Film

A nagy konfrontáció: Mátrix vs Equilibrium

Korábban a témában:

A kérdés tehát adott: a legendás, mára már kultuszfilmmé érett; a gépek genya uralmának mágikus megdöntőjéről szóló mese? Netán a kevésbé híres-neves, de annál ütősebb; a mesterséges metódussal ellelketlenített emberiség és egykedvű megmentőjének regéje? Hogy ki lesz a győztes, azt egy 7 szempontos, azaz 7 fordulós megmérettetésben reprezentáljuk. Vigyázz, kész, hádzsime!

Dimension Films

1.Világok – A rendszer (és ami mögötte van) kontra Libria birodalma

Első körben a két titán nem mindennapi kereteként szolgáló, sajátos világképeket vetjük össze. A Mátrix oldalán adott, ama álcaként az emberiség kései 20. századát diavetítő, mindeközben fajunkat végtelen méhkaptárakban tenyésztő, cselesen megrendezett, gépek uralta sötétséges jövő. Ebben a zordon, a „valóságot” tekintve igencsak demoralizáló küllemű környezetben, az agyafúrt masinák mindenféle csápos polipnak, póknak és egyéb ocsmányságnak adják ki magukat, mialatt a kis globális PC játékukban (melyekben a játékosok mi magunk vagyunk), a trükkös ügynökeik által szinte bármire képesek, amit csak a rendfenntartáshoz el tudunk képzelni. Ezzel szemben az Equilibrium Libriájában, mely valamikor a 3. világégés után jön létre, fajunk képviselői totális kontroll alatt és letargikus érzelem-megvonásban tengődnek, egy tökéletesen szervezett és gördülékenyen működő társadalomban. Természetesen mint minden „elnyomó rezsim” esetében, úgy itt is vannak lázongó ellenállók, akiket viszont a bukósisakos kommandósok végtelen számú csapatai, na és persze a magasan képzett Grammaton Papság legyőzhetetlen szerzetesei, szisztematikusan felkutatnak és sebészi pontossággal vonnak ki a forgalomból. Eme két univerzum közül, miután 2002-ben az orwelli, mindenre kiterjedően ellenőrzött és lehangoló jövőkép koncepciója már régóta nem volt újszerű gondolat, ugyanakkor a majd egy szép napon az embereket rabigába döntő gépek esete viszont kreatívan lett kivitelezve, a menetet az utóbbi, a Mátrix összetett, két világot egyszerre felvonultató koncepciója nyeri.

Warner Bros.

1:0

2. Főhősök – Thomas ’Neo’ Anderson kontra John ‘Pap’ Preston

A második menet a központi karaktereké, név szerint Neoé (Keanu Reeves) a ’kiválasztotté’ és John Prestoné (Christian Bale), a Grammaton Papság kiválóságáé. Megkerülhetetlenek, hiszen mindkettejük esetében „körülöttük forog a világ” filmjeikben, ráadásul egyaránt komoly fejlődéstörténetet élnek meg, noha jóllehet két igencsak különböző fajtát. Ugyanis míg Thomas Anderson, az introvertált hackerből egy bizonyos Morpheus és csapata segítségével a világ 8. csodáját megtestesítő, a Mátrix rendszerének humán alfájává és ómegájává válik, addig pap barátunk, Libria egyik legmegbecsültebb hivatásos gyilkosából – habár kezdetben akarva-akaratlanul, de idővel – az érző emberek utolsó mentsvárává lép elő. Nem kicsinység tehát a változás egyikük életében sem, azonban felfedezhető egy hatalmas különbség a két személy átalakulásának körülményeiben: tudniillik Neo-nak szép számmal akadnak ám segítői Morpheus, Trinity és a többiek személyében (az agyába belőtt kung-fus és fegyverszakértői tudásokról már nem is beszélve), ezzel szemben Preston egész végig teljesen egyedül van, és nincs aki érdemben segítsen neki a ’Nagy Testvérék’ ellen. Mindehhez jön még az is, hogy lássuk be: Neo az újonnan szerzett barátainak hála a film túlnyomó részében jobbára csupán úszik az árral, ellenben Preston a szenvtelenség álarcát megőrizve, a maga ura marad és befolyásoltság nélkül hoz döntéseket a jövőjét illetően. Mindezen nem elhanyagolható tényeknek köszönhetően a forduló győztesének John Prestont kiáltjuk ki.

