Könyv

A Dűne-univerzum #3: A végéig és tovább

Korábban a témában:

Cikksorozatunkban nem kisebbet vállalunk, mint a magyarul megjelent Dűne könyvuniverzum teljes egészének bemutatását. Az első rész foglalkozik az eredeti regényekkel. FIGYELEM! A CIKK NEM CSAK NYOMOKBAN TARTALMAZ SPOILEREKET!Frank Herbert hat kötetnyi Dűnéje és még hat kötet előzmény után a szellemi örökösök, Brian Herbert és Kevin J. Anderson végre úgy döntöttek, hogy befejezik az egyelőre lezáratlan univerzumot. Az általuk írt A Dűne legendái-trilógia a korábbiakhoz képest már nem csupán ujjgyakorlat volt a szerzőpáros számára, hanem alapozás a végjátékhoz. Azt az előző cikkben már tisztáztuk, hogy az előzmények meg sem közelítették az öreg Herbert látomását. Kérdés, hogy a befejezésnek ez mennyire sikerült. Mindenesetre már az sem örömteli, hogy a szerzők ismét nem tudtak parancsolni grafomániájuknak és két kötetet írtak egy helyett, amelyek 2006-ban és 2007-ben jelentek meg az elengedhetetlen marketingnovellákkal, a Sea Childdal és a Treasure in the Sanddel együtt.

A Dűne ciklus befejezése

Végre eljött a nagy pillanat. Nem elég, hogy megtudhatjuk, mi történt A Dűne Káptalanház végén emigrálókkal, még az is kiderül, hogy ki az egyelőre ismeretlen, arctalan ellenség, akivel meg kell vívnia az emberiségnek élet-halál harcát. Azaz ki kéne, hogy derüljön a hetedik kötetben, de A Dűne vadászaiban csupán homályos utalásokat kapunk erre. Viszont az utolsó rész, A Dűne homokférgei megadja az olvasónak a rég áhított megoldást.

A Dűne vadászai nyomon követi Murbella fáradalmait, hogy végre teljesen bedarálja az Új Rendbe a még mindig működő Tisztelet Matrónáinak maradékát, ennél azonban még fontosabb az n-edik Duncan Idaho-ghola és Sheeana menekülése nem csak a Régi Impériumból, hanem a külsőbb Szétszóródásból is a (kronológiailag ezt megelőző regényben talált) Harkonnen nem-hajóval. A fedélzeten lévő Bene Gesseritek kitalálják, hogy gholákat kell előállítaniuk, ha esetleg a végső összecsapásra kerülne sor. Így klónozzák a régesrég halott Paul Atreidest és családja nagy részét is, anyját, Jessicát, fiát, Letót, stb.). A menekülés közben találnak egy barátságos és lakható bolygót, amit azonban el kell hagyniuk mert kiderül, hogy az ellenség csapdája. Csakhogy ezalatt az ellenség szolgái is készítenek egy Harkonnen báró-gholát és egy gonosz Paul Atreides klónt.

A Dűne homokférgeiben kiderül végre, hogy a halottnak hitt Omnius és Erasmus léptek meg messze-messze a Corrintól, így ők azok, akik második félidőt játszanának a körülbelül húszezer évvel azelőtti csiki-csuki háborúból. A Tisztelet Matrónái tehát előlük menekülve igyekeztek meghódítani az egykori Impériumot. Az Űrliga fűszerfüggő navigátorai időközben eltünedeznek, így az Ix bolygó navigátorgépekkel ellátott hajóit kell az Új Rendnek legyártatnia a védekezéshez. Mindeközben Duncanék még mindig menekülnek, de elfogják őket Omniusék. A jó és a rossz Paul megküzdenek egymással és a rossz győz, de egy adag speckó fűszertől meg is őrül. Leto gholája egyesül a nem-hajó férgeivel és beássák magukat a robotbolygó belsejébe. Murbella az Impérium védelmét elbukja, mivel az Ixre beférkőztek a gépek ügynökei. Csakhogy megjönnek a navigátorok és legyőzik az ellenséges flottát. Ezután kiderül, hogy Duncan az utolsó Kwisatz Haderach, vagyis messiás, aki azáltal lett azzá, amivé, hogy ennyi életet végigélt. Így a végén megölhetne minden robotot, de ő inkább együttélésre szólít fel és eljön egy új, békésebb kor hajnala. Ha ez valakinek nem lenne így kerek, pluszba még az is kiderül, hogy a legyalult Arrakison élnek még férgek.

