Orbán cicát nem fogsz látni – Interjú a lánnyal, aki mindennap rajzol egy cicát

Ismeritek a cicát, amelyik egy picit félreértette a szakdolgozatvédés koncepcióját? Vagy amelyik azt gondolja, hogy a pincér cica nem érdemli meg a borravalót, ezért nem is ad neki? Esetleg azt, amelyiknek  nagyon nincs kedve végignézni a barna cica huszonhetedik családi fotóalbumát is?

Tavaly áprilisban indult egy Facebook-oldal, a Minden nap rajozolok egy cicát, ami valami emberi dolgot csinál, amely tematikáját tekintve arról szól, hogy Réka – az oldal kitalálója – minden nap rajzol egy cicát, ami valami emberi dolgot csinál. Eddig 94 cica került fel az oldalra, de már most elég nagy népszerűségnek örvend rajongói körében. Nem ritka, hogy egy kép száznál is több hüvelykujjat kap, pedig a követők száma átlagosnak mondható a maga kicsivel több, mint 1600-as táborával. A Roboraptor FB-oldalát pl. 1500-an se kedvelik még, pedig két éve létezünk. Mi lehet hát a cicák titka? Csak azt teszik, mint mi mindannyian: élik az életüket, hol könnyebben, hol nehezebben. A cicák gazdijával, Rékával beszélgettünk.

Adott a kérdés: hogy kezdődött?

Egy kommunikációs szemináriumon mindenkinek az volt a feladata, hogy csináljon egy blogot, FB-oldalt vagy youtube-csatornát, és valamilyen látogatottságot generáljon rajta. Azt nem tudom, hogy konkrétan hogy jutott az eszembe. Gondolom akkor már rég nem rajzoltam, ezért kötöttem össze a kettőt.  Volt egy srác, aki verseket szavalt. Na, rá baromi irigy voltam, és folyton azon versengtem magamban, hogy leelőzzem, mert iszonyat király volt, amit csinált!

Se a neved, se az arcod nem adod a cicákhoz. Miért?

Utálom azokat a könyveket is, amiknek a borítóján a szerző arca szerepel. Ne a személyem adja el vagy rontsa le a dolgot, hanem a tartalom. Semmi szükség rá, hogy az emberek tudják, hogy ki áll a cicák mögött. Nem fontos. Meg annak azért megvan a hangulata, hogy van egy misztikus cicarajzoló, akit figyelnek a cicafigyelők.

Hogy születnek a rajzok?

Általában az összes barátomat (és a cicafigyelőket is) az őrületbe kergetem azzal, hogy mit csináljanak a cicák. Aztán egyszer csak valami kipattan, ami közepesen vicces, és akkor idő közben vagy viccesebb lesz vagy nem. A végén elutasítok harminc ötletet, és ami a végén marad, az többnyire a sajátom. Vannak ajándékrajzok is, pl. a mandulaműtétes cica, ami értelemszerűen valakinek a mandulaműtétjére készült. De ha valami helyzetben látok egy poént, vagy egy érzést, azt általában megrajzolom.

Egyértelműen a humor próbálja uralni a rajzokat, de némelyikben felfedezhető egy kis társadalomkritika is.

Az elején elkezdtem a szendvicskészítő, pipázgató cicákkal, aztán ilyen bájos témák után egyszer csak jött a munkanélküli cica, csekkbefizetéssel küzdő cica, alkoholista vagy drogos cica. Voltak terveim, hogy elviszem egy még sötétebb irányba, és lesz rendőrségi túlkapás, rasszista cica, ilyesmik. Aztán kiraktam egy olyan Facebook-csoportba a rajzokat, ahonnét belájkolt kb. egy teljes általános iskola. Úgyhogy úgy döntöttem, maradok elsősorban a bájnál. De örülök, ha ezt valaki kiérzi. Mindig nagyon nagy hangsúlyt fektetek a cicafigyelők meglátásaira. 

A képek szerves részét képezik a mellé írt szövegek, gyermekien, mégis szikáran megfogalmazva ragadnak meg egy-egy élethelyzetet. Sokszor ezek bontják ki az igazi társadalomkritikát. Ez mennyire tudatos a részedről?

Teljes mértékben tudatos. Néha van, hogy többet is szenvedek vele, mint magával a rajzzal. Eleinte őszintén meglepődtem, hogy azokat a mondatokat, amiket a képek mellé írok, bárki is elolvassa. Szerintem az emberek nagy része elsiklik felettük. De azért érnek meglepetések.

Nekem az egyik kedvencem az a cica, aki azért ideges, mert nem tudja kitölteni a neten az adóbevallását. Eszembe jut, hogy „Jé tényleg! Pont ugyanezt szoktam én is csinálni!” Ilyenkor magán nevet az ember.

