Könyv
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A nagy budapesti zombiapokalipszis igaz és hiteles története #19

Kitört a zombiapokalipszis, a hatóságok kihirdették a szükségállapotot. Mit lehet ilyenkor csinálni? A Roboraptor szerzőinek novelláiból kiderül!
Korábban a témában:

Máté, október 27. 15:59Két kurva hangos durranás után csak a kakas üres kattogását hallottam. Nem fogtam fel semmit magam körül, csak azt kívántam, bár ne lenne ez a rohadt kattogás. Dani mellém lépett és a vállamra tette a kezét.

– Nyugi.

Leengedtem a jobbomban tartott pisztolyt. A kattogás abbamaradt. Simon, az identitászavaros focidrukker agyveleje beborította szegény Zsuzsit, a golyó a tarkójára tetovált horogkereszt kellős közepén hatolt a fejébe. A hippi Emil nem járt ilyen jól, fordultában gyomorlövést kapott, ami legalább negyedórányi szenvedéssel jár majd, de a jajgatásából ítélve legalább már nem volt betépve. Zsuzsi döbbent arccal, halálra váltan ült a rendőrautó mellett, ölében az ájult Maci fejét fogta. Gyula, a bandavezér maga alá hugyozott az ijedtségtől, főleg, mivel a pisztoly végig rá irányult, miközben kattogtattam. Nála csak egy elektromos fúró volt, esélye sem lett volna ellenem.
Rajtam zsibbadt nyugalom uralkodott, mintha egész végig nem is én cselekedtem volna. Bekapcsolt a robotpilóta, én pedig a saját elmémből, kényelmesen hátradőlve szemléltem, ahogy a testem épp kinyír két embert és gyilkosságot kísérel meg egy harmadik ellen. Dani viszont magamhoz térített. Amikor lehajoltam Simon Kalasnyikovjáért, már remegett a kezem. Öltem. Bassza meg.
Lassan felemeltem a fegyvert és a nyüszítő Gyulára fogtam:
– Húzz innét a picsába. Soha többé ne is lássalak – mondtam, mire ő a fúrót eldobva rohanni kezdett.Október 27. 00:35Sosem voltam még ilyen meglepett. A zombiapoklaipszison meg lehet lepődni, néhány nap alatt hozzá is lehet szokni, azt viszont sosem gondolnád, hogy utána még bármi olyan ér az életben, amin meglepődsz. Pedig az tényleg meglepő, amikor néhány napnyi zombiapokalipszis után először látod egy barátodat. Csakhogy ez a barátod épen és egészségesen lépett le, most viszont zombi. Én pedig egy faszhosszabbító terepjáróban ülök az anyósülésen, körülöttem három tahó heherészik azon, hogy mindjárt el fogjuk ütni azt a zombit, aki nem mellesleg épp ez a haverom.
Az elmúlt néhány órát azzal töltöttük, hogy dízelt szívtunk le a Baross utcán parkoló autókból, hogy elműködjön az egyébként nem túl gazdaságos, de annál böszmébb terepjáró a “főhadiszállásig”. Azt nem mondták meg, hogy ez hol van.
Gyula csak kiadta az ukázt, hogy tessék leszívni minden szart, Simon és a füves srác (mint kiderült, Emil a neve) pedig bólintottak és munkához láttak. Én egészen gyorsan találtam egy dízeles kocsit, ők viszont beálltak egy Suzuki mellé. Aztán tájékoztattam őket, hogy a benzines autókból inkább ne, mert az csak időpazarlás, de nem igazán rakták össze, hogy akkor mégis mit kéne csinálni.
Megláttam a közelben felborult kilences buszt és rámutattam:
– Az dízeles, és napokra elég lesz, ami benne van.

