Film

Szerkesztőségi Ömlengés – Bunkónak lenni nem csak állapot, de szórakoztató is

Ha a postán, vagy a közértben azt látjuk, vagy halljuk, hogy egy delikvens sajátos szóvirágok közepette elküldi a pénztárost melegebb éghajlatra, megállapítjuk magunkban, hogy egy oltári nagy bunkó, miközben a TV Sorozatokban és filmekben odáig vagyunk értük, talán azért mert kimondják azt, amit mi nem merünk. Manapság már nehéz olyan taplót találni, Eric Cartman, Doctor House és a többiek után, aki egyszerre szórakoztató és eredeti. Az elmúlt másfél/két évtizedben azonban bőven akadtak olyanok, akiket ha meglátunk, vagy hallunk, szerkesztőségünk tagjainak a szíve nagyobbat ver. Most összeszedtük, hogy kik a mi személyes kedvenceink.

Randall  Graves – Shop-Stop 1-2, Jay és Néma Bob visszavág

Hogy miért szerettem meg Randall Graves-t? Mert Randall minden amit mi átlagemberek legbelül képviselünk, gondolunk, érzünk de soha nem merjük kimondani. Randall eljutott a nihilizmus azon szintjére, ahonnan lenézve már tényleg semminek nincs értelme. Ez valahol megrázóan “buddhisztikus”. Randall pontosan látja nemcsak a saját maga hanem mások helyét is a világban. És akármekkora tapló, olyan még nem volt, hogy éleslátása ne lett volna megalapozott. Dante tulajdonképpen ezt nyögi: tudja, hogy Randallnak általában igaza van. És az igazság elég fájdalmas tud lenni. Például, hogy “egy visszatérés létezik, és az nem a királyé, hanem a jedié.” – Zsótér Indi Dániel

Phil Connors – Idétlen időkig
A befordult időjós, Phil prototipikus tahó, akinek minden fáj, ami a másnak örömet okoz. A szarkasztikus beszólásai, az idegesítő kérdései eltávolítják az emberektől, és még ha közel is próbál kerülni valakihez, a lekezelő stílusa miatt borítékolva van számára a kudarc. Gyakorlatilag ez a film egyik fő tárgya is. Egyébként is milyen szintű arrogancia kell ahhoz, hogy valaki azzal töltse az örökkévalóságot, hogy megtanul az ágyon ülve kártyalapokat dobálni egy kalapba? Azért is nagy kedvencem a karakter, mert Bill Murray mindig tökéletesen alakítja az öntelt tahót, legyen az Peter Venkman (Szellemirtók), Herman Blume (Okostojás), Don Johnston (Hervadó virágok), vagy Garfield, és ebben a filmben igazán minden oldalát megmutathatja, mert szinte végtelenített szituációkban játssza újra és újra el ugyanazt a bunkóságot. – Koós Anna

Al Bundy – Egy rém rendes család

Sokat gondolkoztam azon, hogy kedvenc bunkóim közül ki legyen a végső befutó: az arrogánsan zseniális House (vagy Holmes), esetleg a törtető Ari Gold? Alapvetően mindig is az intelligens szemétládák izgattak, mégis Al Bundy a maga egyszerűségével, hímsovinizmusával az egyik legnagyobb kedvencem. Részben azért, mert ő volt az első a taplók hosszú sorában, akikkel filmes pályafutásom során találkoztam és mindemellett szórakoztatónak és szeretetre méltónak tartottam és tartom mind a mai napig. Legfőképp azért, mert tökéletesen testesíti meg az átlag kisembert, annak minden gyarlóságával, zsörtölődésével és nagyravágyásával együtt. Aki megvívja a mindennapi szélmalomharcot a karrierrel, a bürokráciával, vagy éppen a családdal szemben és rendre el is bukik, mégis talpra áll és kezdi előröl az egészet. – Pavlics Tamás

Han Solo, Malcolm Reynolds, Jack Sparrow – Star Wars, Firefly, Serenity, A Karib-tenger kalózaiRoboraptoros pályafutásom egyik nehéz lépcsőfoka elé állít a jelenlegi válogatás. Rá kellett jöjjek ugyanis, hogy nehéz számomra csettintésre karakterekre úgy gondolni, mint “bunkó” vagy “kedves” vagy egyéb típusú, pláne, hogy az általam kedvelteknek – ahogy nyilván a való életben is – elnézem surmóbb, taplóbb, pofátlanabb vagy szemétkedőbb mozdulataikat. A cikk készülte közben beleolvasva némiképp a fejemhez csaptam, hogy Randall vagy Al Bundy miért nem ugrott be egyből, még ha nem is ők állnak hozzám a legközelebb az kategóriához tartozók közül. Viszont valahogy az obszcén, unintelligens, vulgáris, profán, paraszti, bántó taplóság távol áll tőlem alkatilag. Tehát a popkult hősök közül megjelölnék három igencsak rokon kapitányt, Han Solo-t, Malcolm Reynolds-ot és Jack Sparrow-t. Mindhármukra jellemző, hogy kizárólak önös célokból és anyagi haszonért állnak egyáltalán szóba a főszereplőkkel, akiknek a froclizásával, epés megjegyzésekkel és szemforgatással töltik a játékidő tetemes részét. Később válnak csak maguk is pozitív hősökké, amikor kiderül, hogy szívük alapvetően ha nem is vajból, de aranyból van, és igyekeznek úgy intézni dolgaikat, hogy ne csak pénzt, dicsőséget és nőket kaparintsanak meg (ha egyáltalán bármit sikerül ezek közül), hanem mindezt a helyes ügyért tegyék. Így még a magamfajta rendes gyerekek is pártolhatják bűntudat nélkül az ilyesmi csibész alakokat. – Konkol Máté

