Könyv

A nagy budapesti zombiapokalipszis igaz és hiteles története #4

Kitört a zombiapokalipszis, a hatóságok kihirdették a szükségállapotot. Mit lehet ilyenkor csinálni? A Roboraptor szerzőinek novelláiból kiderül!
Korábban a témában:

Máté, október 26. 7:09Hangosan dörömböltem az ajtón és számoltam. Negyvenkét másodperc telt el, mire bentről végre kiszólt valaki, hogy megkérdezze, mégis ki vagyok. Mély levegőt vettem. Erre nem egyszerű válaszolni. Megmondjam, hogy megharaptak vagy elég annyi, ha csak a nevemet kiáltom be? Teljesen mindegy, majd alakul valahogyan.
– Máté vagyok. Légyszi, engedj be! – feleltem fáradtan.
Hosszú ideig csak annyi szűrődött ki, hogy bútorok valószínűleg eltüntethetetlen nyomokat vájnak a parkettába, mire véget ért, rég meguntam a percek számlálását. Végre van egy kis időm leülni és kifúni magamat, nem akarom ezt azzal tölteni, amivel a fél éjszakám telt. Rohadt számolással, kombinálással, matekozással, tervezéssel. Csak ülni akartam, vagy talán aludni egy kiadósat, mielőtt az átváltozásom teljessé vált volna.
Lassanként megszűnt a bútortologatás, Dani pedig kinézett a résnyire nyitott ajtón. Amikor megbizonyosodott róla, hogy tényleg én vagyok az, szélesre tárta és kilépett.
– Nem tudod, Zsuzsi hová a faszba tűnt? – kérdezte. – Fél perccel ezelőtt még ő verte az ajtót sikítozva.
– Szerintem leginkább előlem menekült.
Rezignált válaszomon Dani meglepődött, én pedig láttam, hogy tekintete lassan a súlyosnak tűnő fejsebemre tévedt. Nem volt kérdés, hogy tudja. A kérdés csak az volt, hagyni fogja-e, hogy nála dögöljek meg. Vagy változzak agyatlan zombivá, kinek mi tetszik jobban. Igazából egészen kényelmes érzés, ha valaki teljesen biztos benne, hogy hamarosan meghal. De hogy egy kibaszott zombiapokalipszis során történjen meg, hát az egészen röhej.
Világ életemben utáltam majdnem mindent, ami a zombikhoz kapcsolódik. Soha senki nem tudta nekem elmagyarázni, hogy mégis mi a félelmetes vagy a menő abban, hogy gyökkettővel poroszkálnak az feléd mérhetetlenül ostoba lények, akiket átejteni annyiból áll, hogy

a) gyorsabban sétálsz náluk,
b) magaslati helyre poroszkálsz előlük vagy
c) szimplán elhiteted velük, hogy egy vagy közülük.
Erre föl mi történik? Áh, nem. Nem is gondolok rá addig, amíg Dani rá nem kérdez. Az ő arcáról viszont lerítt, hogy ehhez egyelőre semmi kedve. Elég gyorsan felállította a prioritásokat, az első helyen pedig jelenleg Zsuzsi előkerítése állt. Ha már egyszer magasról szarok a zombikra, akkor hadd ne rágódjak már a saját diabolikus metamorfózison. Az elbutulás után amúgy sem kell rajta tovább gondolkodnom.
Úgy döntöttem, jobb, ha én töröm meg a csendet:
– Még a lépcsőn voltam, amikor hallottam a kiabálni és dörömbölni. Amikor viszont észrevett a lépcsőfordulóban, a liftbe menekült. Hiába óbégattam neki, hogy még nem változtam át.
– Akkor menjünk le, keressük meg az utcán. Hozok valami fegyvert.
– Hagyd, szerencsére nem lefelé indult. Gondolom semmi kedve nem volt kimenni az utcára az után, hogy most ért az Uránia elé egy harmincfős zombihorda. Bőven elég, ha a felsőbb szinteken kezdjük el keresni.
– Akkor mit szólsz hozzá, ha egyedül kerítem elő? Te addig menj be a lakásba, aztán ha visszaértünk, megbeszéljük. Amúgy ki lőtt?
– Zsuzsi. Szerencsére nem talált el, ott a golyó – mutattam egy aprócska lyukra és a körülötte nagyobb felületen hiányzó faldarabra a lépcsőfordulóban.
– Oké, mindjárt jövök – bólintott Dani, de a látszott rajta, hogy most nem sugározza a jól megszokott csapongó magabiztosságot.
Amíg ő felvágtatott a lépcsőn Zsuzsi nevét kiabálva, én bevánszorogtam a lakásba és elfeküdtem a nappali kanapéján. Becsuktam a szemem és azon kezdtem gondolkodni, mégis mi a franc történt az előtt, hogy én felébredtem a Klinikák megállónál lévő patológián.

