Oknyomozó Raptor: Nyelvek szerepe a fikcióban – tlhIngan Hol Dajatlh’a’?

A fikciós történetekben felépített világok elengedhetetlen része a szereplők kultúrájának és kommunikációjának kidolgozása. Az adott civilizáció nyelve és gondolkodásmódja a kultúrának megkerülhetetlen eleme. Amikor a Star Trek sorozat indult 1966-tól, még csak utaltak a klingon nyelv létezésére, azonban az első elhangzó klingon szövegre a Star Trek – A mozifilm (1979) megjelenéséig kellett várni. Nimoy és Bennett nem akarták, hogy a klingon csak értelmetlen halandzsa legyen, ezért Marc Okrand nyelvész közreműködésével létrejött a konstruált nyelv, melyhez már 1985-ben megszületett a szótár, és mára elérhető a klingon online szótár is, és több mint 200 klingon nyelvű kiadvány.

A Tolkien műveit adaptáló filmek nyomán a tünde nyelvek újabb népszerűségi hullámot indítottak el a mesterséges nyelvek iránt. Nem meglepő tehát, hogy a George R. R. Martin regényét feldolgozó Trónok harca sorozat alkotói a Language Creation Society – egy mesterséges nyelvek létrehozásával foglalkozó társaság – segítségét kérték a dothraki és a valyr (angolul Valyrian) nyelvek megalkotásához. Végül a nyelvésznek, David Petersonnak hála ezek a nyelvek fonetikával, grammatikával és szókinccsel rendelkeznek, tehát a valós nyelvek benyomását teszik a nézőre.

Egyre inkább tendenciává vált az utóbbi néhány évtizedben, és nem csak, de főként a sci-fi és a fantasy területén, hogy a kitalált világok, kultúrák mássága a nyelvben is megmutatkozzon. De miért lettek hirtelen ilyen keresettek a mesterséges nyelvek és régebben miért nem érezték szükségesnek őket?

Ha belegondolunk, nem a nyelv létrehozása az egyetlen megoldás a kultúrák közötti különbségek megmutatására. A kommunikációt rengeteg módon át lehet hidalni, megkerülve ezzel, hogy új nyelvet kelljen alkotni a semmiből. Hiszen ez komplexebb feladat, mint hinnénk: Tolkiennek is minimum egy évtized kellett hozzá, hogy megalkossa azt a tucatnyi nyelvet, amelyek A Gyűrűk Urában előfordulnak, pedig a szerző az angolszász nyelvek professzora volt. Nem csoda tehát, hogy az írók sokszor megkerülik a nyelv problémáját.

A legegyszerűbb elkerülő stratégia, ha egyáltalán nem veszünk tudomást a nyelvi különbségekről. Ez gyakran előfordul az időutazós sci-fikben, a jövőbe helyezett történetekben, vagy egyszerűen a fantasy regényekben, hogy említésre sem kerülnek az értési nehézségek, vagy az, hogy milyen nyelven beszélnek a történet szereplői. A népszerű Az éhezők viadala kapcsán nem merül fel az olvasóban sem, milyen nyelven beszélnek Panemben, pedig hogyha más disztópiákra gondolunk, például George Orwell 1984-ére, abban használta az újbeszélt, ezzel is érzékeltetve, hogy a társadalmi változás nyelvi változás is előidézett, és hogy a nyelvben is lenyomatát hagyta a totalitárius rendszer.

Más módszer a nyelvalkotás helyett, hogy esetleg a szerző említi, hogy milyen nyelven szólalnak meg a szereplői, azonban néhány elnevezésen, és mondattöredéken kívül nem fordul elő a történetben a nyelv. Ilyen például a Dűne-könyvek története, melyben nincs külön jelentősége a fremen nyelvnek, bár meg van említve, és találkozhatunk benne fremen szavakkal, mondatokkal. Érdekes áthidaló megoldás, hogy a Narnia krónikái úgy magyarázza, miért értik meg az angolt a különböző világokban a szereplők, hogy az első utazók, akik átkeltek más dimenziókba, angolok voltak.

Az a megoldás is népszerű, amikor a főhős egy idegen nyelvi közösségben kezdetben egyáltalán nem képes a kommunikációra, és ezt valamilyen más módon – például jelnyelv, gesztusok használatával – oldja meg, vagy idővel elsajátítja az adott nyelvet, és erre később már nem is tér ki. Például H. G. Wells klasszikusában, Az időgépben a főhős csak gesztusok útján érteti meg magát a poszthumán fajjal, az eloikkal. *

Más regényekben a főhős valahogy szert tesz a képességre, hogy megértse az idegen lények nyelvét. Ez megoldható fordítógép segítségével, vagy Bábel-hal féle praktikákkal is. De nem is szükséges még ennyire sem túlbonyolítani a problémát, hiszen John Carternek csak egy folyadékot kell meginnia, és máris érti a marsi nyelvet.

Még számos más egyedi példát is lehetne hozni a nyelvi kérdés áthidalására, mint a telepátia, vagy matematikai kódok használata, azonban mégis érdekesebb, hogy miért kezd tendenciává válni, hogy a szerzők saját nyelvet hozzanak létre regényeikhez vagy filmjeikhez, ahelyett hogy az említett stratégiákhoz folyamodnának.

