Film

A kis szemtanú – Indiana Jones és a régimódi népek menedéke

30 éves a zsánereket ötvöző rendkívüli alkotás, melynek Harrison Ford az Oscar-jelölését, az Amerikában élő amisok közössége pedig a nemzetközi ismertséget köszönheti.

A hazánkban A kis szemtanú címen ismertté vált 1985-ben bemutatott alkotás egy egészen egyedülálló film, amely nemcsak Harrison Ford, de a ’80-as évek filmográfiájában is külön polcot érdemel. A Peter Weir rendezte, alapból thrillernek szánt, ám valójában azzal együtt a krimi, a családi, továbbá a romantikus film zsánerének stílusjegyeit is ötvöző produkció elsősorban a kiválóan megírt cselekménynek köszönheti nagyszerűségét, amelyért nem is csoda, hogy az 1986-os Oscar-gálán a Filmakadémia odaítélte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó aranyszobrot. Na és ha már egyszer Oscar, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy bár a szkript mellett csupán a vágást díjazták, a film mégis mindösszesen nyolc jelölést kapott, köztük a legjobb férfi főszereplő kategóriában, amely az éppen akkoriban a csúcsra érő és A kis szemtanúban vitathatatlanul karrierje legjobb alakítását nyújtó Harrison Fordot dicsérte.

A Pamela Wallace ötletén alapuló és mellette Earl W. Wallace, illetve William Kelley tollából született történet elején megismerkedünk a film egyik kuriózumát jelentő amis közösséggel, azon belül is a férjét eltemető Rachel (Kelly McGillis) és gyermeke, Samuel (Lukas Haas) karaktereivel, akik eztán rokonlátogatásra indulnak. A roppant egyszerű, időben látszólag a 18. században rekedt népek között cseperedő Samuelt elkápráztatja a philadelphiai pályaudvar megannyi csodája, ahol, miután várniuk kell a vonatra, a kisfiú elcselleng, és betérve a férfimosdóba szemtanúja lesz, amint két férfi meggyilkol egy harmadikat, akiről később kiderül, hogy civil ruhás zsaru volt. A nyomozást vezető rendőrtiszt, John Book (Harrison Ford) jobb híján ideiglenesen szárnyai alá veszi anyát és fiát, azonban csakhamar rájön, hogy a felettese, no meg saját testületének korrupt tagjai állnak az ügy hátterében. Amikor az egyik elkövető, McFee (Danny Glover) megkísérli eltenni őt is láb alól, a detektívnek nem marad más választása, mint elrejtőzni, amelyhez adja magát a modern világtól elszigetelten élő amisok környezete. Miután hazaviszi Rachelt és Samuelt, Book eredendően távozni akar, ám a McFee jóvoltából szerzett sebesülése miatt végül mégis ott reked a különös népek közegében.

Paramount Pictures

Az események első félórája remekül ágyaz meg az amisok világába csöppenésnek, amely egyértelműen A kis szemtanú főattrakciója, hiszen Peter Weir filmje előtt nem foglalkozott a közösséggel egyetlen hollywoodi produkció sem. Ebből a szempontból tehát történelmi jelentőséggel is bír az alkotás, amely az amis életvitelt tiszteletteljesen és az értékei miatt igen szimpatikus módon ábrázolja. Felmerül a kérdés, hogy kik is ezek az amisok? Válaszul már a produkció is csepegtet némi információt, emellett alapvetően azt kell tudni róluk, hogy ők egy körülbelül kétszázezer fős konzervatív keresztény közösség, akik az USA területén főként Pennsylvania, Ohio és Indiana államban élnek. Nevüket az anabaptista Jakob Amman után kapták, aki még Svájcban élt, ahonnét aztán az első amisok kivándoroltak Amerikába. Innen tehát a német nyelv használata, amely a filmben is hangsúlyos, hiszen maguk között elsősorban azt beszélik – ide kapcsolódóan felettébb megmosolyogtató, hogy az amerikaiakat az anyanyelvük miatt rendre „angoloknak” aposztrofálják.

