Film

Oknyomozó Raptor: Egy sci-fi klasszikus belülről

Korábban a témában:

Az egy dolog, hogy a 2001: Űrodüsszeia cselekménye, kérdésfelvetései és állításai, illetve benyomásai ma is megosztóak. Mert akkor ezt most az alkotók úgy gondolták, vagy amúgy, netán-tán sehogy, vagy esetleg mégis? Ezen lehet vitázni. Azzal azonban nem igazán, hogy Stanley Kubrick klasszikusa nem csak témája, hanem megvalósítása okán is filmtörténeti mérföldkővé dermedt – rögtön a bemutatása pillanatában.

A ’60-as évek közepén járunk, épp csak pár évvel azután, hogy Jurij Gagarin megtette az első űrsétát. A mozgóképes sci-fi eddig a pontig többnyire kimerül a kalandos ponyvák hullámzó színvonalon kivitelezett adaptálásában. Az úgynevezett hard sci-finek – ami a fantasztikus köntös alatt valóban létező tudományos megállapításokból és reális felvetésekből indul ki – még nyoma sincs a mozitermekben. És akkor berobban a 2001: Űrodüsszeia és kiveri a biztosítékot az emberrablós/inváziós ponyvákon edződött közönség köreiben. Stanley Kubrick észrevette azt az óriási rést, amelynek a betömésére a sci-fi filmek korábban már csak a magas költségek okán sem vállalkoztak, és nekilátott megalkotni a mozit, amiben a futurisztikus díszlet valósággá elevenedik, már már eszképista magasságokba.

Az űrben keringőző bolygó és űrhajómakettek még a kisebb vasziszdaszok közé tartoznak. Ügyes megvilágítás kérdése csupán az egész. Ezeknél már egy pár fokkal invenciózusabbak az űrhajók belső felvételei, a súlytalanság látszatát keltő változó kameraszögekkel, hangokkal és hatalmas, forgatható díszletekkel. Korábban senki sem törekedett arra, hogy az űrutazást ilyen valóságos közelségből mutassa meg, és ha őszinték vagyunk, akkor ezzel azóta se próbálkoztak túl sokan. De ha mégis, akkor sem merültek el benne úgy, mint Kubrick, aki hosszú snitteken keresztül mutatja, ahogy egy-egy szereplő gond nélkül sétál fel a plafonra, majd fordul el jobbra.

Hasonló odafigyeléssel lettek felvéve az ősemberes szcénák is. Sokáig fel sem tűnik, hogy nem majmokat látunk, olyan alapos munkát végeztek a koreográfusok és a maszkmesterek. Lazán verik A majmok bolygóját. A legnagyobb kérdés persze a filmvégi LSD trip. Azt még laikusként is meg lehet állapítani, hogy a negatívokkal, fénytörésekkel, tükrökkel, és különböző sűrűségű folyadékokkal kísérletezgethettek az alkotók, de vannak az utazásnak olyan részletei, amikre nincs magyarázat. Az internet végtelen hálójában legalábbis alig-alig találni valamit arról, hogy amit látunk, azt hogyan csinálták meg, és még a filmről szóló dokumentumfilmek is jótékonyan kikerülik a felvételek magvalósításának ezt az igencsak emblematikus momentumát. Vagy csak mi vagyunk bénák.

Bár az Űrodüsszeia le sem tagadhatná, hogy a ’60-as évek hozománya, mivel a megmosolyogtató gombok, parabolák, ruhák és bútorok is egyértelmű lenyomatai a kornak, így az invenciózus mivoltához mégsem fér kétség. Elég csak bedobni például az iPad vagy a Skype előfutárait. Nem egyszerűen Kubrick ügyes atmoszférateremtő képességének, hanem a precíz kivitelezőkészségének köszönhetően is beszippantja a nézőt. Még azt is, aki egyébként nem ért belőle semmit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.