Könyv
????????????????????????????????????

A nagy budapesti zombiapokalipszis igaz és hiteles története #14

Kitört a zombiapokalipszis, a hatóságok kihirdették a szükségállapotot. Mit lehet ilyenkor csinálni? A Roboraptor szerzőinek novelláiból kiderül!
Korábban a témában:

Máté, október 26. 09:46

Hiába cirkáltam bármerre a városban, nem találtam olyan kocsit, amit ne vettek volna körbe a zombik vagy aminek a közelében lett volna a kulcsa. Azt hallottam, hogy valamelyik előző szériás 7-es BMW-ket fel lehet törni olyan kis légnyomással, amit egy, a zárra tett félbevágott teniszlabdával is el lehet érni. De akinek előző szériás 7-es BMW-je volt, annak már rég új, még drágább autója van, ráadásul fingom sem volt, melyik típus az. Ha pedig ezt tudtam volna, akkor sem volt nálam teniszlabda és akkor sem tudtam volna, hogy melyik vezetékkel mit kell csinálni ahhoz, hogy beböffentsem a motort.
Zsuzsi és Maci biztos elég régóta várt már rám, valószínűleg rég továbbindultak valamerre. Noha a BTK kampusza relatíve biztonságos és elég könnyen védhető helynek tűnt, kétlem, hogy sokáig el tudták volna viselni a hipszter társaságot, amibe csöppentek. De rájöttem, hogy ezt csak a rosszindulat mondatja velem, végül is mindenkinek van legalább egy hipszter barátja. Danit is el tudtuk viselni.
A Deákra érve igazán megdöbbentem. Mivel itt futott össze a legtöbb metróvonal egy helyen, így szemmel láthatóan itt csinálta a legtöbb kárt a – feltehetőleg – honvédségi robbantás. Aszfaltnak nyoma sem volt, csupán a mélybe tekintve volt felfedezhető itt-ott a tetemes föld- és betontörmelék között. A mélyben elhajolt fémlemezek tudatták, hogy valaha autók parkoltak a kiskörúton és a belé futó nagyobb utakon.
A bazilika ellenben valahogy megúszta a pusztítást. Zombiapokalipszis van, ilyenkor bőven elegendő magyarázat, hogy isteni csoda volt, szóval vállat vontam és elfordítottam a fejem. Nem tudtam eldönteni, ha belépnék a templomba, annak ima vagy vádbeszéd lenne a vége, de könnyek biztosan. A sírás-rívás-fogcsikorgatáshoz pedig nem volt sem erőm, sem kedvem. Megköszönni meg aztán pláne nem fogom, még akkor sem, ha a bömbölésem miatt végeredményben könnyebb lenne a lelkemre nehezedő teher.
– Ezek zombik, szokj hozzá – mondtam magam elé a kelleténél kicsivel hangosabban.
A kocsik hajkurászása után mindenesetre jó volt kicsit máson is elmélkedni, így az agyamba villant egy ötlet. Magamban káromkodtam egyet, mert rájöttem, hogy egészen eddig rossz felé mozogtam. Megfordultam és elindultam vissza, az Astoriára. Ugyanúgy a mellékutcákon mozogtam, mint tegnap éjjel, lévén szűkebb helyeken, ha hordákba botlanék, könnyebb elbújni vagy vegyülni, ha pedig harcra kerül a sor, közel sem érvényesül annyira a létszámfölényük. Átvágtam a Király utcán a Rumbach Sebestyén felé, de addigra már nyomát sem láttam arra Daninak. Amúgy sem emlékeztem, hogy melyik épületbe ment.
Október 26. 10:02

