Sorozat

Into the Badlands: 1. évad Pilot – Menő harcművészeti mulatság

Az AMC legújabb sorozata a rettegett földesurak uralta jövőbe kalauzol el bennünket, ahol a leggenyább hűbérurat a földkerekség legkiválóbb harcosa szolgálja. Kritika.

Az Into the Badlands annak az Alfred Gough – Miles Millar párosnak az agyszüleménye, akik az új évezred legellentmondásosabb szuperhősös szériája, a Smallville útjára indításával szereztek maguknak nevet a szakmában. Az ifjú Clark Kent kalandjairól és magánéleti mizériáiról szóló sorozat 2001-2011 között az a fajta guilty pleasure volt a tévés produkciók világában, amit titkon egy ideig mindenki nézett, csakhogy a szappanoperákat idéző röhejes stílusa és a végtelenségig bonyolított cselekménye miatt ezt ma már senki se vallja be. Akárhogy is, Gough és Millar a Smallville kemény tíz évada alatt minden bizonnyal rongyosra nézték a Gladiátort és a Mátrix-trilógiát, illetőleg azon törték a fejüket, hogy mit lehetne kihozni kedvenc filmjeik legjobb ötleteinek összeboronálásából úgy, hogy az közben azért eredetinek is hasson. Valahogy így születhetett meg az Into the Badlands víziója, amelyet sikerült olyan szintre fejleszteniük, hogy aztán el tudták adni a The Walking Deaddel sztárstúdióvá vált AMC Studiosnak, akik felismervén az anyagban rejlő potenciált végül zöld utat adtak az alkotópáros koncepciójának.

AMC Studios

A sorozat állítólag a Nyugati utazás című kínai mitológiai regény modern kori újragondolása, azonban ez a háttérinfó ne zavarjon össze senkit, mert a produkciónak valójában feleannyi köze sincs az irodalmi klasszikushoz, mint a már említett hollywoodi mozikhoz. A történet a már megjelenésében is zsivány, Sunny nevű harcossal indít, aki egy nap a senki földjén átmotorozva éppen hazafelé tart, amikor megpillant pár hullát és kikövetkezteti, hogy a vérontást a vidéken ólálkodó barbárok egy csoportja követte el. Utánanéz a dolognak és megtalálja a fickók táborát, akiket, miután nem fogadnak neki szót, úgy helyben hagy, hogy attól koldulnak. A tetszetős demonstrációt követően Sunny rálel egy ládába zárt srácra, aki a fura M.K. néven mutatkozik be neki és azt állítja, az ő családjával végzett az imént lerendezett bagázs. Sunny úgy dönt, magával viszi a titokzatos kölyköt, hogy bemutassa főnökének, a báró Quinn-nek, mondván majd kiképzik és jó lesz a góré hasonló ifjakat tömörítő seregébe. Ez így is történik, jóllehet M.K. kezdettől fogva nem érzi jól magát a könyörtelennek tetsző Quinn uradalmában, ezért végül a megpattanást választja. Igen ám, csakhogy szökés közben némi konfrontációba keveredik az őt kezdettől fogva nem szívelő egyik suhanccal, aki a dulakodásuk során megsebzi, melynek hatására az egyébként bunyózni nem tudó M.K. átvált szupercsillagharcos-üzemmódba és látványosan elpáholja a gyereket. Mindezt Sunny is végignézi, aki miután arra is fény derül, hogy M.K. és ő talán ugyanonnan a rejtélyes helyről származnak, végül úgy dönt, segít megszökni a legénynek.

Noha az elenyésző promóciónak köszönhetően első blikkre azt hihetnénk, hogy az Into the Badlands alfája és ómegája a Daniel Wu alakította Sunny, ez valójában nem így van, mert ha létezik igazi főhős ebben az egyébként sokszereplős darabban, akkor az az M.K. (Michael Knight? – esetleg Mami Kedvence?), akit a 16 éves Aramis Knight formál meg. A különös adottsága révén csakhamar a (kicsit sem elcsépelt) Kiválasztott címet elnyerő fiatalember idővel az események katalizátorává válik, ugyanis a megjövendölt feltűnésével megbolygatja a disztopikus-feudális világ azon szegletét, melyben egyébként meghitten acsarkodnak egymással – és főleg Quinn-nel – a báróként emlegetett nagyurak. Ebben az időben egyébként totál behatárolhatatlan jövőben hét ilyen földesúr létezik, akik közül a széria elején egyelőre csak a Marton Csokas-féle szimpatikusan fennhéjázós hűbérurat ismerjük meg. Quinn irtó nagy mázlista, ugyanis őt szolgálja Sunny, a kedves neve ellenére kicsit sem barátságos, jobbára rezignált gyilkológép, aki a harcművészetek mestereként biztosítja, hogy a vezére érdekeit keresztezők rövid időn belül alulról szagolják az ibolyát. Ezt úgy értsd, hogy a cefetül ügyes Daniel Wu epizódonként átlag kétszer tuti belekeveredik egy-egy szenzációsan koreografált, több ellenfeles küzdelembe, melyeknek a végén persze ő győz.

