HIRDETÉS

HIRDETÉS

Magazin

Egy ágyban Hans Zimmerrel fél éven át – Interjú

A féléves terv, hogy végignézzék az összes filmet, aminek Hans Zimmer szerezte a zenéjét. Még körülbelül nyolcvan van hátra.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A nemrég indult hansaszobabol.reblog.hu koncepciója szerint roppant egyszerű, és bizonyos rokonságot mutat a Roboraptor által is üzemeltetett Robotékával, azzal a lényeges különbséggel, hogy a szerzők – Dorkin és Kindor – arra tették fel a következő hat hónapjukat, hogy kizárólag Hans Zimmer-filmeket néznek, hogy felkészüljenek a május 11-i nagy koncertre.

Hans Zimmer összes munkája, ahogy mi halljuk. Az IMDb-oldal alapján 124 filmet nézünk meg. A lista alapját az általa komponált filmzenék alkotják – nem nézzük meg a dokumentumfilmeket, a rövidfilmeket és nem játszunk számítógépes játékokkal (most nem). A sorrendet a szerencsére bízzuk, a jól bevált „húzós módszerrel”. Két ellenállhatatlan nő, egy macska, egy zeneszerző, 6 hónap, 124 film.

Honnan ered ez a Hans Zimmer-őrület?

HIRDETÉS

Dorkin: Nekem a Holiday című filmből jött. A romkom, amit rommá néztem. Aztán feltűnt hogy egyre több számomra megragadó filmzene van a neve mellett.

Kindor: Én eleve nagy filmzenefogyasztó vagyok. Ráadásul volt szerencsém kétszer is részt venni a Cinemusicon, egyszer a Szigeten, egyszer meg  MüPában, és a zenék jó része ott Hans Zimmer volt, amiken rendszerint bekönnyeztem. Az utolsó szamuráj környékén vált tudatossá, hogy fogyasztani kezdtem.

Az elhatározás pedig, hogy végignézitek az összes filmjét, a májusi koncert miatt született meg.

Dorkin: Lényegében igen. Pont előtte hívtak Morriconéra, de nagyon határozottan azt tudtam mondani, hogy „Nem, ha lesz Hans Zimmer, akkor majd arra!„. Két nappal később láttam, hogy jön Magyarországra.

20160203_175918
A lányok az egyik üdítős dobozból húzzák ki a megnézendő filmet, a másikba pedig azt gyűjtik, amit már megnéztek.

Most február eleje van, az azt jelenti, hogy négy hónapotok van megnézni az összes filmjét.

Kindor: Meglepő, de sok filmje egyszerűen beszerezhetetlen. Főleg a korai filmjei. Aztán eleve kiszórtuk a doksikat, a kisjátékfilmeket és a videójátékokhoz írt zenéket.

Dorkin: De így is marad még nyolcvanvalamennyi. Tegnap pont az történt, hogy kihúztunk három filmet, amiből kettőt nem is találtunk meg a neten. De az olvasott kritikák alapján talán nem is baj.

Kindor: Például A kis jegesmedve 2…

Kis jegesmedve 2?

Kindor: Igen, de az 1-nek nem is ő csinálta a zenéjét. Valami teljesen ismeretlen Warner-film.

Tulajdonképpen az ilyen helyzetek miatt csomó, eddig fel nem fedezett filmmel is találkozhattok. Kirajzolódik valami ezen filmeken keresztül Zimmerről?

Dorkin: A 80-as évek végétől nézzük a filmjeit, akkoriban kezdte meg a pályafutását. Érezhető, hogy a 90-es évek környékén még egyáltalán nem kiforrott a stílusa. Például a Játékszerek című filmben.

Kindor: Bár rögtön 88-ban van az Esőember, amit nem lehet megkerülni. Inkább az érződik, hogy melyik projektet szerette és melyiket nem. Mostanában már nem nagyon nyúl mellé semmiben. Meg most már válogathat is.

A Dark Knight és az Inception főtémái, legalábbis hangzásukat tekintve, elég hasonlóak. Nem érzitek úgy, hogy futószalagon kezdte el gyártani a zenéket?

Kindor: Ez sok zeneszerzőről elmondható. Ott van pl. Danny Elfman. A Tim Burton-filmek zenéjét ő jegyzi, és mind ugyanolyan. De valószínűleg az van, hogy egyedül ő képes stílusban és hangzásban is Tim Burton-filmzenét írni. Hans Zimmer is száznyolcvan zenét írt már, abba talán belefér, hogy önmagától lop az ember.

Dorkin: Hans Zimmer munkásságát, mint a legtöbb nagy nevű zeneszerzőjét, is három csoportba lehet besorolni. Vannak a szívesség-filmek, vannak a blockbuster filmek és vannak, amiket meg azért ír meg, hogy legyen pénz kenyérre.

Kindor: A Megváltás című pont ilyen. Össz-vissz tíz perc zene, ha van benne.

PicsArt_1446373191852
A filmnézős szeánszok elengedhetetlen kelléke, Evettke.

Akkor mégis mit képvisel számotokra a Hans Zimmer? Mitől jobb, mint mondjuk John Williams?

