Film

X-Men: Apokalipszis – Városok pusztulnak, de ez most nem ciki

Az X-Men: Apokalipszis majdnem lehetne az új Batman Superman ellen, de egy dologgal lepipálja. Spoilermentes kritika.
Korábban a témában:

Valljuk be őszintén, az X-Men: Apokalipszis trailere nem túl izgalmas:

Ennek láttán egy teljesen sablonos történet bontakozik ki előttünk: adott egy szinte korlátlan hatalommal bíró ősgonosz, aki el akarja pusztítani a világot, majd uralni akarja a megmaradt romokat. Persze csak pár ember van, aki felveheti velük a harcot, s hatalmas CGI-várospusztulások után végül a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jók pedig levonnak néhány klisés konklúziót, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak (igen, rád nézek Thor, és rád is Acélember!).

Amikor először láttam az előzetest, elég lesajnáló véleményem volt róla, sőt, lelki szemeim előtt még azt is láttam, hogy az X-Men: Az eljövendő múlt napjai pozitív kritikai és nézői fogadtatása után Bryan Singer megrészegülve önnönmaga nagyszerűségétől, a „nagyobb több, s ezáltal biztosan jobb is”-elvet követve rendez valami végtelenül ostoba filmet, amiben összetrombitál egy csomó ismerős képregényes karaktert, meg egy jól csengő nevű antagonistát, nagyon komolyan veszi magát, meg sötét akar lenni, aztán elintézettnek is véli a dolgot (itt meg rátok nézek, Batman és Superman!).

Hovatovább abban is egészen biztos voltam, hogy nem lesznek váratlan csavarok, „csak” egy szokásos, lityilötyi képregényadaptáció következik, ami nélkülöz majd mindenféle dramaturgiai fordulatot. Ráadásul már csak azért sem lelkendeztem a megtekintés előtt, mert elolvastam néhány amerikai kritikát, amely kifejtette, a film teljesen megalomán, kiszámítható és képregényesen bárgyú.

Ehhez képest az X-Men: Apokalipszis megnézése után olyan történt az újságíróval, amire nem számított!

Az, hogy a legtöbb előzetes jósolgatás bejött, és ennek ellenére roppant könnyed és élvezetes filmet látott, ami nem nélkülözi a drámai pillanatokat sem.

Unom már megint leírni, de ismét tetten érhető, mi az, amiben a Marvel-filmek köröket vernek a Sötét lovag után készült DC-filmekre: mernek szórakoztatni. Nolan ráérzett arra, miként lehet a Denevérember sorsának drámaiságát annyira realizálni, hogy az hiteles legyen, de az Acélember és a Batman Superman ellen viszont már elfelejti ezt, ott már csak komolykodás és sötét tónusok maradnak. Ez pedig vajmi kevés. Mégiscsak brutális erővel rendelkező, már-már mindenható spandexes hősök tesznek városrészeket földdel egyenlővé! Ez lenne a hiteles? Ugyan már!

Nem akarok demagóg lenni, hiszen a Marvel-filmek ugyanezt megteszik, viszont az oldás és kötés eszközével operálnak, a komolyabb pillanatokat mindig megmenti egy tréfás kiszólás, valami kellemes gegelem, esetleg egy popkulturális utalás. Az X-Men: Apokalipszis is ettől működik. Nem felejti azt el, hogy ezek a szereplők tényleg a képregények lapjairól érkeztek. Nem akar annál több lenni, mint ami, vállalja a gyökereit, a zsánert, de nem válik öncélúvá vagy belterjessé sem. De nézzük a többi kritika cáfolatát:

Megalománia

A trailerben is látható, valóban épületek, városok dőlnek romba, ami végülis érthető, hiszen ez a film alcíme:

Apokalipszis

Nem mondom, hogy ez felmenti az alól, hogy mindenféle felelősség nélkül pusztulnak emberek, de egy apokaliptikus film esetében elnéző a néző.

Kiszámíthatóság

Egy film nem olyan, mint egy parlamenti választás, amelyen csak a végeredmény érdekes. Az odáig megtett út is mindig fontos, hiszen tartogathat számos fordulatot, az pedig azért akad. Még ha nagyjából sejtjük is, hogyan ér véget az X-Men: Apokalipszis.

Béna főgonosz

Apokalipszis (akinek a nevét így egyszer sem használják) egy fokkal árnyaltabb karakter, mint a már fentebb említett filmek pocsék antagonistái, Malekith és Zod, mert tettei hátterében voltaképp a hatalomvágy húzódik, és aki azért tesz gonosz dolgokat, mert nincs meg benne a fék, ami gátolni tudná cselekedeteit. Apokalipszis igazából egy szemétkedő házmester, aki történetesen szupereővel bír, s ez teszi végtelenül emberivé, még ha nehéz is rá úgy tekinteni a kék feje és béna szerkója miatt.

FOX

Képregényesen bárgyú

Annyiban igen, hogy a filmidő nagyjából feléig eredetsztorikat kapunk. Megismerjük, mitől szabadul ránk az Apokalipszis, megtudjuk Magneto hová tűnt a legutóbbi rész óta (ami a jelenlegi epizódhoz képest 10 évvel korábban történt) és bemutatják az újoncokat (Vihar, Psziché, Angyal, Árnyék, Küklopsz, Jean Grey) és természetesen Higanyszál ezúttal is tartogat kellemes perceket. Viszont ezek a szálak az egyiptomi mitikus időket leszámítva mind jól néznek ki, és csak néhány olyan pillanat akad, ami majdnem cikivé teszi a látottakat.

Ami még mindig nagyon jó

Az X-Men képregények és filmek mindig a marginalizált, előítéletekkel sújtott emberekről szóltak, és annak ellenére, hogy talán ez a legkönnyedebb X-Men film, sokat törődik azzal is, felhívja erre ismét a figyelmet. Ráadásul ezúttal nem Xavier vagy Magneto hirdeti ezt, hanem Raven.

Az elsők sok kritikát kapott arra nézve, hogy prequelként nem eléggé konzekvens a korábbi filmek történetéhez, viszont azokat az apróbb csorbákat Az eljövendő múlt napjai igyekezett kiköszörülni (egy-két kivétellel sikerült is), és most az Apokalipszissel, végre már tényleg van X-Men, akik összeállnak csapattá, és vélhetően még klassz kis kalandjaik lesznek. Jöhetnek. És nyugodt szívvel bízom megint Singerre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.