Film

A Marvel-filmek sötét múltja #1: Soha meg nem csúnyuló nosztalgia

Körül-belül egy évvel ezelőtt írtam egy összefoglaló cikket, A galaxis őrzői kapcsán, a Marvel Cinematic Universe (MCU) eddig elkészült filmjeiről egy másik felületen… Akkor a kommentek között volt egy, ami azt nehezményezte, hogy nem is foglalkozom olyan Marvel-filmekkel melyek 2008 előtt készültek, tehát az univerzumépítő vállalkozás előtt. Hisztije teljesen felesleges volt, hiszen az csak arról szólt, hogy végigvesszük az MCU eddigi filmjeit. Mindenesetre tettem egy felelőtlen ígéretet és megfogadtam, hogy megírom ezt a cikket. Következzék MINDEN ami az MCU előtt volt és ma már csak történelem.

Önkényesen az ezredfordulóra helyezem azt a demarkációs vonalat, ameddig retro-szuperhősfilmekről beszélgetünk. Tettem ezt csak azért, hogy áttekinthetőbb legyen az a rengeteg film, amit a Marvel, mint képregénykiadó fennállása óta megszületett. Tudni kell, hogy a képregény három nagy korszaka közül (Bronz: 1970-1990; Ezüst: 1956-1970; Arany: 1930-1940) már az Ezüstkorban megjelentek a filmes adaptációk, a Bronzkorszak végéig összesen három sorozat és öt játékfilm készült, nem beszélve a Marvel azon filmjeiről, amelyek nem szuperhős tematikájúak, mint a Vörös Szonja.

1. Howard, a kacsa (Howard the Duck, 1986)

A karakter maga ugyan részese a Marvel képregényes univerzumának 1973 óta, mégis egyetlen filmes feldolgozása semmiféle utalást nem tesz erre vonatkozóan. Maga a történet rém egyszerű: Howard véletlenül a Földre sugározódik a Duckworldről, amely totálisan megegyezik a mi Földünkkel, csak az evolúció a kacsát emelte ki a vízből és nem a… és nem mást. Howard haza akar menni, aztán mégsem, közben meg jön egy Szörnyű Gonosz Entitás szörnyű, gonosz entitáskodni – és érdekes egybeesés, hogy ugyanebben az évben robbant fel Csernobilban a reaktor. Nem állítom, hogy az utóbbi esemény lopta volna el a show-t a film elől, de kétségtelenül fontosabb ügy, mint ez a film. A kezdetleges bábtechnikával ötvözött törpeszínész (Ed Gale) játéka olyannyira félelmetes, hogy nekem is el kellett teljen több mint 10 év, hogy újranézzem. És a meglepő fordulat most jön: akármilyen bugyuta is a történet vagy maníros a színészi játék, ha nem is konkrétan ennek a filmnek a remakejét, de én vizionálok egy elsősorban felnőtteknek szóló Howard the duck feldolgozást, ugyanis ebből a filmből minden kimarad, ami a képregényes eredetiben a kacsát igazán menővé teszi: a folyamatos görbetükör betartása a szuperhős képregényeknek. Mindemellett Howard alkohol-, szex- és erőszakfüggőségben szenved, és nem szégyell néha csúnyán beszélni sem (Ejnye…). Nos, ezek mind kimaradtak az elsősorban gyermekeknek szóló filmből.

Ugyan született néhány cross-over többek között Pókemberrel vagy az Amalgam Comics jóvoltából Lobóval, a Donald Kacsára emlékeztető figura reputációja igen alacsony maradt. Mellékesen a Disney is beszólt emiatt néhányszor a Marvelnek, most viszont mindenki nyugodt, hiszen a Disney birtokolja már ennek a karakternek a jogait is.

Legutóbb a Guardians of the Galaxy-ben tűnt fel egy stáblista utáni jelenet erejéig, de nem kell félni, ha benne is lesz az MCU-ban, minden bizonnyal csak epizódszereplőként. Talán befér egy beszélő mosómedve és egy szuperfa mellé.

Alant pedig egy tréfás easter-egg a film nyitójelenetéből egyenesen Geoge Lucastól, aki anno a film gyártásáért felelt, Willard Huyck pedig az Amerikai Graffiti, illetve az Indiana Jones és a Végzet temploma forgatókönyvéért felelt részben. Nem csodálom, hogy ekkora az egymásra borulás.

