgy válik lassacskán újra emberivé. Ezzel szemben a remake-ben már elkészültekor szembesítik önmagával és azzal, hogy mivé is lett, továbbá a tudatát sem törlik, ráadásul mindez a feleségének a jóváhagyásával történik, akivel a későbbiekben aztán még találkozgat is (a fiával egyetemben). Enyhén szólva fura egy koncepció, de hát legalább nem az eredetinek a másolata. Mindenesetre a konklúzió az, hogy a dráma és a karakter-fejlődés faktorok is kikerültek a mostani film egyenletéből.

12. Robotzsaruként Murphy mondhatni “gépére talál” a stop motion-nel filmre vett egyszerre vagány, lenyűgöző, ijesztő és mégis gyakorta megmosolyogtató ED-209-es robotban, akivel aztán meg is gyűlik a baja a cselekmény során. Ehhez képest, a mostaniban csakúgy hemzsegnek a drónok, mesterséges rendőrök/katonák és persze az újgenerációs ED-209-esek, melyek jelenlétével a készítőknek máris sikerült az anno hangsúlyos és furfangos „mechanikus ellenfél” faktort triviálissá degradálni.

Robocop walking.jpg

13. Az eredetiben már csak a “Muprhy sarokba szorítása és kivégzése”-ként elhíresült szekvencia is megér egy misét (na meg felnőtt nézőközönséget!), miközben az új verzióban rendőrünket még emberként szimplán csak a levegőbe repítik a verdájával (miközben annak riasztójával babrál). Hát ez aztán a kreatív halálnem: ha egy skálán kellene értékelni, míg a “shotgun-ok által szitává lőnek” esete minimum 10/9-es, addig az “autóm mellett állva óvatlanul felrobbanok” legfeljebb egy szerény 10/4-es lehetne.

14. Az eredeti egyik legjobb karaktere a kegyetlen bandavezér Clarence Boddicker (Kurtwood Smith), aki egyben Alex Murphy haláláért is felelős… Társaival egyetemben. Ehhez képest hol van egy, az övéhez akárcsak hasonlítható-kaliberű negatív figura a mostaniból? Nohát sehol. A lényegében a “gonosz puskás csávó” karakterét megtestesítő Mattox (Rorschach Jackie Earle Haley), ugyan általában elég undok és unszimpatikus, ámde súlytalan és a kevés játékideje miatt elvész a filmben.

15. Robotzsaru hamisítatlanul egyedi fegyvere a Beretta Auto-9, ami egy speciális, a filmhez kialakított, valóban működő modell volt 1987-ben. Már csak az utómunkálatok során hozzáadott egyedi tüzelési hangeffektusa, és az impozáns torkolattüze miatt is rettentő menő volt. Nos, bár az új kiadás fegyvereinek egyike is hajaz az Auto-9-ra, mégis látva és hallva akár azt, akár a másik géppisztolyát, kijelenthetjük, hogy hiába is van neki bizonyára a „több = jobb” alapon kapásból 2 stukkere, azok mégsem olyan meggyőzőek és főként, még csak távolról sem olyan frankók, mint amilyen az Auto-9 volt.

16. A pisztoly-pörgetés. Alex Murphy és Robotzsaru felejthetetlen cowboy-os mozdulata, amely a filmben nem is kizárólag látványelem, hanem külön jelentéstartalommal is bír (utóbbit illetőleg a poént itt inkább nem lövöm le).

Clarence

17. Az igazi Robotzsarunak nincsen meghagyott jobb vagy balkeze, hiszen azzal nyilvánvalóan gyengébb lenne, mint az egyébként piszok erős mechanikus karjaival. Ugyanakkor a hipermodern új Robotzsarunak a jobb keze még a sajátja, de hogy minek, az nem derül ki a filmből… Csakúgy.

18. Anno Robotzsarutól a filmben még a sisak levétele is jelentőséggel bírt a karakter újra emberivé válásának szempontjából, arról nem is beszélve, hogy kissé meghökkentően (ha nem is feltétlenül rémisztően), de kellőképpen „kellemetlenül” nézett ki a kiborg a vizoros fejfedője nélkül. Ezzel szemben a mostani Robotzsaru kénye-kedve szerint le-fel veszegetheti a maga ellenzőjét az orcája elől. Ez még hagyján is lenne, de amikor a szemvédős részek nélkül láthatjuk Kinnaman-t abban az arcát leszámítva, a fejét átfogó fekete műanyag fejvédő-féleségben, ezáltal úgy néz ki, mint egy elmebeteg.

19. A szupermodern Robotzsarunak külön kiképzője van Mattox (továbbra is Jackie Earle Haley) személyében, hogy a lövöldözésben fejlődjön, de kérdem én: minek neki egyáltalán? Főleg, ha egyszer olyan rettenetesen fejlettnek és innovatívnak tervezték? Ez kissé paradoxon… A réginek bezzeg nem volt szüksége sem kiképzésre, sem állandó jelleggel pesztrálásra sem.

