Film

Filmekről látatlanban: Szellemirtók-reboot – Keresztezzük a gyűlöletsugarakat!

Júliusban kerül a mozikba a Szellemirtók rebootja, ráadásul ezúttal négy nő veszi kezelésbe a protonágyúkat! És végre kijött a trailer! Vagy mégsem.

Mióta az első bejelentést megtették, illetve megjelentek az első képkockák az új szereplőgárdáról az eredeti film rajongói egyre hangosabban fogalmazták meg aggályaikat. Most, hogy kijött az első előzetes ezek a hangok örvénylő nyálkafolyammá duzzadtak az internet alagútjain, melynek felszámolására talán egy sétáló szabadságszobor sem lenne elég, ami a Higher And Higher-t játssza. A trailer pár napja jött ki, de már több mint háromszázezren dislikeolták a YouTubeon, és ez a szám csak emelkedik. De mégis, honnan ered ez a gyűlöletfolyam?

A két fő ok, amiért a rajongók látatlanban sem kedvelik az új filmet, mert a legtöbb reboot közelébe sem ér az eredetinek, főként ha kultuszfilm remakejéről van szó, a másik ok pedig, hogy erőltetettnek érzik a férfi karakterek lecserélését nőkre, ami viszont egyre inkább trenddé kezd válni Hollywoodban.

Az első és legfontosabb ok, amiért egy reboot nem tud olyan lenni, mint az eredeti, az az, hogy nem eredeti. Annak ellenére, hogy az adaptációk, igaz történet feldolgozások és a folytatás(-, illetve előzmény)filmek korát éljük, még mindig értéke van az eredetiségnek. Ha csak az utóbbi két évtizedre gondolunk, és azokra a rendezőkre, akik főként eredeti forgatókönyvekkel dolgoztak és lettek sikeresek, azt látjuk, hogy egyre inkább fordulnak a feldolgozások felé. Nem szeretnék neveket sorolni, biztosan mindenki maga is fel tud idézni pár rendezőt, akik korábban szerzői filmekkel szereztek nevet maguknak, hogy később szuperhősfilmek, irodalmi adaptációk, és remake-ek fémjelzésével váltsák később „aprópénzre” mindezt. Nem mintha ezért egyedül a rendezőket lehetne okolni, és nem mintha ezzel azt akarnám sugallni, hogy későbbi filmjeikkel rossz munkát végeztek, viszont ebből a tendenciából is látható, hogy a filmgyártás, főként Hollywood elfordult egy ideje az eredetiségtől. Teljesen érthető, ha ez a tendencia sokakból ellenérzéseket vált ki, főként akkor, ha egy klasszikushoz, kultuszfilmhez, rétegfilmhez nyúlnak, és megkísérlik újratálalni.

És valljuk be, hogy folytatások terén is Hollywood kezd egy olyan kifőzdéhez hasonlítani, amelynek egyik nap főtt marhahús van a menüjén gyümölcsszósszal, másnap marhapörkölt főtt krumplival, harmadnap paprikáskrumpli, hét végére pedig az egész heti menü összeáll egy levessé, aminek valaminek valami erőltetett címet adnak, azt gondolva, hogy így könnyebb lesz megenni; Betyárleves gazdagon. Drágább, mint az életed; (Amerika Kapitány:) A tél katonája; (X-akták:) Hinni akarok; A Quantum csendje; és még hosszan folytathatnák a sort.

Columbia Pictures

A új Szellemirtók esetében nem hogy egy folytatást kapnánk legalább részben eredeti történettel – a rég várt harmadik részt, hanem egy rebootot kapunk. Rendben, ilyen időket élünk, ezen még felül lehetne emelkedni. Eredeti történet hiányában viszont nem árt, ha legalább a rendező, a forgatókönyvíró(k) és szereplőgárda hasonló kvalitásokkal rendelkezik, mint az eredeti film stábja. A Szellemirtók (1984) sztoriját Dan Aykroyd, és Harold Ramis írták, egyben főszereplői is voltak a filmnek. A reboot forgatókönyvét a rendező Paul Feig és Katie Dippold írták, Feig egyben rendező is, ahogy A kém (2015) című filmje esetében is, ahol ugyancsak Melissa McCarthyval dolgozott együtt, mint a szintén Katie Dippold által írt Női szervek (2013) című Sandra Bullock-os akcióvígjátékban, vagy mint a Koszorúslányokban (2011).

És éppen a Koszorúslányokban láthattuk már együtt játszani Kristen Wiig-et is McCarthyval, szóval arra nem lehet egy szavunk se, hogy ne lenne ez egy összeszokott csapat. Azonban meg lehet érteni a rajongók elégedetlenségét, azzal kapcsolatban, hogy ebben a filmben nem egy esküvő lebonyolítása a tét, hanem egy egész város megmentése a szelleminváziótól. Az már a trailerből is kiderül, hogy ettől függetlenül nem veszik komolyabbra a szerepeket, ugyanolyan helyzetkomikumokra és alpári poénokra lehet számítani, mint az ennek a csapatnak a női központi szereplőkkel dolgozó vígjátékaiban. Végül is lehet, hogy egyszerűbb lett volna, ha Dr. Venkman is egyszerűen kipofozza Zuult Denából, vagy talán ehhez nem volt meg az a természetes adottsága, mint a Leslie Jones által megformált karakternek. (Miért ne parázhatnának a szellemek ugyanúgy a teli torokból üvöltöző nőktől?) Biztosan az is közrejátszik a megelőgezett utálatban a reboot felé, hogy ez a szereplőgárda nem feltétlenül az, amit a rajongók szívesen elképzelnének, ha már nőkre cserélték a férfi karaktereket.

