Könyv

A geekség előfutárai #5: Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Korábban a témában:

Ellen-utópia, antiutópia, disztópia. Mindhárom fogalom ugyanazt jelenti, az idealista államregények negatív ellentétét. Míg az utópiák optimizmusa a XIX. század során a proto-sci-fi irodalmának kezébe került, és áthagyományozódott a korai science fictionre is, addig az államregények a XX. század első felében száznyolcvan fokos fordulatot vettek, és megszületett a disztópia zsánere. Mindenki ismeri George Orwell 1984-ét vagy Aldous Huxley Szép új világát, de kevesen találkoztak a műfaj első darabjával, Jevgenyij Ivanovics Zamjatyin regényével, amelynek a címe Mi (nem MI vagy AI, mivel nem robotokról szól, hanem névmás).

Kirillzak (deviantart.com)

A főszereplő, D-503, hasonlóan a többi polgárhoz, név helyett csupán kóddal rendelkezik, ugyanis az Egységes Államban nincs szükség ilyesfajta individualista konstrukciókra a mindennapi élet tökéletesen matematizált, mesterséges boldogságában. És D-503 valóban boldog. Van egy jó állása, az INTEGRÁL nevű űrhajón dolgozik, amely a boldogságot hivatott elvinni az űrbe, van egy szép barátnője (na nem úgy, hogy tényleg járnak, csupán szexelnek, hiszen a szerelem nem ad valódi boldogságot, csak a kiszámíthatóság), és valóban boldog, hogy vázlatos naplójában megörökítheti a társadalom tökéletességét. Aztán hirtelen minden megváltozik, amikor találkozik I-330-cal, akibe beleszeret, és aki az ellenálló, érzelmeikre hallgató forradalmárok közé tartozik.

Zamjatyin műve teljesen realistán képes bemutatni egy olyan társadalmat, amelyben nincsenek egyének, minden megkülönböztető jegy (így a főhős kelleténél szőrösebb keze) szégyen, és ahol még a művészet is a propagandára korlátozódik. A legrémisztőbb az egészben, hogy ebben a társadalomban az emberek boldogok. Nem tettetnek, nem színészkednek, nem hazudnak, hanem tényleg boldogok, mert nem kell döntéseket hozniuk. Persze ez nem valódi boldogság, mert közük nincs semmiféle valódi érzelemhez. Mindeközben tisztában vannak vele, hogy hajdanában létezett szabad akarat, csakhogy sosem tapasztalták, így nem tudják, hogy milyen érzés szabad akarattal rendelkezni. De a kiszámított világba már évszázadokkal ezelőtt belekényelmesedtek, így nem is kíváncsiak rá a kíváncsisághoz is szükség volna a szabad akaratra. Mindenki birkamód ünnepli az értelem megsemmisítő diadalát az érzelmek felett.

Jevgenyij Ivanovics Zamjatyin – laban.rs

Az író kezdetben ugyan ünnepelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, viszont hamar szembesült vele, hogy a kommunisták a gyakorlati oldalon olyan társadalmat szeretnének felépíteni, amely a cenzúrán alapul vagyis nem kér az önálló gondolatokból. A regény 1920-21-ben született, csakhogy addigra már képtelenség volt kiadni a bevezetett cenzúra miatt, így az csak 1924-ben jelenhetett meg Angliában. A Mi korszakalkotó műnek bizonyult abból a szempontból, hogy a későbbi disztópiák, mint a fent felsorolt Szép új világ vagy az 1984 ezt a könyvet vették alapul, mindegyik a diktatúrák veszélyeivel foglalkozott. Csakhogy a XXI. századra az egész zsáner megváltozott.

Míg egy klasszikus disztópiában, így a Miben sem képes győzni a főhős, addig a jelenkori antiutópiák a piedesztálra emelnek egy-egy fiatal, tehetséges fiút vagy lányt, aki tiszta szívével és kemény helytállásával bizonyítja, hogy a diktatúrákat igenis meg lehet dönteni. Sajnos ezek a művek, mint A kiválasztott vagy Az éhezők viadala csupán azt bizonyítják, hogy rég nem beszélhetünk disztópiákról, csupán young-adult sci-fi kalandregényekről. Az a furcsa (vagy inkább szomorú) ebben a beolvadási folyamatban, hogy míg az első, ’90-es évekbeli tini-disztópia, Az emlékek őre, noha a fiataloknak szólt, de a zamjatyini hagyományokat követte, addig a mostani zsáneresedett regénydömping teljesen eltér az műfaj őseredetijétől. Közhelyszámba megy, hogy valódi disztópiát csak az tud írni, aki testközelből, vagy legalábbis a második sorból figyelve tapasztalta meg a diktatúrát, de valóban igaz. Az amerikai Y/A disztópia-mánia csak azt bizonyítja, hogy rendkívül rövid idő alatt lehet kiherélni egy komplett zsánert azzal, hogy a legközpontibb fogalmával nem vagyunk tisztában. Míg az utópiák lassan és fokozatosan adták át saját gondolatvilágukat a tudományos fantasztikum számára, addig a disztópia hirtelen és rendkívül dicstelen módon olvadt be a science-fictionbe, inkább gyengítve, semmint erősítve a sci-fi műfaját.

Jövő hónapban a proto-science-fictionnel foglalkozunk Mary Shelley Az utolsó ember című regényén keresztül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.