Dimension Films

1:1

3. Harcművészetek – Kung-fu kontra Pisztoly kata

Összefüggésben a főhősökkel, ezúttal már azok és a környezetükben verekedni/öldökölni tudók közelharci virtuozitását vizsgáljuk meg. Neo esetében természetesen a kung-fu inkább csak amolyan gyűjtőnévként funkcionál, hiszen tudjuk jól, hogy például jiu-jitsut is ’plántáltak belé’, sőt mi több: elég valószínű az is, hogy szinte minden létező keleti harcművészetből kapott egy adagot (ha már egyszer úgyis órákig ült abban a székben). Az eredmény elvitathatatlan: a Mátrix utolsó harmadában már eléggé jól is kente-vágta a stílusokat, éppúgy, ahogyan a kommandósokat is, illetve Smith ügynököt, aki azért már enyhén szólva is keményebb dió volt a korábbiakhoz képest. A másik oldalon ugyanakkor John Preston és a papok kezében egy olyan mesteri tudás rejtőzött, amit már nem lehetett csakúgy beprogramozással elsajátítani. Ezt a végtelenül lehengerlő és innovatív harcművészeti formát, azaz a pisztoly katát (angolul gun kata) csakis rengeteg gyakorlással és éles bevetések tömkelegével lehettek képesek a Grammatonosok tökélyre fejleszteni, márpedig Preston köztudottan a legjobb és leghatékonyabb volt mindnyájuk között. Mondjuk ez utóbbi meg is látszott azokon a szcénákon, amikor az ellenállóknál sokkalta komolyabban felszerelt és profibb kommandósokat is úgy le kata-akrobatikázta, hogy attól koldultak. Végeredményben a két szembenálló filmnek ezen domináns ’küzdősportjait’ összevetve nyilvánvaló tehát, hogy a pisztoly kata nagyságrendekkel vagányabbnak és látványosabbnak minősül, mint a kung fu és egyebek, ebből kifolyólag itt és most újfent az Equilibiumnak jár a pont.

Dimension Films

1:2

4. Mellékszereplők – Morpheus & Trinity kontra Partridge & Mary

A fókuszban ugyancsak karakterek, azokból is kapásból kettő, mind a Mátrix, mind az Equilibrium tekintetében. Ezek a párosok, a filmekben a ’jók’, avagy a főhős támogatói (de legalábbis nem az ellenségei) közé tartoznak. Az egyik oldalon itt van ugyebár az igazhitű főkolompos Morpheus (Laurence Fishburne) és leghűségesebb amazon-beosztottja, Trinity (Carrie-Anne Moss). Ők a Nabukodonozor elnevezésű amorf hajó ellenálló legénységének két legmeghatározóbb alakja, egyúttal Neo első számú pártfogói is egyben. Minekután a rendszeren kívülről ők maguk is saját agyalapi USB-csatlakozóval lépnek be a masinák virtuális világába, így vér pforin értenek mindenhez (azaz bármihez), ami csak a harchoz és az életben maradáshoz kellhet. A másik oldalon, a két prominens jótét lélek az Equilibrium sztorijából, egyfelől Errol Partridge pap (Sean Bean), akit sajnos nem látunk a filmben pisztoly katázni, ehelyett csupán egy kevés Yeats-et olvasni és keseregni, az érzéketlenné lett világ búskomorságán. Karaktere bármennyire is érdekes (és imponáló az, hogy Sean Bean játssza), sajnos tiszavirág életű, miután az akkortájt még éppen lelketlen John Preston idejekorán végez vele. Mellette a női favorit ebben az alkotásban egy bizonyos Mary O’Brien (Emily Watson), aki ugyancsak nem él ám túl sokáig, de a maga bájos és zavarba ejtő módján komoly hatást gyakorol a lassacskán újrahumanizálódó főhősre. Ezen két páros közül a befutó pediglen egyértelmű, hogy a Neo körül tüsténkedőké, hiszen ők nemcsak, hogy összeszokottabbak, de nagyobb jelentőséggel is bírnak a filmjükben.

