John le Carré: Éjszakai szolgálat – Új ellenség, régi módszerek

John le Carré nemrégiben (újra)kiadott regénye ismerős lehet a sorozatfüggőknek, ugyanis a megjelenéssel nagyjából azonos időben vette kezdetét az AMC csatorna hatrészes, tévés adaptációja. A készítők a jelenhez igazították a cselekményt, az alapanyagként szolgáló eredeti azonban 1993-ban jelent meg és egészen különleges helyet foglal el a szerző munkásságában. Ugyanis ez az első regénye a sorban, amely már nem a hidegháború idején játszódik és nem a Szovjetunió a főellenség.

Jonathan Pine egykori hírszerző éjszakai portásként dolgozik a svájci Meister Palace hotelban, ahová egy este megérkezik Richard Roper, a milliomos fegyver- és drogkereskedő, akit a hatóságok képtelenek lebuktatni. Pine nem először hallott Roperről, ugyanis néhány hónappal korábban még egy másik hotelben dolgozott, ahol egy nő gyilkosság áldozata lett – mindössze azért, mert információi voltak Roperről. Jonathan úgy dönt, segít a brit kémeknek lebuktatni a férfit, még akkor is, ha a kormányban nem mindenkinek érdeke a fegyverkereskedelem megszüntetése.

John le Carrét okkal tartják a hidegháború krónikásának, hiszen kémregényeit olyan realista attitűddel írja meg, amit ritkán látni. Csakhogy a ’90-es évek elején felbomlott a Szovjetunió, véget ért a hidegháború, ő viszont ennek ellenére nyugodtan folytathatta volna ugyanúgy a karrierjét, valószínűleg meg tudott volna belőle élni továbbra is. Az író viszont úgy döntött, egy korszak lezárul és ideje váltani: a Szovjetunió után is van élet a hírszerzésben. Elkezdett tehát egyrészt a rendszerváltás utáni világ gazdasági szereplőivel foglalkozni (legyen szó akár a szovjet tiszteket tisztára mosó bankárokról, akár véreskezű maffiózókról, akár a terrorizmust támogató pénzemberekről), másrészt pedig a harmadik világ országaiért – vagy éppen azok ellen – folytatott hírszerzés tetszett meg neki (általában Közép- és Dél-Amerika, illetve Afrika ezeknek a színtere).

Az Éjszakai szolgálat egyértelműen az előbbi kategóriába illik, Roper ugyanis fegyver- és drogkereskedő, vagyis gazdasági bűnöző, valójában viszont a regény egy kicsit tartalmaz mindegyik típusból. Egyrészt benne van a harmadik világ egy kis szelete is, Roper ugyanis folyamatosan járja azokat az államokat, amelyekkel kereskedik, márpedig ezek a harmadik világ országai, nem pedig Európa vagy a Szovjetunió államai – még ha nem is nagyon látjuk ezeknek az államoknak a politikai berendezkedését vagy a társadalom helyzetét, csupán a luxust mindenütt. Emellett fel-felsejlik a hidegháború a kémmódszerek tekintetében. A ’90-es évek elején a brit titkosszolgálat hiába kezd el a saját állampolgárai, gazdasági bűnözői ellen dolgozni, ugyanazt látjuk, mint a szovjetek elleni kémkedésnél. Az új típusú ellenség új típusú stratégiát igényelne, a hírszerzés azonban ugyanúgy építi fel Pine kamuprofilját, mintha hagyományos beépülésről lenne szó. Ha gyilkosságot kell elkövetni, hát gyilkosságra kerül sor, ha meg kell veretni emberünket, akkor üssék nyugodtan szarrá. Másrészt a hidegháborús hangulat érződik azon is, hogy a hírszerzés a saját kormánya előtt is titkolózik, attól félnek, hogy a politikusok kvázi alvó ügynökökként az ellenség zsebében vannak – miközben a gazdasági bűnözésnél inkább lobbinak és korrupciónak hívjuk az ilyesmit.

A könyv épp emiatt a fúzió miatt nem működik annyira realistán, mint a szerző korábbi és későbbi regényei, a világ ugyanis még nem kiforrott, le Carré nem tudott még teljesen kiszakadni a hidegháborúból. Mindeközben mégis van benne valamiféle realizmus, a történet eseménysora lényegében bármikor megtörténhetne. Ez abból fakad, hogy az író nagyon jól vezeti a karaktereit. Jonathan nem egy hős, aki csak a kötelességét teszi, Roper nem szimpla gonosz, aki világuralmat akar, a női főszereplő, Roper barátnője, Jed pedig nem sima femme fatale. Mindegyiküknek megvan a maga jól körüljárható motivációja: Roper pénzember, akit a pénz leglább annyira, ha nem jobban érdekel, mint a vele járó hatalom, Jed valóban képes ignorálni Roper jellemét és úgy szeretni, ahogyan képes megcsalni is, anélkül, hogy meggyűlölné, Jonathant pedig hiába hívná a haza, ha nem lenne meggyilkolt nő és bosszú a képletben.

Az Éjszakai szolgálat nem kis vállalás, sőt, talán a legnagyobb John le Carré írói pályája során. Nem elég, hogy újragondolja az egész addigi világot, amiben alkotott, de látszik az is, hogy mindent megtesz, hogy híven képezze le a valóságot. Még ha a végeredmény elsőre nem is lett tökéletes, az jól látszik, hogy ezen az úton haladva kapjuk meg azt a le Carrét, aki annyira érzékeny az aktuális problémákra. Ő nem csupán a hidegháború kémeinek krónikása, hanem a jelenkori világ hírszerzőié is.