Október 24. 20:14Az utolsó emlékem a hatalmas kavarodás. Egész nap figyeltem a híreket, tegnapelőtt óta téma volt ugyanis egy példátlan sebességgel elszabadult vírus, amiről semmi konkrétat nem lehetett tudni. Aztán amíg az Üllőin hazafelé battyogva olvastam a telefonomon a fénysebességgel eszkalálódó eseményeket, miközben Dead Kennedys-t bömböltettem a fülembe, egyszer csak azon kaptam magam, hogy mögöttem jön egy rakat zombi, velem szemben pedig rendőrattakot vezényelnek éppen. A zombik körül kockakövekkel és vascsövekkel felszerelkezett civilek verődtek össze, akik lényegében azért verbuválódtak, hogy megvédjék a gonosz állambácsitól a fertőzött, elhunyt és feltámadt szeretteiket.
A zombiktól nem féltem, őket könnyű kibekkelni. Viszont amikor a felbontott Kazinczy utca egésze repked az ember feje fölött az egyik oldalról, gumilövedék és éles lőszer pedig a másikról, na az rémisztő. Ráadásul úgy, hogy a Ludovika előtt nem igazán van mellékutca, viszont az egész park alkalmas kisebb csaták lefojtatására, akkor menekülni sincs hová. Aztán beköszöntött a sötétség.

Október 25. 08:10

II. Számú Patológiai Intézet

Ami egészen addig tartott, míg fel nem ébresztett a patológiát betöltő éles neonfény. Szerencsére nem akasztottak a lábujjamra cédulát, nem boncoltak fel vagy hűtöttek be, de még csak le sem vetkőztettek. A körülöttem heverő testek viszont annál nyugtalanítóbbak voltak, tekintve, hogy mindegyik széthasított koponyával feküdt, nem is beszélve a brutális fizikai fájdalomtól, amit a homlokomban éreztem; mind közül mégis a legrosszabb az volt, hogy fingom sem volt, miért is kerültem oda. Vagy fél órába is beletelt, mire annyit össze bírtam rakni, hogy körülöttem zajlott az első összecsapás a zombik és a rendőrök között. És nem, ettől nem lesz menőbb a zombiapokalipszis.
Előkotortam a telefonomat a zsebemből és megnéztem a dátumot: ábécésorrendben kezdtem hívni az ismerőseimet. Aggódtam a rokonaim miatt, de reméltem, hogy nem lesz bajuk, ha a honvédségnek, a katasztrófavédelemnek, a TEK-nek, vagy a tudomisénkinek sikerült hermetikusan lezárnia Budapestet. Nem tudtam egyiküket sem elérni. Összesen 56 nevet számoltam össze. Ennyin vergődtem át, mire egyetlen ember felvette.
– Gyorsan mondom, mert nem tudom meddig lesz térerőm. Egy patológián vagyok és nem tudom, hogyan kerültem ide! – hadartam, majd megszakadt. Nagyon remélem, hogy Maci hallott is valamit a mondandómból, tekintve, hogy ő volt az egyetlen kapcsolatom a civilizációval, mielőtt tökig merült a telefonom. Aztán összeestem és – fogalmazzunk úgy – visszaaludtam.

Október 26. 03:49A fejfájásom a következő ébredéskor sem múlt el. Ideje volt keresni egy tükröt, hogy csekkoljam, hogy néz ki a fejem. Hát, nem volt szép látvány, de legalább a vér már megszáradt rajta. Úgy tűnt, nem ártana kitisztítani; én viszont nem álltam készen egy újabb ájulásra. A mutatóujjammal megpiszkáltam a méretes púpot a homlokom jobb oldalán és éreztem, hogy valami keményet tapintok a bőröm alatt. Olyasmit, mint… bassza meg. Ez egy zombi metszőfoga, hacsak nem valamelyik felbőszült rohamrendőr érzett motivációt arra, hogy megharapjon.
Oké, de akkor mégis miért nem változtam át? Másfél nap alatt már a láznak le kellett volna döntenie annyira, hogy mostanra nem tudnék felkelni. Elismertem magamban, hogy piszok szarul voltam, alig bírtam koncentrálni, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire jól bírom – már ha nem számítjuk a két etapban eltöltött, 31 órányi alvásomat. Odavánszorogtam egy csaphoz és elkezdtem veszettül inni, mire még a fájdalmon túl is megéreztem, hogy mennyire üres a gyomrom. El kellett kezdenem tervet kovácsolni.
Az már tuti, hogy kipurcanok, csak olyasvalakit kell találnom, aki elintéz, mielőtt még a feltámadásom után rögtön nekimennék egy ártatlan nyugdíjas járókelőnek és belőle kezdenék el táplálkozni. Cuccokra sok szükségem nem lesz, otthon, az Ernie-ben pedig nincs senki. Maci volt az egyetlen ember, akivel sikerült beszélnem, Daniról pedig tudtam, hogy otthon lesz ma. Mivel ő ebből a nonszensz filmzsánerből szakdogázott, eléggé biztosnak tűnt, hogy egy társaság hozzá tart. Valamelyikük csak hajlandó lesz szétverni a fejemet egy tompa tárggyal, amikor arra kerül a sor. Így hát irány Dani.
A patológiáról kilépve láttam, hogy a Klinikáknál vagyok, Ferencváros pedig teljesen sötét. Úgy látszik, a kórház saját generátora jól bírta a kiképzést és úgy is elműködött, hogy sehol nem volt egyetlen lélek sem. A legjobb ötletnek az tűnt, ha mellékutcákon megyek, nem akartam sem rendőrautókba, sem utcaszélességben hömpölygő agyatlan hordákba botlani.
Lefordultam az Üllőiről a Leonardo da Vinci utcára, amikor belebotlottam az első tetembe. Egy szerencsétlen, kivasalt macska volt. Ahogy az arcára néztem, hirtelen hányinger fogott el, ezzel együtt pedig mardosni kezdett az éhség. Átfutott a fejemen, hogy mi lenne, ha. Mire észbe kaptam, már könnyek közt térdepeltem és marcangoltam. Nemsokára amúgy is halott leszek, így vagy úgy. És legalább nem én öltem meg. A nyers hús íze egyszerre laktatott jól és kényszerített öklendezésre.