Persze, kellemetlen dolgokat is megrajzolok, ez ugyanúgy az életünk része. Vannak azok az idegesítő napi dolgok, amik lehet, hogy fel sem tűnnek az embernek. Ezeket szeretem megmutatni.

A saját életed mennyire jelenik meg? Vagy inkább az van, hogy Réka ül a buszon, és egy, a szeménél kivágott újság mögül figyeli az utazóközönséget?

A szakdolgozó cicák azok az enyémek, mert éppen most védtem meg a szakdogám. (Réka a nemek közötti kommunikációról írt a Leauge of Legends című játékban. A védése ötös lett. A Szerk.) A munkából hazamenős cicák is én vagyok… de az igaz, hogy főleg obszervatív jelleggel alkotok. De van néhány alapelvem: soha nem nyúlok szexualitáshoz, soha nem nyúlok franchise-hoz és politikához.

Miért?

Mert ha valamilyen franchise-hoz kell nyúlni, az valamilyen halálnak a kezdete egy ilyen projektben. Mert pl. ha a Star Wars VII. idején rajzolok egy rohamosztagos cicát… nos az egy kis kurvulás ebben a műfajban. Van, ahol ez jól tud működni, de az én elképzelésemnek árt. Közélet, politika ugyanez. Orbán cicát és Gyurcsány cicát nem fogod látni. De ha nagyon szeretnél politikát, akkor szerintem az orvos cica nagyon hasonlít Leninre.

Az feltűnt, hogy a cicáid nem szenvednek nagyon szerelmi bánatban és mondjuk, urológushoz sem járnak.

A szexualitásról egyszerűen nem szeretnék rajzolni. Nem prűd vagyok, de kényes téma. Nem illik a többihez. A másodlagos nemi jellegek megrajzolását kerülöm is, éppen amiatt, hogy minél szélesebb körben befogadható legyen és ne adjon okot bármilyen félreértésre. Van egy tetanusz szurit beadó orvos cica, nővér cicával és beteg cicával. Szerették az emberek, de nekem valahogy már kilóg a többi közül. Inkább arra figyelek, hogy az arcuk beszéljen.

Ha megnézed például az első és az utolsó cicát, akkor láthatod, hogy igen nagy köztük technikailag a különbség. Ezt a jövőben szeretném fejleszteni. Nem akarok semmilyen művészképzésre menni, azért nem szállt el az agyam, de szívesen beiratkoznék valami rajztanfolyamra. Jelenleg annyira vegyes technikával készülnek a képek a ceruzarajztól a photoshopig, hogy meg kell tanulnom valami egységesebb stílust. Valaki felajánlotta, hogy készítene egy külön honlapot is, ami félek, sosem fog elkészülni. A cicás pólókban és bögrékben már látnék fantáziát, de lehet, hogy ezerötszáz lájkolóra még nem érdemes építeni.

És ha mégis kiterjesztenéd az általad kerülendő témákra?

Nem. A bögrés-pólós kurvulásnak van értelme, a lájkvadászatnak nincs.

Van macskád?

Van. Csibe névre hallgat, korábban Kapitány volt, mivel fiúként kaptam meg, csak amikor elvittem kimiskárolni, már altatásban derült ki, hogy a doki nem találja a heréit, végül kéztördelve mondta, hogy ennek valószínűleg az az oka, hogy a cica lány. De neki nincsen rajzos megfelelője. Eleve nem ismétlődik egyik cica sem. Azonos színkódúak lehetnek, de azért az még egy korlátom, hogy kétszer nem tudom ugyanazt a cicát lerajzolni. Mondhatni, hogy mindegyik egyedi. De a cicafigyelőket ez nem érdekli szerencsére.

Volt azért, hogy valaki beszólt?

Igen, de az első indoklás nélküli negatív kritika tulajdonképpen a hírnév kapuját jelzi, szóval nagyon örültem is neki.

(A riporter akkorát röhög, hogy leesik a székről.)

Volt egy-két implicitebb beszólás, és volt, hogy valaki csak odaírt egy ilyet, hogy: ez szar. De jellemzőbb, hogy csak lájkolgatnak. Viszonylag sok komment van néhány kép alatt, de nem mindig alakul ki aktív interakció. Próbáltam ugyan kezdeményezni, hogy írjunk együtt történetet, vagy próbáljuk kitalálni a szerepjátékos cica karakterét, de nem történt semmi, egy barátommal írattam be végül a megvalósított ötletet. Megértem őket, nem akarnak dolgozni, hát van ilyen, meg nem is az ő feladatuk.

És mit üzennél a cicafigyelőknek?

Hogy én is figyelem őket! Viccet félretéve, nagyon nagy örömöt okoz, hogy követnek. Néhány „ős-cicafigyelőt” név szerint számon is tartok. Köszönöm nekik!

Köszönjük Rékának a rajzot!