Könyv

Jean le Flambeur-trilógia – A metakortex és a harci autizmus csatája a káoszkóddal

A Jean le Flambeur-trilógia, a XXI. század Dűnéje, ami egyszerre szakít ki és zár be egy Dilemmabörtönbe.

Az Ad Astra Kiadó zseniális alapelven működik. Fiatal, feltörekvő sci-fi írókat adnak ki, de még milyeneket! Az egyik ilyen kortárs tehetség Hannu Rajaniemi, egy 37 éves finn író, aki mellesleg elméleti matematikus IS, akinek a Jean le Flambeur-trilógiát köszönhetjük. Ezek a könyvek gonoszak, mert olyanok, mint egy fekete lyuk. Teljesen beszív, magával ragad és kiszakít a világból. Például az ember nem száll le a csepeliről akkor amikor kéne, mert még nincs vége a fejezetnek… de tényleg. Sajnos, valószínűsíthető, hogy sosem fogja olyan kultusz övezni ezt a sorozatot, mint mondjuk a Dűnét, vagy a Star Wars-t, pedig megérdemelné. A mai világban már nem emészti meg olyan könnyen ezt a műfajt, mint régen. Így marad a Twilight 50 árnyalata és a Coelho Kód, ami kár.

Ad Astra Kiadó

De, azért kedves pajtások, nézzük csak meg ezt a kis trilógiát, melynek első része a Kvantumtolvaj 2010-ben jelent meg. A könyvesboltban megmondom őszintén a borító tetszett meg. Belelapoztam és a „dilemmabörtön” szón megakadt a szemem. De erről majd később. Rajaniemi, a távoli jövőbe kalauzol el minket, ami érdekes egyvelege a mátrixnak és 18. századi francia romantikus regényeknek. Ebben a világban az ember idővel fizetnek, testetlenül egy szerveren léteznek csupán, vagy éppen egy olyan virtuális térben ugrabugrálnak, ami a Super Mario-t modellezi. Ennek a világnak a közepébe csöppen Jean le Flambeur, a mestertolvaj, aki csak nem rég szökött meg egy dilemmabörtönből…és akkor itt álljunk meg. Nem szeretném leírni a sztorit, mert spoiler nélkül nem lehet. Inkább, járjuk körbe és vizsgáljuk meg azokat az írói elemeket amiket Rajaniemi zseniálisan használ. Az első feltűnő eszköz a helyszín. Mindegyik kötetben van egy meghatározó város. Ezek a városok, nem csak a helyszínt biztosítják a történet számára, hanem a történet szerves részét képezik. A marsi Labirintus, egy város, ami örökké változik, az emberi nyughatatlanság metaforája, vagy Szír az utolsó emberlakta település a földön, amit a káoszkód fenyeget, a mai társadalom rugalmatlansága előtt tiszteleg, na és persze Supra City, ami egy számítógépes játék. Akármikor olvasnék, egy könyvet ezen városok mindennapjairól, hiszen annyira tele vannak élettel, karakterekkel és történetekkel. A könyv lapjaim megelevenedő lakók és történeteik magával ragadják az olvasót.

Az idő egy nagyon érzékeny fogalom volt mindig is. Az embert végtelenül emlékezteti az elmúlásra, hiszen a másodpercmutató megállíthatatlanul rohan a végtelenbe, az ember pedig akármennyire is lassan sétál, egyszer csak eljut a halál csendes ölébe. A marsi városban ezzel szemben halhatatlanok laknak, akik idővel fizetnek (NEM, NEM A JUZTIN TIMBERLÉK), majd amikor meghalnak elkerülnek a város alsó részébe, ahol személytelenül dolgoznak a közjóért. Arctalan duracell elemek lesznek. Amikor leszolgálják a halálban rájuk szabott közmunkát, újra visszatérnek az életbe, és minden kezdődik előlről. A Zoku városban százszor is meghalhatsz, hiszen az csak egy virtuális tér, nem igazi halál, respawn van (igen, ez a szó van a könyvben is). Szír városának lakói számára pedig egy végtelen perc az élet, hiszen egy könyvben élnek.

Ad Astra Kiadó

Ezt a színes és változatos világot egy hatalmas háború szaggatja, amiket úgynevezett Alapítók vívnak egymással és a Zokuval. Sárkánynak nevezett fizikai számítógép vírusok tépik a bolygók húsát, és káoszkódok emésztik fel az ember lelkét. Eme agyvihar közepén áll Jean, akinek kb. lövése sincs az egészről. Mi is együtt pislogunk és gondolkozunk vele, hogy mi fog vajon történni a következő oldalon.

A könyv elsőre nagyon nehéz olvasmánynak tűnik, mivel az író nem magyaráz meg semmit. Nagyon hamar elkezdenek repkedni a gogol, vir, metakortex és hasonló szavak, amiket az embernek magának kell megfejtenie. Tudom, hogy ez a mániám, de ez az olvasó és író közti legszebb cinkosság. Olyan táncra hívja a befogadót a szöveg, ami önmagának kell eljárnia. Nincs helyes válasz, nincs csak egy jó megfejtés. Interpretáció van, méghozzá kőkemény. Az emberi kapcsolatok konvencióján is túl lépünk, hiszen lesz itt szerelmes űrhajó, egy djinn, akinek csak akkor van orgazmusa, hogyha egy még sosem hallott történetet mesélnek neki, és egy úrnő és szolga szerelme, ami annyira hatalmas volt, hogy a férfi a nőnek adta a földet… aki elpusztította azt. Sosem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy mi valós és mi nem. Jean lehet, hogy még most is ott ül a börtönben és minden csak a képzelete szüleménye. A dilemmabörtön rejtély, még az olvasó számára is, hiszen sosem lehet benne biztos az olvasó, hogy mi valós és mi csak a képzelet szüleménye. Vagy éppen egy gyereké, aki azért akarja eltörölni a világot, mert felnőtt énje elpusztítaná azt.

Ad Astra Kiadó

A trilógiának szerintem mindenki adjon egy esélyt. Valószínűleg az elején furcsa lesz, de hogyha megszokja az ember a nyelvezetet és a fényseességgel rohanó történetet, akkor egy olyan élményben lesz része, ami a mai szórakoztató irodalomban nagyon ritka.

A trilógia kötetei (forgalmazza az Ad Astra):
Kvantumtolvaj
Fraktálherceg
A kauzalitás angyala

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.