Al Swearengen – Deadwood

A vadnyugati strici meglepő módon az intelligens tahók közé tartozik, amit nem is gondolnánk első blikkre a beszédmodora alapján. Az a fajta ember, aki bárkit kioszt a lehető legalpáribb stílusban és csak úgy süt az arcáról az arrogáns mizantrópia. Csakhogy tisztában van minden egyes szavának a következményével. Teljesen mindegy, hogy épp szarvakat akar-e letörni vagy motiválni, Deadwood törvényenkívüli városának polgárai mindenképpen azt fogják tenni, amit Swearengen akar. Épp az elviselhetetlen stílusa és a kendőzetlen őszinteségének kombinációja az, ami a szemétdomb kőkemény kiskakasává teszi. Az igazán meglepő Swearengen karakterében, hogy tökéletesen tudja azt is, mikor kell háttérbe szorítania a tahóságot a város érdekében. És hogy mitől ő a leglazább a listán? Meglenne az intelligenciája ahhoz, hogy tízsoros káromkodásokat improvizáljon, de legtöbbször mégsem teszi. Minek, ha egy laza “fuck” a megfelelő mimikával kombinálva képes arra, hogy ugyanolyan kifejező legyen? – Pintér Máté

Paul Kirkwood – Beautiful Girls

Michael Rapaport a Beautiful Girlsből, de csak azért, mert ez egy baromi jó film, amit a legtöbben úgysem ismernek. Valószínűleg Rapaport nevére is rá kell guglizni, hogy «ja, ő az!». A hosszabb életre érdemes Ted Demme filmjében minden karakter középkorú, de valójában egyikük sem tette még túl magát a fényes tinédzserkoron, Rapaport pedig a gyerekes hősszerelmes ebből a brigádból. Reggelenként a hókotróval torlaszolja el az exe garázsbejáratát, hangos jeleneteket rendez a munkahelyén, azzal gyanúsítva, hogy a hentessel kúr, és végül lenyom egy felejthetetlen monológot sivár életünk utolsó reménysugarairól, a topmodellekről! Ő nem az az igazi kőbunkó filmes karakter, ő az a fajta bunkó, akiből egy csomó van a legjobb haverjaid között is, de nem zavar, mert szereted őket, és tudod róluk, hogy honnan ered ez a végtelen frusztrációjuk. – Dani Áron

Jay – Shop-Stop 1-2, Képtelen képregény, Dogma, Jay és Néma Bob visszavág

Ha már Dániel kolléga egy Kevin Smith karaktert emelt ki, úgy gondoltam nem maradhat ki listánkból egy másik, az író-rendező által megalkotott ótvar-lelkületű figurája sem. Ő pedig nem más, mint a Jason Mewes által alakított Smith filmek közkedvelt párosának tapló fele: Jay. Igazából Jayre úgy tekintek, mint minden ember egy elnyomott, elhantolt énjére. Talán éppen ezért érzem azt, hogy Néma Bob és Ő tulajdonképpen egy karakter, amit két végletbe daraboltak. Jay egy lecsupaszított, társadalmi konvenciókon túl (vagy éppen ezek alatt) megtalálható ösztönlény. Jay Randall szofisztikálatlan változata: nincsenek ideái, nincsenek eszméi, nincsenek világkoncepciói csak egyszerű, sokszor infantilis vágyai, amelyeknek a nagy része biológiai eredetű. Az ő karaktere nem akar egy felsőbb igazságra rámutatni, Jay egyszerűen az a paraszt, aki te is lennél, ha eltörölnék azt a társadalmi-szociális elvárásokra épülő normatív rendszert, ami meghatározza a viselkedésed. Jay ezektől a “béklyóktól” mentesen nem érzi cikinek az utcán egy lány után ordítani a “cuccolta-e már szét az ánuszod egy dagadt nagykabátban?” retorikai kérdést, mert egyszerűen nem látja a kereteket. Jay egy bizonyos értelemben egy abszolút szabadságot jelképez, határait ő maga szabja. Kimondja, amit gondol, megteszi, amit tenni kíván és talán arra akar rámutatni, hogy lehet, vágyunk erre a “korlátlanságra”, de nem biztos, hogy kell az nekünk. – Szaniszló Róbert

Mi folyik itt Rénszarvas-hegyen?

Karin Tidbeck novellái a valóságot és a természetfelettit elválasztó vékony határról mesélnek. Rénszarvas-hegy könyvkritika

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.