HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

Nemere István: Őrült regény – A metánál is metább, a trash-nél is trash-ebb

Nemere István meta-önéletrajzi regénye sodró és lendületes olvasmány, de címéhez hűen tényleg őrült.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Nemere István, a magyar sci-fi egyik nagy úttörője, még inkább élő klasszikusa, ezúttal úgy döntött, ideje rittyenteni egy önéletrajz-szerűséget, na de persze véletlenül sem valami érdektelent, hanem olyat, ami kissé egybegyúrja az életművét. Ami pedig nem kicsi, ugyanis a fülszöveg szerint több mint 650 kötetről beszélünk. Hát, ilyesmi vagy ehhez hasonló alapkoncepcióval íródhatott az Őrült regény, aminek a címe többet elmond ezer szónál.

A történet főszereplője Nemere István (igen, maga az író), aki bekerül a pszichiátriára, amire azonnal lecsap a média. De nem csak a Bors Chili nevű bulvárújság ered a nyomába, hanem rég szerzett ellenségei is úgy gondolják, hogy épp itt az ideje, hogy eltegyék a szerzőt láb alól. A Moszadnak, a CIA-nak és a KGB-nek meggyőződése, hogy Nemere az ő történetükről írott könyveiben túl sok olyan konteót írt le, ami igaznak bizonyult, úgyhogy rá kéne küldeni egy ukrán bérgyilkost. Emellé külön szereplőként egy afrikai ország is vadászik rá, ha pedig mindez nem volna elég, a maffia is úgy dönt, hogy most már a halakkal kéne aludnia. Mindeközben Nemere a klinikán újraéli korábbi regényeit azok főszereplőjeként, néha Zsigmond király udvarában gyakorolja a lovagi erényeket, máskor Dél-Amerikában kémkedik, vagy épp a jövőben jár.

A regényben óriási kettősség van jelen. Egyrészt vannak jelenetek, amelyeket a szerző kifogástalanul megírt, a végtelenségben játszódó, kozmikus események vagy a tudományos magyarázatok egytől-egyig lekötik az embert. A Hot! Chili magazin mindennapjai közé applikált önéletrajzi részek is kimondottan jók és érdekes életről tanúskodnak (még ha a meta hátán meta-attitűd miatt nem tudni, mi igaz belőlük), kifejezetten díjaztam, hogy Nemere nem próbálja magát valami hatalmas rendszerellenes figuraként beállítani, mint azt annyi más neves „művész” tette a rendszerváltás után.

HIRDETÉS

Másrészt viszont a karakterek mindegyike borzalmasan kidolgozatlan, kivéve a főhőst. Kétféle karaktertípus jelenik meg: a gonosz, aki el sem hiszi, hogy miket tud Nemere, a jó, aki együtt érez vele és rajong érte. Meg persze maga Nemere, aki kiegyensúlyozott, semleges álláspontot képvisel a „respekt, de meghalsz” és az „imádlak, hadd licitáljak a lábkörmödre” között. A történet emellett izzadósan meta szeretne lenni. Nyilván senki nem hiszi el, hogy a világ három legfontosabb titkosszolgálata összefogva is balfasz módon kezeli a bérgyilkosság kérdését, de a cselekmény nagyrészt ilyesmikből áll. Ez még akár poén is lehetne, csakhogy a könyvnek üvöltően rossz a humora. Egészen egyszerűen lehetetlenség vele nevetni.

Athenaeum Kiadó
Athenaeum Kiadó

Ha viszont el tudunk vonatkoztatni a meta metaságától, a rossz karakterektől és a pocsék humortól, akkor az egész átfordul szórakoztatóba. A totál értelmetlen cselekmény sodrása egyszer csak átváltoztatja az egész katyvaszt valamiféle szándékolatlan trash-sé, amiben már tökmindegy mi történik, az olvasó valóban „a hasát fogja majd nevettében”, ahogyan azt a hátsó borító beígéri. Kissé szomorú, hogy nem igazán látni nyomát a szerző szándéknak az egyébként értékes trash terén, de maga az élmény így is megfizethetetlen.

Számtalan embernek gurulhatott el a gyógyszere, mire a könyv a polcokra került, de az olvasónak is el kell dobnia a sajátját ahhoz, hogy teljes legyen a szórakozás. Erre pedig még a borító is rátesz egy lapáttal, szimplán rátették azt a képet, amit a könyv hátuljába is a kis életrajzi széljegyzethez, csak kilencven fokkal elfordítva, mondván, hogy az milyen őrült! Ha pedig mindez nem lenne elég, készült hozzá egy Mad Nemere című mobiljáték is, ami aztán végképp ad a trash-faktornak.

Részlet a Mad Nemere című mobiljátékból

Az Őrült regény valóban őrült. Olyannyira ambivalens nem csupán maga a könyv, hanem a befogadói oldalon kifejtett működési mechanizmusa is, hogy lehetetlen pusztán egyetlen osztályzattal elintézni. Állandóan riffelget két véglet közt, egészen a legkellemetlenebbtől a legszórakoztatóbbig, ráadásul vannak jelenetek, amelyekre egyszerre igaz mindkét állítás.

1 /10 től 10/10 ig

Őrült regény

Szerző: Nemere István
Műfaj: sci-fi
Kiadás: Athenaeum, 2015
Oldalszám: 312