Film

Második évadával a The Expanse a csúcsra tart, méghozzá fénysebességgel

Hartai Dávid
Hartai Dávid

2017. 06. 08. 17:00

Minden sutasága ellenére a The Expanse első évada  felcsillantotta  a reményt, hogy sok év nélkülözés után végre egy igazán klassz, minőségi űrsci-fi sorozatot láthatunk. Ha a tavalyi széria még csak halovány csillagként pislákolt, az idei folytatás már teljes fényben tündököl a tévésorozatok zsúfolt égboltján.
Korábban a témában:

Túlnyomó részt, amiben a készítők eddig jók voltak, azt sikerült megfejelniük még egy szinttel (az előző évad kritikája itt), a kezdeti gyermekbetegségekből viszont egyelőre épp csak lábadozik a sorozat. Egyértelműen az összetett világkép és annak többrétű, aprólékos bemutatása az, ami miatt imádni lehet Holdenék őrült kalandjait Naprendszerünkben. A Mars-Föld ellentét, illetve a bolygóközi társadalom legszélére szorult emberek lakta Öv egy abszolút hihetőnek tűnő képet mutat a kolonizált rendszer társadalmi-politikai berendezkedéséről.

Ez a folytatásban is telitalálat lett.

A marsi nézőpont bevonásával testközelibbé vált a két nagyhatalom közötti feszültség, zsigeri gyűlöletük a föld felé fájóan valós vonásokkal és érthető motivációkkal ruházta fel a bolygó lakóit. Az évad második felében, ahogy az események eszkalálódnak, úgy a politikai játszmák is fokozatosan kaptak egyre nagyobb játékidőt. Szép lassan ismerjük meg a világ vezetőinek szándékát, nagyszerűen vezették végig ezt a vonalat. Az Övből idén kevesebbet kaptunk, azt is inkább az évad első felében, viszont az ott látottak szinte minden pillanata fontos eleme a sztori alakulásának. Talán az itt játszódók voltak a legösszeszedettebb részei az évadnak, éreztem, hogy a készítők minden egyes szereplőről tudják, hova fog kerülni és miért.

“I’m gonna take my pet nuke for a walk.”

A fő vonal persze még mindig a protomolekula és a kis csapat kálváriája annak megértésére és megfékezésére. Ez szintén nagyszerűen működött az egész évad során, ahogy egyre többet megtudunk a „szörny” születéséről és a háttérben meghúzódó tervekről, miközben apró, színes molekulákból testet kezd ölteni előttünk egy vérfagyasztó ellenfél.

Sztori fronton tehát abszolút remekelt a szezon, érezhetően átgondolt történetvezetést kaptunk, bátor univerzumtágítással és rengeteg apró érdekességgel megfűszerezve. Az élvezethez nagyban hozzájárul a látvány is, ami tévés szinten nagyszerű, nem egyszer filmbe illő. Idén szerencsére rengeteg űrsétás és nullgravitációs jelenetet kaptunk, amik elképesztően jól néztek ki, nem is beszélve a gyönyörű idegen életformáról.


A tökéletestől azért még messze járunk

Ami kicsit elszomorított, hogy sajnos idén sem ért össze a két fő történetszál, inkább csak kerülgették egymást a sötét űrben, és több ponton éreztem, hogy az egyik szálon csak az időt húzzák, míg jobban figyelünk a másikra, csak hogy egyes események bekövetkezése a jó pillanatban történjen. Ez azért is volt néha fura, mert szereplők részeken keresztül utaztak valahova, míg mások villámgyorsan elértek A-ból B-be. Persze lehet, hogy csak én nem látom át rendesen a rendszer térképét és abszolút megbocsátható dolog is, hisz az íróknak csak 13X42 percük van elmesélni a történetüket.

Nagyobb probléma számomra, hogy a sok párhuzamos helyszín és a folyamatos pörgés miatt egyes karakterekre alig maradt idő. A Rocinante teljes gőzzel vetette bele magát az események sűrűjébe, de sokszor éreztem, hogy hiába akarják tovább árnyalni a főbb karaktereket, csak fél-fél mondat jut mindenkire, annyi az akció. Ilyen például a romantikus szál, amit igazán felszínesen tudtak csak kibontani, így abszolút nem tudott érdekelni, hogy mi lesz a két szereplő kapcsolatával. Ezért is lehet, hogy az új karakterek közül többet jobban megkedveltem az eredeti legénység tagjainál. Na meg az is közre játszott, hogy Steven Strait még mindig borzasztó James Holden szerepére. Egyszerűen képtelen vagyok egyetlen érzelmet is leolvasni az arcáról, így a karaktere is teljesen érdektelen számomra, szó szerint mindenki más sorsa jobban érdekel az övénél. Ez egy főszereplőnél azért elég nagy probléma. Őt ellensúlyozza Thomas Jane, aki csuklóból és láthatóan óriási élvezettel játssza a kiégett Millert, egyszerűen élvezet nézni emberünket.

THE EXPANSE -- Season:2 -- Pictured: Steven Strait as Earther James Holden -- (Photo by: Kurt Iswarienko/Syfy)
Holden éppen dühös. Vagy szomorú. Vagy boldog. Vagy elaludt. Soha nem tudjuk meg.

Ezek a negatívumok viszont mind kisebb  és könnyen javítható hibák (kivéve Straitet, ő egy óriási hiba) amiken már így is rengeteg fejlődés érezhető az első szezonhoz képest. A remek történet, a látvány, és a helyenként fergeteges párbeszédek pedig  segítenek teljesen megfeledkezni róluk.

A The Expanse, amellett hogy iszonyatosan szórakoztató sorozat, egy rendkívül izgalmas univerzumot épít, amiben öröm elmerülni. Ha a továbbiakban is ilyen ütemben fejlődik a színvonal, a határ a csillagos ég.

(A harmadik évad egyébként már biztosan érkezik jövőre).

The Expanse. Értékelés: 8/10 raptor.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A nindzsák ingyen játszanak

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.