Film

American Gods: 1. évad Pilot – Istenesen jól nyitott az Amerikai istenek

Szaniszló Róbert
Szaniszló Róbert

2017. 05. 01. 19:25

Április 30-án elindult a világhírű író, Neil Gaiman nagy sikerű, 2001-ban publikált Amerikai istenek című regényének tv-sorozat adaptációja, aminek a producerei között ott van maga az író is. A nyolcepizódos első évad pilotja meglepően igényes és kiegyensúlyozott. Nem merek messzemenő következtetéseket levonni, de lehet, hogy a tavasz sorozatáról beszélünk. Spoilermentes kritika az első részről.

Ha valaki fogta már a kezében és olvasta a bevezetőben is megnevezett urban-fantasy-t, tudja, hogy Neil Gaiman, mint ahogy sok egyéb művében (regényeiben, képregényeiben), ebben sem – hogy kellően manírtalan legyek – „gurigázik szarral”. Az Amerikai istenekben az író olyan tökéletesen olvasztja össze a népek mitológiájáról szerzett hihetetlen nagy tudását, és a technológiailag determinált társadalomról szóló realista reflexiórajzát, hogy szinte elhisszük, a világ, amiben csöppentünk létezik, ebben élünk, mellettünk pedig az elfeledett isteneink viaskodnak az új isteneinkkel az imádatunkért.

Neil Gaiman ezt tudja, látja, és nem restell beszélni róla. Igazából a könyv egy olyan tökéletes sorozatalapanyag, hogy nem is értjük, mi a fene tartott ideáig. A Starz készítheti is az oltárt, a hálaáldozatot a média istenének, hogy rátehette a mancsát a jogokra, s együtt dolgozva az íróval, elkészíthette az adaptációt.

Shadow Moon, hat év letöltendőre ítélt, afroamerikai „ne baszakodj velem” termetű fiatalember jó magaviseletért három évvel hamarabb távozhat a börtönből. Az utolsó 10 napját a felesége halála jelentősen megrövidíti, hamarabb kiengedik. Úton hazafelé is ömlik a sorsfekália a nyakába, ő a legszerencsétlenebb exelitélt a világon, amitől csak még szarabbul érzi magát. Tetézve a szerencsétlenségét, a repülőn megismerkedik a kiállhatatlan, de roppant kellemetlenül fura, magát Mr. Wednesdaynek (Szerdának) hívó, félelmetesen a lelkébe látó, üvegszemű, jó kedélyű öreggel, aki nem túl legálisnak tűnő munkát ajánl neki. A körülmények úgy hozzák, Shadownak el kell vállalnia a melót, pedig nem akar visszamenni a börtönbe.

Az első epizód egy olyan kegyetlen viking-flashback jelenetsorozattal indít, hogy azt hangosan köszöntem meg. Felejtsük el az átszúrt szívű szüzeket, kecskéket, mert amit a pilot első perceiben látunk, az végre nem a megszokott áldozatbemutató szektás-klisé, papokkal, meg letűnt nyelven harsogó ünnepi egysoros-skandálással. Ahogy az epizód a vikingek első amerikai földre lépésével bemutatja, mit meg nem tesznek a srácok egy kis isteni figyelemért, áldásért, a vitorlába való jó szélért, az egy meglepően meghökkentő rajtja a pilotnak.

Mindenre számítottam, csak arra nem, ami ott következett. Amit az istenségnek szóló figyelemkurválkodással egymás ellen is elkövetnek, mind mind látványos és módfelett üzenetképes. Beszél a megrögzötten és betegesen vallásos imádatról, na meg arról, mit vesztettek az ősi istenek ezzel a fenenagy mordernizációval.

Az abszurditás nem csak itt tapasztalható. Az első epizód be akarja mutatni, hogy mivel találkozunk majd a következő hetekben: kukázott mitológiai alakokkal, letűnt istenekkel, akik imádnák, ha újra imádnák őket, vágyják azt, s ahol tudják, megszerzik, kikövetelik. Ez utóbbi ábrázolására az író rögtön egy feneketlen vaginát (tényleg azt, nem vicc) választott, amit egy szexjelenet keretében nem féltek a tévé képernyőjére adaptálni. A sorozat nem kecmecel, röviden, de magabiztosan vázolja a koncepciót. Tartható tempóban, minden narratív okvetetlenkedés és szájbarágás nélkül, érthető képet ad a várható konfliktusokról. Nem miszticizál feleslegesen, nem sejtelmeskedik. Rögtön levágjuk: a sorozatban feltűnő fura alakok valójában istenek,

“amerikai” istenek, akik utálják a hívek hiányát, csak félnek tenni ez ellen.

Már az első részben megtudjuk, ezek az istenek nem csak elfeledettek, hanem lecseréltek is. Lecseréltük őket újabb, lényükben sokkal „digitálisabbakra”.

