HIRDETÉS

HIRDETÉS

Magazin

Oknyomozó Raptor: Ne játssz Supermant, ha nem akarsz meghalni!

Több mint 50 éve ezen a napon hunyt el George Reeves. Egyesek szerint őt is utolérte a híres hollywoodi Superman-átok.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

George Reeves játszotta Superman (illetve Clark Kent) szerepét az 1951-es Superman and the Mole-Men című filmben, és 1952-től ugyanebben a szerepben tűnt fel az Adventures of Superman sorozatban. A színész éppen azt tervezte, hogy nemsokára összeköti életét menyasszonyával Leonore Lemmonnal, amikor június 16-án váratlanul holtan találták saját hálószobájában, mellette saját pisztolya feküdt. Az aktáját azzal zárták le, hogy Reeves öngyilkosságot követett el, mivel gyilkosságra semmilyen körülmény nem utalt, és menyasszonya is úgy nyilatkozott róla, hogy depressziós volt a karrierje szerencsétlen alakulása miatt, öngyilkosságát szinte előre lehetett sejteni.

George Reeves
George Reeves Supermanként

A színész anyja azonban – és a rajongók sem – nyugodtak bele az öngyilkosság tényébe, mert Reeves ujjlenyomatait nem találták meg a gyilkos fegyveren.
Ezen kívül sok ismerőse és barátja nyilatkozott úgy róla, hogy ők nem láttak okot az öngyilkosságára, hiszen nem is volt olyan típus, másrészt emlékeik szerint nem mutatta depresszió jeleit a halálát megelőző időszakban. Akik a gyilkosságban hisznek, két fő gyanúsítottat tartanak számon: Reeves menyasszonyát, akivel kapcsolatban semmilyen konkrét indítékot nem tudtak felmutatni.  A másik Eddie Mannixet, akinek a felesége félrelépett a Supermant alakító színésszel.  Arról az Eddie Mannixről van szó, akinek az életének egy fiktív epizódját mutatták be az Coen testvérek új filmjükben. Bár nem akarnék érvelni sem az öngyilkosság ellen, sem mellette, de ha Eddie Mannix az életben kicsit is hasonlított az Ave Cézár! főhősére, akkor számomra nem lehetetlen, hogy még kriptonit is tudott volna szerezni valahonnan.

Hail Caesar!
Josh Brolin Eddie Mannix szerepében az Ave Cézár!-ban

George Reeves halála után a teóriák nyomán alakult ki a babona a Superman-átokról: Reeves volt az első, de nem az utolsó, akinek köze volt valamelyik Superman-filmhez, és váratlanul vagy furcsa körülmények között meghalt. Sokan még az egyes színészek karrierjének bukása mögött is a Superman-átok hatását sejtik. Az átok további áldozatai közül a legismertebb Christopher Reeve esete: az 1978-as Superman film és annak folytatásai után úgy érezte, hogy túlságosan beskatulyázták Superman-, és egyéb kihívást nem jelentő akcióhős-szerepekre. Ezután többek között olyan filmek főszerepeit is visszautasította, mint a Garp szerint a világ, A smaragd románca, a Halálos fegyver, a Végzetes vonzerő, vagy a Micsoda nő, pedig nem egy színész alapozta meg ezekkel a filmekkel a későbbi karrierjét. Az 1985-ös Anna Karenina főszerepét viszont elfogadta, és a film forgatása alatt lovagolni is megtanult, mely annyira megtetszett neki, hogy később sem hagyta abba, és már versenyszerűen kezdte űzni. Azonban 1995-ben egy lóversenyen leesett a lováról, és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy nyaktól lefelé lebénult. Bár a baleset után is teljes életet próbált élni, és jól viselte a következményeit, fokozatosan romló egészségi állapota 2004-ben a halálához vezetett.