Warner Bros.

2:2

5. Innovációk – „Golyó-idő” kontra “Fényjáték”

Ötödik körben a két akciófilm legfőbb találmányait eresztjük egymásnak. A Mátrix részéről itt van ama azóta gyakorlatilag legendássá vált golyó-idő (bullet time) fényképezési stílus, melyet a mai napig ha nem is elsősorban filmekben (kivéve a Mátrix-trilógia részeit), de PC játékokban előszeretettel alkalmaznak továbbra is. A golyó-idő abból áll, hogy számtalan kamerát helyeznek el fixen az adott jelenet helyszínén a leendő akció körül. Ezeket mintegy “láncba fűzve” a történést „körbe fényképezik” velük, majd utóbb a felvételekből összevágják azt, az eseményt 360 fokban ábrázoló jelenetet, amit a filmben pl. Trinity felugrásánál, avagy Neo hátasánál láthattunk. Ezt a kraftos technikát a Wachowski-testvérek találták ki, mely a CGI nélkül létrehozható látványos hatás révén, rövid úton vált egyszersmind a tesók védjegyévé is. Azonban az Equilibrium mögött álló, meg nem értett zseni Kurt Wimmer-nek sem kellett ám a szomszédba mennie a művéhez némi bámulatos innovációért. Tudniillik Wimmer (aki erősen polihisztor-gyanús…), nem csupán írta, rendezte és gyakorta koreografálta is filmjét (a pisztoly kata is az ő találmánya), de a darab lenyűgöző nyitó akciójának rögzítési ötlete is az ő fejéből pattant ki. A John Preston által a vaksötét szobában állva elkövetett katás-mészárlás, mely során az eseményeket kizárólag a fegyverek torkolattüzeinek hála követhetjük, a múlt évtized No. 1 fényképezési ötletének címéért kiált. Ebből kifolyólag kár is ragozni, hogy kié a pont és miért: a (konkrét definíció híján) „fényjáték” megoldása egyszerűbb, ötletesebb és ütősebb is a golyó-idő komplikált trükkfelvételénél.

2:3

6. Ellenfelek – Smith ügynök & Társai Co. kontra Bukósisakos kommandósok hada

Az utolsó előtti menet célkeresztjében ismételten karakterek állnak, ezúttal immáron a negatívak. Ezeknek az összevetése némiképp ellentmondásos, ugyanis míg a Mátrix esetében egyértelmű, hogy az emberfeletti erővel és gyorsasággal bíró ügynök-trió áll a középpontban, addig az Equilibrium során John Preston számára az elsődleges ellenfeleket a számára viszonylag könnyedén lenyomható kommandósok jelentik. Ez mondjuk olyan szempontból érdekfeszítő, hogy ugyan elméleti síkon a Grammaton Papság teljes állománya is potenciális ellenségévé válik, ugyanakkor velük mégsem kell megküzdenie, kivéve egy párat a film végi kardozós szcéna alkalmával. Ezen sajnálatos hiányosság okán, a kifejezetten megnyerően genya Smith ügynök (Hugo Weaving) és két kollégája nagyságrendekkel komolyabb kihívást jelentenek (pláne Neo-éknak), mint azok a feketeruhás, bukósisakos fegyveresek, akiket Preston minden egyes alkalommal úgy és olyan virtuozitással „gyak le”, ahogy éppen kedve szottyan. Természetesen az utóbbi számára a filmben konstans fenyegetést jelent még a tenyérbemászó, a papok közt friss hús Brandt (Taye Diggs) is, de végső soron ő sem bizonyul egy was ist das-nak, főleg nem vívásilag. Az ellenfelek tekintetében tehát a Mátrix vitathatatlanabbul erősebb, az öltönyösök élükön a mizantróp Smith-szel, legalább annyit tesznek hozzá a filmhez mint az emberi oldalon Morpheus és csapata. Ennek eredményeképpen az állás egy fordulóval a vége előtt újfent egál, amire azt hiszem még mi magunk sem számítottunk…

