Könyv

Bokor Pál: A film mint mozgás – Egy könyv a szépségről

Az idei könyvhét egyik legérdekesebb témájú könyve Bokor Pál A film mint mozgás – Gondolatok a film szépségéről és szabadságárólcímű esztétizáló alkotása volt, amely furcsa párhuzamokkal (például a Körhinta és az Ének az esőben táncjelenetének összehasonlítása), meglepő példákkal (Arnold Schwarzenegger jó színész) magyarázza a film egyik alapvető sajátosságát, a magában rejlő mozgást.

A filmművészettel kapcsolatos stúdiumok általában kifejtik, hogy a kamera mozgatásának alapvetően két módja van. Az egyik, amikor a kamera ténylegesen elmozdul, ez az úgynevezett kocsizás vagy fahrt; a másik pedig az, amikor a filmfelvevő eszköz valójában nem változtat helyet, csak a tengelypontja körül fordul el, ez a lendítés, panoráma vagy svenk. Bokor Pál azonban nem erről mesél, könyvében vajmi szó esik erről, ahogy a kötet hátlapján is olvasható, ez valójában egy tisztelgés a filmtörténet emlékezetes művei előtt A vonat érkezésétől a Gravitációig.

Azt fejtegeti, hogy a mozgás nem más, mint a film alaptermészete, amelynek saját nyelvezete is van. Bokor kifejti, hogy a film első száztíz évében a film szépségének forrását rendre olyan lényeges, mégsem meghatározó dolgokban keresték, mint a kép, a montázs, a premier plán, a kamera vagy a színész, holott szerinte filmszerűvé a filmet nem ezek, csakis a dinamikus kép teheti, azáltal, hogy térben és időben a legnagyobb szabadságot élvezi.

A szerző gondolatmenetének alátámasztásához a filmről való gondolkodás nagyjait is magához hívja Balázs Bélától Gilles Deleue-ig, de ők csak a mankót adják Bokor nagy ívű eszmefuttatásához, amely majd’ 500 oldalon keresztül hömpölyög. A film mint mozgásban egy kiterjedt esztétikai rendszert épít, és a legváratlanabb példákat hozza fel, hogy egy-egy film szépsége milyen apróságokban rejlik. Dicséretére váljon, hogy nem „megmondani akarja a tutit”, egyetlen alkotást sem titulál a filmművészet csúcspontjának, a sci-fiket, a krimiket és a musicaleket is helyi értékén kezeli, így történhet meg, hogy például hosszasan taglalja a Collateral, a halál záloga zárójelenetének zsáneren belüli pozitívumait, illetve azt, miért fontos emitt a mozgás.

Akad emellett más, elsőre furcsának tűnő párhuzam még bőven, amely az eszmefuttatást követve persze már nem tűnik annak, ilyen például Tarkovszkij Sztalkerében a Zóna felé igyekvő szereplők, valamint az Óz a csodák csodája sárga köves útján haladó karaktereinek az ütköztetése.

Bokor néha azonban már túl esztétizáló, hajlamos túlzásokba esni egy-egy alkotás méltatásánál, ám hamar meg lehet bocsájtani ezen hibáját, hiszen a következő bekezdésben már egy olyan ténnyel, érdekességgel, vagy csak sima összehasonlítással rukkol elő, hogy falni lehet szavait. A könyv igazán olvasmányos lett, ám nem való mindenkinek. Aki kicsit is érez magában késztetést, hogy a filmeket művészi produktumként kezelje, jókat vitatkozhat majd magában Bokorral, de aki csak jó értelemben „kikapcsolódni” ül le egy film elé, az utálni fogja, vagy csak unottan odébb dobja a kötetet.

Olvasás közben kicsit a kilencvenes évek közepén sugárzott Szabó István 100 éves a mozi című sorozata jutott eszembe, ahogy nyugodt, már-már elhaló, vékony hangján mesél a film történetének legjobb alkotásairól. A Bokor által leírtakon is átérződik a filmek iránti alázat, illetve szeretet, és ez további pozitívuma a könyvnek. Ebben a tekintetben pedig egyedülálló, hiszen az elmúlt időszakban nem készült olyan könyv, ami ilyen módon emelné piedesztálra a film szépségeit.

Bokor Pál: A film mint mozgás – Gondolatok a film szépségéről és szabadságáról
Kiadó: Atlantik Press
Kiadási év: 2015
Oldalszám: 496 old. plusz 16 old. színes melléklet
Értékelés: 10/9 raptor

Mi folyik itt Rénszarvas-hegyen?

Karin Tidbeck novellái a valóságot és a természetfelettit elválasztó vékony határról mesélnek. Rénszarvas-hegy könyvkritika

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.