Film

Szerkesztőségi ömlengés – Star Wars

Május 4-e jeles nap a Star Wars-rajongók körében. Ezen a napon ugyanis minden sith és jedi-lovag, fejvadász, lázadó vagy birodalmi erő félreteszi nézeteltéréseit és egy dologra koncentrál: a franchise szeretetének méltó kifejezésére! Így tettünk mi is!

Zsótér Indi Dániel:A SW világával 11-12 éves koromban ismerkedtem meg. Akkor ugyan még nem fogtam fel filmtörténeti jelentőségét de annyi leesett, hogy ez kicsit menőbb mint bármi amit addig láttam. Annyira imádtam, hogy elloptam a húgom Ken babáját, befestettem a haját szőkés-barnára, a kezébe pedig foszforeszkáló festékkel bevont hurkapálcából készítettem fénykardot. Így lett egy barbie-baba méretű Luke Skywalkerem és emiatt hihetetlen menő voltam a suliban. Ja és néhány évvel ezelőtt készítettem egy rövid doksit a magyar SW rajongókról.

Muchicka László:A Csillagok háborúja az egyik első filmélményem. 6 vagy 7 éves lehettem, amikor apámmal megnéztük moziban, és ugyanaz a libabőr volt rajtam akkor is, mint néhány hete, az új SW-trailer érkeztekor. Fakadóan abból, hogy Ukrajnában nőttem fel, a filmet orosz hangalámondással néztem végig, és alig értettem belőle valamit. Apám persze folyamatosan fordított egy-egy részt a film közben, a mögöttünk, mellettünk ülők nagy-nagy örömére. Emlékszem, még sokáig beszélgettünk róla, hogyan lehetnék én is Jedi, és az esti elalvás előtt a Kozmosz Fantasztikus Könyvek gondozásában megjelent regényváltozatból olvasott szemelvényeket.

10574454_326509544176083_3314322521785453034_n_1

Keresztesi Ferenc:Számomra a Star Wars tulajdonképpen A Birodalom visszavág szinonimája. Hogy miért? Természetesen nemcsak azért, mert az V. epizód messze kiemelkedik a saga összes felvonása közül, de azért is, mert jómagam annak idején azt láttam először. Ráadásul németül! Arról speciel már fogalmam sincs, hogy ez hány tizen- vagy huszonévvel ezelőtt történt, illetve az is csupán dereng, hogy a Pro 7 jóvoltából estem át az SW-keresztségen, de magára a rácsodálkozásra és az ‘elsőlátásraszerelem’ effektusra tisztán emlékszem. Utóbbinál csupán a Vader karaktere iránt azon nyomban kialakuló határtalan rajongást éltem meg elsöprőbbnek, pedig gondolhatjátok, hogy a számomra totál érthetetlen deutsche szinkron még a magyarnak sem ért a közelébe, nemhogy James Earl Jones mesteri előadásának. Azóta persze abszolváltam a trilógia többi részét is (nem kevésszer), de nálam sem az Új remény, sem A Jedi visszatér – az előzmény-installációk meg pláne – nem érhetnek minden idők legtökéletesebb sci-fijének a nyomába.

180075_1886235476025_5536219_n

Kertész Zsanett:Amikor kb. 8 évesen a lakásunk közelében lévő videótékások nekünk ajándékoztak három sárga borítós dobozt, még nem sejtették a szüleim, hogy pár nappal később partvisokkal fogunk randalírozni kis lakásunkban jedit játszva a testvéreimmel. A matricagyűjtésnek nagy divatja volt épp, és iszonyú mennyiségű Star Wars matricám volt a kiskutyás albumomban. Az egy dolog, hogy egész gyerekkoromban szerelmes voltam Han Soloba, de azért növesztettem a hajam, hogy olyan legyen, mint Leia hercegnőé. És ewok plüssöm is van. De amúgy tök normális vagyok.