9-es busz

Amikor végeztünk, bepakoltuk a kannákat hátra és beültünk. Simon akart előre ülni, Gyula viszont hátra parancsolta.
– Most inkább Máté üljön ide, hátha van néhány hasonlóan értelmes ötlete – mondta, nekem pedig hízott a májam a dicsérettől.
Az úton végig kérdezgetett a világvége előtti életemről, én pedig olyan alaposan és következetesen hazudtam, mint a vízfolyás. “Igen, volt egy menyasszonyom, aki átváltozott; nem, a szüleim nyírségiek; igen, én pedig vírusokat kutató mikrobiológus voltam korábban.” Nem, nem volt csajom; igen, a szüleim Győr-Moson-Sopronban élnek; nem, piacképes diplomát nem szereztem, csak bölcsészt. Szóval bármit csináltam és mondtam eddig, azzal kivívtam a tiszteletét. Simonon viszont látszott, hogy egyre kevésbé kedvel, mert szép lassan kiesik a törzsfőnök kegyeiből. Ekkor láttuk meg a zombiként kóricáló Danit.
Amikor láttam, hogy Gyula a gázra lép, hogy elüsse a zombit, kissé bepánikoltam. Csak arra volt időm, hogy balra kapjak és félrerántsam a kormányt. Valószínűleg a helyes és humánus döntés, különösen egy barát esetében inkább az lett volna, ha hagytam volna elgázolni. Gyula a fékre lépett, úgy látszott először ideges rám a pár órával ezelőtti megismerkedésünk óta.
– Mégis mi a faszt képzelsz te magadról? – kérdezte az arcomba hajolva.
– Csak támadt egy ötletem – feleltem. Hiába, a pánikhelyzet csodákat hoz ki az emberből. – Befoghatnánk ezt a szerencsétlent. Egyrészt tök egyedül mászkál, a környékről nem valószínű, hogy többen jönnének, másrészt kéne valaki, akin kísérletezhetek.
– Kísérletezhetsz?
– Igen. Szeretném megvizsgálni és elkülöníteni a vírustörzset, amitől bezombulnak az emberek. Akkor ellenszert is kifejleszthetnénk rá, habár ahhoz kicsit fel kéne ráznom magam kémiából. Harmadrészt pedig hasznát vehetnénk a csaták után is. Rengeteg töltényt megspórolhatunk, ha szimplán csak ráengedjük egy ájult csókára.
Láttam Gyula arcán, hogy gondolkodik, majd bólint. Hárman kiszálltunk az autóból – Emil közben bealudt – és szép lassan Dani felé indultunk. Simon a csomagtartóból kötelet vett ki. Ahogy közelítettünk felé, rövid időn belül másodszor lepődtem meg. Dani szemében ugyanis félelmet fedeztem fel. Nem volt zombi.Október 27. 02:16

Főhadiszállás

A főhadiszálláson – pontosabban egy zuglói panellakásban – a vacsora után jártunk és már majdnem mindenki elaludt. Emilnek nem volt nehéz dolga, Simonban viszont kissé túltengett az energia, mivel ma Klárika néni volt az egyetlen zombi, akit kinyírhatott. A szomszéd szobából Dani hörgése hallatszott, valószínű erre az egyenletes zajra szenderedett el Simon is. Gyula szeme is kezdett leragadni, úgyhogy közöltem vele, hogy én bemegyek a zombihoz, amennyire tudom, megvizsgálom, de kelleni fog mindenféle orvosi műszer, fecskendő, amiket holnap be kéne szereznünk. Ő csak bólintott, aztán elfeküdt a nappali kanapéján.
Fogtam egy tálat, telemertem némi maradékkal és bementem a hálóba. Eloldoztam Danit, mire abbahagyta a hörgést és ész nélkül habzsolni kezdett.
– Mi a fene történt veled ember? – kérdeztem.
– Megharaptak, de valami miatt nem változtam át – felelte két falat között.
Láttam rajta, hogy többre most nincs ereje. Nem változott át? Ez mégis mit akar jelenteni? Idő kérdése vagy egyáltalán nem fog átváltozni? A vállán láttam harapásnyomot, úgyhogy rögtön tudtam, hogy nem az a szitu forog fenn, ami a homlokom és a macskakő találkozásakor. Faszom, akkor mégis nekem kell majd kinyírnom. Hagytam, hadd fejezze be a vacsorát és csak utána vázoltam neki a helyzetet.
– Na. A következő lesz. Ha elkezdesz belázasodni, tudni fogom, hogy gáz van. Majd akkor megbeszéljük, hogy mikor tegyelek el láb alól. Most viszont aludj néhány órát, én addig hörgök össze-vissza helyetted. Utána csere. Ha ezek az arcok megtudják, hogy nem is vagy zombi, tuti kinyírnak. Holnap jössz velünk fosztogatni, aztán meglátjuk, hogy tudunk meglépni előlük. Igyekszem rávenni őket, hogy az RS9 környékére menjünk, hátha belefutunk Maciékba. Okés?
Daninak épp csak bólintani volt ereje, rögtön kidőlt. Nekem pedig eszembe jutott, hogy végre olyan helyen vagyok, ahol van áram és töltőre tudom rakni a telefonomat. Arra az esetre, ha a holnapi szökés nem sikerülne túl jól, az egyik kisebb pisztolyt a zoknimba tettem. Zombihörgés indul.Október 27. 16:01A rémült Zsuzsit betettük hátra, Macit mellé fektettük, Dani pedig beült az anyósülésre. Nem elég, hogy kurvára zaklatott vagyok egy kettős gyilkosság után, most még vezethetek is, márpedig azt alapból utálom. Fasza. A gázra léptem és egyenesen Dani lakása felé vettem az irányt, az Urániához. Legalább közel van, még ha kerülgetni is kell a fontosabb csomópontokat a metrók berobbantása miatt.
Az Urániához érve leparkoltam, majd kiszedtük Macit hátulról és fellifteztük az emeletre. Mindenki kidőlt a lakás különböző pontjain és rohadtul senkit nem érdekelt, hogy Dani lakótársa még mindig zombiként kaparja az ajtót. Reggel még épp eszembe jutott eltenni a telefonomat, úgyhogy most elővettem. Internetnek híre-hamva sem volt egész Budapesten, a térerő viszont rapszodikusan vissza-visszatért. Nem volt érdemes hívásra fecsérelni, mint azt az elmúlt napok is tapasztalatai mutatták, mert annyi ideig nem tartott ki, de SMS-t küldeni épp elég volt. Pötyögni kezdtem, pedig mindig is beszélni szerettem jobban.
“Ne aggódjatok miattam, én jól vagyok. Veletek mi a helyzet?” – Alighogy legépeltem és elküldtem az üzenetet édesanyámnak, el is szállt a térerő. Láttam, hogy mindenki piszkosul kimerült, egyedül Zsuzsi volt ébren, aki Maci homlokát cirógatta. Mostanra totál mindegy volt, milyen napszak van, akkor kellett aludni, amikor volt rá időnk és egy biztonságos helyünk. Én viszont még nem tudtam elaludni, kicsit várni akartam, hátha anyu vissza tud írni.

