Film

A nagy konfrontáció: Dredd vs A rajtaütés

Korábban a témában:

A két, egymáshoz időben feltűnően közel készült és több aspektusban is gyanúsan hasonlító akciómozit ezennel szembeállítottuk, hogy kiderítsük: valójában melyikük is a jobb és mégis mitől… A kérdés tehát adott: a már-már forradalmi, brutálisan sok test-test elleni küzdelmet tartalmazó, 3 év leforgása alatt jóformán kultuszfilmmé érett indonéziai akció-orgia? Avagy a képregényhősök rendfenntartó legendájának, gyakorlatilag már évtizedek óta várt, a karakteréhez végre méltó adaptáció? Hogy ki lesz a győztes, azt egy 7 szempontos, azaz 7 fordulós megmérettetésben reprezentáljuk. Harc!

1. Koncepciók – 20 kommandós vs 15 emelet haramia kontra 2 Bíró vs 200 emelet zsivány

Első szempontunk alternatív címe akár lehetne az is, hogy “Kihívások”, így utóbb a kedves olvasóra bízom, hogy miként is közelíti meg a kérdést. A fenti számok mindenesetre adottak és önmagukért beszélnek, azonban a két darab megmérkőzése során egy percig sem szabad elfelejtenünk, hogy A rajtaütés (The Raid) egy évvel korábban készült. Ez egyszersmind azt is jelentheti, hogy ha figyelembe vesszük a közhiedelmet/vádat, miszerint a forgatókönyvíró-producer Alex Garland-ot a pazar indonéz akció-dózis ihlette, akkor nyilvánvalóan szándékosan “emelte a tétet” két főszereplője, Dredd (Karl Urban) és Anderson (Olivia Thirlby) bírók számára. Az eredmény pedig kétségtelenül “ütős” lett, még ha konkrétan bunyó nem is nagyon van az alkotásban (pláne az ellenfélben domináns verekedésekhez képest). Ennek ellenére a helyzet az, hogy mind a számok, mind a tálalás nyomán utóbb a Dredd kaparitnja meg az első pontot, hiszen az a közel 200 emeletnyi bajkeverő, lényegében inkább egyetlen igazi végrehajtó, azaz Dredd számára (miután a kis társa még nem volt túl hatékony az ellenfelek kiiktatásában). Összességében a híres-hírhedt “bírófejedelem” ilyesféle eredményessége tulajdonképpen még az ő nem semmi felszereltsége, keménykezűsége és elhivatottsága ellenére is megsüvegelendő teljesítmény.

0:1
2. Főhősök – Rama kontra Dredd

Ha már egyszer az imént éppen Dredd bíróról volt szó, akkor következzen hát az ő és az általa kihívott darab főhősének: Rama-nak a szembeállítása. Lássuk is előbb az utóbbit: a Rama-t megformáló Iko Uwais egy borzasztóan agilis srác, mitöbb: igazi mestere A rajtaütést emblematizáló indonéz harcművészeti stílusnak, a Pencak Silat-nak. 3 év elteltével úgy is mondhatnám, hogy nemzete Tony Jaa-jaként tekint rá a világ. Ennélfogva az sem véletlen tehát, hogy őrá szabták Rama karakterét: egy jellemes, de egyszerű figurát, akinél a küzdőszellem és a kitartás dominál. Sajnos azonban a kiváló közelharci alakításain túl eléggé szimpla és egysíkú a játéka, tualajdonképpen sok színjátszás nincs is benne, de persze lássuk be: maga a film sem a nagy alakításokról szól. Ezzel szemben a Dredd-ben már nem egy jó performanszot láthatunk, melyek közül messze kiemelkedik Karl Urban a címszereplő legendás rendfenntartó szerepében. Véleményem szerint Urban egy már évtizedek óta méltatlanul el nem ismert aktor, aki vagy B-filmek főszerepeiből, vagy A-listás alkotások mellékszerepeiből él(t). Egészen 2012-ig, mikoris ezzel a szerepvállalásával bebizonyította, hogy nem csupán tökös, de még vérprofi is. Hiszen végre-valahára az ő személyében valaki bevállalta, hogy a teljes játékidő alatt magán tartja azt a bizonyos sisakot! Na és az a hamisítatlan grimasz, illetve a beszédstílusa: hibátlan. Így kell Dredd bírót játszani, kérem szépen! Jár is érte a pont.