Warner Bros.

3:3

7. Cselekmények – Neo kiválasztottá avanzsálása kontra Preston érző emberré degradálódása

Végül, de nagyon nem utolsó sorban magát a két koncepciót, azaz két sztorit vetjük össze. Ezek természetesen szorosan kapcsolódnak a két protagonistához, kiknek a menetét ugyebár John Preston nyerte, mindazonáltal ennek ellenére még korántsem mondható lefutottnak ez a harc. A helyzet ugyanis az, hogy ha végiggondoljuk és számba vesszük a két történet eseményeit, csavarjait és persze a mindkét esetben borítékolható pozitív végkifejletet, akkor bizony oda lyukadunk ki, hogy szegény Preston egyedül marad mint az ujjam, a Mátrix megannyi szereplőjével és fordulatával szemben. Az Equilibrium sajnos ilyen szempontból túl szimpla: nincsenek benne komolyabb mellékszereplők és a cselekmény sem tartogat azokhoz hasonló meglepetéseket, mint Morpheus fogságba kerülése és/vagy Neo kiválasztottként újjászületése. Christian Bale a karaktere mélységéhez képest remekbe szabott és hiteles játéka, illetve impozáns harcolós felkészültsége és előadása ellenére hiába is képes gyakorlatilag a hátán elvinni a filmet, a Mátrix összetettebb és alaposan kifundált meséjével nem veheti fel a versenyt. Kurt Wimmer, az elme Libria utópiájának hátterében, érezhetően sokat merített Orwell nagyszerű 1984-éből, továbbá megspékelte azt nem kevés eredeti akciójelenettel. Frankó is lett az egész, mégis Wachowskiék disztópiája a gépek uralta világról, valamint a várva várt szuperember megváltóról, paradox módon bár kissé sablonosnak tűnik, ugyanakkor mégiscsak több benne a kraft és az újszerű gondolat. Így aztán az utolsó kört végül a Mátrix nyeri, változatosságával és kidolgozottságával.

Warner Bros.

4:3

Összesítésben győzött tehát az 1999-es kultuszfilm, a 2002-es kihívóval szemben, azonban érdemes megjegyezni, hogy a végeredmény igencsak szoros lett és a Mátrix diadala korántsem olyan világraszólóan egyértelmű.

A Wachowski-testvérek 63 millió dollárt kóstált mozis áttörése (aminek büdzséje a mai hollywoodi árfolyamon már szinte aprópénznek tűnik), Kurt Wimmer döbbenetes módon röpke 20 millió (!) zöldhasúból forgatott amerikai-német koprodukciójával szemben, ugyan hozta az előzetesen valószínűsített sikert (akárcsak anno a pénztáraknál), de ne feledjük: az Equilibrium a behúzott 3 pontjával abszolúte méltó ellenfélnek bizonyult.

A játékok élete sem csak játék és mese

Azt hittük, a Toy Story harmadik részénél nem lehet jobb befejezést elképzelni egy trilógiának, amikor a negyedik rész bizonyította, hogy vétek lett volna végleg lezárni a történetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.