Film

Hálózat – A TV megeszi az agyadat!

Korábban a témában:

Sidney Lumet filmjeiben legyen szó akármilyen közegről, legyen az bíróság, vonat, bank vagy rendőrség, szinte biztosak lehetünk benne, hogy egy hajszálpontos Amerika-korrajzzal találkozunk. Nincs ez másképp a 76-os Hálózattal sem, ami a televízió hírszerkesztőinek életébe nyújt apró betekintést. Miután a tévé világa Lumettől sem állt túl messze, joggal feltételezhetjük, hogy ez az egyik legszemélyesebb alkotása.

Kattognak az írógépek, az asztalokon magas kupacokban állnak az újságok, mindenhol lemezes redőnyök, zakók, nyakkendők: tipikus 70-es évekbeli szerkesztőségi miliő. Howard Beale (Peter Finch) híradós bemondó, hosszú évek óta a képernyők jól ismert arca, nézettségi indexe viszont csökkenőben, így az amerikai közszolgálati-TV felmond neki. Howard ezek után botrányt kelt az egyik adásban, minek következtében a nézettség az egekbe ugrik, így a vezetőség nem hogy képernyőn hagyja, hanem külön műsort ad neki. A szenzációhajhászás felülírni látszik egy ember egészségét, Howard érezhetően zavarodott és felelőtlen, nem ura önmagának, egyedül kollégája és jó barátja, Max (William Holden) próbálja ápolni, segíteni neki.

Howard személye valamelyest leképzi nem csak Lumet, hanem az összes hollywoodi alkotó helyzetét, akik bírnak bizonyos szintű szociális érzékenységgel. Hiába próbálják ráirányítani a figyelmet fontos problémákra, minden a piaci követelmények mentén folyik: a film lehetőleg legyen sikeres. Így végül minden kritika paradoxon, nem képes megállni a saját lábán. A 70-es évek Amerikája valósággal forrongott, kisebbségvédelem, polgárjogi forradalom, Vietnam, Watergate-botrány, olajár emelkedés, generációs ellentétek.

A 60-as évekkel szemben viszont a piac kezdte felismerni az új helyzetet, és a lázongás pont azáltal tompult, hogy teret biztosítottak neki, így a 80-as évekre még a hippi-kultúra is kihalt. Igény támadt az ideálképek lerombolására, a gondosan felépített Disney-világ összeomlani látszott, új illúziókra volt szükség. Lumet nem tartozik Új-Hollywood ifjú titánjai (Scorsese, De Palma, Spielberg, stb) közé, filmje viszont akarva-akaratlanul is elővetíti a megnövekedő igényt az erőszakosságra.

still-of-faye-dunaway-in-network-(1976)-large-picture

Max és Howard a film elején azzal fantáziál, hogy egy élő adásban elkövetett gyilkosság egész biztosan 50 fölé repítené a veterán bemondó tetszési indexét. Egy percig sem gondolják, hogy más emberek komolyan is gondolhatnák. Diana Christensen viszont fiatal harmincas, a televízió előtt felnőtt generáció egyik első terméke. És komolyan gondolja.

Faye Dunaway zseniális az identitását vesztett karrierista nő szerepében (harmadik jelölését megérdemelten váltotta Oscarra), ez látszik minden mozdulatán, amikor inkább a képernyőt bámulja szeretkezés helyett, mikor Max kezét csókolgatja (ezt fordítva szokás) és a munkájáról fecseg csókolózás közben, vagy ahogy parancsolgat a beosztottaknak. A siker csaknem elvakítja, ez a hasonlat pedig szó szerint is megjelenik a filmben, amikor Diana a reflektorfényekbe néz. A Maxot megformáló William Holden tipikus Régi-Hollywood arcú színész (ráncos, mégis sármos), az 50-es évek ismerős figurája. Így nem csak szerepe, hanem személye is tökéletes választás a generációs ütközések bemutatására. Monológjai is a régi iskolát idézik, mégis, teljesen helyénvalónak tűnnek, mesterkéltségnek nem kelti gyanúját. Fontos kiemelni, hogy Max sem tökéletes, ám minden romantikus érzése ellenére mégis ő a leginkább reálisan gondolkodó szereplő, mind a munkában, mind a magánéletében. Holden és Dunaway duójának legnagyobb érdeme mégis az, hogy kétórányi velős társadalomkritika közben képesek kibontani egy szerelmi szálat.

Network5-1024x600

A játékidő felénél, miután Beale a „cső hatalmáról” kezd hosszas prédikálásba, azt érezhetjük, hogy a kritika kezd túlságosan szájbarágós lenni, a sok ismétlés unalmassá válik. Lumet ezután hozza össze a szerelmeseket, ami új lendületet ad a filmnek, idővel azonban ismét röpködni kezdnek a szúrós megjegyzések, ellentétben a film első felével, mindebből annyira sok van és annyira töménnyé válik, hogy unatkozás helyett inkább igyekszünk koncentrálni minden egyes szóra.

Lumet kész disztópiát képes levezetni a jelen televíziózásából, Ned Beatty nagymonológja pedig egyszerűen felejthetetlen, pár szóban összefoglal minden Huxley-féle félelmet. A fináléhoz közeledve tudatosan fordul át abszurdba, ahogy az elnökségi tagok a világ legtermészetesebb dolgaként fontolgatják Beale kiiktatását. Így a Hálózat dúskáljon bármennyire is a 70-es évek aktuálpolitikájában, a Ma emberének is tartogat megszívlelendő tanulságokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.