Dreamcast
Álomszereposztás fanmade poszteren az első hírek után (Forrás: maniacalgeek.com)

Viszont nem hiszem, hogy ilyen egyszerű volna a képlet, hogy egyszerűen ha a koszorúslányok szellemirtókká vedlenek át, abból jó nem lehet, és a többség nem örül ennek a szereposztásnak. Sokkal közelebb állhat az igazsághoz, hogy a gender-swap (nem váltó) újragondolása egy kultuszfilmnek semmit sem fog tudni hozzátenni a történethez, és a rajongók erőltetettnek érzik az egész koncepciót. Ez a tipikus esete annak, amikor minden filmbe kellett egy kiskutya, kisgyerek, vagy afro-amerikai karakter, mert az alkotók azt gondolták ettől jobb lesz a film. Lehet, hogy egyes esetekben bevált ez a fogás, viszont ahogy egyre inkább elterjedt a néző szemét szúrni kezdte, hogy így akarják megvenni a kegyeiket, és inkább fordított hatást kezdett kiváltani a sok töltelék karakter.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne pl. egy nyomozócsapatban egy nő, vagy több nő, vagy egy ázsiai, egy afroamerikai, (gyerek talán még nem volt) és az ne működhetne jól. Tökéletes példákat lehet rá hozni, hogy ez a trend jó irányba tart, DE ezek a sorozatok/filmek nem ETTŐL lesznek jók, ötletesek, izgalmasak. Mostanában a gender-swap kártyát viszont a joker helyett kezdik használni. Julia Roberst is egy eredetileg férfi karakterre írt szerepet játszott el nem olyan régen a Szemekbe zárt titkok (2015) újragondolásában. Készülőfélben van az Ocean’s 11 rebootja is Sandra Bullock-kal, aminek a megítélése biztosan nagyban fog függni attól, hogy a Szellemirtók gender swap rebootja hogyan szerepel idén. Az új Road House-ban (Országúti diszkó, 1989) Ronda Rousey lesz a főszereplő, míg az eredetiben Patrick Swayzet láthattuk. Ha tovább megyünk ennél is, a Marvel készülő Doctor Strange című filmjében Tilda Swinton játszik egy olyan szerepet, mely az eredeti képregényben férfi karakter, The Ancient One-t. Hogy elkerüljük a szőrszálhasogatást, nem folytatnám a sort, ezekből a példákból is szépen kirajzolódik az út, amelyre Hollywood próbál lépni.

Azok, akik nem értik, mi ez a nagy felháborodás a Szellemirtók körül, azt gondolják, hogy egyszerűen a rajongók nem szeretnék, hogy az eredeti karakterek nemet váltsanak egy új feldolgozásban, mert „régen minden jobb volt” és „az asszony nem ember”, stb. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy egy néző sem szereti, ha a filmkészítők azt az erőltetett ötletet, amitől a sikert várja, – nem kell új történet, csak most férfi helyett játssza nő a főszerepet – lenyomják a torkán, mert úgyis meg fogja nézni a filmet, mert szerette az eredetit.

Columbia Pictures
Columbia Pictures

Persze, nem feltétlenül lesz gond abból, ha egy szereplőnek megváltozik neme időközben – hányan imádkoznak egy következő nőnemű Doctor Who-ért? – hiszen láttunk már erre korábban is példákat. Közhely, hogy az Alien első változatában Ripley még férfi karakter volt, aztán miután a Fox éppen egy olyan akciófilmet tervezett, aminek a főszereplője nő, így egyszerűen átírták Ripley szerepét, és Sigourney Weaver sokak szerint ezzel történelmet csinált: megnyitotta az utat a női akcióhősök előtt.

Gondolhatunk akár a Judi Dench által megformált M-re, vagy a Lucy Liu alakította Watsonra, akik egy köztudottan férfi karakterre írt szerepet alakítottak nőként. Persze, lehet ezekben az elgondolásokban is hibát találni, de úgy is lehet nézni, hogy nem feltétlenül ront el egy filmet a gender swap. Azonban az el tudja rontani egy film megítélését, ha sokan már-már az évtizedek óta folyó feminista misszió eredményének látják az erőszakos nőiesítést a rebootokban és folytatásfilmekben. Vagy ami még rosszabb, egyszerű ötlettelenségnek tartják.

Hogy valami biztatót is mondjak, egy reboot esetében, ha másban nem is, még mindig lehet reménykedni – a készítők valószínűleg így is tesznek – hogy a CGI és a belsős poénok elviszik a hátukon a produkciót.

That's a big Twinkie
“That’s a big Twinkie”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.