A legendás, mitikus, bizonyítékokkal alá nem támasztott lények létezését vizsgáló tudományágnak, a kriptozoológiának, meglepően sok művelője van szerte a világon. Itt persze nem kutatócsoportba tömörült öreg professzorokra, sokkal inkább amatőr, jó esetben szkeptikus kalandvágyó bloggerekre kell gondolni, akik amellett, hogy mindent elolvasnak az adott lényt érintően, nem ritkán akár még terepre is mennek, hogy bizonyosságot szerezzenek: a legendás állatok tényleg csak legendák. Vagy nem?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
E cikk nem hivatott leleplezni a világ nagy rejtélyeit, pusztán egybegyűjt néhány legérdekesebbnek vélt mítoszt egy-egy kriptozoológiai lény kapcsán.
Begombázott koldusfarkasok
A teliholdkor vérfarkassá/farkasemberré változó ember rémképe csaknem egyidős az írásbeliség megjelenésével. Ezüsttel (a lőfegyverek megjelenésétől ezüstgolyóval) lehet őket kicsinálni ha épp átalakultak, amúgy többnyire elég ártalmatlan teremtmények. Mármint emberi alakjukban. Egyébként jobb őket elkerülni.
Farkasemberrel először a görög mitológiában találkozhatunk. Egy Lükaón nevű király, aki megorrolt az istenekre, emberi húst szolgált fel egy lakomán, ezért az istenek farkassá változtatták, hogy éhezze az emberi húst. Caius Plinius Secundus római író és Hérodotosz valóságos lényekként írják le őket a Fekete-tenger közelében.
HIRDETÉS
A kereszténység megjelenésével egyidőben szaporodtak el a pogányüldözések is Magyarországon. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy aki nem vette fel az új vallást és tovább nyomta a saját természeti vallását azt boszorkánynak, kuruzslónak bélyegezték. Ide tartozhattak azok a farkasbőrben üvöltöző pogány papok akik esetenként sajnos emberáldozattól vérmocskosan, kőkeményen begombázva ranadlíroztak az közeli erdőkben. Innentől azért már nem volt olyan nehéz rájuk sütni, hogy ők bizony farkasemberek.
A középkortól Európaszerte, Magyarországon a 17. századtól a boszorkányperekkel egyidőben jelennek meg farkasemberperek. Hazánkban a farkasembereket farkaskoldusnak nevezték és olyan juhászokat vádoltak az átalakulással akikhez gyilkosság, lopás vagy erőszaktevés volt fűzhető. Ilyenkor volt, hogy a juhászok azzal védekeztek, hogy nem emlékeznek tetteikre mivel a bűntettet farkas képében követték el.
A jeti egy kedves tehénféle
A Himaláján élő, nagy, fehér, szőrös majomeber legendája közel annyira ismert mint a farkasemberé. Azzal a különbséggel, hogy ez a hiedelem mindössze az 1800-as évek végétől jelent meg a nyugati civilizációban. A Himalájánál és környékén élő bennszülöttek számára már több száz éves a mítosz a lényről, aki két lábon járva szeli a végtelen hegycsúcsokat, különösen erős, akár három méteresre is nőhet. Az alábbi kép tűnt eddig a leghitelesebbnek a jetiről. Címe: jeti a Himaláján.
A századfordulótól kezdve elsősorban különböző expedíciók résztvevői (a Journal of the Asiatic society of Bengal-tól a National Geographic Society-ig) számoltak be közel ugyanolyan „bizonyító erejű” elbeszélésekkel, ritkább esetben fotókkal arról, hogy látni vélték a lényt. Jellemző, hogy a legtöbb észlelés 15.000 méteres magasság felett történt, és persze úgy, hogy az adott expedíció tagjai mind-mind hallhattak már korábban a himalájai havas emberről. Mivel a világ számos más pontján is akadnak a jetihez hasonló emberszabású lényekről szóló legendák, elég biztosak lehetünk benne, hogy az adott környéken kell létezzen valami termetileg is hasonló élő állatnak. A Nagylábú hazájában él például az akár két méteresre is megnövő fekete medve, Borneó környékén, ahol szintén láttak már hasonló élőlényt, él az orángután. Ami mondjuk azért különösen érdekes, mert az orangután egyik közvetlen elődje a gigantopithecus ami kora (pleisztocén időszak) legnagyobb emberszabásúja volt.
A mendemondák mellett van viszont egy igenis racionális magyarázat is a jeti vélt létezésére, méghozzá az, hogy amit az elmúlt száz évben az expedíciók során a kutatók, fotósok, újságírók látni véltek nem más, mint a takin névre hallgató párosujjú patás növényevő. A takin meglehetősen nagyra tud nőni, akár 2,2 méter hosszúra is. Mivel ezek az állatok növényevők, megesik, hogy két lábra ágaskodva zabálják a magasabban lévő fák leveleit.
Ebben a formában a takin ködös, hideg időben, oxigénhiány mellett (igaz ugyan, hogy ezek az állatok csak 4-5 ezer méteres magasságig jutnak el) megtévesztők lehetnek és az egyszeri turista simán rájuk süti: ott jön a jeti…
Rejtélyes nagymacskák
A világ nagymacskaféléiből három Afrikában lakik. A párduc, a leopárd és az oroszlán. Sok mendemonda származik hát különböző hibridekről, melyek – lévén, hogy egy helyen laknak – mindenféle bizonyítatlanság mellett akár a valóságban is létezhettek/létezhetnek.