lezer_liza

Benkó Tamás:5 vagy 6 éves lehettem, amikor apukám sorban hordott haza mindenféle másolt videókazettákat. Ha jól emlékszem szinte egy hétvége alatt került terítékre a Star Wars IV. a 2001 Űrodüsszeia, és az Alien is (utóbbinak csak az elejét nézhettem meg legális körülmények között). Erős és meghatározó időszak volt a kulturális fejlődésemben. A Csillagok háborúját végül egy idő után már szinte havi rendszerességgel kellett kölcsönkérni miattam. Szerencsés év következett, mert ekkor adták ki az eredeti trilógiát még a digitális felújítás előtt, THX hanggal, rövid időn belül a polcomra kerültek végre a saját példányok (persze szépen sorjában). Ekkortájt legalább egy évig játsztottam a Rebel II.-vel PC-n, ami egyike volt az első számítógépes játékoknak is, amik elém kerültek.

Nemes András:Az előttem szólókhoz hasonló élményekről számolhatok be SW-ügyben. Első, valóban extatikus moziélményem, és azóta is abszolút kedvenc epizódom A Birodalom Visszavág, aminek totál felesleges, szentségtörő felújítását csak azért tudom némiképp megbocsátani Lucasnak, mert a mozijegyhez a soundtrack díszdobozos duplakaziját osztogatták a pénztáraknál – azóta is itt figyel a polcomon. Volt gagyi, műanyag ewok-figurám, még gagyibb Han Solo-bábum (a szeme se állt jól, sikerült totál ferdén ráfesteni a fejére, úgy nézett ki szerencsétlen, mint egy szélütött nyugdíjas kalóz), sőt, életem első bűncselekménye is a SW-hoz köthető: az iskolaudvaron elcsórtam egy barátom eredeti, ultracool Darth Vader-figuráját (de amikor már nagyon bőgött, sunyin visszaadtam, mintha véletlenül találtam volna meg). A SW a filmtörténet máig vetélytárs nélkül álló teljesítménye, kikezdhetetlen legenda, überelhetetlen klasszikus: mi más magyarázná, hogy én is rongyosra néztem A Jedi Visszatér reklámokkal szabdalt, a Pro7-ről felvett német verzióját, holott (kis túlzással) egy megveszekedett szót sem értettem belőle. De legalább nézhettem. És ez volt a lényeg.

67364_1688526613427_4042085_n

Pintér Márk:Nehéz kifejteni, hogy miért szeretem a Star Wars-t, tekintve, hogy én vagyok a szerkesztőség azon tagja, aki NEM szereti. Természetesen süldő gyermekkoromban én is oda meg vissza voltam, miután édesapám elvitt a 6. rész digitálisan felújított változatára és Hollósi Frigyes szuper Darth Vader-szuszogása beleéget a hallójárataimba. Ha ez nem lenne elég, lőttek nekem a búcsúban egy fröccsöntött műanyagból készült fénykardot is, aminek – amellett, hogy a színét is lehetett változtatni – volt keresztvasa (gondolom a jogdíjak híján, de az biztos, hogy meghaladta a korát). Azzal aztán csépelhettem a többi gyereket ítéletnapig. A PC-játékok egy része nekem is megvolt, aztán valahol a Jedi Academy és az új trilógia környékén éreztem azt, hogy ez a Star Wars már nem az a Star Wars, mert hát régen minden jobb volt… Remélem, az új film rengeteg gyereknek okoz hasonló örömet, mint amit nekem okozott annak idején. May the 4th be with you!

Csengeri Viktorina:Elég ködösek már az emlékeim, de azért bevillan pár kép a múltból!  Például, hogy a bátyámmal meg apummal közösen nézzük a(z akkori) Star Wars-összest. Plusz mikor hárman elmentünk meglesni a moziban az első részt és ahogyan Zsanettnek, úgy nekem is van egy ewok-plüssöm, amit immár az albiban őrzök féltve. A terebélyes matricagyűjteményem szintén megvolt, meg egy egész Star Wars legobirodalmam. Szüleink nagy örömére a tesómmal gyakran rendeztünk Star Warsos színdarabokat a garázsban, amire máig vicces visszaemlékezni. A bátyámnak meg volt egy Darth Maul boxzsákja, amit előszeretettel püföltünk. Valahol kallódik Maullal egy közös polaroid kép is a Pólusos Pizza Hut előtt!

11117434_999812346695663_432766276_n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.