Film

Saul és az ember gyermeke

Eleinte még csak elkeserítő, de később már szörnyű is a kép, amit 2027 Angliájáról fest Alfonso Cuarón filmje. Az összeomló, kaotikus világ minden tájáról a nehézségek árán, de még kitartó Nagy Britanniába menekülnek az emberek, ahol viszont gettókba zárják őket. Ezen felül 2009 óta nem születnek gyerekek, a meddőség lett úrrá a bolygón.

Egy földalatti mozgalom beszervezi hősünket, Clive Owent, aki elvesztette fiát. Vidám részeket szinte csak Michael Caine karaktere okoz, aki Deep Purple-t hallgat, és epres füvet árul. Kiderül, hogy a „jók” se hibátlanok, és egy értelmetlen háború közepette kell boldogulnia Theonak és az utolsó terhes lánynak.

A fentieket 14 évesen írtam az akkori blogomba, és ez nagyjából le is fedi, amit első körben tudni érdemes a filmről, talán azzal a pontosítással, hogy a kísérendő leányzó inkább az első terhes nőnek mondható. (Az ehhez hasonló esetleges spoilerekkel kapcsolatban bocsáttassék meg, de azt az elvet vallom, hogy ha már több éve megjelent egy ismert film, akkor nem titok pl. hogy Vader Luke apja.)

Majdnem pont 7 évvel később újranézve a film rövidebbnek és gyorsabbnak hat, miközben az első nézésre ellenkező hatást kiváltó hosszú beállításos, dokumentarista operatőri munka és térkezelés még inkább szembeötlő.  Brutális realitása az elejétől a végéig a kanapéba szögezett, de a legkínosabb felszisszenéseket a bevándorló-ellenes fasiszta rendőrállam momentumai okozták. Habár a Children of Men világa csak a történet szempontjából szükséges részletességig van kidolgozva, disztópikus diktatúrájának vázlata is orwelli. Ahol nincs állami megfigyelés, a démonizált ellenségképpel ott is számíthatnak a besúgókra, bárkiről kiderülhet, hogy bevándorló, vagy bevándorlót rejteget. „Ha gyanúsat lát, azonnal jelentse!” – hirdetik mozgó plakátok a lepusztult Londonban, és a ketrecekbe és koncentrációs táborokba gyűjtött nem kívánatos személyek mindennapi látványa nem hagy illúziót afelől, hogy mit érdemel, aki jobb élet reményében a szigetországba szökik.

Alfonsó Cuarón 2006-os filmje mozis elődeit körülbelül a Mechanikus narancsban és a 12 majomban határozza meg, látványában és hangulatában is távol állva az alapvetően optimista, csili-vili sci-fiktől. Tarkovszkij szeretete is be-bekacsint néha, nehezen tagadhatnák az alkotók Michael Caine erdei rejtekhelyével és a kutyás hosszúbeállításokkal, de popkulturális szemtelenségként még az is belefért a filmbe, hogy a King Crimson dala közben a Pink Floyd albumborítójáról ismerős malac lebegjen a Battersea erőmű fölött.

Mindeközben pedig darabjaira hullott a világ, New York atomot kapott, a harmadik világ járványokat, és a kettő közötti országokban is teljes összeomlás következett be. Csak Anglia maradt talpon 2027-re – ha hihetünk a propagandaműsornak legalábbis. Az, hogy 18 éve nincsen gyerekzsivaj az utcán, nem feltétlenül a kiváltó ok, de mindenképpen hab a tortán. Hogy miért nincsenek gyerekek, azt nem tudni „de ez a gólya nagyon ízletes!” (Érdekesség, hogy az azonos című, női tollból született 1992-es PD James-regényben a férfiak válnak impotenssé, de a férfiak által jegyzett filmadaptációban már a nők a meddők.)

„Az állam öngyilkos-csomagokat osztogat, de a marihuána még mindig illegális.”

