Film

Star Wars: Zsivány Egyes – Jedik nélkül is él a remény!

Giccsparádé az első Star Wars spin-off, de várakozásainkat felülmúlta. Zsiványosan szórakoztatóra sikerült a Halálcsillag terveinek megszerzése.
Korábban a témában:

Kezdetként azokat a hangokat, akik szerint ennek a filmnek a puszta léte már átlép minden határt, és túltolták a Star Wars sagát, ezennel ignorálom. Egyrészt, nincs mit tenni egy meglévő filmmel, mint megnézni, vagy nem, másrészt gondoljunk bele: ha a Birodalom és a Jedi nem is túltolása az 1977-es eredetinek, a 6. óta készült 4-5 mozifilm biztosan az. És persze így a Zsivány Egyes is, de nem gondolom, hogy ez olyan nagy baj lenne. Ugyanis – lelövöm a kritika poénját – jó, hogy elkészült ez a toldás.

Előreszaladtam. Miről beszélünk egyáltalán? Miután néhány éve megvásárolta a Disney a Star Wars jogait George Lucastól, bejelentették, hogy folytatják a Skywalkerek epizodikusan számozott élményeit, és ezekkel párhuzamosan spin-off filmek is készülnek, a fő szál leágazó történeteiről. Ezek az “Egy Star Wars történet” jelige alatt futnak, és a 3. és 4. részek között játszódó Zsivány Egyes az első ebben a sorban. A Felkelők csipet csapatának meg kell szereznie a Galaktikus Birodalomtól a Halálcsillag nevű bolygórobbantó űrbázis tervrajzait, mert, mint kiderül, a tervező szíve jóból van, és elrejtett egy hibát az állomáson. Erről üzen mára felnőtt gyerekének és volt bajtársának, ami jelenség lassan kezd ismerős lenni a 4. és 7. epizódok után.

Tegnap megjelent szerkesztőségi bingó-játékunk értékelése következik:
Biztosra mondtuk, és be is vált, hogy lesznek tréfás robotos pillanatok (K-2 egy beszélő Csubakka gyakorlatilag), hogy valakitől elhangzik a “rossz érzésem van ezzel kapcsolatban” (de nem Jyn Ersótól), és hogy a látvány biztosan erős lesz. Ez utóbbi annyira igaz, hogy megkockáztatom, hogy ha másban nem is, ebben a legerősebb Star Wars filmek közé sorolható a Zsivány – másik kettőként A Sithek bosszúját és a Birodalom visszavágot jelölném meg. Szépek és emlékezetesek az űrhajós manőverek és robbanások (mindkettőből van jópár), a stílusos öltözetek forgalmazására külön ruha-láncot kellene nyitni, a régi és új járművek és fegyverek pedig annyi játékidőt és közelit kapnak, hogy esztétizálásuk már-már erotikus jellegeket ölt.
Bakta-tartály és Koréliai korvett ilyen izgalmas pedig még nem volt.Jómagam kevés átfedést jósoltam az eredeti 6 résszel, de sok kapcsolódást a 7-8. epizódokhoz. Nos, a jövőre megjelenő filmről nem tudunk még, és spoilerezni sem szeretnék, úgyhogy csak annyit mondhatok, hogy nem vált be a tippem. Viszont szemtelenül (mondhatni zsiványul) sok meglepetést láthattunk, a szívmelengetőtől a vicces felbukkanásig. Mindez néhány kollégám szerint a görcsösségbe hajlik, azonban én ettől érzem, hogy ízig-vérig Csillagok háborúját nézek – nem mellesleg, egész pontosan megtudjuk, hogy mikor játszódik filmünk a többi részhez képest. Extra pirospont és meta-poén a Whillek említése, akiket onnan ismer a vérbeli rajongó, hogy Lucas eleinte az ő “talált” krónikáiknak tulajdonította volna magát a Star Wars-sagát.