A válasz szerintem abban gyökeredzik, hogy a mai szerzők, alkotók is rájöttek, mennyi mindent lehet kifejezni egy nyelv sajátosságai által. És most nem csak annyiról van szó, hogy a tünde nyelvek dallamosak, kellemes hangzásúak, tehát a tündék a történetben a jóarcok, ezzel szemben az orkok nyelve úgy hangzik, mint a germán trashmetál számok szövegei, tehát ők jóarcoknak távolról sem nevezhetők. A mesterséges nyelvek által sokkal lényegibb információkat is képesek hordozni ennél. Ha fel kellene osztanom őket aszerint, hogy milyen szerepet töltenek be, három főbb csoportot tudnék elhatárolni.

Az első csoport kerülnének az olyan művek nyelvei, mint az említett 1984, benne az újbeszéllel. Az újbeszél olyan nyelvtorzulás, amit egy társadalmi változás idézett elő, és a nyelv maga is traumatizált. Pont ezért is tartozna ebbe a csoportba a Gépnarancs, melyben a orosz szavak által roncsolt nyelvváltozat, már-már a nyelv megerőszakolása a szleng által szintén egy generációs traumát közvetít. A nem olyan rég megjelent Sötét édenben, ahol a történet szerint egy idegen bolygón fejlődő emberi kolónia alakult ki egy űrhajótörés következtében, a legfiatalabb generáció nyelvhasználata már jelentősen deformálódott, a szókincs jelentős része eltűnt, az állandósult szókapcsolatok eredeti jelentései eltörlődtek. A szerző csak a nyelven keresztül képes érzékeltetni, hogy az élet az új bolygón a földi élethez képest mennyire primitívvé vált, és hogy a tudás átadása az írás, olvasás és technikai eszközök hiányában mennyire korlátozott. De gondolhatunk a Felhőatlasz jövőbeli emberi közösségének primitív életmódjára és annak a beszédre tett hatására, vagy a Mad Max elszigetelten élő gyerekközösségére, akik már szinte csak egymással tudják megértetni magukat. Ebben a csoportba olyan művek tartoznának, melyekben a nyelv egy külső változást tükröz, melyen a nyelv beszélői keresztül mentek, és ennek a változásnak a leírásának a szerző által alkotott mesterséges nyelv az elsődleges eszköze.

A második csoportba azokat a műveket sorolnám, melyekben a nyelvek létrehozása a hitelesség megteremtését szolgálja. Ilyen célt szolgáltak Középfölde nyelvei, melyeket Tolkien megalkotott A Gyűrűk Ura történeteihez, de ugyanezért érezték szükségét az alkotók, hogy a Star Trek sorozathoz létrehozzák a klingont, vagy Trónok harcához a dothrakit. Sokszor ilyen esetekben a történetnek nem csupán kelléke, hanem konfliktusforrása, és/vagy a kultúra bemutatásának eszköze lesz. Miért van például szükség az Avatarban a na’vi nyelvre, ha a Pocahontas-történet Disney-feldolgozásában megvoltak nélküle? (Tudom, sarkosított kérdés, de mégis.) Egyrészt mivel erről a csoportról szól a bekezdés, a hitelesség kedvéért. John Smith mégis hogyan társalgott el olyan jól az indiánokkal? Nem reális, viszont ha egy történetnek kifejezett célja, hogy reális legyen, akkor figyelnie kell az ilyesmire. Másrész a na’vi nyelv tanulmányozása által a főhős megismeri a kultúrát is. A nyelvi fordulataiból kiindulva a na’vi egy természetközeli, békés nép, és már az a kevés információ is, amit leszűrhetünk ebből, azt mutatja, hogy a na’vi néppel szemben az ember cseppet sem békés, és magasról tesz a természetre. A nyelvi kontraszt gondolkodásbeli kontrasztot teremt.

Ez a megállapodás át is vezet a harmadik csoportba, amikor a nyelvek a gondolkodásmódbeli különbségekre hívják fel a figyelmet. A na’vi után vegyük példának a dothrakit. A nyelv néhány szótól eltekintve nem szerepelt George R. R. Martin könyvsorozatában, azonban a sorozathoz a készítők szükségesnek érezték, hogy a dothraki hitelesen felépített nyelv legyen. A létrehozásához David Peterson a nyelvet beszélő nép kultúráját vette alapul: harcos, nomád, mondhatni barbár nép nyelveként kell hitelesnek lennie. Azt, hogy egy természeti nép milyen fogalmakat használ nyelvében Peterson a hawaiiból merítette. Ezáltal a dothraki olyan nyelv lett, mely tükrözi a beszélőinek a kultúráját, csakúgy mint a természetes nyelvek.

Ebből a néhány ismertebb példából is az tűnhet ki, hogy nyilvánvalóan amikor létrehoznak egy mesterséges nyelvet, az egyszerre több célt is szolgálhat a történetben, akár az összes fő célt is, amit említettem. Ezek mellett sem elhanyagolható tényező viszont, hogy a rajongók odavannak azért, ha kedvenc regényeik, filmjeik, vagy akár videójátékaik világáról még többet megtudhatnak. Vannak, akik a cosplay, és a rajongói találkozók által érzik úgy, hogy részeseivé válhatnak egy kitalált világnak, mások pedig az által, hogy megtanulják a nyelvet, melyen kedvelt szereplőik beszélnek.

Mivel az alkotók számára egyre világosabb, hogy egy mesterséges nyelv olyan lehetőségeket hordoz magában, mely új szinteket nyithat az elbeszélésben, és ábrázolásban, és az olvasók és nézők is egyre nyitottabbak az ilyen megoldásokra, a jövőben szerintem még sok új mesterséges nyelv születésére számíthatunk.

Képek forrása: 1, 2