A Dűne ciklus befejezése összességében eléggé ambivalens lett. Míg A Dűne vadászai teljesen felesleges 300 oldalnyi menekülés, addig A Dűne homokférgei meg tudja közelíteni az eredeti regények szintjét (ha el nem is éri azt). Az utolsó kötet történetvezetése remek, még ha kissé elnagyoltan és elsietetten lesz is Duncan messiássá. Ez azonban remekül megmagyarázza, hogy Frank Herbert miért nem hagyta szerencsétlent elpusztulni már kötetekkel ezelőtt.

dűne homok

A karakterek ezúttal sokkal jobban működnek, mint az előzményekben. Egyrészt jó újra találkozni a megalomán Omniusszal és a lelketlen művész Erasmusszal, másrészt pedig a régi szereplőket sem barmolta el úgy a szerzőpáros, mint az Előjátékban. A Káptalanház főhőseinek érzelemvilágát remekül sikerült megfogniuk, ahogy a feltámasztott figurákét is. Az új karakterekkel, például a Rabbival akadnak egyedül problémáik, amit ha kurtán-furcsán is, de tudnak orvosolni. Ettől azonban még nem sokkal okosabbak, mint korábban. Még mindig rejtély számomra, hogy ha valaki Mentát, vagyis olyan ember, aki számítógép módra kalkulál, akkor hogyan bírok őelőtte 50 oldallal teljes bizonyossággal rájönni egy csavarra.

A filozófia síkot, még ha faék egyszerű, pacifista üzenetekkel is, de ezúttal szintén jobban megfogták, mint korábban. Így erre csupán annyi lehet a panasz, hogy a mélységében valahol félúton van az eredeti Dűne-sorozat és Paulo Coelho könyvei között, noha inkább az utóbbiakhoz húz.

A lezárás, ha csak bicegve is, de felmászhat az ember polcára valami kevésbé méltó helyre. Tökéletesen látszik, hogy kellett az a hatkönyvnyi alapozás, hogy ilyen minőséget tudjanak írni, kár, hogy azokkal a rendíthetetlen rajongóknak is találkozniuk kellett. Most be is fejezhetném itt a cikket, ha Herbert és Anderson úgy nem döntöttek volna, hogy még párszor meghempergőznek a Dűne-univerzumban.

A Dűne hősei

A szerzőpáros a befejezés után úgy vélte, van még mit elmesélni ebből a komplex világból. Írtak már hat előzményt és két folytatást is, szóval itt volt az ideje, hogy megcélozzák az eredeti sorozatot és a kötetek közé biggyesszenek be négy regényt, amelyből valahogyan időközben csak kettő lett: A Dűne hősei.

A sorozat első része, a 2008-ban kiadott A Dűne fia, Paul két eseményt dolgoz fel az időben ugrálva. Egyrészről megismerhetjük a gyermek Paul Atreidest, aki a Moritani-Ecaz háborúban gyermekként kitanul mindenféle, uralkodáshoz elengedhetetlen praktikákat még A Dűne eseményei előtt, másrészről pedig megismerhetjük az eddig kihagyott fremen dzsihádot, amely viszont már A Dűne után játszódik.

A második kötetnek, a 2009-es A Dűne szeleinek nem Paul a főszereplője, hanem anyja, Jessica. A regény az első részhez hasonlóan ékelődik be a sorozatba, van olyan része, amely A Dűne fia, Paul első és második felének eseményei után játszódik, de előfordul olyan is, amely A Dűne messiása utáni Caladant (az Atreidesek korábbi főbolygóját) mutatja be.

A Dűne hősei a lehető legambivalensebben megírt széria az egész könyves Dűne-világban. Az a tény, hogy az íróknak sikerült jól megfogniuk ugyanazokat a karaktereket, akikkel az előzményekben még semmit sem sikerült kezdeniük, igazán élvezetessé tehetné mindkét részt. Ez azonban sajnos kudarcba fullad, mivel a sorozat folyamán nem történik az ég világon semmi. De tényleg semmi. Komplett fejezeteket kapunk, amik a rendkívül érdekes Gurney Halleckről és a vele történő rendkívül érdektelen baromságokról szólnak. Például beszélget Paulról Jessicával. Vagy éppen megy A pontból B pontba és közben a semmiségeken tűnődik. Vagy megdöglenek a vadászkutyái és ő megsiratja őket. A regények olyannyira passzivizálják a karaktereket, hogy azok szép lassan tökéletesen érdektelenné és hétköznapivá válnak a szemünk előtt.

Értem én, hogy a Dűne hősei is csak emberek, de mellette hősök is. Nem azért szeretjük őket, mert csak emberek vagy csak hősök, hanem mert a két faktor egyszerre tudott náluk működni a régi regényekben. Bármilyen ígéretes és jól megírt széria is volt A Dűne hősei, eleve bukásra volt ítélve a koncepció miatt. A fennmaradó regények, a The Throne of Dune és a The Golden Path of Dune (amely cím csupán feltételezés) Shaddam császár lányát és Paul feleségét, a Muad-dib történetírójává avanzsált Irulan hercegnőt, valamint Paul fiát, a később istencsászárrá lett II. Letót helyezték volna a középpontba. Remélem, hogy a két regény egyszer megszülethet és a szerzők hagyják a fenébe az emberi tényezőt és a cselekménytelenséget, mert akkor a legizgalmasabb darabokat kaphatnánk meg Frank Herbert eredeti sorozata óta.