A Dohány utcai Zsinagóga

Útközben realizáltam, hogy a Zsinagóga is épségben maradt. Elmosolyodtam. Úgy látszik, hogy az Úr nem hagyja veszni a hozzá betérőket, vallástól függetlenül. Már most nagyobb csodának tűnt az egész apokalipszis, mint a történelem egésze, amikor még minden ember tudatosan követte el mindazt, amit tett, a saját hite nevében. De aztán eszembe jutott, hogy könnyen lehet, az egész az Ő műve, ami viszont a legkevésbé sem töltött el jó érzésekkel.
Hamarosan átvágtam a Rákóczin, szerencsére mostanra alig páran voltak a környéken. Az Astoria felőli oldalról észrevett egy zombi, ami felém közelítve rögtön bele is zuhant a megálló helyén tátongó gödörbe. Kis híján felröhögtem a burleszkbe illő jelenet láttán, de mivel még hozzám is elért a hang ahogyan leért, már inkább hányingerem támadt. Már értem, miért volt néma filmes, puffanásoktól mentes a műfaj.
Elindultam keresztbe a Puskin utcán és elmentem a BTK mögött. Semmi nem volt a környéken, a kapukat pedig méretes láncokkal és lakatokkal erősítették meg. Megnyugodtam, hogy Zsuzsiék biztonságban vannak. Gyorsabban haladhattam, mint a szokásos tempóm, mivel eléggé hirtelen értem ki a rádió előtti térre. Pedig jobb lett volna, ha takarékoskodom az energiámmal, egyelőre a közelében sem voltam semmiféle ételnek, pedig jó lett volna már burkolni valamit. Mindegy, ha kocsihoz jutok és összeszedem Maciékat, legfeljebb majd lefosztunk valami streetfoodos helyet. Ettem volna már egy jó levest.
A rádió előtti mélygarázs liftje nem működött. Mivel se közel se távol nem láttam senkit, aki épp le szeretett volna menni, úgy döntöttem, tökéletes gyalogútvonal lesz a mélybe vezető lejtő. Egyből a portára mentem, mert tudtam, hogy a fizetős parkolókra a legkevésbé sem jellemző, hogy az emberek bent hagyják a kulcsot a kocsiban, de ott sem találtam egy darabot sem, amit leadtak volna. Viszont beültem egy kicsit és azon tűnődtem, hogy mennyire jól védhető helyet találtam, hiszen tömve volt biztonsági kamerákkal az egész épület. Ekkor bevillant valami.
Nem autót kell találnom, teljesen feleslegesen izgulom túl ezt a kérdést. Bőven elegendő, ha szert teszek valahonnét egy kocsikulcsra, azt pedig lakásokat felnyomva is lehet szerezni. Ha pedig az megvan, bőven elég azon a központi zár gombját nyomogatni és követni a hangos pittyenéseket. Persze a zaj lehet, hogy a közelbe csalna jó néhány zombit, de nem valószínű, hogy néhány perc alatt teljesen ellepnék a környéket. Így hát felkerekedtem és magam mögött hagytam a földbe vájt erődítményemet.
A felszínre kiérve nem láttam nyomát zombinak. Mostanra valószínűleg kevés kósza példány akadt és főként inkább épületekben, mivel azokat könnyebb megölni. A hordában mozgók pedig sokkal ügyesebben boldogulnak a szélesebb utakon, szóval továbbra sem árt, ha gyalogosan elkerülöm a körutakat és sugárutakat.
Elsétáltam egészen a Baross utcáig, ahol az unokatestvérem lakik. Tudtam, hogy nincs Pesten, ahogy a Baross Mária többi tagja sem, ráadásul egyiküknek sincs kocsija, szóval nem érdemes felmenni hozzájuk. Van viszont egy kiváló konyhájuk, kiváló kávéval, ami most jól esne, nálam pedig állandóra rendszeresítve ott volt egy kölcsönbe kapott kulcs. Így hát a 45-ös szám felé vettem az irányt. Beütöttem a kapukódot, lift híján felkocogtam a negyedikre, és a fulladásos halált elkerülendő, megálltam és kifújtam magam, mielőtt benyitottam volna.
Hát, erős vállalás a negyedik gyalog, de ha nincs áram, hát nincs áram. Volt már ilyen korábban is. Amíg a zárral matattam, mögöttem kinyílt az egyik ajtó és hörögve felém indult egy néni, aki otthonkában változott át. A zombikról ugyebár mindenki tudja, hogy mennyire lassúak, neki viszont csípőproblémái lehettek a betegsége előtt is, mert azt hittem, már attól össze fog esni, hogy szimplán járnia kell a kaja nyomában. Úgyhogy elszaladtam mellette, be az ő lakásába, és csodák csodája, azonnal kiderült, hogy van slusszkulcsa. Felkaptam a kredencről és zsebre vágtam, az extralassú zombinénit pedig becsaltam a nappalijába, kijöttem és egyetlen elegáns mozdulattal rázártam az ajtót. Leporoltam a kezem, mint aki jól végezte dolgát.
Úgy döntöttem jófej leszek és nem harácsolok az unokatestvéremék kávékészletéből, helyette kinyitottam a hűtőt a néninél, és csodák csodája, tele volt mindenféle földi jóval, amiknek nem volt idejük megromlani az áramkimaradás ellenére sem. Úgy döntöttem, összeütök magamnak egy levest, mivel mostanra elmúlt dél, szereztem kocsit (vagy legalábbis kulcsot), meg amúgy is megérdemeltem.
Alighogy megfőtt a leves, két pofára kezdtem el zabálni, amíg egyetlen csepp sem maradt a tányéromban. Ahogy ücsörögtem a konyhában és emésztettem, éreztem, hogy szépen lassan elnyom az álom. Valahol a tudatom peremén egy hang figyelmeztetett, hogy be kéne gyűjtenem a barátaimat, de valamiért nem volt elég hangos.
Október 26. 14:58

Baross utca 45.

