George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja kritika – Egy könyv a függőség ellen

A kötet három, egyenként körülbelül százoldalas folytatásos kisregényt tartalmaz. Ezek évtizedekkel a Trónok harca cselekményei előtt játszódnak, méghozzá az ominózus Blackfyre-lázadás leverése után másfél évtizeddel, amikorra azonban még közel sem csillapodtak le az indulatok Westeroson. (A lázadás során a király egyik fattya, Daemon megkapta a Blackfyre-t, a Targaryen-ház családi kardját, ezért úgy döntött, hogy trónörökösnek tekinti magát.) Az első rész, A kóbor lovag már megjelent egyszer Magyarországon képregényben formájában is (amely egyébként elég igényes kiadás lett), a folytatások – A felesküdött kard és A rejtélyes lovag – viszont elmaradtak. Most azonban az eredeti szövegek fordítását kaptuk meg egy kötetbe gyúrva.

A történetek kidolgozott és szerethető főszereplői Ser Duncan, a Magas, aki egyszerű bolhavégi suhancból lett relatíve képzetlen lovaggá és fegyverhordozója, a kis Egg (a képregényben Egér, egyébként beszélő névről van szó). A kóbor lovag eseményei során Dunk elköveti azt a hibát, hogy egy lovagi torna folyamán megüti az egyik, bábjátékos nőket molesztáló Targaryen herceget, ezért istenítéletre kényszerül, amelyet meglepő módon túl is él (ez nem mindenkire igaz). A felesküdött kard cselekménye szerint egy elterelt folyó ügye fordul át birtokviszályba és kis híján háborúba két szomszédos vazallus közt, megfűszerezve némi Blackfyre-kötődéssel. A rejtélyes lovag ismételten egy lovagi tornán játszódik, ahol Dunk és Egg összeesküvésre bukkannak és lerántják a leplet – a maguk amatőr módján – egy készülődő, második Blackfyre-felkelésről.

Habár a főszereplők tényleg nem a Hét Királyság legprofesszionálisabb kardforgatói és hős-alapanyagai, amellett nem lehet szó nélkül elmenni, hogy ténykedésük nem humoros buddy cop movie-s bukdácsolás, hanem igenis tétje van minden cselekedetüknek a birodalom jövője szempontjából, még ha ezek néha negatív irányba is lökik a történelem menetét. Martin ugyanazzal a realizmusigénnyel írta meg ezeket a történeteket, mint az évtizedekkel később játszódó Trónok harcát, azonban van egy fontos különbség. Méghozzá az, hogy egészen új szegmensét figyelhetjük meg az alaposan kidolgozott westerosi társadalomnak. Ezúttal nem a nagy házak ügyesen viszálykodó és machináló politikusait látjuk, hanem kisebb földesurakat, akik a nem túlságosan friss sebeiket nyalogatják, valamint a legalsó néprétegeket, akik többnyire csupán gyalogok a hűbérurak játszmáiban.

Azonban ez óriási hiányérzettel is párosul. A jól megírt történetekben közel sem érezzük a Tűz és Jég dala nagyívű epikáját, annál inkább annak hiányát. Nem tapasztalhatjuk meg a birodalmat szétszaggató háború súlyát, hanem csupán a békeidőbe nyerünk betekintést, ami általában véve sajnos unalmas. Így nehéz átérezni az egyes történetek tétjét, mert azoknak csupán a rövid távra ható következményeit ismerjük meg.

A Hét Királyság lovagja érdekes kiegészítése Westeros világának, szerethető karakterekkel, jól megírt sztorikkal és a középkori életmód kiváló és érzékletes leírásával. Pótléknak tökéletesen alkalmas a masszív függőség csillapítására, amíg várjuk a következő évadot és/vagy ezerpárszáz oldalas könyvet. Emellett arra is alkalmas, hogy a könyvek világába eleddig nem merészkedőket vagy a sorozatszüzeket (már ha van ilyen egyáltalán) bevonjuk ebbe a részletesen kidolgozott univerzumba. De sajnos nem a várva-várt hatodik rész.