2. A büntető (The Punisher, 1989)

A Megtorló filmes feldolgozásai előtt, aránylag sokáig másodhegedűs volt a klasszik szuperfickók mellett. Első megjelenése 1979-ben történt az Amazing Spider-Man 129. számában. Gyakorlatilag már akkor is a halálfej-pólós keménylegény volt, önálló sorozatot először 1986-ban kapott. Ezután azonban aránylag hamar olyan címek is futottak egy időben egymás mellett mint a The Punisher War Journal, The Punisher War Zone vagy a felszereléséről szóló The Punisher Armory.

Dolph Lundgren neve bizonyára sokaknak ismerős lehet. Ő az a színész, aki olyan nagysikerű filmekben játszott, mint a Dzsungelháború, a Sötét Angyal, a Sivatagi Lavina vagy a Csendes Pusztító. Persze szerepelt olyan jelentéktelen, B-kategóriás akció, fantasy vagy sport filmekben mint a Feláldozhatók (The Expendables), a He-Man – A világ ura (He-Man and the Masters of The Universe) vagy a Rocky IV.

Nem szeretném Lundgrent kifinomult színészi játékkal vádolni, mert ez a baltával faragott angyalpofa tökéletesen hozza azt, amit a The Punisher (magyarul A büntető, khm… análfűrészt a fordítónak – a szerk.) filmben nyújtania kell. Kifejezéstelen arccal ücsörögni egy csatornában, néha heves érzelmi reakciót produkálni ha beugrik, hogy sajnos megölték a családját és egy kisebb állam teljes katonai felszereltségével a legváltozatosabb módon embereket ölni. Frank Castle (aka The Punisher/Megtorló/Büntető) karaktere nem is biztos, hogy többet kívánna meg egy nagyon izmos, zord arcú férfinál, noha ahogy a későbbi feldolgozásokban, úgy itt sem azon van a hangsúly, hogy a színészi alakítás vigye el a figyelmet. Az elsőre ugyan felszínes, másodszorra néha logikátlan, harmadszorra pedig az akció jelenetek mellett felejthető történet még annak ellenére is elfogadható, hogy négy mondatban össze lehet foglalni.

Frank Catsle egykori különleges ügynök néhány éve eltűnt (meghalt/megölték, senki nem tudja, mindenesetre azután történt, hogy a helyi maffia megölte a családját), de egy titokzatos alak, akit az utca népe csak úgy hív, hogy Büntető, már 125 alvilági figurával végzett végérvényesen ugyanezen időszak alatt. A helyi rendőrség leg-badassabb nyomozója gyanítja, hogy Frank és a Büntető ugyanaz az egy személy, ezért saját szakállára nyomozni kezd egy frissen végzett nyomozójelölt lánnyal, akiről aztán soha többet nem tudunk meg semmit az ég egy adta világon, mégis hangsúlyosan van exponálva a történetben. Mindeközben hazaérkezik a város legtökösebb maffiózója, aki egyesíteni akarja a helyi gengszter-családokat, hogy így terítsék közösen a drogot némi haszon reményében. A japán triád azonban közbeszól és megpróbálják átvenni a hatalmat a családok felett, a Büntető pedig akaratlanul a maffiózó családok fegyverévé válik.

A retro-feeling és a ma már igazán mosolyogni való akciójelenetek mellett, meglepően sodró lendületű a film. A színészek játéka jellemzően túlzó, és egy mellékszereplőt leszámítva (aki a Büntető informátora) nem is túl érdekesek. Mindezek mellett inkább ez a rossz Marvel-mozi mint a soron következő. Alant meg egy tréfás kép a filmből, amelyen Frank Castle gyerekei Pókemberes pizsamában nyomulnak.

3. Amerika Kapitány (Captain America, 1990)A film, amiért nincs bocsánat. Kezdeném rögtön azzal, hogy bár egyáltalán nem érzek semmilyen rokonszenvet a karakter iránt, elismerően bólogatok, amikor megállapításra kerül a tény: Amerika Kapitány az USA önérzete, történetein végig lehet venni az USA modern kori hadviselésének főbb állomásait. Ráadásul az ő nevéhez köthető a valaha volt legkedvencebb képregényes történetem, a Polgárháború. Steve Rogers (Amerika Kapitány) első megjelenése 1940 decemberére tehető, az akkor még Timely Comics néven üzemelő kiadó égisze alatt. Az első szám képregényborítója híres arról, hogy nyílt konfrontációt hirdetett a náci Németországgal szemben, azaz a Kapitány pofán verte rajta Hitlert.