Reményeink is részben beváltak, a saga eddigi 3 kantina-jelenetén kívül nem igazán láttunk még ennyi koszos, érdekes, alvilági űrlényt, és nem csak velük, hanem bolygókkal és a már említett ruha- és eszköztárral is sokat bővült a látóterünk a messzi-messzi galaxisról. Ide tartozik az is, hogy végre árnyalódott az eddig csupán magasztos motivációs beszédekből és makulátlan Skywalker-hősökből álló Lázadók Szövetsége is. Ebben a Zsivány megtalálta azt a pontot, ahol emberi szinten meg tudja mutatni a háború szétziláló, embert embernek ugrasztó hatását. Nem ettől kell várjuk az Apokalipszis most mélységét, de az előzménytrilógia politikával átitatott unalmától is kellően messze vannak a Felkelők mostani vezetői. Ha már sötétség: talán a stúdió szavára alakult így, de mérsékelten ijesztő és depresszív a film, viszont szerencsére egy biohorror pszichoterrorista hentai-polipja és egy teljes mértékben spoileres utolsó fél-negyedóra még így is összejött, amiért hálát adhatunk az Erőnek:
igazi tökösség kell egy ilyen lezáráshoz.

Viszont a rossz előérzetünk sem volt teljesen alaptalan: nem csak a dialógok bugyuták (Remény!), néha egyesek úgy érzik, hogy egy érzelmes nagymonológot kell előadniuk (Remény!), és mindehhez olyan nyálas beállításokat és vonósokat tudtak párosítani (Remény!), hogy ha nem reménykednénk, hogy Darth Vader mindjárt besétál, vagy hamarosan már a lépegetőknek kell jönniük, akkor magunkra nyitnánk a vákuum-zsilipet. Igen, értik a gyerekek is, azt hiszem. A zene egyébként is jellegtelenre sikerült sajnos, ahhoz, hogy ne John Williams-utánzatnak érezzük, sokkal kísérletezőbbnek, szerintem még könnyűzeneibbnek is kellett volna lennie. A Jyn Ersóként főszereplő Felicity Jonesra sem tudok jó szívvel gondolni: ha a sorozat női hőseit nézzük, se Daisy Ridley-hez, se Natalie Portmanhez, de még Carrie Fisherhez képest sem nyújt jó alakítást, a film az ő jelenlétének ellenére élvezhető, nem miatta. Ez azonban legalább 50%-ban a casting director, a rendező és a forgatókönyvíró hibája, viszont garantált, hogy Jonesnak kell majd elvinnie a balhét – nem lennék a helyében a következő napokban.

A film egyik nagy ígérete vagy témafelvetése volt, hogy a 6 főszereplő összeverődéséről, és karaktereik csapat-dinamikájáról fog szólni, de az a helyzet, hogy ezt mérsékelten sikerült csak megvalósítani. Olyan keveset tudunk meg legtöbbjükről, hogy úgy érzem, csak félmondataik és felvillanásaik vannak, ahogy nemrég a Suicide Squad tagjainak is. Érdekesség, habár lehet, hogy csak a szinkronfordító groteszk humora az a jelenet, amiben egy lázadó vezető valahogy így fakad ki:

Ez nem egy öngyilkos osztag!

A szándékosságot hamarosan ellenőrzöm, de nem lepődnék meg, ha odaszólnának a Disney-Marvel kapcsolat miatt riválissá vált DC-bukásnak, ami ironikus módon tényleg hasonlít alaphelyzetében a Zsiványra. Úgy tűnik, az volt a döntés (és jóformán mindegy, hogy “botrányosnak” titulált pótforgatás és újravágás során, vagy már az első szinopszisban), hogy a negyedik rész hátterét kiszínező, tágabb előzményt készítenek a csupán botcsinálta csapat szabadságharca helyett – hiába ígérte ezt a poszter és a trailerek.

Nagyon olyan hangulatban ültem be rá, hogy teljesen érdektelen, kínos nyújtása lesz a rétestésztának, az “It’s a trap”-hozzáállással valamennyire talán tudatosan is hangolva magamat a szinte biztos csalódásra. Így történhetett meg, hogy még ha helyenként kínos is, összességében pozitív csalódás lett a Zsivány, és a frappáns befejezés után még tapsig is ragadtattuk magunkat a mellettem ülő Zsótér kollégával. Magában is szórakoztató családi kalandfilm, ami a Star Wars-sorozatba is szervesen illeszkedik: az embernek kedve támad egyből újranézni ezután a negyedik részt, sőt, a harmadikat is (a DVD-extrákon ott beszélget már Bail Organa és a fiatal Mon Mothma a szövetkezésről). Nem robbant akkorát, mint Az ébredő Erő, nem is volt erre esélye, de ahogy mondani szokták, “still a better love story than Twilight“, azaz bármikor szívesebben nézem újra, mint az 1. és 2. epizódokat. Egész konkrétan holnap, ezúttal 2D-ben és szinkron nélkül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.