A film egyik legdurvább jelenetében pedig a gettó lakói „Allah akbar” skandálással lázadnak föl, és ráadásképp egy-két francia zászló is előkerül.

A Children of Mennek már a címében is fellelhető keresztény szimbolika is megérne egy misét, ahogy pszichológiai és szociológiai elemzéseket is elbírnának azok a gondolatok, hogy mit tesz egy-egy emberrel a saját gyermekének elvesztése („a Piétát már nem tudtuk megmenteni”), illetve egy társadalommal az összes gyerek, és így a teljes jövő elvesztése, de én most két aktuális témát szeretnék megemlíteni a film kapcsán.

Ugyanis a magyar ember kellemetlen feszengését 2015-ben Az ember gyermekén nem csak a világvége-hangulat és a mesteri egybeállításos akciójelenetek okozzák (operatőr: Emanuel Lubezki, ld. még: Birdman.) Ha itthon készülne el, akár képről-képre ugyanez a film, félreérthetetlen aktuálpolitikai állásfoglalásnak minősülne, de így is lehetetlen légből kapott agyalmányként elkönyvelni a rács mögé kényszerült, reményüket és otthonukat vesztett családok sorát. Hiába játszódik egy másik ország jövőjében a film, ma a tőlünk akár csak néhány kilométerre levő, hasonló sorsú emberek ellen hangol közpénzből a törvényes magyar állam, ami mögé a keresztény és a szélsőjobboldali pártok is teljes vállszélességgel odaálltak. Van, aki szimplán a hanyatlást skandálja, de van, aki veszi is a fáradságot, és kimegy hashajtót keverni a pályaudvarokon állomásozók gyümölcslevébe, vagy éppen a határ mentén csap föl önkéntes igazságszolgáltatónak. Hiába van, aki mérgezetlen almát és menedéket biztosít (bújtat!) az elesetteknek, körülnézve nem fényes a jövő, a Children of Men világa nem csak egy utópisztikus holokauszt-parafrázis, mint első nézésre. (És Európa 9/11-e, a Charlie Hebdo-mészárlás után tőlünk nyugatabbra is csökken a tolerancia a félelem növekedésével egyenes arányban.) Pedig, ahogy a minap egy teázó férfivécéjében olvastam: „még Mr. Vízicsikó is tudja, hogy nincs olyan, hogy illegális ember.”

Végül, de nem utolsó sorban, Nemes László Saul fia című filmjére vessük vigyázó szemünket. A Cannes-ban díjazott magyar elsőfilm megnézése után gondolkodtam el, hogy láttam-e már hasonlót, és – már csak a címe miatt is – csak Az ember gyermeke jutott eszembe. Belegondolva és újranézve beigazolódni látszik a felvetésem: a főszereplő minden beállításban látható, a hosszú take-ek őt követik első sorban; a képi stílus sallangoktól mentesen, realistán durva; a(z anti)hős az élete árán is egy gyereket szeretne biztonságba juttatni;  időközben kirobban egy gettó/börtönlázadás; a lázadókkal van egy korábbról ismerős nő (Julianne Moore illetve Jakab Juli); a megoldás pedig a vízen túl van a film végén. A Saul fia egyébként nyomasztóbb és képileg sokban különböző, de a Children of Men zenehasználatában is giccsbehajlóan kommerszebb magyar társánál.

Míg a Saul fiának, mint holokauszt-filmnek egy lehetséges tanulsága az, hogy nem szabad hagynunk, hogy újra bekövetkezzenek a látottak, Az ember gyermeke hasonlóan súlyos feladatot ró a nézőre, különösen itt és most: nem szabad hagynunk, hogy egyáltalán bekövetkezzenek a látottak, hogy fasisztoid honatyák által megvezetve és az ismeretlentől félve teret kapjon és testet öltsön az idegengyűlölet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

a szolgálólány meséje 3. évad kritika
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.