SMS

– Lemegyek a boltba, fosztok némi cukrot, lisztet meg ásványvizet, ha elzárnák a csapokat is. Ezekkel ki lehet húzni egy ideig.
– Oké, én még kicsit itt leszek Maci mellett, megpróbállak ébren megvárni.
Zsebre vágtam a telefonom és egy összegyűrt szatyrot, kézbe vettem a feszítővasat, aztán lementem a lépcsőn. Megnyomtam az ajtónyitó gombot és kitártam a bérház súlyos fa ajtaját. Ahogy felnéztem, Gyula állt előttem pisztollyal a kezében. Hihetetlen, mennyi meglepetés éri az embert egy zombiapokalipszis kezdete után is. Lövés dördült.
Léptek kopogtak az aszfalton, ahogy Gyula futni kezdett. Az ajtó egyenesen a hasamnak csukódott, rá a sebre. Erős fájdalom nyilallt belém, ami sehogy nem múlt, sőt, inkább csak erősödött. Sötétség.
Hörgés. Zombik nyomták meg az ajtót. Enyhül a fájdalom, de teljesen nem múlik el. Érzem, ahogy néha hozzám ér a lábuk, egy-kettő rám is tapos. Bejönnek mellettem és elárasztják az egész házat, legalábbis a földszintet és a belső udvart, már amennyire látom. A zsebemből csörgés hallatszik. SMS hangja. Néhány zombi felém fordul, akkor veszik észre, hogy még életben vagyok. Harapások kezdik marcangolni a húst a lábamon. Szánalmas, hogy egy zombiapokalipszisben kell meghalnom. Ezek lassúak és buták, mégis elkaptak.
Nem bírom már felemelni a pajszert, hogy odacsapjak nekik, inkább a zsebembe túrok. Anyu válaszolt:

“Mi jól vagyunk, zombik nem nagyon vannak Budaörstől nyugatra, az útzár Tatabányáig tart. Győrben nincs semmi, próbálj meg hazajönni! Vigyázz magadra!”

Az utolsóelőtti gondolatom az volt, hogy remélem, a többiek megtalálják a telefonom minél előbb. Az utolsó az, hogy kurva zombik, egy normális aszteroidás világvégében rég találtam volna több száz nőt, aki kúrni akar egyet, mielőtt vége a világnak. Az Uránián állapodott meg a pillantásom, mielőtt meghaltam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.