Az első filmes feldolgozás ugyan nem ez az 1990-es, hiszen 1944-ben már indult egy filmsorozat is (erről a cikksorozat egy későbbi részében olvashattok) és 1979-ben két Amerika Kapitány tévéfilm is napvilágot látott. A Captain America és a Captain America: Death too soon címekkel.

Na de itt van ez a film és vele együtt a lehetőség, hogy végre egyszer úgy istenigazából fikázhassak valamit, amit megjegyzem mindig próbálok nem megtenni, de amit ez a film kiváltott belőlem… Meneküljön ki merre lát! A történet a már unalomig ismert eredetsztorin csavar egyet és Mussolini fasiszta Olaszországában indulunk azzal, hogy elrabolnak egy szépen zongorázó kisfiút, akit egy kísérleti szérummal oltanak be, elektrosokkolják és ki nem találjátok: ő lesz Vörös Koponya. Ekkor ugyan még csak 13 éves, de a hét év alatt, ami eltelik a Kapitánnyal való első találkozásáig, bőven van lehetősége az igazi nácivá váláshoz.

A film szerint a Kapitány is megkapja a szuperkatona szérumot (egy a gyerekkísérleteken kiakadó olasz doktornéninek köszönhetően), amitől Vöri Kopival szemben neki nem lesz vörhenyes az ábrázata… Kapcsó első útja, miután szuperkatona lett belőle egyenesen Vörös Koponyához vezet, aki ekkor húsz éves! Összeverekednek, a Koponya rákötözi a Kapitányt egy rakétára, kilövi a Fehér Házra, azonban a Kapitány a lábával addig rugdalja az egyik terelőlemezt a gépen, hogy az kikerüli a Fehér Házat, viszont az Antarktiszba csapódik. A Fehár Ház felé megpillantja egy kisfiú a bombára kötözött hőst és ennek hatására később indul az elnökválasztáson… Elnök is lesz belőle. Eltelik 30 év, Vörös Koponya már nem Vörös Koponya, van kb. 4 gyereke, a Kapitány meg előmászik egy sarki expediciónak köszönhetően egy jégtömbből és mintha nem telt el volna 30 év, újra megkeresi ellenlábasát és megint összeverekednek.

A szuperkatona szérumot először patkányokon tesztelik.

A történet tényleg ez. Nem hiszem, hogy bárki aki kihagyná sokat veszítene. Lehet egy film régi, lehet egy film rossz (az), nem túl látványos (nagyon nem az), de az, ami itt megtörténik, egészen egyszerűen minden elemében buta.

4. A Fantasztikus Négyes (The Fantastic Four, 1994)

Ha már az elmúlt hetekben a mindenkori geekfilmes amatőr blogok és nagy megmondó oldalak is mind lehúzták az új Fantasztikus Négyest (köztük mi is, sajnáljuk) akkor itt az ideje, hogy egy három nyelvű mérlegre tegyük a franchise-t és megmérjük, hogy az eleddig háromféle feldolgozást megérő Csodálatos Kvartett miként is szerepelt az elmúlt években. A cikksorozat folytatásaiban sorra vesszük az eddigi darabokat, ám elsőként ismerkedjetek meg Oley Sasson (elsősorban sorozatrendező) 1994-es, első Fantasztikus Négyes adaptációjával. Igen, tényleg elérhető az egész film a neten…

De miért is? A filmet ugyanis soha nem mutatták be moziban. Nos, szerencsére a Filmbook kimerítő részletességű cikkben mesél a történtekről. Röviden azonban azt érdemes tudni, hogy Stan Lee 1986-ban eladta a képregény jogait 250.000 dollárért (ekkoriban a képregény biznisz éppen nem ment valami jól), és egy olyan megállapodást kötött a Constantin Filmmel, hogy ha tíz éven belül nem készül el a film, a jogok visszaszállnak a Marvelhez. A sztori érdekessége, hogy ugyan a film elkészült, a filmet mégsem mutatták be, mert tulajdonképpen senki nem akarta megcsinálni. Ekkor jött a képbe a legendás B-filmes Roger Corman… Részint a fentebbi jogi hercehurcának köszönhető, hogy ma a Marvel filmek jogai szanaszét hevernek a különböző stúdióknál.