Dorkin: Egyértelműen a Holiday miatt. Viccet félretéve, egyszerűen az történt, hogy elvarázsolt és kész. Legutóbb például két hétig hallgattam az Interstellarból a S.T.A.Y. című betétet. A szívverésem is lelassult.

Kindor: Tipikusan az a zeneszerző, akit a filmtől függetlenül is képes vagyok hallgatni, Williamst érdekes módon nem, pedig őt is nagyon szeretem. A Hans Zimmer-zenék önmagukban is megállják a helyüket, Williamsnél viszont nem tudok elvonatkoztatni a filmtől.

Akkor a mindennapjaitokat egy konstans Hans Zimmer-fétisben élitek.

Dorkin: Most „sajnos” igen. Keressük ugyan a következő áldozatokat. Danny Elfmant is kinéztük…

Kindor: …de Tim Burton egy picit elkurvult a Nagy hal óta. Félek, ha végignéznénk az összeset, egy életre kiábrándulnék belőle.

Lecserélhető például a blockbustereknél Zimmer valaki másra?

Dorkin: Nem hiszem. Nem tudod elképzelni a Batmant nélküle.

Kindor: Nemrég láttuk Az acélembert, na azt a filmet egyedül a zenéje menti meg. De a Gladiátor is ilyen számomra. Nagyon buta film, de a zenéje meseszép. A zene egyszerűen minőségibbé tudja ezeket tenni.

Van itthon kultúrája a filmzeneírásnak?

Kindor: Sajnos nincs. Egyelőre a filmzene másodlagos része a filmnek. Üdítő kivétel a VAN, vagy a Liza, a rókatündér zenéje. De azt sem egy ember írta, hanem egy komplett zenekar. De hát magyar filmeket sem néznek annyian, nem éri meg belefeccölni a lóvét. Tehetség tuti van, csak jelenleg még nem jó üzleti befektetés.

Dorkin: Inkább az a jellemző, hogy a Zagar csinál valami soundtracket, és jó esetben a Zagar-rajongók is bemennek a filmre. Bár ez sem mentette meg az Éjszakám a nappalodat.

20160203_180213
A gyengébb filmeknél szerencsére van kéznél körömlakk, így el lehet ütni az időt az ágyban fekve és csak a zenére koncentrálni.

Van valami zenei előképzettségetek, amin keresztül hallgatjátok a zenéket?

Dorkin: Fél évig doboltam.

Kindor: Egész jól fütyülök.

Dorkin: Az ötszáz darab zenei mappámból körülbelül ötven filmzene. Ennyi. Nem értek a zenéhez vagy a filmekhez, de a blognak nem is célja kritikát megfogalmazni bármivel szemben. Jó viszont kiírni magunkból az élményt. Nem film- vagy zenekritikusok vagyunk, csak egyszerű filmnézők és zenehallgatók. A blog lényege is az, hogy a véleményünket írjuk le. Én kendőzetlen őszinteséggel például. Nem vagyunk azért elvetemült rajongók szerintem.

Csak blogot vezettek egy fél évvel későbbi koncert okán.

Kindor: Ez egy fél éves kaland, egy emlék, aminek ilyen formában nyoma marad. Szeretjük a filmeket és Hans Zimmert.

Dorkin: Az külön plusz, ha valaki elolvassa, pedig magunk miatt kezdtük el, de kaptunk olyan visszajelzést is, hogy azért örül a blognak, mert vizsgára készülés közben innen hallgat zenéket.

Mi várható a jövőben?

Dorkin: Nagyobb hangsúlyt akarunk fektetni például arra, hogy kikkel dolgozott együtt Zimmer. Ha pedig jön valaki jövőre, akkor elképzelhető, hogy indítunk egy hasonló blogot, hasonló tematikával.

Kindor: Addig pedig megpróbáljuk teljesíteni a féléves tervet.

A lányok blogját az alábbi címen éritek elhansaszobabol.reblog.hu

Csillagidő szerint 1990-ben születtem, az Univerzum legkirályabb városállamában, Budapesten. Feletteseim - a szüleim - elég hamar belátták, hogy nem leszek se matematikus, se űrrepülő pilóta, ezért egészen kicsike koromtól a művészeti pálya felé lökdöstek. Képzőművészet, zene, irodalom, színház, film. Tudják, én voltam a gimiben a hosszúhajú oldaltáskás srác, aki Kispált meg Tankcsapdát hallgat, semmi nem érdekli igazán a fentebb felsoroltakon kívül, és legfőbb kulturális forrása a Harcosok Klubja, a képregények meg a R'N'R. A gimi után a BKF-en végeztem mozgókép szakon, rendeztem néhány kisjátékfilmet, dolgoztam ANNAK a televízió csatornának, megjártam egy-két online szerkesztőséget mint videoszerkesztő, szerzője vagyok az egyik legkirályabb hazai geek blognak, a Roboraptornak. 2014 novembere óta erősítem a Hír24 (azaz mostmár 24.hu) seregét, a Kultúra rovat gyorsreagálású elit alakulat kritikusaként. Rendezőnek készülök és újságírásból élek. Mindezek mellett középiskolában tanítok mozgóképkultúrát, zenélek, imádom az állatokat és elképesztő gyönyörű vádlim van.