Képregény

Superman: Superman for All Seasons – Mind felnövünk egyszer

Jeph Loeb és Tim Sale összeszokott párosa hozta tető alá ezt a közel 200 oldalas történetet, amiben Superman korai éveire fókuszálva nem kevesebbet kísérelnek meg, mint ráhúzni az acélemberre az átlagpolgár felmagasztosuló toposzát.
Korábban a témában:

Történetüket négy évszakra osztják, melyekben más és más nyakába varrják a narrációt. Kent papa, Lois Lane, Lex Luthor és Lana Lang. Talán éppen ennek köszönhető, hogy Clark végig nagyon sótlan figura marad, amire még Sale rajzai is ráerősítenek, az ő megközelítésében Clark leginkább egy jó kedélyű, nagy darab, jót akaró, de teljességgel ártalmatlan, bumfordi vidéki srácra emlékeztet. A négy részes minisorozat mégis működik, mert Loeb Supermanje olyan témákat feszeget, mint a fiatalkori depresszió, az elveszettség, a gyökerekhez való visszavágyódás érzése, illetve a gyermek felnőtté válásának feldolgozása.

Smallville-Tim-Sale

A tavasz egyértelmű vallomás arról, hogy milyen nehéz felnevelni, majd elengedni egy gyereket. Clarkban ekkor fogalmazódik meg először, hogy nagy ereje nagyobb felelősséget követel, de ezzel az erővel nagyon egyedül van, ezért tovább áll a nyugis Smallville-ből.

Nyáron megismerkedünk Lois Lane-nel, a tűzrőlpattant riporternővel, aki maga is fél bevallani, hogy az Acélember milyen érzelmeket kelt benne. Clark közben Metropolis nyüzsgő utcáin is egyedül marad a titkával, ezért visszatér Smallville-ba, a nyugis kisvárosban pedig egyszerre keríti hatalmába a nyugalom és a múlton való töprengés. Egy hely, ahol semmi sem változott, ami még mindig olyan, mint régen, és ahova mindig visszatérhet, ahol otthon érezheti magát – ugyanakkor fájó hiányként mutatkozik a régi ismerősök, barátok elvesztése.

superman-for-all-seasons-0341

Az ősz Lex Luthoré, az emberé, aki szeretetre sóvárogva nem mástól reméli a megváltást, mint egy szagtalan, arctalan nagyvárostól. A hírnév hajszolása közben Superman tökéletes inverze rajzolódik ki, a ravasz, célratörő, de fizikailag korántsem olyan vonzó, irigy ember portréja. Ezzel szemben Clark a jóhiszemű, önmagát a köz érdekébe helyező kiscserkész erőember, Luthor így aztán gyorsan rátalál Superman gyengeségére, és a szívét támadja meg.

A hó beálltával ezért aztán Clark ismét visszatér “szülővárosába” (most felejtsük el Kryptont). Ez a rész visszakanyarodik a fiatalkor problémáihoz, a fiatalokéhoz, akiknek csupán reményei és álmai vannak, a nagyvilágba kilépve azonban mindennél nagyobb magány keríti őket hatalmába. A gyermekkori szerelem barátsággá szelídül, Lois kezd rájönni Superman valódi kilétére, Clark pedig felülemelkedik a kételyeken, amiket Luthor ébresztett benne, és végleg visszatér Metropolisba – az évszakok pedig csak tovább követik egymást a végtelenségig, és így tovább…

tumblr_n9jydlv5CA1rg2hh5o1_1280

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.