Film

Montázsfilmek #3: Vektor: a szinkronparódiák alapköve

Korábban a témában:

A saját definíciójuknál illőbbet aligha találhat az ember, így nem is bonyolítom, hogy mi is tulajdonképpen a Vektor: „formai játék a Mátrix stílusteremtő eszközeivel.”

De formai játék sokféle létezik (aki jól figyelt, előző két írásomból, a montázsfilmek történetéből és a mashupok sokszínűségéből tudja ezt már). Például az is megfelelne ennek, ha visszafele játszanám le a képet, de a hang „előrefele” menne. Az Alterego Studio két tagja, Lengyel Balázs és Mészáros Balázs azonban az ELTE falai között unatkozva fogták a Mátrixot 2002-ben, és nekiláttak egy szinkronparódiát csinálni hozzá. Igen, az egész filmhez. Idővel persze kikerült egy-két jelenet, a munkájuk közben megjelent második részből pedig bekerült néhány rész. Majd’ két év munka után a Mátrix-rajongó amatőr filmesek humoristává avanzsáltak – és rövid idő alatt szubkulturális ikonokká.

Köreimben körülbelül a Macskafogó, a Blöff és a Monty Python-filmekkel vetekszik az innen vett idézetek száma, és valószínűleg a ma 20-40-éves korosztályban ezzel nem vagyunk egyedül. A két kezdetekben nem szakmabeli egyetemista tehát puszta lelkesedésből megalkotta a magyar geek alapműveltség egyik biztos pontját.

Szóval a Vektor egy önálló film, a Mátrixra rímelő, de új történettel: hősünk a 20 éves Neon, aki legalább olyan töketlen, mint a VAN Áronja, úgy önállósági, mint csajozási szempontból. Cégalapító zseni apja árnyékában él, akit bácsikája nem alaptalanul noszogat rendszeresen, ugyanis kognitív funkciói és öltözékei is egy 50 IQ-s házmesterre emlékeztetnek.

Szürke élete azonban dél-amerikai szappanoperákba illő fordulatot vesz egy napon, amikor halottnak hitt apjától telefonhívást kap, majd egy Balázs Pali diszkóban őt felszedő nő hamarosan be is mutatja az immár fekete férfinak. Morfológus egy maréknyi ellenállás vezetője, aki a Keanu Reeves eredeti bambaságát tökéletesen súlyosbító Neon értésére próbálja adni, hogy valami nem stimmel a világban.

„Sokat nézed a tévét, az MTV-t.”

A szinkronparódia készítői ugyanis legalább annyira súlyos társadalomkritikát vállalnak magukra, mint a 90-es évek végi hullám, amibe többek között a Harcosok klubja mellett a Mátrix is betalált. A kisiskolásoknál kezdődő, sztárkultuszra és elhülyítésre nevelő fogyasztói társadalom, az amivel szemben Morfológus legénysége pozicionálja magát. A film története szerint a világból a ronda és tehetséges emberek felszívódtak rejtélyesen, és már csak szépeket lehet látni. Plasztikai műtét, tetkó, piercing, playback-koncertturné, tehetségkutatók.

„Britney Spearst csinálnak belőled.”

A főgonosz Kovács Kokó ügynök szintén nem az, akinek tűnik eleinte. Könyörtelenül föl akarja fedezni Neont is, és „a jövő sztárja” pozíciónak és a szoláriumbérletnek beintő srácba egy belülről barnító biogenetikus piercing-állatot tesznek.

Természetesen hősünk egy kis tököt növeszt az emberpróbáló események során, és mire egész tisztán látható a családfája, képes annyira kiállni magáért, hogy egy összetett mondatot mondjon a telefonba, mielőtt röpködne, mint Batman:

„Eljöttem, hogy elhozzam a világot, ahol a zene nem lakodalmas, a mozi nem multiplex, a mosópor nem intelligens, és a telefonod nem hazudik szavak nélkül (…)”

Egy bő évtizeddel ezelőtt nem is sejthették az Alteregós srácok, hogy ezzel mennyire betalálnak előre is a a már beszélő okostelefonoknak, de ha belegondolunk, a közösségi oldalak és a tehetségkutatók is egészen máshol tartottak még akkoriban. Alkotásuk tehát nem csak nagyon aktuális mondanivaló szempontjából, hanem humorában is időtálló maradt annyira, hogy kis híján kiköpjem a Nagymamám lecsóját a sokadik újranézés közben.

Mindemellett abszolúte kimeríti az általam úgy kedvelt remix-kultúra definícióját is. Már az első jelenet önreflexív, és újrastrukturálja a parodizált mű idejét, magyarul szólva: kikacsintanak gyakran a nézőre és bátran újravágták a filmet (sőt, a képekbe is belenyúltak, önmagukat és logójukat be-beillesztve). Emellett részben új zenéket is tettek a Vektorba, amiket profin és hatásosan használtak, ahogy alkalmanként teljesen újra is zörejezték a filmet – tehát nem a szinkronstúdióként használt szoba atmoszféráját hallhatjuk két mondat között, ami egy alapvető minőségbeli különbség a legtöbb szinkronparódiához képest. No meg az sem elhanyagolható, hogy kétórás alkotást hoztak létre ezzel a módszerrel, két év munkájával, átgondolt, előre megírt történettel és dialógusokkal.

A fingós-káromkodós majomkodástól a lehető legmesszebb áll a Vektor, önálló és érdekes karaktereket mozgat egy humoros történetben, így inkább Woody Allen szinkronparódiája vagy Pálfi Györgyék Final Cutja mellett a helye az egészestés mashup-múzeumban. Az Alterego Stúdió honlapjáról a mai napig letölthető, de figyelem! Aki akár egyszer is látta, az többé nem lesz képes röhögés nélkül végignézni a Mátrixot, pláne az nem, aki a Vektort már több mint kétszer annyiszor látta (pl. én is).

És habár másfél órában fogyaszthatóbb lenne, egyértelmű a válasz a kedvenc 2005-ös kommentemre az ITcafe Vektoros fórumáról: „mielőtt 700 megával gazdagítanám a vinyót: megéri?”

Meg hát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.