Egy aprócska, a halántékomnak feszülő, hűvös érzés ébresztett a szendergésből. Pisztolycső. Remek.
Ahogy odakaptam a fejem, a pisztolyt tartó férfi kissé meghátrált és lépett egyet hátra. Nagydarab, kopasz focidrukkernek tűnt, igazi tősgyökeres B-közepesnek. Oldalt fordította a fejét, így láthatóvá vált a tarkójára tetovált szvasztika egy része.
– Hé, találtam egy csókát! – kiáltott ki valahová a konyhán túlra.
– Akkor nyírd ki! – érkezett a válasz.
Hát, viszlát világ, viszlát élet, legalább olyasvalaki fog kivégezni, aki gyorsabb mint egy teknősháton közlekedő csiga. Sokkal kevésbé megalázó, mint egy zombi harapása által kinyiffanni.
– De ez még életben van! – hangzott fel az újabb kiabálás.
Léptek hangzottak és megjelent a konyha ajtajában két újabb fosztogató, az egyikük furcsa, betépett füves hippi a hátán túrazsákkal, a másikuk pedig szintén drukkernek tűnt, de nem a rombolós, hanem a szimpla, szotyizós, középkorú meccsrejáró fajtából, aki egyben nagy Edda-rajongó is. Utóbbi beleszagolt a levegőbe és a tűzhelyre pillantott. Egyértelműen ő tűnt a leginkább tárgyalóképesnek hármuk közül, de ez nem jelenti azt, hogy ő volt a vezető.
– Van még leves? – kérdezte, egyenesen a szemembe nézve.
Nem válaszoltam, csak bólintottam, utána pedig a mosogatótálcán lévő tányérok felé intettem a fejemmel. Nem tűnt jó ötletnek beszélni, legalábbis addig, amíg fegyvert szegeznek rám.
A férfi mert magának és megkóstolta az ételt. Hümmögött egyet, majd megszólalt:
– Simon, kötözd meg, aztán fésüld át a lakást!
Szóval mégis ő a vezérük. Vele érdemes lesz beszélni, ha már jóllakott. A kopasz összekötötte a csuklómat és a nappali felé indult, úgyhogy jobbnak láttam megtörni a némasági fogadalmamat.
– Én a helyedben nem tenném.
A kopasz megtorpant.
– Miért? – kérdezte tőlem a vezető.
– Mert ott a lakás tulajdonosa és nem túlzottan vidám vagy kedves sütögető nagymama, mióta átváltozott. Emellett egy zombiapokalipszis idején semmi olyat nem találni egy nappaliban, ami hasznos lehet. A helyetekben én a konyhában kutatnék és a hűtőt fosztanám ki.
A vezető elmosolyodott, de aztán intett a fejével a kopasznak, aki ismét a nappali felé indult. Egyetlen rúgással betörte az ajtót és a pisztolya agyával verte agyon szerencsétlen halott öregasszonyt.
– Hát ez a Klárika néni! – kiáltotta nekünk. – A köcsög vénlány alig adott lóvét a bármicvómra.
Zavartan néztünk össze a többiekkel. Egyrészről fingunk sem volt, ki az a Klárika néni, ahogyan arról sem, hogy Simon ennyire identitászavaros figura lenne. Úgy látszik, nála a bármicvó és a szvasztika jól megfért egymás mellett, amihez csak gratulálni tudtam neki. Persze magamban.
– Hé Gyula! Van itt csoki, az hasznos, nem? – ordibálta a kopasz, mély, tahó hangon.
– De, hozzad! – felelte a főnök. Simon kikocogott, dobott egy Balatont Gyulának és tett egyet a betépett csóka ölébe is, aki időközben elaludt.
– A helyetekben ezt sem tenném – szólaltam meg halkan.
– Mit pofázol, te kis buzi? – kérdezte Simon, valamivel hangosabban.
– Csak azt mondom, hogy gondoljatok bele, mennyire hiányozni fog a csoki egy év múlva, amikor már teljesen beszerezhetetlen lesz az apokalipszis közepette.
– Gondolod, hogy ez az őrület még egy év múlva is tartani fog? – kérdezte Gyula.
– Igen. A honvédségnek eddig semmit nem sikerült tennie azért, hogy megfékezze ezt. Nem lett sokkal kevesebb a zombi, mióta berobbantották a metróállomásokat, ez pedig édeskevés a győzelemhez. Ráadásul a törvénynek is kampó, én is betörtem ide, ahogyan ti is, vagyis összességében köztünk, túlélők közt is lesznek olyanok, akiket le kell majd nyomniuk.
– Ez van, a társadalom összeomlott – szakított félbe Gyula.
– Nem, a társadalom nem vész el csak átalakul. Most nem hierarchikus, nagy egységként működik tovább, hanem aprócska sejtekre szakadva, számos vezetővel. Itt vagy például te, két ember élén. Ez már egy frakció.
Láttam Gyula arcán, hogy tetszik neki a bölcselkedésem. Ha ügyesen nyomom tovább az álértelmiségi dumát, megnyerhetem a fazont.
– Aztán itt vagyok én, nekem van három barátom, de elszakadtunk egymástól. Most nem jó nekem, hogy egyedül vagyok, mert így a ti frakciótok fölénybe került velem szemben.
Gyula elvigyorodott, úgyhogy folytattam:
– Amúgy Máténak hívnak és csatlakoznék hozzátok. Úgy könnyebben élek túl, de lehet, hogy ti is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.