The Tick: 1. évad Pilot – Pont olyan szuperhőssorozat, amilyenre szükség van

A The Tick (avagy a magyar keresztségben A Kullancs) egy borzasztóan szatirikus képregényhős, aki görbetükröt tart a Marvel és a DC szuperhőseinek. Van benne rengeteg elhivatottság, mint Batmanben, patriotuzmus, mint Amerika Kapitányban, erő, mint Thorban és filantrópia, mint Flashben.

Tick egyvalamiben ergya: csak akkor fedezi fel a veszélyt, ha az arcába sétál, de ez végül is annyira nem nagy para, hiszen ellenfelei, a szupergonoszok sem százasok. Elég csak Chairface Chippendale-re gondolni (neki tényleg egy szék van az arca helyén), aki egy ízben a Holdra akarta felírni a saját nevét, s ez félig sikerült is neki; vagy Dínó Norbertre, aki tényleg dínóvá tud változni, ha akar. Jöhetnek azonban mutáns űrlények, zombi patkányok, Tick minden csávából győztesen kerül ki, hiszen megállíthatatlan, sérthetetlen és lágyszívű. A képregény azonban nem ezért volt remek, hanem azért, mert rengeteg kikacsintás, popkulturális utalás, szuperhős-köntös kifordítás szegélyezte.

Ben Edlund 1986-ban kreálta Tick és örökös side-kickje, Arthur (a Moly) karakterét, a népszerűsége viszont pikk-pakk akkora lett, hogy 1994 és 1996 között három évadot is megélt a kalandjai alapján készült animációs film. 2001-ben aztán a Fox ismét előszedte a karaktert, igaz, akkor már nem gyerekcsatornáján, és élőszereplősítette Ticket. Akkor mérsékelt érdeklődés mellett kilenc darab 22 perces epizódot élt meg a széria.

Ebben az évtizedben az Amazon vélte benne felfedezni a fantáziát és készített is egy pilotot (bár furcsa, hogy nagyjából a legnagyobb titokban), amelynek maga az alkotó Ben Edlund is a producere, valamint az a Patrick Warburton, aki az előző széria főszereplője volt. A direktori pozícióba az a Wally Pfister került, aki Christopher Nolan filmjeinek fényképezése után (Sötét Lovag-trilógia, Eredet) átült a rendezői székbe (és megcsinálta a bűnrossz Transzcendenst).

Az új széria a 2001-es sorozat újragondolása, de ez már nem igazán szitkom, hanem egy sokkal darkosabb megközelítése a témának, kicsit olyan szellemben, ahogy a Kick-Ass is teszi. Viccesnek vicces, de azért ott van benne az explicit erőszak, és a tetteknek következménye van. Például emberek halnak meg, ha valami felrobban.

A cselekmény egy olyan világban játszódik, ahol teljesen megszokott, hogy léteznek szuperhősök, sőt, az első álarcos igazságosztó megjelenése konkrétan a tunguszkai meteor becsapódásától datálható. A maskarás önbíráskodók jól végzik a dolgukat, de egy napon Arthur, az egyébként szuperhétköznapi, szuperátlagos, szupererő nélküli könyvelő rádöbben, városát bizony egy ismert főgonosz uralja a háttérben, csak ezt senki nem veszi észre, mert halottnak hiszik. Egyik éjjel, amikor épp kémkedik egy furcsa fegyverszállítmány után, a vakszerencse összehozza a kék spandexes, nagydarab, hiperzizi Tickkel, aki aztán nem száll le róla, mert szerinte a végzet egymásnak teremtette őket.

Az alig félórás epizódban szépen kibontakozik, Arthurnak mi köze van a szupergonoszhoz és milyen sötét, szomorú titkokat rejt a múltja, ezt a vívódást pedig jól ellenpontozza Tick szerethető hebrencssége. A kedvcsináló rész emiatt kellően ambivalens is lett, sőt, a főcímnek valójában Arthur nevét kéne viselnie, hiszen az epizód abszolút főszereplője ő. Emiatt egyben kérdés is, hogy mondjuk hosszú távon, ha a pilotot tényleg egy egész évad követni, Arthur személye tudja-e vinni a hátán a szériát, mert egyelőre úgy tűnik, az ő történetére futtatnák ki a szezont.

Mindenesetre megnéznék még belőle pár részt, hiszen a The Tick a Netflix – The CW tengelyen pont középen helyezkedik el, hiszen sötét, erőszakos és realisztikus (már ha elfogadjuk, hogy vannak The Terror fedőnevet viselő rozmárfejű karikírozott főgonoszok, akik csak szívatják a gyerekeket azzal, hogy aprópénzt varázsolnak elő a fülük mögül), mint a Daredevil, viszont sokkal önreflexívebb és szatirikusabb, mint például a The Flash.

Én azért adnék neki egy esélyt.