HIRDETÉS

Christopher Reeve Superman szerepében
Christopher Reeve Superman szerepében

Az átok viszont nem csak a főszereplőkre sújt leAz átkot gyakran kiterjesztik a színészek családjára is, akikkel szerencsétlenség esett meg, vagy olyan színészekre, akik mellékszereplőként tűntek fel Superman-filmekben. A legtöbb színész viszont  nem hisz a Superman-átok létezésében, és visszatetszőnek tartja ennek a teóriának a terjesztését. Margot Kidder, aki Lois Lane szerepét játszotta el Reeve oldalán, elutasítja az átok létezését, habár ő is rajta van az átkozottak listáján, mivel bipoláris zavart diagnosztizáltak nála. Egy 2002-es interjúban azt mondta el, nem érti, hogy az emberek miért nem a Superman-filmekben szereplő színészekkel megesett szerencsés esetekről emlékeznek meg inkább. De ezen a véleményen van a legújabb Superman-színész, Henry Cavill is, aki nem hisz az átokban, és csak véletlen balszerencsének tartja az egyes eseteket.

superman78
Margot Kidder Reeves oldalán

Erre egyszerűen az a magyarázat, hogy az emberek általában hajlamosabbak a sorscsapásokra és halálesetekre fókuszálni, a szerencsés gyógyulásra, vagy a tragédiák elkerülésére kevésbé. Ezért lehet, hogy nem a Superman-filmeket tartják egyedül elátkozottnak.

A Terminátor-filmekben John Connor szerepében feltűnő színészek sem a legszerencsésebbek: Edward Furlongnak és Nick Stahlnak is egyaránt meggyűlt a gondja a rendőrséggel, az alkohollal és drogokkal, és a karrierjük sincs éppen felívelőben.

Hiába futsz!
Hiába futsz!

Christian Bale egyelőre megúszta annyival, hogy vírusként terjedt el az a videó a neten, amikor a forgatás alatt Bale teljesen kikel magából és perceken át üvöltözik egy háttérmunkással.

Egy kopogó szellemet azért már egész biztos komolyan vesz mindenki

A Poltergeist-átok a trilógiában szereplő színészeket üldözi: Dominique Dunne, aki Dana-t játszotta nem sokkal az első film megjelenése után 1982-ben gyilkosság áldozata lett: féltékeny barátja végzett vele. Ezután Julian Beck, (aki az ijesztő öregembert játszotta,) halt meg 1985-ben gyomorrákban. Őt követte a bennszülött amerikai színész, Will Sampson, aki hosszas betegeskedés után túlesett a szív- és tüdőátültetésén, posztoperatív veseelégtelenségben halt meg, 1987-ben. 1988-ban Heather O’Rourke, aki gyerekszínészként tűnt fel az első két filmben, még 12 éves korában meghalt egy emésztőrendszeri betegségben, amit az orvosok félrediagnosztizáltak.
Atuk: a szerep amibe eddig hatan haltak beleSzámomra a leghátborzongatóbb mégis az elátkozott szerepnek kikiáltott Atuk esete. Mordecai Richler regényének adaptációját végül nem is vitték sosem filmre. A forgatókönyvet megmutatták John Belushinak, akinek tetszett is, azonban a forgatáshoz már nem tudtak hozzákezdeni, mert Belushi hamarosan meghalt drogtúladagolásban 1982-ben. Atuk szerepét így Sam Kinison játszotta volna el, azonban a forgatás csúszott, mert a színész javasolt néhány változtatás a forgatókönyvön.

John Belushi 1975-ben
John Belushi 1975-ben

Amíg folytak a munkálatok, Kinison autóbalesetet szenvedett és meghalt. Ezután John Candynek szánták a szerepet, aki viszont szívrohamot kapott, mielőtt elkezdhették volna a forgatást. Mintha ez nem lenne így is elég, hogy egy szerepre azt mondják, elátkozott: Michael O’Donoghue, az író, aki Belushit és Kinisont ajánlotta a szerepre, szintén meghalt agyvérzésben, 54 évesen, 1994-ben. Állítólag később Chris Farley kapta volna meg szerepet, aki megmutatta Phil Hartmannak a forgatókönyvet, és ő azt ajánlotta neki, hogy fogadja el a szerepet. Farley 1997-ben halt meg drog túladagolásban, éppen 33 évesen, mint Belushi, akit a példaképének tekintett. Phil Hartmant pedig a felesége drogok hatása alatt lelőtte 1998-ban. Ezek után ha Atuk történetéből mégis készülne film, lehet, hogy nem is merném megnézni.

Még sok más átokról is szólnak városi legendák Hollywoodban, mindenesetre nem életbiztosítás ott színésznek lenni. A biztonság kedvéért a legjobb ha az ember hollywoodi színész, kerülje a drogokat, az autókat, ha teheti ne forgasson állatokkal, gyerekekkel, és főként Billy Bob Thorntonnel.

Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5