0:2

3. Harcnemek – Pencak Silat + verekedés kontra Törvényhozó + lövöldözés

Igen, gyakorlatilag ezzel a két fent feltűntetett leírással lehet összegezni azt, hogy a két műben a felek elsősorban mivel és hogyan hadakoznak. Míg A rajtaütés effektíve nem más, mint az indonéz stílust a fókuszba állító és egyszersmind árucikké formáló, közel 2 órás küzdősport-bemutató, addig a Dredd a szinte a nullára redukált test-test elleni küzdelmével, egy a tűzfegyverek uralta akció-száguldásnak minősül. Jól van, utóbbiban természetesen megesik az a “jó bíró vs korrupt bíró” bírkózás, de az sem tart tovább kb 20 másodpercnél… Na és hogy a két hangnem közül melyik a parádésabb? Hát még szép, hogy a Pencak Silat-é. A Muaj Thai-ra (magyarul a Thai bokszra) erősen emlékeztető, elsősorban a végtagok eredendően keményebb pontjaival, azaz a könyökökkel és térdekkel mért csapásokra épülő, csonttörően brutális harcművészet reprezentálása egyértelműen a produkció legfőbb erőssége. Feltételezhetően éppen az általam már említett thaiföldi Tony Jaa, és az ő stílusát az elmúlt években nagy sikerrel népszerűsítő Ong Bak-részek nyomán foganhatott meg Gareth Evans író-rendező elméjében az ötlet, miszerint építeni kellene a látványos indonéz harcmodorra egy teljes akciófilmet. Ennek eredménye első körben a kevésbé ismert, 2009-es Merantau lett, ugyancsak Iko Uwais harcművész-koreográfus-kaszkadőrrel a főszerepben. Ami viszont még nem jött össze akkor (azaz a nemzetközi siker), azt utóbb csak-csak elérték 2 évvel később a The Raid-del. Nem is vitás az, hogy abszolúte megérdemlik az elismerést.

1:2

4. Mellékszereplők – Andi & Jaka kontra Anderson & Kay

Félreértés ne essék: a mellékkarakterek tekintetében a jók oldalán állókat, illetve a velük a művek történetei során közvetlenebb kapcsolatban lévő szereplőket eresztjük egymásnak, ergó nem véletlenül hiányoznak ebből a körből az olykor sokkalta prominensebb negatív figurák. A rajtaütés részéről a két leginkább kiemelhetőnek Andi (Donny Alamsyah) és Jaka (Joe Taslim) könyvelhető el, bár jóllehet, hogy az utóbbi némiképp belevész a többi kommandós sekélyesen felvázolt alakjainak halmazába. Mindazonáltal ő azért legalább életben is marad a végén, a többiekkel ellentétben…(ja és igen: ez spoiler volt). Ugyancsak a túlélők csoportját erősíti még Andi, aki viszont valóban mindvégig szignifikáns és a cselekmény szempontjából meghatározó karaktere a filmnek. Velük szemben a túloldalon, azaz a Dredd társulatában már egy fokkal színesebb és üdítőbb a helyzet: a bírók közt még friss húsnak számító Cassandra Anderson és az ő kulcsszerepe teljesen nyilvánvaló és adott, ráadásul jól is játsza őt a fiatal színésznő Olivia Thirlby. Mellette ott van még a sztori perspektívájából ugyancsak jelentőséggel bíró, enyhén szólva is sunyi muksó Kay (Wood Harris), aki szintén egy jól eltalált, frappáns figura. Összehasonlítva a két párost, végeredményben a mutáns bírócsaj és a félnótás klántag az árnyaltabbak, hovatovább az a kettős, akik sokkalta többet hozzátesznek a produkció egészéhez. Tehát övék a pont.

1:3

5. Specialitások – “Andi & Rama vs Mad Dog” kontra “A Slo-Mo effektus”

A most következő menet maga az echte kurózum a konfrontáció hét fordulójából, hiszen ezúttal két merőben eltérő aspektust vetünk össze a szembenálló felek/filmek tekintetében. Tulajdonképpen az egyetlen jellemző, ami közös a két specialitásban az az, hogy a produkció vizualitására gyakorolnak számottevő hatást. Ettől függetlenül izgalmas attribútumokról beszélünk mind a 2 az 1 elleni csetepaté, mind a látványosan belassuló környezet effektusa. Az egyúttal A rajtaütés fő bunyóját képező “a tesók a vadállattal szemben” dulakodás mind koreográfiáját, mind pedig kivitelezését tekintve is irgalmatlanul lehengerlő, ráadásul jó sokáig is húzzák a küzdelmet a felek, miután Mad Dog csakis kimondottan nehezen hajlandó legyőzetni magát… (igen: ez itt és most spoiler). Viszont addig is míg ez be nem következik, pazar ütésváltásokat, kombinációkat és figurákat láthatunk, így utóbb azt kell hogy mondjam, a viadal méltán válik a film totális csúcspontjává (mivelhogy természetesen annak is szánták). A másik sarokban megbújó, noha vizualitásában igen érdekfeszítő és mégis funkcionalitásában kissé értelmetlennek tűnő Slo-Mo külvilág-ábrázolás már kevésbé dob a Dredd sikerültségén. Igaz ugyan, hogy akadnak általa sajátosan látványos és olykor már-már csaknem költői szépségű momentumok is (gondolok itt elsősorban Ma-Ma fennséges zuhanására, majd landolására), mégis szerintem simán épp ugyanilyen ütős lenne a film, a kérdéses effektus nélkül is. A kört így végül az indonéz harcosok nyerik.