Mindemellett az első rész leginkább Shadow nyomorúságát szeretné bemutatni, de nem a szokásos „dumcsizós” módon. Itt nincs rinya, nincs lelkizés, nem fogalmazódnak meg egzisztenciális mély kérdések. Szerencsétlenkedés van. Az epizódban az említett hős olyan, mintha az a fazon lenne, akit kirúgtak a munkahelyéről, jelzálogja van, szomorúan, de méltóságteljesen tartana hazafelé átértékelni az életét, de akkor a harmadik emeletről valaki kidob egy vödör ganét az ablakon, ami pont a nyakában landol, majd kap egy sms-t a nejétől, azzal a szöveggel, hogy leszopta a legjobb barátját, sorry.

Az a csurig szaros alak Shadow, ám ő mégsem teszi magát a sínekre, viszont neki már minden mindegy. Viszont két dolgot tud, rohadtul mérges és ez egyedül az ő dolga. A Mr. Wednesdayt játszó Ian McShane (John Wick 1-2, Trónok harca) pedig ezt látja, érzi, és munkát ajánl neki, mert az ilyenekből lesz a jó katona. A pilot felveszi Shadow nyomorúságának a hangulatát, amit tetéz a megboldogult feleségének titka, vegyíti Wednesday sunyi, ravaszkodó jókedvével, felspékeli nagyszerű, a hangulattól teljesen elütő, ám mégis varázst adó betétdalokkal és kész is. A két dologból egy olyan „feketén a hófehér” (nem, ez nem egy rassz vicc) elegy lesz, amitől szerethetővé válik, annak ellenére, hogy a meglepően jó történetgördítő húzások mellett Shadow évődése időhúzásnak hat.

S bár a taglózó stílt nem viszi végig a bevezető rész, helyette kárpótol minket a nagyon igényes CGI-jal elkészült „álomvilág”: a koponya és szegycsont ugarban nyújtózó fák, a kódsorból felépülő újisten ripacs és szó szerint arctalan verőlegényei, nem beszélve a színészi játékról. Az Amerikai istenek pilotja ez utóbbi tekintetéből nem csak, hogy teljesen rendben van, hanem ki is emelkedik. Még a jelentéktelen mellékszereplők tekintetében is.

Shadow sittes haverja olyan életszagúan játssza el a két perces szerepét, olyan hitelesen kattant módon vezeti le azt, miért nem szabad „szarakodni a repülőtéren dolgozó ringyókkal”, hogy elhiszed, nem szabad szarakodni a repülőtéri ringyókkal. Pablo Schreiber, a leprikón Mad Sweeney-t játszó színész zseniálisan agresszív, provokatőr ír, akit alig várunk, hogy lezúzzon Shadow, amit egy jó kocsmaverekedés keretében meg is tesz. Viszont a szereplő olyan potenciállal bír, amitől bármikor visszahozható a sztoriba.

A főszereplő, Shadow-t játszó Ricky Whittle (The 100) kényelmesen helyezkedik a szerepébe, pont annyira depresszív és ideges, mint amennyire a helyzete megkívánja. Összességében a szereplőválogatás (amiben közreműködött Neil Gaiman is) az első rész alapján elmondhatjuk: jól sikerült. Ritkán látunk ennyi jó alakítást egy pilotban.

Az Amerikai istenek első része azonban néha túlcsúszik, és beleesik abba a csapdába, amikor valaki, vagy valami túlságosan meg akarja mutatni magát. Túlságosan művészi akar lenni, túlságosan elvont, vagy túlontúl szimbolikus. Így egyes jeleneteknél zavaróan túltolja az érzelmi és/vagy filozófiai szimbolikát. Ezt leginkább az utolsó jelenet fájóan erőltetett, ahol már hatásvadászat céljából repül a „málnalé”.

Mellékesben említeném, hogy a sorozat intrója annyira sokat mondóan trash, hogy pozitívan érezzük magunkat kényelmetlenül miatta. Van benne valami nyomasztó, félelmetes és igaz. A techno zajában felálló totem jól jellemzi a manapság számítógépekre és online színterekre felhúzott hitet, amit ilyen, vagy olyan módon, de vallunk magunk is, legyünk akár keresztények, zsidók, vagy Buddha követői.

A pilot alapján az Amerikai istenek sorozatadaptációja – mint ahogy a regény – rendkívül intenzív és formabontó lesz, ami látszólag olyan igényességgel készül, mint amit az alapjául szolgáló könyv szerzője elvárhat a művéből készült sorozattól. Mindamellett, hogy látványos, izgalmas és tökös, ha ügyesen dolgoznak az alapanyagból, akkora parafrázisa lehet a jelenlegi társadalmunk új hitvilágának – még teret kap például a keresztény Isten, de hogy már cselekedeteinkben nem őt imádjuk, szolgálatunkon és hódolatunkon már nem ő „hízik” –, hogy a fal adja a másikat, mindamellett, hogy egy rohadt izgalmas és újszerű megközelítésben meséli el az „istenek csatáját” a földön.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A 10 legjobb Star Wars-sztori

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.