Elsőre könnyű azt mondani erre a filmre, hogy rettenetes. Nem is állna közelebb az igazsághoz aki ennyivel elintézné a filmet, azonban  csakúgy, ahogy a 2005-ös filmnek, a főbb értékek itt is a család és barátság fontosságának negédeskedő hangsúlyozása, nem is beszélve az elfogadás és a Lény “It’s globberin’-time!” kiáltásának a néző agyába való beleégetésében kulminálódnak. Fontos történelmi mérföldkő a képregényfilmek történetében ez a film. Azoknak ajánlom, akik nem akarnak lemaradni a történelmi utazásról és meg akarnak győződni arról a kijelentésemről, hogy még ez a film is jobb, mint a 2015-ös reboot. Erős állítás, de így van.

5. Nick Fury – Zűrös csodaügynök (Nick Fury – The Agent of S.H.I.E.L.D., 1998)

A film, ami a címszereplő színész személye ellenére meglepetést okoz. Ugyan túlzás lenne azt állítani, hogy az éra kiemelkedő darabja, mert ha vannak is erényei, számos ponton elvérzik ez a film is. De ki is az a Nick Fury, akiről egy egészestés filmet volt érdemes készíteni 1998-ban? Megjegyzem a Penge első része is ekkor látott napvilágot…

Mielőtt Samuel L. Jackson ellopta volna az összes lehetőséget, hogy fehér amerikai férfi játszhassa Nick Fury szerepét, élt valaha egy  David Hasselhoff nevű amerikai színész, aki épp előtte robbant be a Baywatch-csal, bár addigra a Knight Rider sorozat miatt már amúgy is jól csengett a neve. Hogy miért pont rá esett a választás, nem tudni, hacsak tényleg nem a Baywatch sikerhullámait kívánták megrohamozni az alkotók…  Rod Hardy (akinek csak a neve kemény, a munkássága már kevésbé), elsősorban tévés munkáiról nem ismert rendező. Sok sorozatnak készítette el sok részét (pl. a Battlestar Galactikában is rendezett) tévéfilmjei azonban általában nem arattak túl nagy sikert. A magyar szinkronkeresztségben Nick Fury – A ZŰRÖS CSODAÜGYNÖK egészen magával ragadó filmélmény ami a mindenkori szuperhősöket megfigyelés alatt tartó titkos, katonai, ügynökségről szólhat.

A történet szerint a valaha befagyott terrorvezér Von Strucker holttestét elrabolja annak kislánya és kisfia, ezért a S.H.I.E.L.D. behívja a kényszerpihenőre küldött Nick Fury ezredest, aki bár vonakodva, de elvállalja, hogy nyomába szegődik az elrabolt tetemnek, tartva tőle, hogy a HYDRA annyi év után újra aktivizálja magát. Na! Ez egy egészen épkézláb sztori és a film is mindössze annyit markol amennyit a szinopszisban vállal.

Nick Fury szembesül robot hasonmásával.

Nem kíván fennhéjázva menőzni az akciókkal, a kornak megfelelő korrekt színvonalat hozza, látvány tekintetében nem különben maradandó élményt fog okozni pl. a S.H.I.E.L.D. helicarrier-je.

Hasselhoff is meglepően szórakoztató, nem tolja túl a “zűrös csodaügynököt” helyette megteszi gyakorlatilag minden más szereplő (köztük a Von Strucker lányát játszó Sandra Hess aka. Viper, akinek az alábbi képen a holografizált feje lebeg a S.H.I.E.L.D. bázison).

Sandra Hess gonosz kacaja kifejezetten irritáló, a töketlenkedő fiatal ügynök szerepét játszó fiúcska pedig kifejezetten ütni való. Hasselhoff tökös, folyton fáj a feje és haza akar menni (ahogy azt Bruce Willis is megirigyelné bármelyik filmjében). Persze azért nem egy szuper klasszikusra kell számítani, mindössze egy korrekt módon elkövetett tévés képregényadaptációra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.