2:3

6. Ellenfelek – Mad Dog + az agresszív gazfickók kontra Ma-Ma + a huligán-hadsereg

Miután A rajtaütés látszólag felzárkózásba kezdett, itt és most következzen a két darab karaktereit érintő 3. számú megmérettetés: a negatív figuráké. A “kontrás címben” felvázolt bandák közül természetesen a két nagy név: azaz Mad Dog (Yayan Ruhian) és Ma-Ma (Lena Headey) ezúttal a lényegesek. Az egyéb “alkalmazottak” kb mind a két esetben ugyanolyanok, legfeljebb csak annyi árnyalatnyi differenciával bírnak, hogy míg az indonéz akciómoziban akadékoskodók maguk is inkább a verekedést és annak kiprovokálását favorizálják (értelemszerűen), addig a Dredd-ben felvonulók már sokkalta szívesebben lövetik magukat agyon. Visszatérve a nevekhez: már kapásból akadnak ám kettejük között nem elhanyagolandó különbségek, úgy mint az egyik egy képzett, aggresszív harcos, a másik viszont egy passzívabb, női stratéga. Mindazonáltal játékideje és jelentősége is nagy mind a kettejüknek, minekután a pozitív hős(ök) számára a cselekmények szempontjából ez a páros képezi a legfőbb legyőzendő ellenséges erőt. Ez A rajtaütés esetében tettlegesség formájában is megnyilvánul, ellenben a Dredd-nél már kevésbé: Ma-Ma ugyanis inkább egyfajta intellektuális ellenfél. Még annak dacára is, hogy Dredd a végén nyilvánvalóan fizikailag hajítja le a mélybe. Ma-Ma pedig valamilyen szinten éppen ezen passzívitása miatt válik kisebb mértékben veszedelmessé, mint mondjuk a ténylegesen halálos Mad Dog. Hiszen míg a hölgyemény a zsoldosain keresztül cselekszik és tartja meg hatalmát, addig a harcias alak maga hagyja helyben riválisait. Ezért aztán nálunk ő a nyerő.

3:3 7. Cselekmény – Rama & Andi közös győzelme kontra Dredd & Anderson túlélése és sikere

Lám csak: az utolsó, mindent eldöntő menetre A rajtaütés szépen kiegyenlített, némiképp hajazva ezzel az első nagy konfrontáció esetére. Ez akár a véletlen műve – akár nem, örömteli, ugyanis így válik csak igazán izgalmassá a végső ütközet, amelyben magukat a sztorikat vetjük össze. Eme történetek a már tárgyalt gyanúsan egyívású koncepciókkal egyetemben a Dredd későbbi elkészüléséből kifolyólag igencsak hajaznak egymásra. Nekem természetesen nem tisztem eldönteni azt, hogy most akkor Alex Garland valóban “plagizálta-e” a komplett alapötletet és ha igen, akkor azt csakugyan az indonéz filmből merítette-e. Helyette azt hezitálás nélkül kimerem jelenteni, hogy a Dredd cselekménye jobb. Hogy miért? Nos azért, mert egyfelől kidolgozottabb, a két főszereplőt is beleértve, emellett pedig nem süt róla az ami a The Raid egészéről sajnos igen: az, hogy teljes mértékben a küzdelmekre van kihegyezve, minden más csupán körítés benne. Ez a tény pedig még ha önmagában nem is ront az alkotás nagyszerűségén, minekután effektíve egy harcművészeti filmről van szó, mégis a Dredd koherensebb mivoltjával összevetve azt eredményezi, hogy a döntő kört az amerikai – brit – dél-afrikai koprodukció nyeri. Egyúttal egyszersmind magát a konfrontációt is és habár lehet ezzel vitatkozni, mondván A rajtaütés, ez az “indonéz csoda” pörgősebb és ütősebb is kihívójánál, de hiába. Ebben a versenyben, a hét forduló perspektíváit figyelembe véve egy hajszállal elmaradt a Karl Urban-os filmmel szemben.

3:4
Összesítésben győzött tehát a Dredd, mégpedig az a Dredd, ami “röpke” 50 millióból készült és borzasztóan sajnálatos (illetve döbbenetes) módon, a mai napig még mindig nem hozta vissza teljesen a gyártási költségeit (sem). Számottevő rajongótábor ide – ígéretes DVD-eladási számok oda; sehogyan sem.

Ezért aztán utóbb nincs is mit csodálkozni azon, hogy immáron 2 éve szenvednek Alex Garland-ék azon, hogy most akkor végül legyen-e sequel, avagy ne. Bárhogyan is alakuljon, a konfrontációt elbukó A rajtaütésnek szerencsére nem akadtak és továbbra sincsenek ilyen problémái: olyannyira nem, hogy az idei folytatás a The Raid 2: Berandal után már be is jelentették a The Raid 3 készülését. Természetesen ugyancsak a Rama szerepében továbbra is az ellent gyepáló Iko Uwais-szal a kamerák előtt, valamint a széria atyját megtestesítő Gareth Evansszel a kamerák mögött. Ez legalább némi vígaszt jelenthet mindazok számára, akik e fentebb párbajoztatott két filmet hozzám hasonlóan kedvelik, mindennemű párhuzamoktól függetlenül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.