AMC Studios

A sorozat harcművészeti filmeket idéző hiperrealista stílusú összecsapásai iszonyat látványosak, ugyanakkor már itt a kezdet kezdetén is a repetitívvé, ergo unalmassá válással fenyegetnek, amit így hirtelen jó kérdés, hogyan szándékoznak majd elkerülni a készítők. Mindenesetre egyelőre nagyon működnek a bunyók, az egyszer fix. A nyitóepizód eleji bemutató pl. azt a célt szolgálja, hogy megvegyék vele a nézőket kilóra és ez bizony sikerül is. Olyannyira, hogy aztán a későbbiekben hiába is akaródzik lassan alakulni a történet, az első csetepaté meggyőzi az embert arról, hogy ezt a produkciót érdemes tovább nézni. Eztán, amíg a soron következő “Sunny vs. halálraítélt kihívók” jelenetet várjuk, megismerjük a sorozat érdekes világát, melyben lovak, motorok és a 20. század első felét idéző automobilok ugyanúgy megférnek egymás mellett, mint kardozó és dobócsillagozó nők, illetve a náluk sokkalta csilivilibb maskarákban parádézó férfiak. Mindemellett fokozatosan egyre több karakter kerül a képbe, így Quinn családtagjai is: a férjura poligámiája felett kénytelen-kelletlen szemet hunyó báróné, Lydia (Orla Brady), a főnök fiatal és csinos jövendőbelije, Jade (Sarah Bolger), valamint a tékozló fiú, Ryder (Oliver Stark), aki krónikus “Nem szeret az apukám, bezzeg a hadvezérét csipázza!”-betegségben, azaz Commodus-szindrómában szenved. Ez a Gladiátorból származó agybaj, bármennyire is nyilvánvaló nyúlás, utóbb furmányos adalékává válik a történetnek, merthogy a téma többször visszatér és izgalmas is azt figyelni, ahogyan Quinn, Sunny és Ryder bonyolítják a mellékszálat.

Összességében a test-test elleni és a kardokkal lebonyolított balhékat illetően magas színvonalon és egy némiképp nehezen kibontakozó, de ígéretes cselekménnyel csap bele a lecsóba az Into the Badlands. A titokzatos és a képességét kontrollálni képtelen Kiválasztott figurájának felvezetése mellett Gough és Millar a legyőzhetetlennek tűnő mentor, azaz Sunny karakterét is megpróbálják árnyalni: kiderül, hogy van egy szeretője, aki olyan hírekkel lepi meg, amelyek nem várt emberi reakciókat váltanak ki a zsoldosból. Igyekeznek tehát érzékeltetni velünk, hogy azért Sunny sem egy gép, így akár az is megeshet, hogy van gyenge pontja, ami speciel egyáltalán nem ártana meg az elsőre kissé sablonos antihősnek. Visszafogott játékával a harcokban brillírozó Daniel Wu a kevésbé mozgalmas jeleneteiben is rendben van, Aramis Knight mint a csodagyerek korrekt, de semmi kiemelkedőt nem nyújt, Marton Csokas pedig mintha csak arra várna, hogy kimutassa a foga fehérjét. A többi színész is jól hozza a ráosztott szerepet, így alapvetően minden adott ahhoz, hogy az Into the Badlands egy frankó sorozattá váljon, leszámítva egyetlen apró, ám szembetűnő hiányosságot: nevezetesen, hogy a produkció abszolúte humortalan és kicsit túlságosan komolyan veszi magát. Ehhez képest a Smallville kész vígjátéksorozat volt. Azonban ha a továbbiakban is olyan penge küzdelmeket láthatunk, mint amilyeneket itt az első epizódban, akkor amondó vagyok, ezt a “hibát” utólag simán megbocsájtjuk majd a készítőknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.