Leonardo da Vinci utca

Amikor végeztem, letöröltem a számat és összeszámoltam a hátra lévő utcákat, miközben egy kátyú szélén ücsörögtem. Bármit megtettem volna, hogy ne jusson eszembe a macska soha többé.
Órákkal később rákanyarodtam a Rákóczi útra. Olyan közel jártam, hogy nem érdekeltek többé a mellékutcák. Fosztogató banda lépett ki az egyik háztömbből, én pedig előadtam a zombit, hátha véget ér az egész. De még annyira a világvége elején tartottunk, hogy nem mertek megtámadni, még úgy sem, hogy egyedül voltam, inkább visszagrasszáltak a teljesen felesleges lapostévéikkel a békebeli bérházba. Az Uránia és a Blaha közt legalább harminc agyatlan verődött össze, ezért nem húztam ki magam, vánszorogtam és hörögtem tovább. Mintha észre sem vettek volna.
Ekkor megpillantottam Zsuzsit, aki leginkább Rambo és egy fegyverraktár szerelemgyerekére emlékeztetett, annyi puska és lőszer lógott rajta. A szerepemet viszont nem adhattam fel, így próbáltam elrejtőzni előle, nehogy megijesszem. Jusson el Danihoz vagy jussak ki én a zombik közül, csak ki ne szúrjon az Oscar-esélyes alakításom kellős közepén. Abban a pillanatban, amikor ez a gondolat átfutott a fejemen, találkozott a tekintetünk, Zsuzsi pedig felsikított. Minden zombi felé fordult.
Berohant Daniék háztömbjébe, míg én utána szlalomoztam az üldözőink között. Szerencsére elértem a bejárati ajtót, mielőtt becsukódott volna és ki tudtam zárni a filmes verzióiknál is kicsivel lassabb élőhalottakat.

Október 26. 07:14

Néhány pillanatnyi alvás arra keltem, hogy Dani becsapta a lakás ajtaját maga mögött. Hiába, a fáradtság és a kimerültség miatt andalítóan hatott rám az átváltozott lakótársa halk hörgése, amely a szomszéd szobából szűrődött ki.
Zsuzsi sokkal kevésbé zaklatottan jött be a nappaliba, én pedig felültem a kanapén.
– Szóval csak azt akartam mondani, hogy valójában nem vagyok zombi – kezdtem. – Még nem. Viszont idő kérdése, hogy átváltozzak. Érzem, hogy beletörött egy metszőfog a sebembe, biztosan megharaptak, amikor a Ludovikánál mészárolt mindenki mindenkit.
Nem mondtam ki, miért jöttem. Még nem akartam, hogy tudják: meg kell ölniük.
Mindketten hallgattak. Néhány pillanattal később Dani jó házigazda módjára kerített valahonnét alkoholt és zsepiket, majd nekiállt lekezelni a sebem. Aztán a semmiből előhúzott egy csipeszt és belekotort a fejembe.
– A BÜDÖS KURVA ÉLETBE! – üvöltöttem bele a nagyvilágba, míg kirántottam magam a keze alól.
– NE ÜVÖLTSÉL MÁR! – kontrázott Dani idegesen.
Dani feltartotta a csipeszt, amiben egy darab kő volt. A Kazinczy vagy valamelyik másik kockaköves utca egy darabkája ágyazódott a bőröm alá és inkább az agyrázkódás, mint a fertőzés miatt aludtam 31 órát egy patológián.
Miután a házigazda leragasztotta a fejem, én felálltam és beledünnyögtem a csendbe:
– Akkor most, hogy még egy ideig nem lesz belőlem zombi, megyek és kihányom azt a nyers macskatetemet, amit idefelé betoltam.

Mi folyik itt Rénszarvas-hegyen?

Karin Tidbeck novellái a valóságot és a természetfelettit elválasztó vékony határról mesélnek. Rénszarvas-hegy könyvkritika

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.