Oknyomozó Raptor: A Bosszúállók bűnei

Az első két Vasember visszatérő problematikája, hogy Tony Stark hajlandó-e átengedni találmányát az államnak, vagy megtartja saját felelősségre, illetve hogy megteheti-e mindezt, miközben önkényesen „privatizálja a világbékét”? Az események végül őt igazolják: a konkurens fegyvergyártó, a Hammer Industries elesik az állami megrendelésektől, Tony pedig kitüntetésben részesül, ugyanakkor már a Vasember 2-ben is megjelenik az az alapállítás, amit először talán a Batman: Kezdődik végén mondanak ki a hősök, és ami azóta a Marvel Studios filmjeiben egyre csak eszkalálódik: a nagy erő vonzza a még nagyobbat, és a verseny egyre őrültebb méreteket ölt.

Ennek a fokozódó őrületnek az első állomása az első fázist lezáró, a szuperhősök „összevergődését” elmesélő Bosszúállók – bár az összeállás itt még inkább csak esetleges, még ha Nick Fury remek manipulátornak is bizonyul – ahol a földönkívüli invázió visszaverése a hétköznapi ember számára is visszavonhatatlan bizonyossággal szolgál a hősök létezésére.

Eddig a pontig Vasember, illetve Hadigép volt az egyetlen közismert szuperhős, de a New York-i támadás után (mint ahogy azt látni fogjuk) elkezd exponenciálisan nőni a számuk. Bár a New York-i világmegmentést még érthető módon örömmámorban úszva éli meg a közvélemény (hogy a romok helyén mi épül, azt a Fenegyerek sorozatból tudhatjuk meg), ez az esemény a kiindulópontja azoknak a folyamatoknak, amik a Polgárháborúban tetőznek.

Tony Stark mélyrepülésének, és a fokozódó versenynek a kezdete. Korábban az első két filmjében és a Bosszúállókban is mindenki arról papolt neki, hogy a dolgok ki fognak csúszni a kezéből, de miután mindig sikerült rácáfolnia a kétkedőkre, már semmi sem szabhatott gátat az arroganciájának. A New York-i események után világossá vált, hogy a Föld elég védtelen egy galaxisközi fenyegetéssel szemben, márpedig ha egyszer próbálkoztak, próbálkozni fognak többször is, ha éppen nem Loki, akkor valaki más (mi ugye tudjuk, hogy Thanos). Tony ezért hadsereget épít, amiből Pepper tiszteletére a fináléban inkább tűzijátékot csinál – ez a lépés elsőre teljesen teljesen logikátlannak tűnik, hiszen Thanos bármikor bekopoghat az ajtón, ugyanakkor rávilágit Tony vívódására, aki kezd belefáradni a sok harcba, és inkább a nyugodt hétköznapokra vágyik a legendává válás helyett (a szuperhősfilmekben rendszeresen visszatérő Achilles dilemma).

Ami a hős és az állam viszonyát illeti, ebben a filmben elrabolják az amerikai elnököt, ráadásul pont Rhodey csillagos-sávos páncéljával, ami természetesen alaposan kicsaphatja a biztosítékot a szenátusban, és ugyancsak ront a hősök renoméján – még akkor is, ha a háttérben ugyancsak egy csúnya politikus keverte a lapokat.

A Thor folytatásában változó sikerrel próbáltak meg paródiát csinálni a szuperhősműfajból, de kicsit túltolták a biciklit, azonban ettől eltekintve is ez a Marvel legfölöslegesebb filmje – már amennyiben a koherens univerzumépítés szempontjából vizsgáljuk a dolgokat. A Sötét világ legfontosabb momentuma – túl azon, hogy felsejlik benne egy újabb égkő, amiket Thanos már javában gyűjtöget – hogy az univerzum megmentése közben Thor véletlenül felszántja fél Londont.

Értjük mi, hogy az univerzum szétszakadásának, és egyéb galaktikus problémáknak a megoldása nem egy könnyű vállalás, de ha a Galaxis Őrzői valahogy mégis megoldották dolgot Földi nagyvárosok felégetése nélkül, akkor az Asgard-i istenek is lesznek szívesek más bolygókon lezavarni a naprendszerek közti zúzásokat!

New York után nem csak Vasember serénykedett, hanem természetesen a SHIELD is. Az egész világot ellenőrzés alá vonó „PAJZS” azonban (hasonlóan Amerika Kapitány pajzsához, vagy Vasember páncéljához), sokkal inkább fegyver, ami természetesen ki is csúszik Nick Fury kezei közül, és kész az újabb világégés. Steve Rogers persze átlát a szitán, úgyhogy a SHIELD-en belül szervezkedő HIDRA-t még időben sikerül megfékezni, még ha ehhez le is kell zuhannia három hellicarriernek Washington felett. Számoljátok a nagyvárosokat? Ez a már a harmadik.

Ez az első film, ahol a katasztrófa után felelősségre akarnak vonni valakit, de Fekete Özvegy végül elegánsan elslisszol a szenátusi meghallgatásról azzal a szöveggel, hogy őt és a hozzá hasonló hősöket úgysem tartóztatják le, mivel a kormányoknak is szüksége van rájuk – főleg most, hogy épp felrobbantották a francos pajzsukat. Ez a rész már elég világossá teszi, hogy a hősök felelősségre vonási szándéka mellett nagyon erősek a kormányszervekkel szembeni kétségek is: nem csak a HIDRA cselszövése, hanem Steve is sulykolja ezt a problémát (többször is kifogásolja, hogy egyszerű katonaként, bábuként kezelik, és nem avatják be a küldetések részleteibe – a Kapitány még katonaként is ez „egyén jogát” preferálja).

Tony az égbe röpítette ugyan a páncélokat, és  a SHIELD is befürdött a maga tervével, de semmi gond, mert ezzel nincs vége az ötleteknek! Bár a Vasember 3 végén Tony látszólag elköteleződött Pepper mellett, a nagy erővel (vagy inkább intelligenciával) járó felelősség alól nem tud kibújni. A SHIELD vakvágányra futása után az újra összeálló Bosszúállók veszi át a világrendőrség szerepét, Tony azonban kifinomultabb módját keresi a Föld megmentésének és védelmének – úgyhogy megalkotja Ultront.

Ultron természetesen rögtön alkotója ellen fordul, majd a Bosszúállók otthona után alapos felfordulást okoz Wakandában és Szöulban is (előbbiben egy lebontásra váró toronyházat, utóbbiban a tömegközlekedés legkülönfélébb módjait teszik a földdel egyenlővé), amik persze eltörpülnek a fiktív Sokovia mellett, amit szó szerint kénytelenek az égbe röpíteni, és ott felrobbantani. Ez egy film alatt három újabb város, és akkor még nem beszéltünk a Hangyáról és San Franciscoról, ahol elpusztul egy egész gyerekszoba!! (Az ipari szabotázst nem lehet egyértelműen a szuperhősök számlájára írni, mint ahogy a Vasember elleni terrortámadást sem Kaliforniában.)