Az amisok bemutatása mellett komoly érdeme még a filmek, hogy ugyancsak látszólag észrevétlenül képes váltani a műfajok között. A kezdeti krimis és thrilleres hangvételt követően John Book a számára új közegben gyógyulása, majd fokozatos alkalmazkodása során előbb mintha családi filmet néznénk, majd ahogy a rendőr és Rachel között fokozódni kezd a vonzalom, a romantikus dráma vonásai is beköszönnek. Ráadásul mindezen zsánerek a legértékesebb formájukban kerülnek felszínre, és a produkció minden periódusában megállják a helyüket, ezáltal sem a feszkós, sem a humoros, sem pedig az érzelmes részek nem válnak kínossá. Ehhez persze a hibátlan forgatókönyv mellett Peter Weir mesteri rendezése, az ezúttal is briliáns beállítások egész sorával dolgozó John Seal fényképezése, a néhai Maurice Jarre a cselekményt mindvégig kiválóan szolgáló zenéje, valamint a középpontba állított színészhármas is hozzájárul, akik egytől-egyig kitesznek magukért.

Paramount Pictures

A szereplők közül a prímet Harrison Ford viszi, aki ugyan ezúttal is igazi sármőr, de miután ezzel a karakterrel nem párosul annyi mozgalmasság és hősködés, mint pl. Indiana Jones esetében, ezért a tőle megszokottnál nagyobb mértékben kényszerül a színészi kvalitásaira hagyatkozni. Ennek eredménye, hogy Ford egy rá jellemzően szerethető, ugyanakkor figyelemreméltóan árnyalt figurát prezentál, amiért abszolúte megérdemelten jelölték többek között Oscarra és Golden Globe-ra is. Mellette Rachelként Kelly McGillis is kiemelkedő a filmben, aki annak ellenére nem szorul háttérbe, hogy a fókuszban lévő Ford végig brillíroz. Ez elsősorban a színésznőt dicséri, aki finom, visszafogott játékával remekül egészíti ki kollégáját, ennélfogva együtt hitelesen építik fel a film plusz konfliktusát: az amerikaikkal nem vegyülő amisok közé keveredett férfi és a nő kínlódását, amiért nem lehetnek egymáséi, hiszen azzal veszélybe sodornák Rachelt és a családja becsületét. Mellettük harmadikként az ifjú Lukas Haas is fantasztikusan ügyes, aki mindössze 8 éves volt a forgatás idején. Ő ugyan kicsit háttérbe szorul a két főszereplő miatt, mindazonáltal végig nagyon aranyos és akad pár roppant erős momentuma is, köztük a történet katalizátorát jelentő gyilkosság jelenete, melynek során hatalmasat alakít a rémült, ám komoly lélekjelenléttel bíró Samuel szerepében.

A kis szemtanú tehát több szempontból is különleges alkotás, amit most az évforduló kapcsán mindenképpen érdemes újra elővenni. A film legszórakoztatóbb periódusa egyértelműen az, amikor Book felépülve sérüléséből elkezd beilleszkedni a számára idegen és a modern technikát elutasító amisok miatt a 20. századi ember számára nem mindennapi környezetbe. Slusszpoén, hogy Booknak ebben a világban az egyedüli hasznosítható tudományává az ácsmesterség válik, amely vélhetően Ford szakképzettségén alapul, hiszen a színész ténylegesen dolgozott ácsként még a ’70-es években. A történetben aztán igazán a nagy össznépi pajtaépítéskor bizonyosodik be, hogy Ford tényleg érti a dolgát, ami külön pikantériát kölcsönöz a film egyik legemlékezetesebb szekvenciájának. Összességében utólag a produkció nagy pechének könyvelhetjük el, hogy szintén 1985-ben mutatták be a Sydney Pollack rendezte Távol Afrikától című drámát, amely mind a Golden Globe-gálán, mind az Oscaron elhappolta a legtöbb elismerést A kis szemtanú elől.

A kis szemtanú (Witness, 1985)
Értékelés: 9/10 raptor
Rendezte: Peter Weir
Szereplők: Harrison Ford, Kelly McGillis, Lukas Haas, Jan Rubes, Alexander Godunov

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.