HIRDETÉS

HIRDETÉS

Magazin

Oknyomozó raptor: A nap ami a π-ről szól

Március 14-ére esik az egyik legfontosabb nemzetközi geek-ünnep, a pi-nap; ami ráadásul Albert Einstein születésnapja is egyben! Van ok az ünneplésre.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A dátumot a π két tizedesre kerekített értéke adja, – 3,14 – így a harmadik hónap 14-dik napján ünnepelik világszerte. Az első év, amelyben megrendezték a pi-napot 1988 volt, amikor Larry Shawnak, a San Francisco Exploratorium fizikusának kezdeményezésére piteevéssel ünnepelték meg március 14-én a π-t. Azóta is a világ számos pontján ünneplik a π-napot, legtöbbször piték sütésével, evésével és dobálásával – ugyanis a görög betű angol kiejtése hasonló a pie, azaz a pite szóhoz.

Pi-day pie
Saját készítésű π-napi pite a Roboraptor háza tájáról

Természetesen nincs kőbe vésve, hogy csak pitével ünnepelhetünk, bármilyen étel (vagy ital) szóba jöhet, aminek a neve pi-szótaggal kezdődik, mint például a pizza, vagy a pirog – ez jó hír a kevésbé édesszájú geekeknek.

Hogyha nem tudnál saját készítésű pitét vagy más kaját készíteni, amivel megünnepeld a napot, akkor máris van ürügy rá, hogy egy jellegzetes holland reggelivel indítsd a napot (vagy a délutánt, ízlés szerint), – almáspitével és egy csésze kávéval – vagy hogy pizzát rendelj vacsira, esetleg elhívj valakit koktélozni; viva la piña colada!

HIRDETÉS

Pi-day Pizza

De ha nincs kedved kimozdulni, megnézhetsz ezek helyett egy filmet otthon, például Aronofsky klasszikusát, a Pi-t (1998). Hallgathatsz olyan számot youtuberól, amit a π ihletett, aminek a π számai adják a dalszövegét, vagy akár a Rockets zenekar egész albumát is meghallgathatod 1981-ből, a Pi 3,14-et, ha bírod a spacerockot.

May I have
Az angol diákok ezzel a mondattal memorizálják a π első 8 számjegyét: minden szó betűinek a száma megegyezik a pi egymást követő számjegyeivel

Nem csak a zenészeket, a költőket és írókat is megihlette a π, és rengeteg haikut a számról, és olyan verseket is, amelyeknek a szavaiban a betűk számai egymást követően kiadják a π számjegyeit. Az ilyen versek segítségével könnyebben meg is jegyezhetjük a számjegyeket, így a mnemotechnikai versek közé is sorolják őket. Ráadásul a legtöbb költemény magáról a π-ről szól! Angol nyelven számos verset, és novellát lehet olvasni, melyet ezzel a technikával írtak, de magyar nyelven is született néhány pi-vers. Ez éppen egy tavalyi alkotás, Pothurszky Géza tollából:

Íme a szám, a híres, nevezetes pi,
melyet tudom már régen kutatnak.
Elismerve Ludolph számsorát
már az itt jegyzett húsz számon.
És tudjuk, vele sok kör kerülete
már az átmérők szorzatai.
Görög … pi betűként: végtelen szám,
a kerületek hosszát e jellel számlálod!
Már bármilyen kerületet tud „lemérni” ezzel,
s … jegye pontosan jó … eredményt számlál majd.
Egyiptomi régi írás, Rhind-papirusza is
már … emleget bizonyos, a körről való
… sekély, de meggyőző tudást.
Pi … értékről tudósokon keresztül
rögzítve, Biblia is ismertet …
Már Kína tudósaik, Cu Csung-cse,
Heng is, s a társaik … tudták értékét számítani.
Indiában is e szám értékeit … kutatták,
kilenc jegye (a sok pi számítás jó,
sőt) … nagyon pontos, kész jegyeik.
… Európában rég’ Novgorod járt élen.
Shanks, … Matsunaga, Sharp,
tudós … elmék érdemeik az új jel
a hiteles pi érték adó száma.
Korunknak „gépe” … számítja a pi értékeit.

A pi-napban az a legjobb, hogy mindenki a maga módján ünnepelheti; valaki pitét süt, mások lefutnak 3,14 km-t, ráveszik magukat, hogy újranézzék a Pi életét… vagy matematikai feladványokkal ütik el az időt. Mivel Einstein születésnapja is erre a napra esik, elővehetjük a jól ismert feladványát, és feltehetjük magunknak a kérdést, hogy ki tart halat?, vagy kitölthetünk egy π-dokut. A lehetőségek száma végtelen, és ezen a napon végre minden irracionális geekség megbocsátható.

Pi-doku
π-doku

Kellemes π-napot mindenkinek!

 

Képek forrása: 2, 3, 4