20. Az az eredeti népszerűségét több legendás jelenet is bővíti: az egyik ilyen az, amikor a gonosz OCP alelnök Dick Jones (Ronnie Cox) parancsára a kommandósok a már az ED-209-essel történt viaskodást követően megsérült és zavarodottá vált Robotzsaru kivégzését kapják feladatul. Ez a szcéna drámaiságával remekül példázza azt, hogy bizony Ő sem legyőzhetetlen, ezáltal emberibbé és a néző számára azonosulhatóbbá válik.

gallery-7

21. A Robotzsaru 1987-ben nem csupán szatirikus, de disztópikus is volt: egy nem túl szívderítő jövőképet vetített elénk a bűnözés általános elharapódzásáról és a multik hatalmának eljövendő letörhetetlenségéről. Azóta, ezek közül több minden is beigazolódott… Eközben a Robotzsaru 2014-ből közel minden ilyesmi hiányzik: ez utóbbi egyszerű, mint a bot. Azt ugyan most is megtudhatjuk, hogy az OCP (a háttérben sunnyogó cég) egy nagyon elvetemült, hataloméhes óriásvállalat, de hogy a jövőre nézve semmi innovatív és/vagy zord vízió nincsen kilátásba helyezve, az egyszer biztos.

22. Emlékeztetőként: míg a klasszikus az egy R-besorolású, felnőtt közönségnek készült darab volt, addig a mostani egy PG-13-as korhatár-besorolású, a fiatalokat megcélzó és ezáltal jobbára felszínes látványorgia. A sokszor emberi szemmel követhetetlen, kapkodóan fényképezett akciójeleneteken pontosan meg is látszik mindez. Akárcsak az egész filmen.

23. A filmzene: a 2006-ban elhunyt görög-amerikai zeneszerző Basil Poledouris egészen rendkívüli muzsikája is mára már védjegyévé vált a ’87-es alapfilmnek, méghozzá elsősorban a dallamokban tetten érhető, kiválóan elegyített szintetizátoros és szimfonikus kombinációk miatt. Zseniális munka. Elkeserítő, hogy az újnak nem csupán, hogy maradandó, kifejezetten a darabhoz komponált zenéje sincsen, de a réginek a főtémáját olyan gyalázatosan eltorzítva használják benne, hogy az már-már botrányos.

24. Az eredetinek lényegében az abszolút legemlékezetesebb jelenete, a zseniálisan megkoreografált, fényképezett és rendezett „droglaboros leszámolás”, mely során a kiborg egymaga elintéz egészen pontosan 20 rosszfiút (ebből 1-et közvetetten – a szerk.), konkrétan one-by-one, azaz egymás után. Persze, előbb feljogosítja önmagát arra, hogy kiiktathassa őket, miután azok össztüzet zúdítanak rá. Sajnos, a mostaniban ehhez hasonló volumenű akciószcéna sem akad, ehelyett viszont az új Robotzsaru olykor már a mocijáról menet közben lesokkol (mert azt is tud) a fegyverével mindenkit, ráadásul anélkül, hogy akár annyit mondana nekik: “fapapucs”.

Robocop-2014-Main-Review

25. Míg anno Robotzsaru eleinte valóban gépies és szenvtelen volt, addig az új nemcsak, hogy tudja magáról, hogy kicsoda is Ő, de életre keltését követően amint végignéz magán, felteszi azt a roppant elmés kérdést, hogy „Mi ez a ruha rajtam?” Nos, erre inkább jobb nem is reagálni, de annyit még hozzátennék, hogy elnézve a kiborg “személyiségfejlődését” (már ha determinálhatom így), csak a jó ég a megmondhatója annak, hogy egyes pillanatokban éppen milyen irányba is degenerálódik változik a karaktere.

26. A nosztalgia-faktor: akár éltél már a ’80-as években – akár nem, ez a film megmásíthatatlanul visszahozza mindazt, ami király volt akkoriban, azzal együttvéve, hogy miként már említettem: a gyakorta bizarr jövőt is előre vetíti. Erre a kombinációra abban az évtizedben csak a Szárnyas Fejvadász (Blade Runner, 1982), a Star Wars saga (The Empire strikes Back, 1980 – Return of the Jedi, 1983), a Terminátor (The Terminator, 1984) valamint A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986) voltak még képesek ezen a darabon kívül.

27. Hiába is immáron 27 éves, a Robotzsaru még mindig olyan dinamikus és friss, mintha csak tegnap készült volna. Ezt mind a kiváló trükkök, mind a hibátlan akciójelenetek is alátámasztják. Ez egy abszolúte kortalan alkotás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.