A Dűne ösvényei

Be kell vallanom, ebben a cikkben egy kicsit csaltam. Kihagytam egy kötetet, amely még 2005-ben, a befejezés előtti marketingfogásként került kiadásra és három szerző jegyzi: Brian Herbert, Kevin J. Anderson és a rég halott Frank Herbert. Nem azért tettem, hogy szándékosan átverjem eme cikksorozat tisztelt Olvasóját, hanem azért, mert a könyv nem képezi integráns részét a Dűne-univerzumnak.

A Dűne ösvényei tartalmazza Frank Herbert azon írásait és leveleit, amelyeket a Dűnével kapcsolatban fogalmazott meg, emellett szerepelnek benne A Dűne és A Dűne messiása végső változatából kihagyott fejezetek. Brian Herbert és Kevin J. Anderson ebbe a kötetbe fűzte bele az előzményekhez írt novellákat, A Caladan tengereinek suttogása, a Vadászat a Harkonnenekre, az Ostorozó mek és az Egy mártír arcai kaptak helyet benne. Ami azonban a könyvet igazán értékessé teszi, hogy a szerzőpáros rövid kalandregényt írt Frank Herbert eredeti, Fűszerbolygó című szinopszisából. A Dűne ösvényei tehát olyan kuriózum, amelynek muszáj az igazi rajongók polcán csücsülnie, még úgy is, hogy legfeljebb csak hozzáadott értéket képvisel.

Great Schools of Dune

A Dűne hőseinek sajnálatos buktája után sem hagyott fel a szerzőpáros a Dűne-univerzummal. Ismét visszatértek a legendák világába a Great Schools of Dune című sorozattal, amely a robotok kipusztítása után újraszerveződő emberiség problémáival hivatott foglalkozni.

Eddig két kötet látott napvilágot, 2012-ben a Sisterhood of Dune, amely a Bene Gesserit Rendet helyezi a középpontba, valamint 2014-ben a Mentats of Dune, amely a számítógép módjára gondolkodó emberekről szól. A harmadik kötet még nem jelent meg, sokáig azt rebesgették, hogy a ginazi kardmesterekre fog fókuszálni, de már bejelentették a címet, amely ezt cáfolja. A Navigators of Dune a fűszertől betépett jövőbelátó űrhajósokkal, a navigátorokkal foglalkozik majd bővebben.

A sorozat kis hazánkban egyelőre nem került kiadásra, de ha ez megtörténik, megígérem, hogy jön a cikksorozat negyedik része.

A Dűne helyzete itthon

Végezetül muszáj szólnom pár szót a Dűne-univerzum magyarországi sorsáról, amely közel sem olyan mostoha, mint amit az ember errefelé megszokott. A Szukits kiadó érdeme, hogy összefésülték az eddig megjelent magyar fordításokat és egységesítették a terminológiát, valamint dr. Torkos Attila írt egy gigantikus és észveszejtően részletes kronológiát is, amely ott figyel (folyamatosan bővülve) az összes kötet hátuljában A Dűnétől egészen A Dűne szeleiig. Emellett az összes könyv kemény csomagolást kapott, remekül mutat egyben a polcokon, és a borítóképek is korrektek. A Dűne ösvényeinek borítójáért szerintem díjat kellene adni. Ezért pedig jár a riszpekt és a pacsi. A Great Schools of Dune kapcsán pedig még annyit, hogy a magyar kiadó lelkiismeretes munkáját látva nem úgy tűnik, hogy sokáig kell rá várniuk a hazai rajongóknak.

*

A Dűne-univerzum 1965 óta létezik, de korántsem lezárt, kerek egész. Immáron tizenkilenc kötet és fél évszázad után még mindig élő, lélegző világ, amely folyamatosan bővül most is. Ehhez mérten a régi kötetek, bármennyien is másolják őket akár elemeikben, akár egészükben, a mai napig nem vesztettek frissességükből és relevanciájukból. Sőt, ötven év elteltével, még a számítógépes kultúra mindennapossá válása után is pont olyan aktuálisak, mint születésükkor. Így remélhetőleg mindig lesznek olyanok, akik a Dűnéket olvassák, tanulmányozzák vagy akár csak írnak róluk, mert mindegyikünkben megvan az igény egy csipetnyi sivatagra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.