Mngwa
1938-ban a Discovery magazin beszámol egy mngwa nevű, szamárnál is nagyobb lényről mely mellékesen már néhány száz éve sanyargatja az afrikai településeket. Nemcsak mérete miatt igen veszélyes hanem színe miatt is, többnyire éjszaka bukkan fel, sötét bundáját pedig leopárdéhoz hasonló minták lepik el, felépítését tekintve azonban mégis inkább egy oroszlánra emlékeztet.
Egy 1922-es minősített esetről részletesen számol be William Hickens rendőrfőnök, aki kollégája holtestén és környékén szürke szőrszálakat talált. Pár nap múlva két férfi jelent meg a rendőrségen mondván, hogy a halott kollégát egy nunda nevű lény kaphatta el. 1954-ben Patrick Bowen ered a lény nyomába és megállapítja: valószínűleg egy nandi medve, ami – figyelem! – egy másik mondabeli lény.
Marozi oroszlán
A marozi oroszlán létezése már egy fokkal hihetőbb mesének tűnik, és léte megint csak annak a kérdése, hogy a természetben előforduló fiú és lány leopárdok és oroszlánok megtetszettek egymásnak és családalapításra adták a fejüket. Néhányan Etiópiában, Ugandában, Ruandában és az Aberdade hegységben is látni vélték, ami csak azt bizonyítja, hogy ezek a jószágok igen messzire is el tudnak kóborolni. Semmi többet. Beszédesek viszont az alábbi képek, melyek állítólag mazorikat ábrázolnak. A mngwa-ról még csak képek sem kerültek elő.
Liger
A fenti állatok létezésére bizonyíték lehet egy, a valóságban nagyon is létező nagymacska-hibrid a: liger. Ebben a táblázatban benne van, hogy milyen lényeket kapunk ha elkezdjük keresztezni a különböző egyedeket. (Nagyon jó móka beírogatni a keresőbe a különböző hibrideket!)
Itt pedig egy cuki kép a fentebb emlegetett ligerről:
Féreg dolog afrikai zombinak lenni
Az untuli-féreg vagy lárva, egy olyan megtévesztő mitikus lény, melynek a valóságban nagyon is vannak rokonai. Az untuli-féreg a voodoo zombi-hiedelemvilágának egyik központi eleme. A zombi egy varázslópap által életre hívott öntudattal nem rendelkező emberi lény, melynek funkciója a hiedelem szerint kimerül annyiban, hogy az illetőt bármire rá lehet venni, irányíthatóvá válik egészen addig, míg a varázsló fel nem oldja ezt. Ezt hívjuk voodoo-zombinak.
A voodooban a zombi egy kicsit mást jelent, mint a mai modern értelmezésben, ahol kifejezetten a feltámadt halottakat vagy vírusfertőzés útján átalakuló embert nevezzük zombinak. A voodoo vallás Afrikából ered, ahol már szintén „idéztek” meg zombikat a helyi ősközösségek hasonló céllal, mint a Haitin élő voodoo-hívek. Lényegi különbség van viszont a haiti és afrikai voodoo zombijai között. Míg a Haiti szigetvilágban a zombi idézés mágia útján zajlik (értsd: révületbe esik az alany, nem kevésszer valamilyen kábítószer hatása alá kerül) az afrikai zombi máshogy „készül”.
Az adott törzsekben a legsúlyosabb bűnt elkövető egyént „feltámadásra” ítélték a szokásjog szerint. Ez általában a közösség ellen elkövetett bűn volt, árulás vagy gyilkosság. A legenda szerint a szertartást végző pap mindenek előtt imát intézett a feltámadás démonához, Untulii Bairhoz, akitől segítséget kért, hogy a bűnös lelket, ha már egyszer bűnt követett el, a szertartás után „jóra” tudja használni az adott közösség. Ezután az elítéltet leitatták, megetettek vele nem kevés hallucinogént és egy szűk gödörbe temették néhány napra fekvő pozícióban, amiben alig bírt mozogni az illető. A levegőellátást biztosítandó, egy kis lyukat hagytak a kövekkel letakart verem tetején. Ám a szellőzőnyílás nem csupán levegőzésre szolgált, a varázsló ezen a résen dobált be 30-40 untuli férget, ami a fürkész darázs egyik távoli rokona. A fürkész darázs lárvája képes megtelepedni a keresztespókon úgy, hogy lényegében a testet ellátó funkciókon kívül irányítani tudja a nyolclábút. Az untuli-féreg hasonlóan működik kisebb élőlényeknél. Embereknél viszont a lárva kis területen véglegesen roncsolja a szöveteket. Tehát amikor néhány nap múlva előásták az elítéltet és még nem halt meg, vélhetően olyan „ramaty” állapotba kerül, a 40 fokos melegben saját vizeletében, ürülékében aszalódástól, sűrűn átélt hallucinációktól és testének szövetroncsolódásától, hogy teljesen elveszíti az öntudatát. Az persze kérdés, hogy így miként válhat bármilyen közösség hasznos tagjává.
Az untuli-féreg létezésére viszont semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem találtak még a kutatók.
